Treasure

Alternatív Kaland

Ez az űrhajó egy kalóz hajó, mely legénysége fosztogatásokkal, és túszejtésekkel foglalkozik. Az évek alatt már sok gondot okoztak Főleg az Új Köztársaságnak, de a Birodalmiak se maradtak ki... Csupán az utóbbiakat nem igen zaklatta fel a dolog.
Maga az Úrhajó egy eléggé nagy, mondhatni közép osztályba sorolható Űrjármű. Eredetileg egy fregatt osztályú harci hajó volt, de azóta jelentős változtatásokat eszközöltek rajta, és a fegyvereit is elrejtették. Így minden gond nélkül álcázható akár kereskedő vagy szállító hajónak is...

A kaland résztvevői: Sadry Lynx, Aaron Solborne, és Seth Revan Shan
Körváltás: Átlagosan a szabály értelmében 5 nap! De mivel ez nem a fő játéktér, így itt lehet kicsit lazábban is kezelni a körváltás határidejét is.
Idővonal: A fő játéktér jelenlegi eseményeihez képes körülbelül fél évvel előrébb járunk ebben a kis kalandban.

0]U.I.: Abban az esetben ha Seth munka miatt nem tudna tovább részt venni a cselekményekben, NJK-ként lesz részese a további eseményeknek. S valaki más veszi át a szálak irányítását is. Kellemes játékot és jó olvasást kívánok mindenkinek! ]

Nagyából fél év után, mondhatni ez az első igazi önálló küldetésem. Bár a küldetés mondhatni rutin munkának számít... Hiszen csak egy vészjelzést megyünk kivizsgálni... Bár nem tudom miért de Sadry is nagyon akart jönni. Hála istennek a Rend is szépen halad előre... Indulás előtt Ocheron mester tartott némi eligazítást nekünk, majd kaptunk egy kis hajót, mely elég nagy kettőnknek és az útra is elég ellátmányt tudunk így vinni magunkkal. Persze a mester is csak azért merte rám bízni ezt a küldetést egyedül és Sadry társaságában, mert már jó párszor bizonyítottam... Na meg a jelek szerint én lettem a legjobb a tanítványok közt és tán a legerősebb is...

Másnap végre elindulhatunk, még délelőtt. Persze útnak se indulnék elegendő élelem és más vészhelyzet esetére kellő felszerelés nélkül, így miután mindent bepakoltunk elindultunk a peremvidékre. Szerencsénkre az út nem volt túl hosszú, így nem kellett sok időt arra szánnunk, hogy kitaláljuk, mit is csinálhatnánk közben.
Úgy körülbelül két-három órával később léptünk ki a hipertérből. A pilótafülkének ablakából egy lerobbant, látszólag sodródó középosztályú szállító hajó volt látható...
Nyomban meg is néztem az érzékelőkkel és letapogattam a hajót. Szerencsére még volt létfenntartás és mesterséges gravitáció. Életjeleket is lehetett észlelni, de ez már nem volt egyértelmű, mert valami zavarta az érzékelőket...
- Hát a jelek szerint nem biztos, hogy ez egy sima küldetés lesz. Óvatosnak kell lenünk. Rossz érzésem van. - ahogy ezeket a szavakat mondtam, nyomban rám is tört az az érzés, mint mikor valami rossz fog történni...

Az életemben a dolgok nem éppen úgy alakultak, mint ahogyan elterveztem őket. A Birodalom árulónak nyilvánított, az Új Köztársaság pedig nem igazán szeretett volna befogadni. Ezt egy bizonyos szinten meg is tudtam érteni, hiszen tettem olyan dolgokat a múltban, melyekre magam sem voltam büszke. A bizalom elnyerése soha nem volt könnyű feladat, pláne akkor, ha az ember előtte pont azoknak a katonáit irtotta, akikhez később csatlakozni kívánt volna. Az addigi próbálkozásaim mind kudarcba fulladtak. Menekülnöm kellett az életemért. Gyűlöltem a bujkálást, a sok kételyt, amelyek néha hatalmukba kerítettek. Nehéz volt bevallanom magamnak, de talán még féltem is. Először kellett szembesülni az érzéssel, miszerint sehová sem tartoztam. Jártam a bolygókat, s azon tanakodtam, mivel tudnám elérni azt, hogy befolyást szerezzek a Galaktikus Birodalom ellenségeinél. Sikerült ellopnom egy olyan űrhajót, amely még rendelkezett némi üzemanyaggal, ám súlyosan fogyóban voltak a tartalékaim, és nem lett volna túlságosan kellemes lerobbanni a hideg, kietlen űrben. Ekkor azonban rám mosolygott a szerencse, ugyanis egy jelzést fogtam be, amely nem tűnt sem a Köztársaság, sem pedig a Birodalom által használt kódok közé.
- Talán kereskedők... Ebből még akár jól is kijöhetek.- suttogtam, ezt követően megpróbáltam bemérni a jelet, s odautazni a hajóhoz. Még volt annyi üzemanyag a gépemben, hogy a hiperűrsebesség segítségével eljuthassak a bizonyos űrhajóig.

Amikor végre elértem a rendszert, s kiléphettem a hipertérből, a látvány pontosan olyan volt, mint amiben reménykedtem. Megközelítettem az űrhajót, amely leginkább egy szállítónaszádra hasonlított.
- Vétel, itt az FR-36-ös jelzőszámú cirkáló, engedélyt kérek rá, hogy leszállhassak a fedélzetükön.- próbáltam kapcsolatot teremteni a másik járművel, csakhogy nem érkezett válasz.
- Itt az FR-36-os cirkáló, hallják a hangomat?- kísérleteztem tovább, viszont nem sokkal később a műszerfalamon minden elkezdett befuccsolni.
- Mi a büdös...?- kérdeztem, ekkor pedig egy vonónyaláb fogta körbe a gépemet, amely elkezdett minél közelebb húzni a szállítóhajó irányába. Próbáltam higgadt maradni, megőrizni a hidegvéremet, de ez nem volt könnyű. A fedélzeten félhomály volt, a pilótafülkéből kibámulva egy pislákoló lámpa fényére szegeződött a tekintetem, mely elvétett szikrákat dobált a fémes padlóra. Amikor kiszálltam, a fénykardom markolatán már ott pihent a kezem, felkészülve az esetleges veszélyre. Egyelőre semmit nem észleltem, ezért lassú léptekkel indultam az egyik ajtó irányába, majd egy panel segítségével ki is nyitottam azt. Egy hosszú, szürke folyosóval találtam szemben magamat, melynek falait néhol rozsdafoltok tarkították. Az Erő segítségével megpróbáltam érzékelni, hogy van-e élet a hajón, a kérdésemre a válasz pedig igen volt. Ennek ellenére gyanús csend honolt a hajón. Beléptem egy ajtón, ami egy teljesen sötét szobába vezetett. Hirtelen tompa fájdalmat éreztem a homlokomon, s elveszítettem eszméletemet...

Azonnal fellélegeztem amint elindultunk Sethtel ketten, a kapott hajóval. Eddig voltam Ocheron mesterrel de tényleg. Egy folytában a békéről és az indulatok legyőzőséről beszélt érdekes módon pont mindig nem sikerült felidegesítenie. Vettem egy mély levegőt, mikor leültem Seth mellé. Máris jobban éreztem magam. Seth társaságában amúgy is jobban éreztem magam, mint a mesterrel acsarogni.

Egy pillanatra lehunytam a szemem... és legközelebb már azt vettem észre hogy már ott is vagyunk. Jól elbóbiskoltam. Nem is tudom mikor aludtam ilyen jót. Bár még el tudtam volna viselni egy darabig.
Felkaptam a fejem Seth figyelmeztetésére, és a pisztolyomért nyúltam. Bár volt már valami fénykard szerű valamim, az mélyen lapult a ruháim egy eldugott részében. A pisztolyomban még mindig jobban bíztam, és amúgy sem akartam mindenki képébe tolni, hogy Jedi kiképzésen veszek részt.

Hiába tapogattam le az érzékelőkkel a hajót, nem igen jutottam vele előbbre. Így hát megpróbáltam a kommunikációs csatornát is.
- Ismeretlen hajó, itt az Új Köztársaság mentőhajója, hallanak? - S így próbálkoztam még jó ideig, de nem érkezett válasz. Így aztán már csak egy lehetőség maradt átszállni a fedélzetre. De még mindig itt volt bennem ez a nyugtalanító megérzésem, mely óvatosságra intett. Azután Sadry felé fordultam székestül és felvázoltam neki mi lesz...
- Hát a jelek szerint így nem jutunk előbbre... Így nem nagyon marad más választásunk át kell szállnunk, és körül kell néznünk. Viszont rossz érzés fog el, ha a hajóra nézek. Valami nem stimmel odaát. Ezért arra kérlek te is légy óvatos, amint a fedélzetre lépünk. Bár már jobban és ügyesebben meg tudod védeni magad, mint akkoriban, mikor először találkoztunk... Viszont most én felelek érted, és nem szeretnék Cregan mesternek magyarázkodni, ha veled valami komoly dolog történne... Szóval készülj fel mindenre! Én addig leparkolok valahová. - mondtam neki, hogy így próbáljam felkészíteni, arra, ami legrosszabb esetben történhet... Majd vissza fordultam a székemmel a vezérlő pult felé és elkezdtem keresni egy hangárt. Hiszen egy ekkora hajó, már képes befogadni a kisebbeket is. Pár percel később az érzékelőkkel találtam is egy sérült hangárt, melyet egy erőtér védett. így kénytelen vagyok kilőni az erőteret, hogy leszállhasunk. Hát aktíváltam a fegyverzetünket és ki is lötten az erőtér generátorát. Így már landolhattunk is. De persze sietni kellett, mert rögtön egy tömör fém ajtó próbálta elzárni az utunkat. Szerencsénkre sikerült bemanőverezni a hangárba és némi rázkódással egyben landolni.
- Na ezzel meg is volnánk. - állapítottam meg gyorsan. Majd hátra fordultam, és megszólítottam Sadryt.
- Sadry felkészültél, ideje kicsit körülnéznünk a hajón...


Mindeközben te egy közepes és sötét szoba közepén ébredsz egy erős masszív székhez kötözve. A helység hangulata, melyben raboskodtál, sötét és nyomasztó volt. Bár számodra mégsem volt annyira félelmet keltő, hiszen ennél rosszabbakat is átéltél már. Ha körbe néztél, tapasztalhattad, hogy nincs sok fény a szobában, így nem sokat láthattál a helyből. Nem sokkal később halhattad és láthattad is, ahogy veled szemben kinyílik az ajtó és agy nagydarab személy lép be rajta. De az arcát még nem láthattad, mert eltakarta a szobában uralkodó sötétség. Majd megszólal a sötétbe húzódó személy. A hangja kissé rakettes, éles és tekintélyt parancsoló.
- Üdvözöllek idegen. Most megpecsételődött az életed. És most elfogsz mondani nekem mindent, amit tudni akarok. - majd azzal a sötétből előtűnik egy pálcaszerűség, amit nagy erővel a mellkasodhoz nyomott és ezzel villámok jöttek ki belőle. Mely hatására erős fájdalmat és kínt éreztél. A fájdalmat, bár jól tűrted, de azért párszor mégis felkiáltottál az egyre növekvő kínzó elektromos villámok a testeden cikázva...

Amikor ébredezni kezdtem, azon nyomban megráztam a fejemet, ugyanis abba ismételten belenyilallt a fájdalom.
- Hol... hol vagyok?- kérdeztem költőien, majd körültekintettem. Hirtelen beugrottak az emlékek, amik szerint egy szállítóhajón landoltam, s valaki, vagy valami elég szépen leszerelt. Máskor nem voltam ennyire elővigyázatlan, úgy tűnt, ez esetben meg is fizettem az árát, amiért túlságosan félvállról vettem a dolgokat. A szobában sötét volt és hideg. Az ilyen környezetek számomra egyáltalán nem voltak szokatlanok. Valami különleges bűz terjengett a levegőben, amit még a helyiség előző látogatói közül hagyhatott itt valamelyik. Vagy talán még az itt lévők közül? Egy mély levegőt vettem, megpróbáltam összeszedni a gondolataimat. Nyilvánvalóan nem szerettem volna huzamosabb ideig ezen a helyen vendégeskedni, csakhogy egyelőre azt sem tudtam, kikkel is álltam valójában szemben. Hozzá voltam kötözve egy székhez, amely túlságosan is stabil volt ahhoz, hogy önnön erőmből kiszabadítsam magam szorításából.
- Szép munka, bárki is kapott így el. El ne felejtsek neki gratulálni, mielőtt lelépek erről a roncsról!- beszélgettem magamban, ezt követően megpróbáltam lazítani, átadni magamat az Erőnek, viszont pár másodperc elteltével kinyílt az ajtó velem szemben, majd egy igencsak méretes úriember fáradt be rajta, akinek az arca sajnálatos módon láthatatlan volt számomra. Oldalra döntöttem a fejemet, majd felhúztam a szemöldökeimet, s undort kifejező mimikával bámultam a az újdonsült szobatársamra. Hozzá is kezdett a megfélemlítő beszédéhez, amelytől túlságosan nem hatódtam meg, sokkal inkább a kezében lévő pálcától.
- Ááááá!!- üvöltöttem a fájdalom hatására, amit az elektromosság kölcsönzött nekem. Egyre inkább nőtt bennem a düh is, minél többször tapasztalhattam elektromos eszközének "simogatását". Próbáltam úrrá lenni az indulataimon, legszívesebben a csillagos eget is lekáromkodtam volna vendéglátóm fejére, ám az haszontalan lett volna. Az Erő segítségével tűrtem a fájdalmat, így némileg sikerült visszanyernem a józan eszemet is, és már nem minden második gondolatom az volt, miképpen belezném ki az illetőt, ha szabad lennék.
- Ennél azért szívélyesebb fogadtatásra számítottam.- jelentettem ki, miközben próbáltam kifürkészni a fogva tartóm arcát, ami a sötéttől még mindig homályba burkolózott.
- Egyébként, nem akarom elrontani a szórakozását, de talán egyszerűbb lenne válaszolnom azokra a rohadt kérdésekre, ha fel is tenné őket. Vagy netán ez nem jutott el a zseniális agyáig?- kérdeztem tőle gúnyosan.

Bólintottam Sethnek hogy értettem.
- Mondanám, hogy én az ilyenre már készen születtem... de vannak napok amikor én sem vagyok ilyen felvágós - azért még megtoldottam egy mosollyal, de azért komolyan vettem amit mondott. - Majd vigyázunk egymásra - tettem hozzá.
Addig is amíg a parkolással volt elfoglalva, ha már így felhívta rá a figyelmemet, ellenőriztem még egyszer, hogy a pisztolyommal biztos minden rendben van-e.
A kissé meredek landolásunk után, végül sóhajtottam egyet mikor az indulásra került sor.
- Oké, mehetünk - álltam fel a székből.
Néha azért oda voltam egy egy izgalmas kalanddért, de valahogy most jobban örültem volna neki, ha nyugodtan nézelődhetünk csak a hajón, és nem történne semmi.

Miután Sadry is jelezte, hogy elkészült vissza fordultam, és leállítottam a hajtóműveket és minden más rendszert kikapcsoltam. Majd elindultam kifelé a hajóból. Ha Lynx is követett, akkor én kezdtem azzal, hogy felmértem a hangárt. Első látásra teljesen szokványosnak tűnt a hely. De a hatodik érzékem nem hagyott nyugodni... Mivel nem találtam semmi szokatlant negyed órás vizsgálgatás után, így intettem a társamnak, hogy kövessen, mert tovább megyünk. Kilépve egy folyosóra érkeztünk. Mentünk egy darabíg, míg kicsit megálltam és Sadry felé fordultam.
- Nos külön kéne kicsit válnunk, helyre kéne állítani a stabilizátorokat a hajón, de a sebesülteket is megkéne keresnünk... Mit gondolsz? De talán az lenne a legjobb, ha együtt maradnánk. Mióta a hajóra léptünk a hatodik érzékem állandóan azt súgja, hogy itt veszélyben vagyunk, vagy hogy ez egy csabda... Mit gondolsz sétáljunk bele? - Tettem fel Lynxnek egy pár kérdést, az utobbinél kicsit viccesebre is vettem a figurát. Pedig valójában, tudtam, hogy ez nagyon is veszélyes lehet. Ráadásul az volt az érzésem, hogy figyelnek minket.


A férfi felkacagott. A jelek szerint mókásnak találta a mondanivalódat.
- Nem gondoltam volna, hogy egy szórakoztató Erőhasználóval lesz dolgunk. - majd ismét egy nagyot kacagott, aztán folytatta. - Látom te tökös kis legény vagy! Ám legyen! Jöjjenek a kérdések! Tudni akarjuk, miképp juthatunk be észrevétlenül Corusantra? S miképp juthatunk be észrevétlen a Szenátusi toronyba? Valamint el szeretnék juttatni a követeléseinket a Főkancellár elé és te ebben leszel a segítségünkre Jedi! Ha nem beszélsz, azt nagyon meg fogod bánni! - ezzel egyenlőre a jelek szerint be is fejezte a kérdéseinek ismertetését. Most rajtad állt, mit válaszolsz.

Úgy tűnt, hogy valami igazán vicceset mondhattam, ugyanis az illető, aki ennek a kínvallatásnak alávetett, igencsak jókedvűen kacagott fel. Egyik szemöldökömet feljebb vontam, majd egy fancsali arckifejezéssel nyugtáztam ezen jelenetet. Az utóbbi időkben éppen elég rossz dolgot kellett megélnem, erre meg elfognak valami űrkalózok, akiknek talán fogalmuk sem volt róla, hogy mekkora szerencséjük volt, amiért a székhez voltam rögzítve. Teljesen mégsem lehetett idióta a fickó, ugyanis arra sikerült rájönnie, miszerint az Erő velem volt, s annak köszönhetően tudtam jobban elviselni a fájdalmat. Ez viszont nem volt túlságosan jó hír a számomra, mert ebből kifolyólag két dologra tudtam következtetni. Az első ezek közül, hogy az illetőnek már akadt dolga Erőhasználókkal, és valószínűleg ő került ki győztesen, hiszen éppen velem szemben állt. A második pedig az volt, hogy ha nem is harcolt ellenük, de tanulmányozta, esetleg megfigyelte őket valamilyen módon, ebben az esetben pedig nyilván azt is tudta, mi módon védje meg magát tőlem. Tökös legény lettem volna? Emlékezetem szerint, még nem sokan vélekedtek így szerény személyemről, ezért mondhatni jó érzés kerített hatalmába, ha efféle helyzetben ez lehetséges egyáltalán. A mondanivalójából egy dolog ütötte meg leginkább a fülemet, méghozzá az, hogy Jedinek hitt.
- Beszélek én, csak maradjunk higgadtak! Mindent meg lehet oldani, senkinek nem kell megsérülnie. Az elképzeléseid szépek és jók, de nekem mi hasznom van az egészből? Amennyiben ennek az egésznek vége, nem lőtök majd le, mint egy buckapatkányt?- kérdeztem. Felhagytam a magázó stílusommal, ami nem sűrűn fordult velem elő.
- Természetesen tisztában vagyok vele, hogyan tudnátok bejutni oda. El tudlak benneteket vinni arra helyre, ám csak akkor, ha személyesen mehetek veletek... Amúgy sem lenne túl szerencsés engem kiiktatnotok. Jó barátja vagyok Luke Skywalker-nek. Biztosan tudod ki ő, a Lázadó Szövetség egykori nagy sztárja. Nem sok hasznod válna belőle, ha rád szállna. Ő pedig valószínűleg nem lesz egyedül, amikor elkezdenek majd keresni engem.- vázoltam fel a dolgokat, persze ezek hazugságok voltak, viszont az előnyömre válhatnak, amennyiben megetetem velük a fickót.

Lassan megráztam a fejem.
- Lehet hogy úgy gyorsabb... Nekem nem tetszik ez a z ötlet. Ha biztonságos a hajó akkor ráérünk, ha meg nem akkor jobb ha együtt maradunk. Nem tudom Seth, lehet annyit mondogatod, de nekem is kezd ijesztő érzésem lenni. Olyan amikor tudod, hogy rossz kártya jön a Pazaakban, és tudod, hogy valószínűleg veszíteni fogsz...
Reméltem, hogy azért, bármi is lesz, mi nem fogunk csak úgy veszíteni...
Elindultunk, és én Seth mögött araszoltam, kezemben a pisztolyommal, készen arra, hogy lőjek ha kell. Engem nem érdekelt... Jedi padawan vagyok vagy sem... és nem érdekelt ha valaki beszarinak látott, a lényeg az volt hogy túléljem..., hogy túléljük. És tekintve hogy még élek... egész jó lehetett a taktikám, eddig.

- Ám legyen, akkor nem válunk szét. De jó ha tudod... Mármint nem tudom te is érzed-e, de én érzékelek egy másik Erőhasználót is a hajón. Ismerős a jelenléte, de még így sem... - Itt kicsit elhalkultam, majd folytattam. - S mivel nem tudhatjuk, barát-e vagy ellenség, ezért ez ügyben is vigyáznunk kell. Minden esetre ne maradj le és ne kószálj el. - mondtam neki, közben kicsit vigyorogva. Majd komolyra fordítva a helyzetet, elővettem a fénykardom, hogy bármikor harcra kész legyek. S elindultunk a folyosó egyik irányába. Aztán ráleltünk egy liftre, ami nem működött. Végül arra jutottam, hogy át kell másznunk a szintek közt a szerviz alagutakon keresztül. Közben egyre inkább az volt az érzésem, hogy ez az egész egy csapda és rá-tetejében, még figyelnek is minket...
Bár egyenlőre minden zavartalanul haladt. Aztán végre elértünk a gépházba, ahol kis keresgélés után megtaláltam a stabilizátorokat és a gravitációs kiegyenlítést is. Ezeket vissza is kapcsoltam. Aztán érezhettük, ahogy a hajó is stabil pályára állt.
- Na ezzel meg is volnánk.


- Látom szorult beléd némi üzleti véna fiacskám! - Ekkor felnevetett, majd folytatta.
- Érdekes felvetés, de ne nézz ostobának! Ne hidd azt, ha úgy is döntenénk, hogy velünk jössz, akkor hagynánk, hogy árthass nekünk! - Ekkor megint felkacagott. Aztán azt a pálcát, melyből villámok cikáztak, megint a mellkasodnak nyomta. S ismét jött a nagy fájdalom és a kín. Viszont most növelte az erősségét, így alig-alig bírtad elviselni. A tested is erősen tiltakozott, olyannyira, hogy a szemeid már könnybe is lábadtak... A helyzeted nem volt épp túl kecsegtető... S amint a kínzás ismét alább hagyott és pár perc után, amint a tested is lenyugodott, éreztél valamit... Két Erőhasználó jelenlétét érezted a hajón. Bár a két személy jelenléte, akiket éreztél ismerős volt, mégsem tudtad beazonosítani őket. Csupán arra következtethettél, hogy azért olyan ismerősek, mert korábban már találkozhattál velük...

- Egy szóval sem mondtam azt, hogy ártani akarnék nektek.- jelentettem ki, miután ismételten végighallgattam a fickó mondandóját. Természetes, hogy ártani akartam nekik, legszívesebben elővettem volna a fénykardomat, és lecsaptam volna az előttem álló illetőnek a fejét. Rendkívül felidegesített azzal, hogy ilyen szituációba kevert, ráadásul a sokkolópálcájával is előszeretettel kínzott, ami miatt még inkább felszökött a vérnyomásom. Sajnálatos módon, fogalmam nem volt róla, vajon mégis hányan lehetettek még rajta kívül ezen az átkozott hajón, így azzal sem voltam tisztában, mekkora túlerővel kellene szembenéznem, ha esetleg sikerülne megszabadítanom magamat. Én katona voltam, ami képessé tett átértékelni a helyzetemet, s arra a következtetésre jutottam, miszerint eléggé rosszul állt a szénám. Elme trükkel hiába is próbálkoztam volna, ugyanis ez az alak nyilván erős akaratú volt, fölöslegesen pedig nem akartam erőlködni, vagy ennél is kétségbeesettebb helyzetbe keverni személyemet. Vendéglátóm ismét nekilátott elektromos árammal sokkolni, viszont a dózist megnövelte, ami miatt még a szemeim is könnybe lábadtak. Azelőtt sosem aláztak meg ennyire, ez sértette a büszkeségemet, az igazságérzetemet, minden porcikám a szórakozott rohadék halálát kívánta. Torkom szakadtából üvöltöttem. Amikor a fájdalom enyhült, hirtelen két Erőhasználó jelenlétét éreztem meg, ami igazán meglepett. Kik lehettek? Miért jöttek? Rengeteg kérdés merült fel bennem, ám leginkább azon tűnődtem, honnan volt ismerős a jelenlétük? Egyelőre nem szóltam az emberrablónak erről a dologról, hiszen talán még ki is szabadíthat a két idegen, amennyiben nem fogják el őket is.

- Hála a csillagoknak... - sóhajtottam halkan... igazán meg nyugtatott ez a tény. - Mi? - illetődtem meg. - Nos... nem igazán. A vész jelzés a ,,fejemben" eléggé lefoglalt - körbepillantottam, mint aki próbálja keresni azt az érzést amit Seth említett, és ő észre vett. Természetesen nem a tekintetemmel akartam meglátni azt. De nem, nem ment a dolog. - Nem, nem megy... - erősítettem meg azért.
- Rendben! - mondtam kissé halk, elvékonyodó hangon. Távol álljon tőlem, hogy én lemaradjak. A pisztolyom markolatát szorongatva araszoltam, majdhogy nem Seth háta mögött. Viszont az az érzés azért sem hagyott nyugodni. Tudtam, hogy ,,legalább 27-em lesz Pazaakban"... csak kár hogy a kártyákat nem láttam sehol. Minden kis neszre összetudtam volna rezzenni. És annak sem örültem igazán hogy a lift sem ment. Ez már több volt a soknál! Vettem egy mély levegőt, és egy kicsit kiengedtem a gőzt.
De így sem hagyott nyugodni az érzés, valami baj van. Ilyenkor szoktam felkészülni a kártya asztalnál, hogy felugorjak és fussak. De itt nem hogy még lehetőség sem volt rá, ahogy a szerviz alagutakban kúsztunk végig, de értelme sem lett volna.
- Voa... - álltam stabil állásba minkét lábammal, ahogy a hajó rezzent. Nem tudom mennyit érzékelt ebből rajtam kívül más, de én már eléggé hozzá szoktam, hogy bizonyos hajók legkisebb rezdüléseit is észleljem. Így eléggé mély benyomást tett rám a dolog.
- Ennyi volt? - nem mintha Seth műszaki tudásában kételkedtem volna. - Nem volt túl könnyű?

Ránéztem Sadryre, mikor kijelentette, hogy szerinte ez túl könnyű volt... S mire mondhattam valamit, hirtelen egy csapat fegyveres tört ránk, fegyvereiket ránk szegezve. Lassan feléjük fordulva rájuk néztem. Pár pillanattal később szóltam hozzájuk pár szót.
- A megérzésem e-szerint, helyes volt. Ez az egész egy csapda volt. Őőő fiúk, esetleg nem beszélhetnénk meg ez, az egészet, a lövöldözős hacacáré helyett? - mondtam nekik, kicsit viccelődve, hátha elkerülhetnénk a tűzharcot. Erre ők egymásra néztek, majd hirtelen, erőteljesen még jobban ránk szegezték a fegyvert, s láttam, hogy épp lőni készülnek ránk. De én ezt nem kívántam sem nézni, sem megtapasztalni.
- Na azt már nem! - ekkor a fegyvereiket elsütötték. Mondhatnám, akár úgy is, hogy farkas szemet néztem a felénk száguldó lézer lövedékekkel. Vártam, amíg szinte testközelbe érnek a lézerek. Majd egy nagyon, nagyon gyors mozdulattal, előrántottam a fénykardom, aktiváltam, és eltérítettem őket. A lövedékek, pár kiálló csövet találtak el, melyekből ennek hatására elkezdett szivárogni valami gáz. Ezzel egy időben, megpördültem a saját tengelyem körül és egy villanás kíséretében félbevágtam a fegyvereiket. Majd a jobb karomat feléjük kinyújtva, a telekinetikus Erőmet használva kilöktem őket a teremből, és nekidobtam őket a folyosó falának. Végül Sadry felé fordultam, majd hozzá is szóltam pár szót.
- Siess, hacsak nem akarsz fogoly, vagy megkínzott lenni!


- Valóban nem mondtad, hogy ártanál nekünk. De ettől függetlenül, még eljáchasz a gondolattal a fejedben. Ne hidd, hogy átverhetsz, nem egyszer volt már dolgom hozzád hasonlókkal! - Aztán ennek kíséretében erősen felpofozott. Melytől elvörösödött az arcod és kicsit eleredt az orrod vére is. Számodra már ez is bebizonyította, hogy nem holmi amatőr szájhőssel van dolgod. Nyilván tudja mit beszél, és mit akar. Most már biztos lehettél benne, hogy nem kis kalamajkába keveredtél... Ezután kinyílt az ajtó és egy fegyveres férfi jött be az ajtón. Ha ránéztél láthattad, hogy nagyon ideges volt valamiért.
- Mi az, miért zavartál meg, féleszű? - kérdezte tőle mérhessen a téged vallatő férfi robusztus hangján. - Újabb behatolók vannak a hajón, ahogy arra számítottál. De jobbak, mint amire számítottunk. Pár parszeknyivel ezelőtt az egyikül eléggé ellátta a baját az egyik elit egységünknek. - mondta a szintén ideges férfi.
- Hogy micsoda! Az a két kis taknyos, akiket korábban figyeltünk, elintézett egyet az elit egységein közűl, akiket rájuk ereztettünk? Te mihaszna szerencsétlen addig a szemem elé se merj kerülni, míg el nem fogtátok őket! - ezzel együtt megfordult és behúzott neki egyet, amitől kirepült az ajtón és a folyosón landolt. Majd legyintett egyet és az ajtó becsukódott magától...

Úgy festett a helyzet, hogy a fickó nagyon komolyan gondolta azt, amit mondott, ezt pedig meg is pecsételte egy olyan cselekedetével, amit később még igencsak megbánhat majd. Egy elég erős pofon csattant el az arcomon, amely még az orromat is érintette, így abból csurdogálni kezdett a vérem. Éreztem, ahogyan a folyadék az ajkaimhoz ért. Lenyaltam azt, mivel zavaró érzést keltett, majd egy véres köpet formájában a padlóra küldtem. Talán nem is igazán az orrom, de a szemem volt az, ami ekkorra már vérben forgott. Egy elég gyilkos szándékú tekintettel néztem még egyszer a homályba burkolózó alakra. Legszívesebben vagdalthúst csináltam volna belőle, ebből a rohadt hajóból meg űrszemetet. Egyre inkább szégyelltem magam, amiért oly könnyen, s felelőtlenül jártam el akkor, amidőn engedtem nekik, hogy a foglyukká tegyenek. Megtapasztalhatták volna a harcstílusomat, amiből nem lett volna nekik köszönet. A dolgok azonban már így alakultak. Minden egyes másodpercben résen leszek a jövőben, keresni fogom a pillanatot, amikor letéphetem láncaimat, figyelni fogom minden lépésüket, mert egyszer majd hibáznak... Akkor pedig én lépek akcióba. Feltéve, amennyiben ki nem szabadít a másik Erőhasználó, akik még a hajón tartózkodtak. Egyértelműen ők is rájöttek a jelenlétemre, hiszen birtokában voltak az Erő érzékelésének. Talán együtt tudok majd velük működni, jó lenne, ha kölcsönösen tudnánk segíteni egymást. Régóta nem volt már használható szövetségesem. A következő pillanatban egy másik ügyefogyott pattant be, aki elkezdett hadarni két ifjúról. Állítása szerint, ketten eljátszadoztak az egyik elit csapattal.
- Hehe! Utána kellene járnod cimbora, úgy tűnik elkezdődött a nagytakarítás.- jegyzetem meg egy gúnyos mosoly kíséretében. Valami azonban megütötte a fülemet, méghozzá az a kijelentés, hogy "akiket korábban figyeltünk". Eszerint nem a véletlen műve lett volna érkezésük? Meglehet, én sem ok nélkül voltam a hajón? Mielőtt ezt megkérdezhettem volna, a fogva tartóm behúzott egyet a szárnysegédjének, aztán kiballagott az ajtón.
- Helyes! Úgyis untam már a társaságát...

Nos a túl könnyűt, a javításra gondoltam... Az az hogy nem is kellett semmit javítanunk. De úgy látszik a Pazaak ,,trükk" jobban bejött a kelleténél. Seth hangja már szinte jó kedélyűnek tűnt, ezzel szemben nekem sikerült, még a bőröm sárga részein is közelebb kerülnöm a halvány sárgábbhoz. Az ujjaim még biztosabban szorultak a pisztolyomra.
Amikor Seth mozgásba lendült, én kissé oldalra kiléptem, és leguggoltam mellette ezzel egy időben. Ellenkező irányból lőttem, mint amerre ő mozdult, hogy még véletlenül se találjam el őt. Az egyik fickót sikerült lábon találnom, és már céloztam volna be a következőt, de Seth ügyesebb volt, és hatékonyabb.
- Nem kell kétszer mondanod - pattantam fel és utána siettem. Sőt mi az hogy utána siettem, felzárkóztam hozzá, és tartottam vele az iramot.

Útközben is csatlakoztak hozzánk újra az üldözőink egy újabb társasága. Ráadásul nem elég, hogy futnunk kellett előlük, de még védekeznünk is muszáj volt közben, ha nem akartunk megsérülni. S ez így ment, jó pár folyosón keresztül. Míg nem Sadryt eltalálták a jobb lábán, ami nehezítette a járását. Ez rézben azért történt, mert nem mindig tudtam fénykardal őt is védeni, miközben magamat is kellett, másrészt, mert még ő sem volt a legjobb a mozgó karcban... Így kicsit komolyabb eszközökhöz kellett nyúlnom. Ezért megint bevetettem a telekinetikus erőmet és az egyik tartályt, ami a folyosón volt, kitéptem és rájuk dobtam.
- Ez majd, feltartja őket kicsit. Gyere, segítek tovább haladni. - ekkor megfogtam a bal karját és a csuklójánál fogva alá bújtam, hogy így megtámasztva tudjam segíteni a haladásban. Szerencsénkre pár méterrel arrébb volt egy üres raktár helység is. így oda segítettem Sadryt és amilyen gyorsan csak tudtunk bementünk. Odabent gyorsan, de óvatosan leültettem, egy ládára és az ajtót vezérlő konzolt használva bezártam az ajtót. majd rövidre zártam a vezérlő áramkörét. Így nyertünk egy kis időt is. De hogy kicsit jobban kitartson a fedezékünk, ismét az Erőhöz fohászkodtam. A telekinetikus Erőm segítségével pár nehéz és nagy dobozt az ajtó útjába lebegtettem, majd szorosan elé raktam akadálynak. Aztán Sadryhez fordultam.
- Hogy van a sebed? - kérdeztem tőle, mert valószínűleg el kell látni. Azonban a nyugalmunk nem tartott sokáig, máris elkezdtek dörömbölni és kiabálni az ajtó túloldalán.


A téged vallató férfi felvont szemöldökkel hallgatott téged, amint az előbb kirepített emberét gúnyoltad. Persze a férfi reakcióját nem igen láthattad, mivel leginkább árnyékban maradt. Nyilván nem véletlenül. Aztán megint azon kaptad magad, hogy megint behúzott neked egyet.
- Neked nem osztottam lapot Selyem fiú! Anyuci nem tanította meg, hogy ha nem kérdeznek ne válaszolj? Te csak akkor beszélsz ha én kérdezlek Segg arc! - közölte veled feldühöten. Majd vissza lépett egy lépést és ismét megszólalt.
- Mond csak, nem ismered te véletlenül ezt a két gyereket? - tett fel egy újabb kérdést neked. De feltehetően, ha nem adsz neki, számára kielégítő választ, valószínűleg nem fogja kedvezően díjazni...

Nem tudom hogy csináltam. Ahogy futottunk nem igazán gondoltam semmire, csak arra hogy el kell jutnunk... valahova, és túl kell élnünk. Amíg nem foglalkoztam vele, olykor egészen olyan volt mintha tudtam merről fog jönni a lövedék és merre kell kitérni. Néha szinte meg sem fordulva lőttem hátra párat, nagyjából az üldözőink irányába, de nem igazán érdekelt valóban eltalálok-e valakit. A lényeg az volt, hogy legalább nekik számolniuk kelljen ezzel, és így ne legyen olyan könnyű dolguk.
A szerencsémnek viszont úgy látszik egyszer csak el kellett fogynia. Pont lépés közben talált el valaki, úgyhogy azzal a lendülettel sikerült a földre rogynom. Még jó hogy Seth védte a hátamat.
- Köszi - mondtam mikor felsegített. Igyekeztem nem lelassítani őt minden erőmmel, de ez így már nem ment olyan könnyen.
Lerogytam bent valamire, és kicsit kifújtam magam, bár sejtettem hogy nem sok időm lesz ilyen luxusra.
- Nem jól - feleltem miközben még mindig a seben nézegettem, néha kicsit felszisszenve. - De túl élem, ha nem kapok egy másikat.
Összerezzentem a dörömbölésre, bár valójában kevésbé lepett meg a dolog.
- Mondd hogy van valami terved - néztem kérlelően Sethre.

Ez a fickó kezdett marhára az idegeimre menni. Nem voltam vele tisztában, hogy hányszor akarta még beverni az arcomat, viszont úgy tűnt, igencsak jó szórakozásnak találta. Egyre inkább ideges lett, ez érezhető volt rajta, hiszen az ilyen agresszív kitörésekből csupán erre tudtam következtetni. Ez engem megnyugtatott, ugyanis azt jelezte, hogy nem volt képes mindent a kezében tartani. Két Erőhasználóval nem is lehetett túl könnyű dolga sem neki, sem pedig az embereinek, akik láthatóan nem rendelkeztek hatalmas problémamegoldó képességgel. Egy székhez kötöztek, így maximum egy módon tudtam segíteni a robbanékony párosnak, mégpedig a főnök lefoglalásával, pontosabban mondva idegesítésével. Elköteleztem magam, áldozatot akartam hozni értük, hiszen valószínűleg fizikálisan igencsak komoly bántalmazások elé állítottam ki önnön személyemet ezen cselekedettel. Az a csúnya sértés, micsoda modor!
- Ha már ennyire az anyucis témánál toporzékolsz, te ezzel a szájjal csókolod meg édesanyádat? Szegény asszony... Világra hozott egy pszichopata bunkót, aki még kisgyerekektől sem tudja megvédeni magát. A kopóid pedig... Már ne is haragudj, de elég vicces társulat lehet. Annak idején a vándorcirkuszokban találkoztam hasonló figurákkal.- jelentettem ki. A zúzódásaim igencsak kellemetlenek voltak, viszont lélekben fel voltam készülve a további ütlegelésre.
- Talán ismerem őket. Sajnos innen ülve eléggé nehéz lenne eldönteni, főleg, ha közben még a szart is kivered belőlem.- szólaltam meg, s vártam a reakciót. Szurkoltam a srácoknak, azt kívántam, bár lenyomták volna az összes űrsöpredéket.

Hát a helyzetünk nem volt éppen a legkedvezőbb. Az ajtóban dübörögtek a rossz fiúk, idebent, meg a lesérült Sadry nehezítette a dolgokat. Szóval sehogy sem kedvezett nekünk a szerencse. Aztán Sadry elmondta, hogy nem érzi magát a legjobban, de túléli... Aztán jött a szokásos kérdés, van-e tervem? Végül válaszoltam neki.
- Nos ami azt illeti valami van... De előbb a sebedet kell rendbe raknunk, mielőtt elfertőződne és komolyabb bajod lenne belőle. De nem hiszem, hogy tetszene, amit most tenni akarok. - elővettem a fénykard markolatom, majd folytattam. - Mivel nincs kéznél megfelelő orvosi készlet, így kissé radikális módszerekhez kell folyamodnunk. Ki kell égetnem a sebedet a fénykardommal. Így meggátolom, az élfertőződést, és elősegítem a gyógyulást. Viszont nem fájdalom mentes megoldás. Na mit mondasz? - vázoltam fel neki a lehetőségét, bár nem volt sok választása... Majd még elővettem a zsebemből egy nagy kendőt is, amit előkészítettem a seb lekötésére is. Majd vártam, mit mond majd Sadry.

Aaron Solborne

A vallatód felnevetett. Majd rád nézett és ezt mondta.
- Há látom csípős a nyelved fiú! Hiába próbálsz sértegetni, ezzel nem hatsz meg! A szüleimet a saját kezeimmel öltem meg! Az áruló mocskok! - nézett rá a kezeire, majd folytatta. - Azt hiszed nem látok át a terveden? Há akkor ostobább vagy, mint hittem! - ekkor feléd nyújtotta a jobb karját és hirtelen felemelkedtél a rögzített székeddel együtt. Ezután azt kezdted érezni, mintha a nyakadon keresztül fojtogatnának, méghozzá, igen komoly erővel. Talán meglepve tapasztalod, hogy a vallatódnak nem csak volt dolga Erőhasználókkal, de maga is az volt. Így minden bizonnyal át kéne értékelned a stratégiádat... S miközben erősen fojtogatott az Erő segítségével, ismét megszólalt.
- Most pedig elmondasz nekem mindent erről a két gyerekről, tudsz, és, hogy hogyan tudunk a császár közelébe férkőzni. Különben elhiheted, ennél sokkal rosszabbul is járhatsz! Azt hiszed kemény legény vagy, mi? Hát akkor most csalódást kell okoznom! - aztán hatalmas Erőt kifejtve rád, nagy erővel dobot neki a falnak, amit igencsak megérezhettél. Még a széked is, mely eddig fogva tartott, rajtad tört össze. Viszont nem nagyon hagyott időt, ahhoz hogy magadhoz térj. Mert szinte rögtön, ahogy földet értél, már emelt ismét a levegőbe és fojtogatott tovább...

Egy kicsit fellélegeztem amikor azt mondta hogy van terve, de ez tényleg csak egy pillanatig tartott.
- Hogy mi?!! - csattantam fel. - Te nem vagy normális! - és a szóáradat folytatódott volna még tovább is, de ismét dörömböltek az ajtón, és maga tény megállított ebben. Igazából nem túl sok időm volt átgondolni sem a helyzetet. Máskülönben lehet nem így reagáltam volna.
- Rendben csináld, de ha levágod a lábam, én esküszöm nem állok jót magamért! - mondtam idegesen, és pár pillanatra kétségeim támadtak, mennyire kedvelem én valójában Sethet. Lehet a következő pillanatokban, már nem fogom annyira....
Próbáltam lelkiekben felkészülni a dologra, de valahol tudtam hogy erre nem igazán lehet.

Azért az legalább megnyugtatott, hogy marha jól szórakoztattam ezt a fazont, talán bevett valamit, amitől ennyire jól fogadta minden válaszomat, vagy csak szimplán teljesen elmebetegnek minősült. Habár, az utóbbi annyira egyértelmű volt, akárcsak a csillagok az égen. Én egyáltalán nem arra törekedtem, hogy meghatódjon a mondanivalómtól a tag, de ezek szerint akkor sem tudtam volna elérni, ha akartam volna. Különben sem tűnt nagyon romantikus lelkületűnek...
- Megölted a saját szüleidet? Komolyan mondom, egyre inkább kíváncsi vagyok a kiléteddel kapcsolatban.- jelentettem ki. Az érdeklődésem hatványozódott, amikor a fickó székestül emelt a levegőbe. Joggal kérdeztem hát meg magamtól: Mi a büdös franc folyik itt? Egyértelműen rejtve tartotta magában az Erőt, csakhogy ez a képesség nem olyan dolog volt, amire minden pitiáner, Erőhasználó űrkalóz képes lett volna. Hallottam már afféle senkiházi mocsadékokról, kik arénai harcokban, vagy más galádságban használták fel az Erőt, viszont ők csak az alapokat alkalmazták. Egy ilyen szintű Erőhasználat komolyabb tudást sejtetett maga mögött. Eszerint a fickó tanulhatott valakitől, s az illető valószínűleg mélyebbre ásta magát a Jedik és Sithek művészetében. Pillanatok teltek csak el, mire elkezdtem érezni a fájdalmas fojtogatást, melyben már nagyon régóta nem részesültem. Mit ne mondjak, egy csöppet sem hiányoltam. A kín azonban kizökkentett káprázatomból. Nem sokkal később a falnak vágott a fickó, ami egy részt hiba volt, mivel a széket, melyhez rögzítve voltam, összetörte, másrészt belesajdult minden egyes porcikám. Rohadtul kellemetlen érzések kerítettek hatalmukba. A gyűlölete, az indulatossága eluralkodott rajta. Mire sikerült volna felkelnem, ismételten a levegőben találtam magam. Egy ötlet azonban eszembe jutott, ami talán sikerülhetett. Hibernációs transz! Valljuk be, eddig nem tanúsítottam nagy ellenállást, pontosabban szólva semmilyen ellenállást. Egyáltalán nem volt okuk arra a feltételezésre, miszerint kemény fából faragtak volna, ráadásul éppen elég kínzáson estem már át. Sokkoltak, vertek, fojtogattak, ebbe azért jobb helyeken is bele lehetett halni.
- Nem... bírom... tovább... Öhh...- színészkedtem egy keveset, azután próbáltam úgy tettetni, mintha beadtam volna kulcsot. Remélhetőleg egyikük sem volt hullagyalázó. Tudtam, csakis akkor lesz esélyem valamiféle menekülést kiagyalni, amennyiben távol tartom majd magamat ettől a szülőgyilkos állattól. Vajon a másik két Erőhasználó is megérezte Mr. Kalózkapitány jelenlétét?