Korriban felszíne

First topic message reminder :

A Korriban bolygó felszíne. A planéta nagy részét sivatagok és hegyek borítják. Rengeteg különféle lény él itt, amelyek a régi időkben a Sith tanítványok kiképzését segítették elő, de miután a Sith-ek lehagyták a bolygót eme élőlények teljes mértékben elözönlötték a bolygót.

Corran Creel várt és várt a reakcióra, de nem érkezett válasz. A sötét jedi tudta, hogy a Sith Nagyúr hallotta amit gondolt ahogy azt is, hogy figyeli, de hamarosan a sötét erők kezdtek elhalványulni körülötte, érezte, hogy a szellem távozott a tudatából. Bár voltak fájdalmai nem törődött velük, hanem a harcot befejező Mya mellé lépett, miközben kezébe hívta fénykardját, majd a nőre és a sérüléseire nézett.
- Jól vagy? Mennyire súlyosak? - kérdezte miközben már elkezdte a saját sérüléseit gyógyítani.
A sötét jedi végignézett a kukac hullák hegyén és elismerő tekintettel nézett Mya-ra.
- Nagyon jól harcoltál. Hihetetlenül jók a reflexeid. Szinte már mintha erőérzékeny lennél, de nem érzem körülötted azon jellemzőket, amelyek erre utalnak - mondta barátságosan mosolyogva.
- Pihenjünk egy kicsit aztán menjünk tovább. Kemény dolgok állnak majd az utunkban. Az egyik Sith Nagyúr nem igen örül az itt létünknek és az előbb éppen kommunikáltunk. Sajnos a gyanúm beigazolódott. Nem lesz könnyű dolgunk - mondta felvilágosításképpen.

Az utolsó féreg a késem által pusztult. Fellélegeztem fáradtan, mikor végre csupán ketten maradtunk Corranal. Aki addigra mellém lépett.
- Túl fogom élni - feleltem neki, miközben megmozgattam fájós vállam. Megvizsgáltam, hála a leszakadt anyagnak, nem volt nehéz hozzáférni. Bár nem volt komoly, talán az volt a legsúlyosabb. A többi csak karcolás volt.
- És te? - kérdeztem vissza, mikor rá pillantottam.
Bár tudtam, hogy elismerésül mondta, de a büszkeségem nem engedte, hogy szó nélkül hagyjam a megjegyzését.
- Nem csak a erőérzékenyek képesek meglepetéseket okozni - kacsintottam rá játékosan és elnevettem magam. Azt hiszem megkönnyebbültem, hogy véget ért a mészárlás. Hiába voltam jó harcos, nem szerettem a csatát.
- Igen, amikor a falhoz vágott, mint egy rongybabát, rájöttem, hogy nem szívleli az ittlétünket - mondtam neki fintorral az arcomon. Igyekeztem könnyedén kezelni azt, hogy aggódtam érte.
- És? Miről fecsegtetek, amíg én féregírtottam? - kérdeztem meg komolytalanul, miközben leültem egy kicsit az egyik kevésbé véres tetemre. Oldani akartam a feszültséget. Ami bennem még mindig tombolt. Meg kellett nyugodnom, hiszen nyugalomra és hideg fejre volt szükségünk a továbbiakban is. Veszélyes kalandra vállalkoztunk. De ahogy eltettem a fegyvereim észrevettem, hogy kezeim még mindig remegtek az adrenalintól.

Corran Creel örült, hogy a lány nem szenvedett súlyos sérülést. A lány kérdésére biccentett egyet.
- Nem lesz bajom. Már gyógyítom magam, sajnos mást nem tudok meggyógyítani, így a szervezetedre kell bíznunk a gyógyulási folyamatot - válaszolta komor arckifejezéssel.
- Na igen. Eléggé látványosan kifejezte a nem tetszését. De nem adom fel. El akarom érni a céljaimat. És mindent megteszek, hogy ez így is legyen - mondta a sötét jedi és vörös szemei megvillantak a fáklyák fényében.
- Ami azt illeti egy arról, hogy nem lehetnénk itt, meg, hogy háborgatjuk a holtak nyugalmát, meg hogy nem érdemeltük ki azt, hogy ide jöhessünk. Nagy vonalakban - válaszolta a férfi. - Próbáltam meggyőzni, de nem igen jártam sikerrel - morogta, majd ahogy a lány leült Corran a remegő kezeire nézett, majd leguggolt és megfogta azokat.
- Nyugodj meg. Úgy látszik, most lesz egy kis nyugtunk. Ne aggódj. Amíg mellettem vagy és össze fogunk, bármit át tudunk vészelni. Együtt végigjárjuk ezt az utat - mondta bátorítóan mosolyogva.

- El is fogod érni őket - mosolyogtam rá hittel. Aki képes volt egy sith nagyúrral is szembeszállni, az bármit elérhetett, amit csak akart. Megtisztelőnek éreztem a mellette történő szolgálatot. Bár be kellett vallanom magamnak, vörösen fénylő szemei inkább megijesztettek kicsit. De igyekeztem gyorsan elfelejteni a dolgot.
- Ha a szavak nem győzik meg, tettekkel kell bizonyítani - mondtam elgondolkodva azon, amit mesélt a társalgásukról. Nem adott ki túl sok információt, de ahogy vázolta a helyzetet, én erre következtettem.
Hálásan pillantottam rá, mikor lehajolt hozzám és megfogta a kezem. Jól esett, megnyugtató volt.
- Te se aggódj, mint láthatod - intettem fejemmel a tetemhalomra - vigyázok rád - nevettem el magam újra csilingelő hangon és megszorítottam a kezét. Szerettem, ha könnyedén, jókedélyűen lehetett venni az akadályokat. A komoly drámázás egy nehéz szituációban csak hátráltató erő volt. Erősnek kellett lenni.

Corran Creel hálásan nézett Mya-ra, amikor ő arról beszélt, hogy el fogja érni a céljait. A sötét jedi helyeslően biccentett.
- Mindent el fogok követni - válaszolta a sötét jedi, majd miután megfogta Mya kezét és a lány szemébe nézve elmosolyodott.
- Nem véletlenül csak téged hívtalak magammal az út hátralévő részébe. Tudom, hogy a te kezedbe biztosan adhatom az életem. Nem hagysz cserben, ha szorult a helyzet és számíthatok a támogatásodra, ha nehéz idők jönnek. Remélem tudod, hogy bármikor számíthatsz rám. Nem hagylak cserben. Mindig vigyázok rád, és támogatlak. Még ha közben én is védelemre szorulok - mondta mosolyogva, majd leült a lány mellé, de a kezét egy pillanatra sem engedte el.
- Jussunk át az akadályokon és bizonyítsuk be a Nagyúrnak, hogy érdemesek vagyunk arra, hogy itt legyünk. Együtt - mondta Corran, és elővette fénykardját.
- Tudod ez a fegyver többször mentette meg az életemet mint meg tudnám számolni. Azonban sok életet is elvett. Nem sajnálom őket, mert tudom, hogy egy olyan egyensúly ellen küzdöttek, amely nélkül nem lehet harmóniában a világ. Sok jedi ellen harcoltam és mindig legyőztem őket. Sosem jelentett túlzottan nehézséget a harc. De sosem bíztam el magam. Tudtam, hogy mivel állok szemben és mindig vártam az újdonságokat. Az életem a harcból állt - mondta a sötét jedi.

- Megtisztelő - reagáltam arta, hogy bízik bennem. - Természetesen tudom, hogy viszont is számíthatok rád - szóltam neki elnéző mosollyal. - Nem szükséges ennyire hangsúlyoznod - mondtam kedvesen. Ez már legalább a harmadik alkalom volt, hogy ezt nyomatékosan elmondta nekem. Pedig ez esetben is inkább a tettek számítottak, mint a szavak.
Figyelmesen hallgattam, kíváncsi voltam mit szeretne elmondani nekem a történetével.
- És ezen nem kívánsz változtatni? - kérdeztem meg halkan, mikor befejezte a mesélést.

Corran Creel felvonta a szemöldökét a lány szavaira, majd megrázta a fejét.
- Sajnálom. Eléggé össze vagyok most zavarodva. Még mindig érzem a fejemben a Nagyúr utóhatását, és ez kissé zavar a koncentrációban - magyarázta, majd előre pillantott a halott kukacokra.
- Akartam változtatni, mielőtt az lettem aki. Jedi voltam, de elárultak és megpróbáltak megölni. Mára már nem tudom sajnálni azokat akik ellenem és a társaim, a szeretteim ellen fordulnak. Csak az ellenségeimmel végzek. Ártatlanok és tudatlanok életét nem károsítom, amíg nem muszáj - válaszolta a lánynak.
- Egy nap talán nyugalmasabb élet után nézek, de az még messze van. De keresem azt a biztos személyt akire mindig támaszkodhatok, ha nehezebb úton járok - magyarázta, majd Mya szemébe nézett.
- És most te mesélj. Miért lettél katona? És miért vagy ilyen rendes velem? A legtöbb ember fél és retteg a sötét jediktől, te miért nem? Nem mintha nem örülnék neki. Nagyon is jó, hogy ilyen vagy, de kíváncsi vagyok - mondta.

- Semmi baj - nyugtattam meg megértően. - Fontosnak tartottad, hogy tudjam. Köszönöm - mosolyogtam rá szélesen. Átsuhant a fejemen, hogy milyen aranyos, de gyorsan elhessegettem a meghökkentő gondolatot. Egy sötét jediről nem ilyesmit szokás gondolni. Talán nem is illendő.
- És hol húzódik a határ? Mi dönti el, hogy muszáj, vagy sem? - kérdeztem meg komolyan. Mostanában sokat gondolkodtam a háborúskodáson, a sok elkárhozott életen. Legyen lázadó vagy sem, ártatlan, vagy sem, az élet értéket képviselt. Túl könnyedén pusztítottuk.
- Nos, igen, ez ismerős - jegyeztem meg játékos fintorral, hogy hasonló cipőben járunk. Már ami a távoli jövőbeli nyugodalmas életről szőtt elképzeléseinket és az ahhoz szükséges feltételeket illette.
Kicsit zavarba hozott a kérdéseivel, főleg azal, ahogy a szemembe nézett. Szégyenlősen a hajamat kezdtem el piszkálni. Legalább tudatosult, hogy elsabadult pár tincsem a szoros frizurából a heves féregtelenítés közben.
- Sosem akartam katona lenni, egyszerűen csak az élet, a kényszerűség, a lehetőségek erre sodortak. De ha már így történt, igyekeztem legalább kiemelkedően jó lenni - feleltem, s közben már a másik kérdésén töprengtem. - Bízom benne hogy sikerült - hajoltam közel hozzá és súgtam neki a számat eltakarva, mintha csak egy titkot árulnék el neki. Aztán egyszerűen csak elnevettem magam.
- És... nem félek tőled. Nem érzem úgy, hogy kellene. Nem szeretek elfogultan, vakon ítélkezni emberek fölött. Sötét jedi, vagy sem, nekem a bemutatkozásunktól kezdve volt egy olyan érzésem, hogy megbízhatok majd benned. Nincs miért ne legyek veled rendes - vallottam be őszintén. - Inkább az a meglepő, hogy te az vagy velem szemben - csúszott ki nyíltan a véleményem, amin már korábban is eltépelődtem.

Corran Creel az övére tűzte fénykardját, majd kicsit megmozgatta nyakát és figyelmesen Mya-t kezdte hallgatni. A kimondott szavak végigfutottak az agyán, ahogy átgondolta mit is kéne válaszolnia rájuk.
- Hogy hol a határ. Sokszor az adott helyzet szabja meg. Van e lehetőség elkerülni az ártatlanok vesztét vagy nincs. Akik nem harcolnak ellenünk, még dönthetnek úgy, hogy a helyes utat választják és felhagynak a jedik vakon követésével. Ezért nem ölök olyat aki nem lép nyíltan ellenem, vagy a szeretteim ellen - mondta a férfi, majd kis szünetet tartva emésztgette Mya katonai karrierjéről szóló beszámolóját.
- Tudod néha az élet dönt a sorsunk felől és nem mi. Jó pár évvel ezelőtt még azt hittem, hogy jedi mester leszek. Erre itt vagyok a Sith Birodalom egykóri szívében, sötét jediként, akinek az a célja, hogy Sith legyen és visszahozza az egyensúlyt az Erőben. Én sem akartam fiatalon ilyen lenni, de mégis ezt az utat választottam, mert ez tűnt a helyesnek - válaszolta, majd a lány nevetése egy kicsit meglepte, de mosolyt csalt az arcára.
- Örülök, hogy nem félsz tőlem. Hogy én miért vagyok kedves veled. Talán, mert olyan embernek tartalak aki megérdemli a figyelmem és a kedvességem. Attól mert nagyobb részben gonosz vagyok, még én lehetek kedves, ha valaki kiérdemli - felelte a sötét jedi, majd felállt és kezét nyújtotta Mya felé.
- Gyere. Nézzük meg mi van a következő ajtó mögött - jegyezte meg és Mya kis időn belül másodszor láthatta mosolyogni, de ezúttal a férfi szemeiből is boldogság sugárzott.

- Értem - mondtam neki végül gondolataimba merülve, egyetlen pontot figyelve az összefonódó kezünkön. Nem fűztem a témához több megjegyzést. Vezetőnek lenni nehéz teher, komoly felelősség, és sokszor olyan döntések meghozatalával jár, melyek után az ember nem biztos, hogy nyugodt álomra lel magányos éjszakáin. Csak parancsnok-helyettes voltam, de ezt már én is alaposan megtapasztaltam.
Jó volt látni mosolyogni. Valahogy úgy képzeltem, hogy ez ritka esemény nála. Emiatt is szerettem volna minél többször látni ezt az érzelmet az arcán. A szavaitól kis híján elpirultam, de szerencsére nem volt jellemző rám ez az önkéntelen testi reakció. Elfogadtam a kezét mikor felállt, követtem én is.
- Hát akkor kössük fel a gatyánkat - vigyorogtam rá.

Corran Creel elmosolyodott ahogy Mya odaadta a kezét, majd felállt. Corran mélyen a szemébe nézett, ahogy egymással szembe kerültek.
- Örülök, hogy megismertelek. Majd megköszönöm a tábornoknak, hogy bemutatott neked - mondta mosolyogva, majd már éppen lépett előre, amikor hirtelen az Erőben hatalmas rezgéseket érzett. Ugyanolyan és hasonló mértékű sötétséget érzett mint nem olyan rég a Sith Nagyúr megjelenésekor. Corran jobban megfogta Mya kezét, és érezte, ahogy egyre több szellem figyeli őket. A sötét jedi a nőre nézett, és ő láthatta az arcán, hogy nagyon komoly dolgok készülődnek.
- Hagyjuk el a sírt egy időre. Segítsünk kijutni a többieknek és ha a homokvihar elmúlt látogassuk meg a Sith Akadémiát. Itt egyenlőre nem tehetünk semmit. Ha tovább megyünk az-az életünkbe kerülhet - mondta, majd fénykardját kezébe véve és aktiválva készült visszamenni az eddig bejárt úton.

Megmosolyogtam a megjegyzését. Mikor megtorpant és megszorította a kezem, tudtam, hogy újra érez valamit. Azt hiszem szerencsésnek tartottam magam, hogy engem elkerültek az efajta érzetek. Bár hasznos és jó dolog ha az ember minél több érzékkel figyelheti a környezetét, csak mivel én ezt sosem ismertem, így nem is hiányzott, nem is vágytam rá.
- Rendben - fogadtam el komolyan a szavait.
Visszatértünk az embereinkhez, ahol rögtön meg is hallgattuk a rangidős tiszt jelentését.
- Köszönöm, egyelőre leléphet - mondtam a katonának. - Akkor már csak meg kell várnunk a vihar lecsendesedtét - fordultam Corranhoz.

Corran Creel miután elindultak elengedte Mya kezét, hogy ne tűnjön fel semmi a katonáknak és ne kezdjenek el kombinálni. A visszatérésük után meghallgatta a helyettes jelentését, majd biccentett neki és Corran a nyíláshoz lépett.
- Ha a vihar el is ül, még így is hosszú út áll előttünk, nem beszélve a kint járkáló szörnyekről. Elsődleges feladatunk mostantól a bolygó megtisztítása és az Akadémia elfoglalása. Így ami lény az utunkba kerül az minél precízebben és csendben el kell intézni - mondta, majd ellépett a nyílástól és Mya-ra nézett.
- Javaslom, hogy mindenki pihenjen. Majd én őrködök, amíg a vihar elül - mondta, majd a nő fülébe súgta.
- Te is pihenj egy kicsit. Szükségem van rád, ha sikerrel akarok járni - mondta, majd leült az egyik sarokba és meditációs pózt felvéve várta, hogy a társai elhelyezkedjenek és nyugovóra térjenek.

Lassan leültem és felvettem a meditációs pozíciót, majd amint a többiek is elhelyezkedtek, lesüllyedtem a tudatomba és elkezdtem minél jobban ráhangolódni az Erőre. Éreztem, ahogy körülvesz a sötétség és eljön az éjszaka. Átjárt az Erő. Éreztem a sötét oldal mozgolódását. Ahogy áramlik a testemben. A midikloriánok annál erősebben kapcsoltak az Erőhöz, minél mélyebbre süllyedtem a transzban. Úgy két óra meditáció után kinyitottam a szemem és körülnéztem. Mindenki aludt és rendben volt. Semmi és senki nem zavarta álmukat. A sith nagyurak is nyugodtak és csendesek voltak. Nem zargatták a csapatot. Örültem, hogy nyugalom van és békésen lehetünk. Egy kicsit elidőzött a tekintetem az alvó Mya-n, majd újra lehunytam szemem és visszasüllyedtem az Erő örvénylésébe. Elmélyülve a sötét oldal elejében lassan elveszett az időérzékem, és már nem tudtam mióta meditálok, amikor hirtelen éreztem, hogy az Erő mutatni akar nekem valamit. Koncentrálni kezdtem és azonnal bevillant egy látomás. Az ismertlen fiú mestere halála miatt kesergett. Bosszúra szojazott és érezni lehetett, ahogy szép lassan a harag és a düh veszi át elmélye velett az irányítást. Hirtelen időugrások sorozatán mentem át, minden alkalommal végignézve egy-egy jelenetet a fiú életéből. Az utolsónál egyértelmű volt, hogy nem a múltat látom, hanem a jövőt. Amint felébredtem körülnéztem, majd a napfényt látva örömmel konstatáltam, hogy a bolygó időjárása lenyugodott és nap végre felkelt. Felálltam, majd Mya mellé térdeltem és lágyan a vállára tettem a kezem.
- Jó reggelt - köszöntöttem mosolyogva a nőt, majd kezemet nyújtottam neki, hogy felsegítsem. Amint ő is  állt egy pillanatra végigsimítottam a kézfejét az ujjammal, majd elengedtem és elővettem fénykardom.
- Ideje indulnunk. Keltsd fel kérlek a többieket, amíg utat nyitok a szabadba - mondtam, majd megforgattam fénykardomat és ketté pattintva aktiváltam, majd a sziklába vágtam, hogy lassan elkezdjem felolvasztani a követ.
- Javaslom menjenek hátrébb, amíg nem végzek - mondtam, majd határozottabban belenyomtam a két pengét a sziklába.
Amint úgy éreztem, hogy már eléggé instabil a szerkezetet egy erőlökéssel kilöktem a hatalmas szikla közepét és így a teljes sziklát a barlangból.

Hamarosan mindenki talpra állt és körülnézve örömmel vettem tudomásul, hogy a tudósok is készen álltak az út folytatására. A tegnapi események egy pillanatra sem hagyták nyugodni gondolataimat. Állandóan a Sith Nagyúr szavai csengtek a fülemben és tudtam, hogy mindent el kell követnem, hogy bebizonyítsam neki, méltó vagyok a támogatására. Ahogy kijutottunk a barlangból óvatosan haladtam a homokban, amely lazasága eléggé nagy kockázatot jelentett.
- Mindenki figyeljen arra, hogy hová lép. A homok laza, így bármikor elnyelhet. Arra menjenek amerre én. Kövessék a nyomaimat - mondtam majd koncentrálni kezdtem az Erőre.
Minden lépésem közben figyeltem a homok mozgását és rezdülését. Jó pár óra eltelt mire megláttam a  Sith Akadémiához felvezető rámpát és a hatalmas piramist. Megálltam a feljáró aljában és a többiek felé fordultam.
- Innentől kezdődik a küldetés valódi fontosságát élvező része. Biztosítanunk kell a helyet, és kitakarítani a benne lévő élőlényeket. Ez mellett pedig aktiválni a szükséges rendszereket. Nem lesz könnyű dolgunk. Az épület több ezer éve elhagyatott és inaktív. Fel kell készülnünk, hogy hosszú ideig fogunk dolgozni. Szobáról szobára haladunk. Nem válunk szét. Aki talál valamit amit nem ismer ne nyúljon hozzá. Olyan ereklyék és eszközök lehetnek itt, amelyek kulcsfontosságúak a céljaink eléréséhez. Menjünk - ezzel elindultam felfelé a rámpán.