Meron Trilar DelPontiac Triton-Rotcherton Loxerin
Név: Meron Trilar DelPontiac Triton-Rotcherton Loxerin.Kor: 25Faj: Ember.Nem: Férfi.Erőérzékenység: Nincs (Legalább is sem ő sem én nem tudok róla, de még bármi lehet belőle.)
Foglalkozás: AranyifjúSzületési hely: DenonSzületési idő: 21 BBYKülső: Vékony testalkatú, száznyolcvan centiméter magas srác. Izomzata nem szembeötlő, de nem látszanak ki a bordái. Rövidre nyírt barna haja és barna szeme van. Az átalakított Z-95-ösében mindig akad pár öltözet ruha és némi édesség meg víz.Előtörténet:Sokan azzal kezdik a bemutatkozást, hogy: Szia, ez és ez vagyok, ekkor és ekkor születtem, ide jártam iskolába, oda mentem dolgozni, őt vettem feleségül, stb. Én inkább mesélek neked a gyökereimről. Nem, nem azokról a gyökerekről ott az ablakba kitett befőttesüvegben. Azok nem az én gyökereim hanem a virágom gyökerei. Igen, nekem van virágom. Kaptam. De hagyjuk, elvégre te most engem akarsz megismerni nem a gyökér virágomat.... izé a virágom gyökereit.
Szóval a gyökereim. Az egész egy tábornokkal kezdődött. Ő nyolcezer évvel ezelőtt született, és egy olyan kultúrában nevelkedett, ami szentül hitte, hogy a bolygója lapos és hogy a kontinensüket körülvevő víz, (azaz az óceán) a lapos világ végéig tart, ahová halandó soha el nem érhet. Nem voltak túl jók földrajzból ez tény. Viszont piszok jól tudtak lovagolni. Ne nézz így rám. A ló egy nagy állat. Nem, nem akkora állat mint az a gonosz bátyád. De majdnem. Van neki négy lába.... Nem a bátyádnak, a lónak. Mindegy, majd utánanézel. Szóval ez a tábornok eredetileg szegény kissrácként született egy faluban, de katonának állt, és olyan jól csinálta, hogy egész kis vagyont gyűjtött. Nem csak mosolyogni tudott szépen, hanem a kardját is jól forgatta és nagyon jó stratéga volt. Tévedés, ő nem volt Jedi. Neki nem lézerkardja volt, hanem acélkardja. Igen, acél. Egy embert azzal is le lehet ám fejezni simán. A tábornok pedig ki is használta ám a kardja ezen képességét rendesen, sok ellenséget tett el láb alól. Akkoriban a bolygón élők még egymás ellen harcoltak. Volt egy rakás birodalom meg király a kontinensen és azok küldték egymás ellen a karddal meg lóval felszerelt hadseregeket. Egy ilyen hadsereg élén állt a tábornok is akiről most mesélek neked. Ő pedig jól használta fel seregét, jobban mint bárki más, így sok ilyen sereget vert tönkre, az általa vezetett sereg. Nem, nem tudom hogy kell egy ilyen sereget vezetni, de szerintem olyasmi lehet mint a sakk. Dehogy szavamat ne felejtsem, a tábornok meggazdagodott és egy grófkisasszonyt, egy Trilar-lányt vett feleségül ő maga pedig DelPontiac grófja lett. Így hívták az egyik hegyet, ami az övé volt. Bejárta az egész kontinenst hadserege élén és ahol meglátták mint a sereg vezetőjét, ott az ellenséges hadvezetés rögtön leizzadt. Évtizedekig harcolt pokoli csatákban és végül egy pestisjárvány vitte el hetven éves korában. De addigra megalapozta a család mai vagyonát és megalapította azt a vérvonalat, melynek legfiatalabb egyenes ági sarja én vagyok. Volt még egy nagyon híres ősöm. Az ő idejében a bolygó lakói már tudták, hogy mi a helyzet a földrajzzal. Ez az ősöm már galaxis-szerte ismert volt. Nem volt hadserege, és talán sakkozni sem tudott. Viszont nagyon művelt és éles eszű ember volt, diplomataként kereste a kenyerét. Sok békekötést hozott tető alá, és megesett, hogy megnyert egy háborút pusztán azzal, hogy olyan túlerőt szedett össze szövetségesekből, hogy az ellenség harc nélkül kapitulált. Ő már Trilar DelPontiac Triton-Rotcherton volt. Ő volt az első akit a Triton-Rotcherton vérvonal befogadott a DelPonticok közül. Ez pont az egyik háború megnyerésének jutalma volt. Feleségül adtak hozzá egy gyönyörű nőt a vérvonal sarjai közül és ez a házasság eredményezte, hogy még hosszabb lett a tábornok vérvonalából kikerülő utódok neve. Ez háromezer évvel ezelőtt történt. Azóta minden ősöm Trilar DelPontiac Triton-Rotcherton. Apámat kivéve. Ő még felvette hozzá a Loxerint. Bár ennek külön története van, amit nem ma fogok elmesélni.Azért nem, mert egyrészt most a nagyapám jönne soron, másrészt álmos vagyok. Holnap folytatom, ígérem. Jó éjt.
Na üdv. Végre ideértem. Ha jól rémlik, akkor a nagyapámnál tartottunk. Nekem speciel kettő is volt belőle. Neked is? Nekem nagymamám is kettő volt. Neked is? Nem vagyunk mi rokonok? Végül is mindegy. Szóval a nagyszüleim. Az anyai nagyszüleimmel kezdeném. Ők nem nemesek. Egyszerű munkásemberek, akik becsülettel és verítékkel keresik meg a napi betevőt. Földművesek. Tipikus paraszt család a szónak egyáltalán nem a vulgáris értelmében. Keményen dolgoztak világéletükben és sosem volt egyiküknek sem semmiféle ambíciója bármiféle karrier iránt. Ebben a szellemben nevelték két lányukat is. A nagyobbik lányból végül tényleg földműves lett és örökölte a szülei összes tulajdonát. A kisebbik lányuknak, aki az én édesanyám, szintén ez lett szánva. Csakhogy neki jó hangja volt és van ma is. Tizenhét évesen a földön dolgozott és énekelgetett mint mindig, mikor meghallotta egy arra járó nagyvárosi sztárcsináló. Anyámból is sztár lett. Két év leforgása alatt az egész galaxis megismerte a nevét és milliárdok rajongtak a csengő hangú bombanőért. Ezért is nem örökölt semmit a szüleitől. Így egyeztek meg a nővérével. A nagynéném soha egy fillért sem kért anyutól, ő nagyon boldog a szülei aprócska birtokán és nagyon büszke a húgára. Az apai nagyszüleim viszont mindketten nemesek. A nagyapám a tábornok egyenes ági leszármazottja, a nagymamám pedig egy kisebb nemesi családé. Nagyapa pilóta. Tizenkilenc éves korában lépett be az akkori Köztársaság seregébe és ott szolgált jó negyven éven keresztül. Ezredesként szerelt le, néhány hónappal a lázadó mozgalom megalakulása után. Amint tehette, beállt a lázadók közé. Részt vett a yavini csatában is, mint vadászpilóta, annak ellenére, hogy a lázadó seregben visszakapta a rangját. Egy rajt vezetett, de sajnos a teljes raj odaveszett a yavin 4-nél, nagyapámmal együtt. Az egyetlen élő nagyszülőm, az apai nagymamám. Őt nagyapa huszonkét évesen ismerte meg egy eltávja alkalmából, egy sétahajózáson. Egy év múlva már házasok voltak és hamarosan egy fiúk is született. Ő lett később az apám. Apu katonai szigorban nevelkedett, épp ezért már gyerekkorában céltudatos volt. Ugyanakkor nagy szeretet vette körül a családban, így apu is kedves, aranyos ember, csak makacs mint az apja. Meg mint én. Nagyapa hamar átadta naki a Trilar-vagyon kezelését és apu piszokjól használta ki ezt a lehetőséget. A születésem óta megduplázta a családi vagyont és nemrég felkerült a galaxis száz leggazdagabb emberének listájára. Igaz, hogy az utolsó előtti helyre, de gyanítom, hogy mire átadja nekem a stafétát, addigra top tízes lesz azon a listán. Pedig nem egy zsugori ember. Annak a jótékonysági koncertnek is ő állta a teljes költségvetését, amire a szervezők anyut hívták meg fő sztárvendégnek. Ekkor ismerkedtek meg és három évre rá megszületett előbb az ikernővérem majd öt perccel később én. Na megyek keresek valami kaját.
Hát a hűtő jóformán üres. Mit felejtettem el? Ja a Loxerin név történetét. Nem egy nagy sztori, viszont aranyos. Anyu elég romantikus alkat, és még a kapcsolatuk elején megkérdezte aput, hogy apu mire lenne hajlandó, hogy lenyűgözze anyut. Apu hirtelenjében nem tudott mit felelni, de másnap felvette a Loxerin nevet. Ez anyu első számának a címe, és egy lányról szól, aki az igaz szerelmet keresi. A névátírás után apu anyu elé állt és oda adta neki az átírásól szóló dokumentumot az alábbi szavak kíséretében: " Az a lány ne keresse tovább a párját, mert megtalálta." Ezzel végleg levette a lábáról anyut. Az új generációt pedig a nővérem és én képviseljük. Anyuék mindig is a nővéremet szerették jobban. Ez már a névválasztásban is megnyilvánult, mert a nővéremet Meryonnak keresztelték és én ebből származtatva kaptam a Meront. Hogy összecsengjen a nevünk. Na azért nincs itt akkora gond. Bár elég hamar megérezte a nővérem is és én is, hogy kit szeretnek jobban a szüleink, azért nem volt ez a különbség szembeötlő. Mindössze apróságokban nyilvánul meg és anyuék kínosan ügyelnek rá, hogy egyik megnyilvánulás se legyen bántó rám nézve. Ráadásul nekem kárpótlásként ott volt az apai nagyapám. Ő meg pont engem szeretett jobban egy árnyalatnyival. Ennek az árnyalatnak köszönhetően előbb tanultam meg szimulátoron vadászgépet vezetni, mint beszélni. Míg a nővérem anyu hangszerei iránt érdeklődött addig én kaptam nagyapától egy űrhajó szimulátort. Külsőre egy nagy randa doboz, de ha beleül az ember, tökéletesen imitálja egy vadászgép belsejét. Szinte minden időmet abban a világoskék acélmonstrumban töltöttem, és nagyapa végtelen türelemmel, szeretettel és nem mellékesen szakértelemmel tanított engem különböző fogásokra. Mire iskolás lettem, már képes voltam a szimulátorvadászt úgy letenni egy virtuális tóra, hogy a tó tükre nem vetett hullámgyűrűt. Persze iskolába is a legjobba jártunk. Az éves tandíj egy kisebb bolygó éves költségvetésének felelt meg, de ennek megfelelő színvonalú oktatást és nevelést is kaptunk Meryonnal abban az intézményben. Illetve én a fiúiskolában, a nővérem meg a lányiskolában egy másik bolygón. Lett néhány barátom is és egész jól elvoltam abban az intézményben. Annak ellenére, hogy a szüleimet hetente csak egyszer láttam, vagy akkor se ha anyu épp turnézott. Ez alól kivételt csak a szünidők jelentettek, amit a testvéremmel együtt otthon töltöttünk.
Egy ilyen szünidőben haltam meg majdnem. Apu kapott valahonnan egy zacskó cukrot. Én meg elkunyeráltam tőle. Mivel Meryon épp úton volt anyuval bevásárolni, én leültem a szobámba, hogy békésen elfogyasszam az egész zacskó cukrot. De savanyú cukor volt én meg azt kilenc évesen nagyon nem szerettem. Alighogy a számba vettem az első szemet, szinte rögtön ki is köptem, aztán kidobtam a szemétre az egészet, mert azt hittem megromlott. Másnap hajnalban arra ébredtem, hogy rettenetesen fáj mindenem. Az összes porcikám együtt és külön-külön is rettenetesen lüktetett. Én meg csak ordítottam és pillanatok alatt leizzadtam. A jó öreg házi doktorunk percekkel az után odaért, hogy a szüleim felhívták. Megvizsgált, aztán gyakorlatilag leszedált, hogy ne hánykolódjak a fájdalomtól félőrülten üvöltve az ágyon. Aztán kórházba szállíttatott. Ott hamar kiderült, hogy megmérgeztek, és hogy a mérget az a bizonyos cukorka tartalmazta. A zacskóban lévő összes cukrot megmérgezték, azzal, hogy elcsórtam aputól, minden bizonnyal apu életét mentettem meg, azzal meg hogy a szemétre dobtam, anyut kíméltem meg a haláltól. Napnyugtára elkapták azt, aki a cukrot adta apunak és az bevallotta, hogy az apu által felvásárolt cég extulaja volt a felbujtó. Mindezen információ azonban rajtam nem segített. Az alatt a pár pillanat alatt, amíg a cukor a számban volt, elég méreg jutott a szervezetembe ahhoz, hogy a belső szerveim lassú rothadásnak induljanak. Mire meglett az ellenszer és a rothadási folyamatot megállították, addigra olyan mértékben károsodtak a belső szerveim, hogy már a mesterséges szervnövesztés sem segített volna. Azonnali megoldásként az elrodhadt belsőségeimet mesterséges szervekkel pótolták. Jóformán a teljes váz-izomzatom valamint mindkét vesém, a gyomrom, a tüdőm, a májam, a szívem, a fél tápcsatornám és még az egyik főerem is mesterséges szerv. Műanyag borítású mikroáramkörök ezrei biztosítják, egy-egy szervem működésének tökéletességét. A belém ültetett eszközök a legjobb minőségűek, így nem kell elemet ennem, mert bioárammal működnek. Azzal, amit a te tested is előállít. Ráadásul kívülről mindebből semmi nem látszik. Ha röntgen alá dugnál, akkor igencsak eltátanád a szád a leleteimtől, de amúgy, akinek nem mondom el, az magától soha nem jönne rá a különlegességemre. Viszont rengeteget javultak a reflexeim és a gyorsaságom. Nem tudok százzal futni, de a kiütős nevű labdajátékban nem akad ellenfelem. Puszta kézzel el tudok kapni egy szitakötőt úgy, hogy a szitakötő nem sérül meg. Bár ezt gyakorolnom kellett évekig, az első próbálkozások alkalmával szegény szitakötőt összenyomtam.
A tizedik születésnapom után pár nappal engedtek haza, nekem pedig első utam a vadászgépszimulátoraimhoz vezetett. Többes számban, mert kettő volt belőlük. Össze voltak kötve és nagyapával gyakran repültünk együtt, vagy egymás ellen. A csatákban addig mindig ő nyert. Addig. Aznap ugyan is én nyertem. A mesterséges vázizomzat olyan reflexeket és olyan gyorsaságot adott nekem, amely még nagyapa évtizedes tapasztalatát és rutinját is képes volt ellensúlyozni. Nagyapa onnntól kezdve nem csak hobbinak tekintette az érdeklődésemet a vadászgépek iránt. Mindent megtett, hogy a lehető legmodernebb felszerelést szerezze meg nekem és ez sikerült is neki. TIE Fightereket és Z-95-ösöket is vezettem szimulátoron és nagyapa mindig gondoskodott róla, hogy ha egy új fejlesztésű gép születik, akkor még az az előtt megkapjam szimulátoron, hogy az első száz darabot legyártották volna belőle.
A mérgezésemnek nem csak az én jövőmre lett komoly hatása, hanem a nővéremére is. Meryon ugyan is kikövetelte magának, hogy amíg én a kórházban fekszem, addig ne kelljen a leányneveldében laknia, hanem ott lehessen velem és vigyázhasson rám. Anyu és apu felváltva voltak mellettem, de Meryon jóformán csak pisilni ment ki mellőlem. Hol mesélt nekem, hol énekelt, hol az anyutól kapott kedvenc gitárján játszott valamit. De csak halkan. Én persze semmit nem vettem ebből észre, mert végig mesterséges altatásban tartottak. Ezt a nővérem is felfogta, megértette, hogy olyan gyógyszereket is kapok, amitől folyton alszom, mert álmomban gyorsabban gyógyulok. Ennek ellenére végig ott volt velem és ahogy ő fogalmazott, vigyázott rá, hogy szépet álmodjak. Akkor döntötte el, hogy nagy korában ő is orvos lesz. Mindenkit beleszámítva nagyapa volt a legjobb barátom, de még is Meryonnal álltunk egymáshoz a legközelebb egész kicsi korunk óta. Apu egy nap kinézett magának egy csodaszép, háromszáz éves vázát. Két évig könyörgött az akkori tulajdonosának, hogy adja el neki. Végül a tulajdonos beadta a derekát, apu meg nagy örömmel hozta haza új szerzeményét. A váza öt perccel kérőbb összetört. Meryon a mai napig nem merte bevallani apunak, de még anyunak sem, hogy nem a macska volt a hibás. Nekem viszont még aznap este elmondta. Nagyapának is elmondtam tizenhat évesen, hogy belezúgtam az egyik tanárnőmbe az iskolában. De arról már csak Meryon tud, hogy ez a tanárnő engedett is nekem, vele kerültem először intim kapcsolatba. Három alkalommal is. Soha nem volt titkunk egymás előtt Meryonnal és most sincs. Bár ő már férjhez ment, két gyermek anyja és elismert sebész, tartjuk egymással a kapcsolatot és naprakész infóval rendelkezünk egymásról.
Én gépészmérnök lettem. Nagyapám mindig azt hajtogatta, hogy egy valamire való pilóta nem csak irányítani tudja a gépét, de ha úgy adódik akkor meg is tudja azt bütykölni. Ő maga is értett a gépekhez és sokszor elvitt az egyik elhagyatott birtokunkra, ami gyakorlatilag egy roncstelep. Egy aprócska bolygó a galaxis peremén, annak is egy zord völgykatlanban fekvő része a családé, és az egész völgyet embermagasan borítja az ezerféle űrhajó millió alkatrésze. Ide jártunk mi ki gyakran nagyapával és ezerféle kacatot eszkábáltunk össze. Tartozik a birtokhoz egy ősöreg faház is. Összeraktunk egy takarítódroidot, hogy rendben tartsa az épületet. Szegény droid úgy néz ki, mint egy viharvert asztal, amire egy fél fotelt csavaroztak, ráadásul mindez fémből. Kerekei is vannak meg lábai is, van négy karja, és az egészet lefestettük rózsaszínre, hogy ne rozsdálljon. A droid azóta is működik, a kis faház patyolat tiszta. Csak sajnos hiányzik belőle nagyapa, ahogy épp valami apró kis vacakkal szöszmötöl.
Nagyon megviselt a halála. Szerencsére ott volt Meryon és az egyetemen is épp végzős voltam, így el tudtam terelni a gondolataimat. De ha eszembe jutott, akkor még hónapok múlva is sírhatnékom volt. Pedig nem vagyok egy bőgőmasina. Sosem voltam, apu a szikráját is kiölte belőlem a nyámnyilaságnak. Nem is emlékszem rá, mikor volt könnyes a szemem utoljára, nagyapa halála előtt. Pedig amióta belépett a lázadókhoz, jóformán nem is láttam.
Kivéve a halála előtti pár hetet. A yavini csata előtt három hónappal hazajött és otthon volt négy hétig. De ezt sem puszta honvágyból tette. Elhozta nekem pár vadászgépnek a tervét és egy általa megálmodott gép terveit. Azt akarta, hogy fejezzem be a gépet amit elkezdett. Ő nem értett annyira a gépekhez, mint egy diplomás gépészmérnök. Soha nem járt egyetemre, csak azt tudta a gépekről ami pilótaként ráragadt, meg amit autodidakta módon hozzátanult. Ezért hozta el nekem a terveket. Az ő általa megálmodott gép még elég korai fázisban volt akkor, jóformán csak pár vázlat volt néhány összekötött rendszerről. De már ezekből is kirajzolódott a végcél. Nagyapa egy olyan gépet akart, ami egyesíti magában az A-wingek gyorsaságát az y-wingek kitartásával és a Z-95-ösök strapabírásával. Abban a négy hétben gyakorlatilag ki sem mozdultunk a faházból és a körülötte lévő ócskavastelepről. Csak enni meg aludni álltunk meg és rengeteget tökéletesítettünk a gépen. Mikor nagyapa visszament a lázadókhoz, elvitte magával a lázadók gépeinek terveit is vissza, de gyakorlatilag már majdnem végeztünk és nekem a fejemben volt minden ami kellett. De nem fejeztem be a gépet, hanem visszamentem az egyetemre és már csak fejben dolgoztam a gépen. Aztán meghalt nagyapa. Meghalt a császár is, pedig azt a fazont szívem szerint a saját két kezemmel vertem volna agyon. Hagytam az egész vadász-projectet a fenébe. Befejeztem a tanulmányaim, vettem magamnak egy Z-95-öst, kissé feltuningoltam, aztán elmentem csavarogni a galaxisba. Néha hazamentem anyuékhoz, vagy meglátogattam Meryonékat, esetleg a nagynénéméket, de nem foglalkoztam senkivel és semmivel. Csak csavarogtam. Eleinte azért, hogy ne gondoljak folyton arra az átkozott vadászgéptervre, később, mikor már teljesen feldolgoztam nagyapa halálát, azért folytattam a csavargást, mert élveztem. Nem lettem rettenthetetlen kalandor, csak nyughatatlan utazó. Aztán egy évvel ezelőtt, miközben épp a vadászomat takarítottam, belém hasított a felismerés: Az egész koncepció, amit nagyapával megálmodtunk, alapjaiban rossz. Kimondatlan, de fontos szempont volt, hogy a pilóta a pilótafülkéből szinte minden irányba kilásson. Ez pedig itt nem teljesült. Úgy ahogy volt a félig lemosott, félig hót sár vadász, belerámoltam a cuccaim és egyenesen a kis roncstelepünkre mentem. Előszedtem a porosodó terveket és kiderült, igazam van. Az egész egy kalap takony, úgy ahogy van. Feladtam a csavargást és a telepre költöztem, vittem a szimulátoraimat is. Előröl kezdtem az egészet. Gyakorlatilag fogtam egy pilótafülkét és köré pakoltam minden szükséges rendszert. Egy álló évig dolgoztam rajta, tegnap előtt rajzoltam meg az utolsó tervrajzot. Rengeteg munkám fekszik benne. Az egyik szimulátort átalakítottam úgy, hogy az az általam tervezett gépet imitálja. Mind belsőleg, mind repülésileg. Rengeteg primitív prototípusát szereltem össze a különböző rendszereknek. Egyikük egyszerűen felrobbant, mert rosszul raktam össze. Ráadásul a munka felénél össze kellett állítanom egy primitív szerelődroidot is, mert vannak melók, amiket egyedül egyszerűen nem lehet megcsinálni. Most már két droid van a birtokon. Az általam gyártottat fehérre festettem. Olyan festéket találtam. Azóta már szürke meg fekete a kosztól. Pedig a rózsaszín rendszeresen megmossa a burkolatát. A ház is beleremegett a röhögésembe, mikor először megláttam, hogy az elefántméretű takarítódroid sterimóval meg fertőtlenítős vízzel mossa a szerelődroidot. Most mindkettő ki van kapcsolva. Töprengek, ilyenkor nem szeretem ha körülöttem sertepertélnek. Azon a beszélgetésen gondolkodok, amit tegnap folytattunk apuval.
Tegnap ugyan is hazamentem a szüleimhez, bejelenteni az örömhírt, hogy készen van a gép. Anyu nem volt otthon, koncertet szervezett, apu a nappaliban ült és újságot olvasott. Mikor bejelentettem a gép elkészültét, atyaian elmosolyodott.
- Gratulálok fiam. Nagyapád büszke lenne rád. Olyan lett amilyennek szerettétek volna?
- Teljesen. - Újságoltam lelkesen. - Minden fő irányelvnek maradéktalanul megfelel, sok dologban túl is szárnyalta az előzetes elvárásainkat. Lepróbáltam a szimulátorral is és ott is jól vizsgázott.
- Mihez fogsz vele kezdeni?
- Hát... őő.. Fogalmam sincs. Elvileg nagyapa mutatta volna be a gépet a lázadók fejeseinek. Nekem semmi kapcsolatom nincs velük, azt sem tudom hogy kezdjek neki a megkeresésüknek, ha nekikezdek egyáltalán.
- Minek a gép, ha nem mutatod meg senkinek?
- Igazából azért csináltam, mert élveztem a feladatot. Meg nagyapa miatt, elvégre ő szerette volna hogy befejezzem.
- Nagyapád azt is szerette volna, hogy megmutasd a gépet a lázadóknak. A tervek elkészülte csak fél munka. Szép eredmény, de csak részeredmény.
- Azt mondod keressem meg a lázadókat?
- Azt.
- De még is hol és hogyan?
- Ebben sajnos nem tudok neked segíteni. Nekem semmi kapcsolatom nincs se velük se a birodalmi érdekkörökkel. Szigorúan elhatároltam magamat és az üzleteimet is mindkét féltől.
- Tipped sincs?
- Az van, csak szerintem nem sokra mennél vele. Te jártad be a galaxist. Járd be megint. De van itt más is. Mihez akarsz kezdeni az életeddel?
- Ezt hogy érted?
- Pilóta akarsz lenni, vagy gépészmérnök, esetleg valami más?
- Fogalmam sincs. Épp most mondtad, hogy keressem meg a lázadókat. Ha meg is találom őket, abból is kisülhet ezerféle lehetőség.
- Tudod fim, én sem leszek már fiatalabb. A nyolcezer éves hagyomány pedig úgy szól, hogy az elsőszülött fiú örökli a család vagyonát és rangjait. Te vagy az egyenes ági leszármazottam és egyben az örökösöm. Erre a feladatra készülni kell. Egy birodalmat kormányzok és ez nem gyerekjáték.
- Tudom apu, komoly feladat. Nem lehetne az egészet Meryonnak átadni? Ő sokkal jobban ért ehhez mint én valaha is fogok és élvezi is.
- Nem szakíthatok meg egy nyolcezer éves hagyományt a kedvedért.
- Akkor meg az én nevemen lesz minden, de Meryon fogja kezelni.
- Ezt nem kérheted Meryontól. A te egyik utódodnak kell majd örökölnie mindent utánad. Nem kérheted Meryont, hogy kezelje a vagyont amíg a még meg sem született fiad fel nem nő. Még barátnőd sincs.
- Ugyan apu. Mindketten tudjuk, hogy Meryon módfelett élvezné a dolgot. Már most is ő a jobb kezed és ha felnő az örökösöm akkor úgy is Meryon fogja megtanítani az üzletre. Én ehhez nem értek. Én vándor vagyok. Alkotó. Nem üzletember.
Apu sóhajtott.
- Legyen ahogy akarod. Ha Meryon belegyezik ebbe, akkor nekem nincs kifogásom ellene. De ne szakítsátok meg a hagyományt, a te utódod örököljön. Csak ennyit kérek.
- Rajtam nem fog múlni, és Meryonon sem.
Később hazajött anyu is és hármasban sokat beszélgettünk, sztoriztunk, vagy épp kötekedtünk kicsit egymással.
Anyuéktól visszafelé jövet viszont végig azon töprengtem, hogy mi lesz ezután. Most is azon töprengek. Itt ülök a kis faházban, mellettem a két kikapcsolt droid, épp neked mesélek. De jó ez így. Mert a gondolataimat hangosan kimondva jobban tudok gondolkodni. Lényegében nem is igazán neked meséltem, hanem magamnak. Nem is eredménytelenül, mert már tudom mit kell tennem. Megkeresem a lázadókat, lesz ami lesz.
Jellem: Alapvetően jókedvű, kedves, szívélyes srác. Talán a nagyapja hatására, van benne egy vándorlási ösztön ezért szert csavarogni. Főként a nyílt űrben. Az édességet mindenek felett szereti, abból szinte bármit és bármennyit megeszik bármikor. Nem bonyolítja túl a világot, ha van mit ennie és van hol aludnia (utóbbit általában a Z-95-ösben szokta,) akkor jó kedve van. Ennek ellenére nem egy igénytelen állat. Jólnevelt és művelt, a vérvonalára büszke ember, de nem gőgös. Nyitott mindenre és kissé talán naiv.
- Spoiler:
A Nagyfater 45 évet szolgált a Köztársasági, később Birodalmi hadseregben, aztán 6 évet a Lázadőknál. Össz: 51 év, 70 Éves korában lőtték le az Endornál.
Vas. 14 Nov. - 13:25:19 by Vala'na Heysta
Amúgy jó kidolgozott az elősztorid, gratula hozzá.
//
