Tatooine - Mos Espa

A kereskedő negyedben nyüzsögtek a piacok, sürögtek forogtak a minden fajta lények. Engem viszont oly kevéssé érdekelt.
Elfintorodtam, és savanyú képet vágtam... A lebujban, az asztalra feltett lábbal ültem, és hol a poharamat hol, a környezetet mustráltam. Visszagondoltam a nem rég történtekre... A közös az volt, az egészben, hogy én már megint ittam... Pedig nem szoktam ennyit, mint a múltkor... na jó szóval szoktam, de ritkán. És most valahogy zavart hogy megint a pohár fenekére nézek. Hiszen tudtam, hogy most nem azért az egy pohár élvezetéért teszem. És tudtam hogy nem kéne innom...
Amíg az az egy pohár hatása elmúlik, épp annyi időm volt, még a verseny elkezdődik. De, akartam vagy nem, úgy éreztem több pohár is lecsúszna.
Keresztbe raktam a lábam, és a földet mustráltam mint aki nagyon duzzog, pedig csak azon gondolkoztam, vajon merjek e a földre köpni.
Odakintről behallatszott a nyüzsgés és néha a hangos bemondó hangja...

Rég volt már, hogy kimozdúltam a megszokott közegemből...
~ Miket is gondolok, az utobbi időkben, már semmi sem a megszokott. Sőt azóta a nap óta a Corellianon... Valahogy azóta minden más lett. Még jó, hogy a főző szenvedélyemnek azóta is lelkesen hódolok. Na keresünk valakit vagy lalamit ebben a kereskedő negyedben. ~
Futottak át a gondolatok a fejemben. Közben egy ismerős személyt éreztem a közelben. Így mentem oda, ahová az Erő vezetett. Míg végül egy kis lebujba keveredtem, ahol egy asztalnál egy ismerős személyt véltem felfedezni. Oda is mentem hozzá, s kiderült hogy Sadry volt az.
- Szia Sadry! Mi járatban erre felé, csak nem a versenyre jöttél? - tettem fel neki a kérdést, miközben vele szembe foglaltam helyet az asztalnál.

Lassan és unottan felnéztem a férfira.
- Csá - intettem neki a szabad kezemmel, majd visszanéztem a poharam belsejébe. Nem tetszett nekem amit ott láttam benne. De azért beleittam ismét. Azt hittem felfordul a gyomrom tőle, undorodva ráztam meg a fejem, hirtelen pár pillanatra émelygés fogott el.
- De igen - feleltem neki unottan, anélkül hogy felnéztem volna a pohárból. Pár pillanatig hallgattam. - Nem kéne innom... - morogtam kicsit halkabban végül.
Szinte végsóra pedig a hangosbemondó újra a versenyt, és annak közeledtét kezdte el reklámozni, egymás után több nyelven is. Majd néhány felkapottabb nevet is bedobott kedv csinálónak... Vagy talán a teljes listát felsorolta? Nem tudom. Nem figyeltem arra, hogy elhangzott-e a nevem vagy sem.

Rosz volt látni Sadryt, ahogy megint az alkohollal küszködik. Valahogy segítenem kell neki, túljutni ezen... Jobbnak láttam, ha elterelem a figyelmét valahogy a piáról...
- Hallotad, mondták a nevünket is. - mondtam neki mosolyogva. - Na gyere, nézzük meg a fogatjainkat, már csak három óra van a versenyig. S nem akarok meglepetéseket.
Felálltam és mellé lépve kinyújtottam a jobb kezem, jelezvén, hogy jöjjön.
Sosem szerettem végignézni mások szemvedését, ezért ha csak tudok, segítek rajtuk.
~ Remélem ez majd segít elterelni Sadry figyelmét az alkoholtól... Mert ha nem, kénytelen leszek bevetni párat a titkos fegyvereimből... ~
Majd vártam, felálva kinyújtott kézzel, a társam reakcióját.

Felkaptam a fejem.
- Fogatjainkat? - hitetlenkedve néztem a férfire. - Nem mondhatod komolyan hogy te is indulsz a versenyen? - teljesen fel voltam háborodva. És igenleges válasz esetén így folytattam.
- Neked teljesen elment az eszed? Egyáltalán mi a fr*ncot csinálsz itt? Ha?
A férfi invitálására felálltam, pedig még bőven korainak tartottam.
- Még bőven ráérnék erre. Ha valami gond van az úgy is az utolsó egy órában derül ki - mondtam sokat sejtetően, mégsem mondva ki konkrétan az igazat. Közben a zsebembe turkáltam, majd pár kreditet az asztalra csaptam. Kikerültem az asztalt, és kissé mogorva módon a férfit is, majd elindultam kifelé az ajtóhoz. Reméltem hogy veszi a lapot és követni fog ha már az ő ötlete volt, hogy felrángasson az asztaltól.
Majd nem sokkal később hogy kiértünk, szép lendületesen oda csaptam a poharat a az ivó falának tövébe, hogy csak úgy csattant. A maradék lötty szanaszét toccsant a szilánkok meg csak úgy repültek, már magukhoz képest, hisz végül mégis csak a fal tövében estek le.
Tovább mentem az utcán mintha mi sem történt volna, mögöttem vagy mellettem a férfivel. Mogorván zsebre tettem a kezeimet. Viszont nem egyből a fogatom tartózkodási helye felé indultam.

Kicsit megszeppenve hallgatdtam Sadry szavait... Mintha nem örülne nekem, főleg annak nem, hogy én is versenyzem.
~ Mi ütött ebbe a nőbe? Nem könnyű rajta kiigazodni... S még hogy én vagyok a nehéz eset... Talán csak az nem tetszik neki, hogy szeretett cimborájától az alkoholtól és az üres poharától szakítottam el. Jobb lesz ha vigyázok rá, mielőtt a heves természete miatt valami balhéba keveredne... ~
Miközben engem ostromolt a kérdéseivel, én csak csendben követtem őt. De azért kétértelműen és sejtelmesen válaszóltam rájuk.
- Hogy elment-e az eszem, meglehet. Hogy mit keresek itt? Ha zavarlak, csak szólj és nem is látsz a versenyig. - mondtam neki, miközben mellette haladtam, persze egyáltalán nem a fogatok felé vezető út írányába.
~ Hova a frászba akar menni? S ráadásul szerintem, utálhat, vagy legalábbis nem kedvelhet túlzottan. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű a lányok mellett, de hogy ennyire? ~
Két-három lépést le is maradtam tőle, jelezvén, ha valóban nem szeretné a társaságomat, akkor teret adva neki, el is mehetek. Majd csak csinál valami hülyeséget, amilyen forrófejű lány tud lenni.
Így miközben teret adtam neki, közben figyeltem is őt, hogy mikép reagál rám és a jelzéseimre.
~ Ha utál és semmit sem számítok neki, akár mint csapat társ szempontból is, akkor elküld... Ha mégis számítok neki valamit is, akkor majd csak marasztal a maga módján... ~

- Most hogy már itt vagy nem zavarsz - feleltem. Nem egyáltalán nem akartam hogy egyedül hagyjon. Végül is ismerős volt. Még hozzá olyan ismerős, akiről nem azt súgták az ösztöneim, hogy szabaduljak meg minél előbb. És igazából nem akartam egyedül lenni. - Csak meglepődtem, hogy itt látlak. Egyáltalán nem számítottam rá, ilyen ismerőssel találkozok...
Nagyot sóhajtottam, és felnéztem. A piac felé haladtunk. Ha nem is akartam bemenni a sűrűjébe, de úgy gondoltam szétnézek a szélén még egy kicsit, annyira még van időnk. De úgy sejtettem nem veszek semmit.
- Szóval... hogy hogy indulsz a versenyen? - kérdeztem végül tőle. Ez valóban érdekelt. Ha válaszol is rendesen, akkor talán sokat elmondhat róla.

- Ennek örülök. - mondtam neki elmosolyodva. Majd tovább hallgadtam a mondanivalóját is. Aztán amint vééhez ért, az "én nem számítottam rád" résznek, én folytattam.
- Nos mivel Ocheron mester kicsit elengedett minket kikapcsolódni, hát gondoltam ide jövők, mikor hallottam a versenyről egy régi barátomtól.
Közben a piacra értünk. Nagy volt a nyüzsgés már most is. Hiába, nagy esemény van ma, nem csoda, hogy a kereskedelem is fel lendült a környéken.
~ Bizonyára még nézelődni akar a verseny előtt. S az is megnyugtató, hogy végülis nem akar elüldözni maga mellől. Hiszen nem akarok neki rosszat. ~
Végül Sadry újabb kérdéseket tett fel, a személyem írányába. Láthatóan, meg akart ismerni, ami úgy is elkerülhetetlen lett volna idővel. Legalább kezd megtörni a jég közötünk...
- Szóval, mint korábban is említettem, van egy régi barátom, aki nagy versenyző. Így szólt és én jöttem. Már jó három éve van annak, hogy versenyzem, talán már több is... Tudod, nem csak a Szakács hívatásomnak szeretek hódolni, vagy a szereléseknek, de a versenyeknek is. Már pár nagy bajnokságra is eljutottam. Bár első nem mindíg voltam, azért az első háromba mindíg bekerültem. - meséltem neki mosolyogva.

Megráztam a fejem.
- Te nem vagy normális. Tatooine-on versenyezni maga az életveszély. Úgy hangzik mintha halálvágyad lenne. De ha ez kell csak tessék. Mellesleg én, személy szerint, nem így szoktam elképzelni a kikapcsolódást.
- No fene... szép kis riválist kaptam akkor magam mellé - mondtam kissé talán tényleg bosszankodva, de azért egy kicsit mosolyra rándult a szám, még ha nem is vettem észre. Én magam nem számítottam első helyre. Ismét sóhajtottam. - Pedig talán örültem volna, ha akár csak egyetlen személy is van a lelátón, aki nekem szurkol... - fújtam félre egy az arcomba lógó tincset.
Ahogy elsétáltunk az egyik szélső stand mellett, mintha az árus kiszúrt volna magának, és az előtte lévő pár vevővel egyetemben nekem is nagyban mutogatni kezdte a portékáját, és mondta a magáét. Nem nagyon figyeltem rá... és talán nem is mindent értettem amit mondott. Jó nem volt olyan rossz az nyaklánc amit lóbált két kézzel, de nem is fogott meg.

- Nos talán tényleg nem vagyok normális. - mondtam neki elmosolyodva, majd folytattam.
- De úgyan ezt én is kérdezhetném tőled? Mellesleg semmibe nem vágok bele anélkül, hogy nem tudnám, mit vállalok. De azért kösz, hogy aggódsz értem. - fejeztem be szintén elmosolyodva. S amikor a riválisaként emlegetett azon csak vigyorogtam. Majd amint a szurkolókra tért ki, én is kifejtettem a véleményem, kicsit a korábbiakra is utalva.
- Először is, ne tekincs riválisnak. Látom neked és Daeshanak ez a mániája, mindenkiben riválist láttok, aki olyan körökben mozog, mint ti... Én inkább a barátotok és a társatok vagyok, mint rivális, ezt ne feledd! - szóltam felé derűsen és bizalat sugározva, jelezve, hogy tőlem nem kell tartania.
- Ami peddig a szurkolókat illeti, biztosan lesz neked is szép számmal szurkolód. S ha minden igaz, talán a közeli ismerőseid is figyelemmel kísérik a futamodat majd. E-miatt ne aggódj. Majd én is szorítok érted, ha ez megnyugtat. - fejeztem be bíztatóan.

-Tudom... - mondtam kicsit halkabban. - Tudom hogy nem lesz baj... Mellesleg nem mindig szeretek fogatot hajtani, úgyhogy ez egy különleges alkalom. És vannak olyanok akiknél nem rendítene meg, ha valami balesetet szenvednének a versenyen. Te nem tartozol azok közé... valamennyire érdekelne.
- Már megbocsáss, de ez egy verseny... és a versenyen rivális vagy, főleg hogy én nem szórakozásból jöttem ide. Erre értettem és nem másra.
- Azok akik számítanának nem lesznek a lelátókon. Tudom. A többi meg jelenleg nem érdekel.
- A barátod, versenyzik ma? - kérdeztem miközben tovább sétálgattam, majd kissé távolság tartóan de megszemléltem egy következő standot, ahol mindenféle, de főként driodokba való csipek voltak.

Ezek szerint mégse vagyok neki közömbös, csak még nem ismer annyira. S hallgadtam, ahogy arról beszélt, hogy sok versenyző egészsége nem igazán érdekli.
~ Jó tudni, hogy azért valamenyit számítok neki... Egy biztos akkor nem fogok unatkozni a versenyen. ~
Futott át a gondolat a fejemben, majd elmagyarázta, miképp tekint riválisának.
~ ÁÁÁhh. hogy nem tudnak végre a rivalizálástól elszakadni. Még a végén nyugtatókat kényszerölők szedni a csajoktól, ha ez így megy tovább. ~
Majd jött a szurkolós része a beszélgetésnek, miközben szép normál tempóban haladtunk a standok közt sétálva. Aztán folytattam.
- Értem, hát sajnálom a dolgot. Ami meg a barátomat illeti igen versenyzik. De mi sosem tekintettük egymást vetélytársnak, vagy riválisnak... Mi csak a kalandért és a versenyért csináljuk, a többi, csak a velejárója. Meg aztán azért se rivalizáltunk sosem, mert nem akartuk, hogy ez a barátságunkat rombolja szét. A barátság mindkettőnk számára többet jelent, mint hogy ilyenekért kockáztassuk... S a barátaimért képes vagyok a végsőkig is elmenni. - mondtam neki, miközben az eget bámultam.

- Értem - feleltem. - Nekem eddig egy barátom sem versenyzett ilyen versenyen, vagy akkor épp én nem indultam. És ha szórakozásról van szó könnyű ilyennek lenni. De ha a megélhetésért megy a dolog az már egészen más, hidd el nekem. Én sem taposnék torkon senkit, aki nem érdemli meg pusztán megélhetésből, efelől megnyugtatlak.
Hirtelen olyan furcsának tűnt ő nekem. Olyan más volt... olyan naiv. És hogy milyen? Olyan hogy a képébe tudtam volna röhögni érte. De nem tettem. Külön módon láttuk a világot, és ez jelenleg nem volt baj. Jelenleg... Talán egyszer majd felnyílik a szeme, vagy felnyitja valaki... De számomra úgy tűnt hogy most csak a világ aranyozott oldalát látja. Hiszen hogyan tudott volna Tatooineon ilyen könnyed elővigyázatlansággal járni.
A hangos bemondóban újból bemondtak valamit, de nem a versenyt. Én pedig lassan irányváltás mellett döntöttem, de nem túl feltűnően. Nem sokára a standok sora elkanyarodott, hát én is így terveztem. Csak hogy onnantól már egyenesen terveztem tovább menni. Nem a legrövidebb út volt az arénáig, de nem is siettem.
- Ami azt illeti, nekem viszont elég kevés barátom van, akinél nem kéne a hátam mögé is pillantanom a közelükben... de hát ez van.

- Megértem az indokodat. De a pénz miatt már nem kell sokat aggódnod. Igaz az új Jedi rendben, már mindenkinek lehet saját vagyona, de a megélhetésre se lesz gondja egyikünknek sem. Hiszen mivel a Rend sokat segít az Új köztársaságnak és együtt is működik vele, így ők is fedezik a legtőbb költségünket. Valamint itt vagyok én is, így éhen se fogsz hallni, amíg én élek, ebben biztos lehetsz. - mondtam neki biztatóan és kedvessen. Láthatóan, sokat aggasztották az anyagi problémák is...
~ Szegény lány. nem lehetett könnyű neki korábban. Mondjuk én mázlistának mondhatom magam, mert ezzel a szakmával a kezemben, a galaxis bármely pontjában megélhetek belőle... Talán naívnak is tart bizonyos nézeteim miatt... De azért még nem tud sokmindent rólam... A sok jó mellet ismerem a sok rosszat is, ami körül vesz minket eme világban. Csupán én nem nyugszom bele és harcolok ellene a magam módján... Még azt is jól tudom, milyen érzés, ha olyan valakit vesztünk el, aki nagyon közel állt hozzánk... ~
Az eget bámulva séta közben elég rendessen elgondolkoztam a kapcsán, amit Sadry vetett fel. Persze gond nélkül tartotam vele a lépést is. Majd mesélte, hogy neki nincs sok barátja, de azóta szerzett még egyet, legalábbis a személyemben... Közben, elkezdtem az utat is szemlélni, s láttam, hogy nem éppen a rövidebb uton haladunk a verseny kezdeti helyszínére. De így legalább lesz alkalmunk kicsit jobban megismerni egymást Sadryval is. Majd mikor befejezte, én folytattam.
- Nos igen, az nem épp jó, ha kevés barátod van, az meg még inkább gond, ha közülük is alig számíthatsz valakire is. Minden esetre a személyemben is szert tettél egy barátra... Bár tudom, még csak nem rég ismerjük egymást, de minden elkezdődik valahol... Miattam, peddig nem kell féltened a hátadat. - mondtam neki mosolyogva.

- Hmm... - gondolkoztam el a hallottakon kicsit. - Ezt jó tudni... de ami azt illeti - fordultam meg váratlanul a férfi felé, és megálltam -, akár hogy is legnagyobb valószínűséggel nem leszel ott mindig ahol én vagyok. Ezt még garantálhatom is - paskoltam meg gyengéden az arcát elmosolyodva, amiben felfedezhetett némi leplezett gúnyt.
- De én itt jelenleg dolgozom, és ezen nem hiszem hogy sokan változtathatnának... na jó nem most.. majd a versenyen.
Nem hittem benne... sőt nem is igazán gondoltam bele ebbe az egészbe. Az hogy mi lesz ezzel a Jedi rendes dologgal, még a jövő zenéje. Nem állt szándékomban teljes mértékben csak erre támaszkodni, sőt ilyesmi még fel sem merült bennem.
Ismét hátat fordítottam a férfinak... Sethnek... és elindultam tovább.
- Azt majd meglátjuk - emeltem fel a kezem, anélkül hogy akár még csak rá is pillantottam volna, egy ujjamat kinyújtottam, és ingatni kezdtem, jelezvén hogy nem úgy van az...

Nagy meglepetésemre, amiután a Rendről meséltem, elém állt és kedvesen, bár egy apró gúnyal, tudtomra adta, hogy nem lehetek mindíg melette. Ebben sajnos igaza is volt, nem védhetek meg mindíg mindenkit. De abban nagyon is segíthetek, hogy megvédhesse magát. Miközben az arcomat paskolta, én enyhén elmosolyodtam.
~ Nos ez se rosz, kezdetnek. ~
Majd rátért az anyagi részre. Persze abban én is egyetértettem vele, hogy az Új Rend, még kissé gyenge lábakon áll és a saját jövedelem se árt. De legalább nem kell annyi mindenért aggódni még. Majd elfordult és tovább haladt előre, közben felfelé mutogatva, és ide-oda mozgatva a mutató ujját. Persze tudtam ez mit jelent... De nem is állt szándékomban elsietni semmit. Majd még úgy is alakulnak a dolgok. Aztán utánna szóltam.
- Várj meg! - majd elkezdtem futni utánna... S amint odaértem mellé fel is vettem a léptei tempóját is. Majd ismét szóltam pár szót.
- Ami azt illeti, igazad van, bár egyenlőre pár dolog miatt nem igen kell aggódni. Nem árt, ha megtudsz állni a saját lábadon is önerőből. Ezért ha én leszek az első helyen, a pénz jutalmat neked adom... Amihez ragaszkodom is. Én amúgy se szorulok rá anyira, mint ahogy te. Megasztán úgy is van épp elég megtakaritott Creditem is. Meg ha kell, tudok majd még eleget szerezni... - Mondtam neki, hátha ezzel neki is szerezhetek némi örömöt is.

Nem állt szándékomban megállni, de tudtam hogy úgy is be fog érni ha akar. Kicsit elmosolyodtam magamban. Kezdtem egészen kellemesnek tartani a társaságát. És már kevésbé éreztem nyomorultul magam.
Szinte ösztönösen közbe akartam szólni amikor azt említette, hogy nekem adja a Creditjeit, ha nyer. De aztán folytatta belém fojtva a szót. A nagy meglepődésből, és perlekedni akarásból hirtelen végül megenyhült az arcom.
- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá - vigyorodtam el szélesen, és széttártam a kezeimet mint aki semmit sem tud tenni a dolgok ellen. - De ha már odaadtad, utána vissza ne kérd! - mondtam viccelődő hangnemben, de halál komolyan gondoltam.
Igazából örültem volna neki... Én már azért is kapok valamennyi Creditet, amiért elindulok. És ha nyerek is valamit, annak a fele az enyém. Ha még ő is nyer valamennyit, akkor már nagyon jó napom lesz!
Közben már egészen közel jártunk az ,,arénához". A központi főlelátó rész után a városi szakaszok már le voltak kerítve. De ami szabad területen ment át, na ott az ember már csak magára és a navigációs komputerre támaszkodhatott a fogatjában.

Láthatóan örült a felajánlásomnak. Ami peddig a szabatkozását illete, azon csak mosolyogtam. Majd meg is erősitettem a korábbi állításomat.
- Nos a miatt nem kell aggódnod, sosem vonom vissza a szavam. S mindig be is tartom azt. Persze, hacsak valami, vagy valaki meg nem gátol ebben. De reméljük, hogy ez nem fog előfordulni. De ez esetben most biztosan nem lesz semmi gond és állni fogom a szavam. - mondtam neki, hátha ez eloszlatja minden kétejét.
A továbbiakban csendbe maradtam és csak sétáltam mellette, tartva a tempóját. S nem sokkal később láttam, hogy a Verseny arénához érkeztünk. Már a városi részeket is el kerítették. Minden esetre, most már ideje volt nekilátni a fogatok átnézésének is...
- Na gyere, mostmár tényleg nem ártana átnézni azokat a fogatokat. - mondtam neki mosolyogva. Aztán lassan elkezdtem elindulni, de nem nagyon távolodtam el tőle, hiszen, neki is jönnie kéne... Ha velem tart akkor nyugott tempóban folytattam a sétám.

Nem mondtam az ígéretére már semmit, csak még egyszer szélesen elmosolyodtam. Nem volt ez lágy, gyengéd mosoly, inkább csak örömöt és egy kis számítást sugárzott. De azt a másodikat talán észre sem lehetett venni.
Tovább sétáltam és én személy szerint először a saját fogatomhoz vettem az irányt.
Bent az ,,istállóban" a fogatom.... vagyis hát a kölcsön kapott fogatom előtt egy zöld twi'lek férfi állt, akinek szinte egyfolytában sunyi kifejezés ült az arcán. Amióta először találkoztam vele nagyon nem szívleltem őt. Amint meglátott felém lépett egy könnyed, settenkedő mozdulattal. És twilekül kezdett el vartyogni nekem.
- Áhh.. ,,Ms" Lynx, a főnököm, a drága Doroviin úr, kérdezteti van e szüksége még bármire a verseny előtt - mondta, engem megy pillanatok alatt elfogott a pulykaméreg.
Úgyhogy szépen az anyanyelvén elküldtem a jó fenébe:
- Na ide figyelj, te mocsári kígyó - kezdtem halkan. - Doroviin úr pontosan jól tudom hogy nem kérdezett semmit, nem hogy még téged ideküldjön, és amióta először megláttam az ocsmány képedet - fokozódott a hangom szép lassan - nem áll jól a szemed, úgyhogy remélem nem voltak kétségbe vonható gondolataid - paskoltam meg a kabátomat az oldalamon, ahol mindketten tudtuk hogy egy fegyver rejtezik -, és azt ajánlom, hogy HORD EL MAGAD DE AZON NYOMBAN!
A twi'lek férfi úgy pucolt el mint annak a rendje mellettem. Amint kilépett az ajtón, én pedig röviden de velősen elkáromkodtam magam cathari nyelven.
- Most nézhetem át az egész gépet! - mentem oda fogathoz.


A gépen itt ott kicsit kopott, vagy barnásabb volt a festék. Az oldalán ott virított Donoviin cégének logója, és még pár kisebb másik, amiért gondolom Donoviinnak fizettek ezek a kisebb cégek. Az egész gép Donoviin alkatrészeiből volt összerakva, vagy pedig ő szerezte be őket. Úgyhogy reménykedtem benne eddig sem mulasztottam el semmit, amiből bajom lehetett volna.
Ha Seth idáig követett, hátra pillantottam rá, miután leguggoltam a gép mellé.
- Mennyit értesz ezekhez? Mert ha igen segíthetnél átvizsgálni, hátha hamarabb végzünk. HA gondolod utána, és is segítek a te gépednél.

Kis séta után megérkezdtünk egy kis "garázsba". Innentől én kicsit háttérbe volnultam és figyeltem mi is történik. Majd Sadry lehordott egy Twi'lek férfit, akinek a szolgálataival, láthatóan nem volt megelégedve...
~ Na pont ezért akartam, előbb jönni... De minek is rám hallgatni... Most jöhetnék azzal, hogy... "Én előre megmondtam!" dumámmal, de az itt most úgy sem segítene semmit. ~
Miután végetért a szópárbaj, és a Twi'lek férfi elment. Utánna Sadry kezdte átnézni a fogatját, amit a jelek szerint csak kölcsön kapott... Végül ismét én kerülök aképbe és megkért hogy segítsek.
- Nos volt már szerencsém pár fogat szerelgetéséhez is, szóval elboldogulok velük... Na akkor nézzük csak... - Közben oda sétáltam a gondolákhoz és elkezdtem átnézni szépen lassan... Vezetékről vezetékre, áramkörről áramkörre... Miután végignéztem a két hajtóművet, kiderült, hogy pár dolgot varjáltak volna, így kisült volna az egész és felrobbanhatott volna... Így azokat gyorsan rendberaktam... Az Erőt használva a kezembe hívtam a szügséges szerszámokat és újra rendeztem a teljes áramkör részt a hajtóművekben. Azután, megnéztem a pilóta fülkét, ahol, csak a gyújtás kapcsoló rakoncátlankodott, de azt is helyrehoztam... S ezek után már több hibát nem találtam rajta. Odasétáltam elé, és így szóltam.
- Nos minden átnéztem, ami hibát csak találtam, azokat kijavítottam... S a jelek szerint ezek el akartak tenni lábalól, vagyis nem akarták, hogy nyerj. Javaslom, a jövőben keress megbízhatobb szponzort, aki álltal versenyezhetsz...

- A szponzorral nincsen gáz - mondtam kicsusszanva a fogat alól egy fémszilánkot tartva a kezemben. - Ezzel a féreggel van a gond e' - böktem az ajtó felé. - Nem gondoltam volna hogy ennyire... elveti a sulykot. Attól tartottam, hogy megbütykölheti, vagy megbütyköltetheti a fogatot, de arra nem hogy ennyire. Ez nem rá vall... - már amennyire én azt meg tudom mondani; gondoltam hozzá.
Szúrós szemekkel megnéztem a szilánkot, az is két mozgó alkatrész közé volt beékelve. Visszacsúsztam a fogat alá hogy még átnézzem azt a részt aminél tartottam. Utána úgy tűnt, hogy kész kell legyünk.
Utána kikászálódtam és felálltam.
- Mit gondolsz? Mindet találtuk?
- Nézzük át még egyszer vagy jöjjön a tied?

Végig hallgadtam Sadry mondanivalóját, melyre együtérzően bológadtam. Minden esetre az eset kissé elgondolkodtatott...
~ Hiszen ha nem is a szponzor akarta megölni, de eszerint valaki holtan akarja látni, mégpeddig a versenyen, balesetnek feltüntetve... Akár hogy is, odakint, nehezebb lesz megvédeni őt... Ez komoly próba lesz a számára... Fel kell készítenem, amenyire csak lehet... ~
Futott át a gondolat, a fejemben, miközben rákérdezett, arra hogyan is tovább... Erre én röviden válaszóltam.
- Nos nálam, nem hinném, hogy gond lenne, mert a családom is itt van, és ők viselik gondját a fogatomnak... De tudod mit, gyere és bemutatlak nekik... Ami meg a fogatodat illetiMajd ide küldjük a kis asztró droidomat Árfourt. (R4-D2) Ő majd vigyáz rá, rendkívül megbízható kis droid.... Luketől kaptam. - mondtam neki, majd vártam, miképp reagál az ajánlatomra...

- Én mindig úgy voltam vele, ha Tatooineon versenyzel sosem árt átnézni mindent, hogy rendben van-e. De te tudod - vontam meg a vállam.
- Nos ez jól hangzik... legalább a fogatom nem marad őrizet nélkül... És lassan már csak egy óránk van a versenyig, és kezdek izgulni.
Még az is megfordult a fejemben, hogy nem kellett volna elvállalnom ezt az egészet... De akkor mi a fenét csináltam volna? Amúgy is, szükségem volt a pénzre. Zsebre vágtam a kezem és követtem Sethet.
- Amúgy kösz a segítséget - jegyeztem meg végül.

- Ne aggódj, az én fogatom szakavatott kezekben van, és az életem is rájuk merem bízni. - mondtam neki elosolyodva. Azután örömmel vettem tudomásul, hogy nincs ellenére, bemutatni az én kis szúrkolótáboromat...
~ Jaj, csak nehogy elkezdjék nekem ezt a barátnős dolgot, mert attól frászt tudok kapni... Mert néha hajlamosak kicsit túlzásokba esni... De remélem, erre most nem kerül sor, semmi kedvem a verseny előtt kínos helyzetbe keveredni és magyarászkodni... ~
Futott át a gondolat a fejemben... Közben elő vettem a komlinkem és szóltam a kis asztródroidomnak.
- Árfour itt Seth. Gyere a fogat hangárak féli kvadránsának B szekciójába. ott vigyáznod kéne egy barátom fogatjára... Gyere gyprsan. - fejeztem be a komlinkbe a beszédet. Majd eltettem a komlinkem és oda sétálltam Sadryhez, akinek finoman megfogtam a kezét és magam után invitáltam, persze úgy, hogy ne fájon neki.
- Na gyere, remélem, jól fogod érezni magad velük is. - mondtam neki ismét mosolyogva...
~ Kezdek kicsit túl sokat mosolyogni. Na oké, hogy vidáman szép az élet, de hogy ennyire... ~
Futott át a gondolat a fejemeb, melyet az szakított meg, hogy találkoztunk Árfourral, út közben, gyorsan mondtam neki mi az ábra, aztán nem is tartottam fel tovább.
- Jó, hogy jösz, már mindjárt ott vagy, nemsokára érted jövünk majd, kitartást kishaver. - majd megütögettem finoman, a kis kerek fejét... Aztán tovább haladtunk Sardyvel. Végül meg is érkeztünk, egy tizenöt perces séta után az én fogatomhoz is. Már mindenki ott volt, a Nagybátyam, a felesége, és a Nagybátyám munkatársai is..
- Na sziasztok! Ő itt mellettem Sadry Lynx a padawan társam. - muitattam be a Cathar lányt mellettem a megmaradt rokonaimnak...
- Sziasztok drágáim. - köszöntött Isabel, Quinn felesége. - Nemsoká kezdődik a verseny... Na gyere Sadry drágám és mesélj valamit magadról... - mondta kedvesen Isabel és elkezdte finoman félre invitálni őt....

Ahogy Seth megfogta a kezem, én egyből elrántottam az enyémet. Talán a régi reflexek, meg amúgy sem ismerjük egymást mi olyan régen.
- Megyek magamtól is - pirítottam rá kicsit talán jobban is mint akartam. Majd követtem őt ha felocsúdott és tovább ment.
- Üdv - intettem végül a rokonoknak félszegen. Egy kicsit zavarban éreztem magam. Most mit kéne csinálnom?
- Őőőő... - fogalmam sem volt mit meséljek. - Pilóta vagyok főleg... - aztán kis szüntet tartottam. Nem gondoltam hogy a szerencsejátékosságot úgy villogtatnom kéne. - Ja, és én is indulok a versenyen.
Itt ismét megszakadt a mesélés szála, most villogjak azzal, hogy a pisztolyomat is jól kezelem? Hát nem. Vagy azzal hogy talán az asztal alá innám Sethet is simán? Újabb nem.
- Amolyan utazó lennék - vigyorogtam kínosan -, járok ide oda a galaxisban...