Zeltaren Blackmoor

Név: Zeltaren Blackmoor
Nem: Férfi
Faj: Ember
Kor: 27
Erőérzékeny: Igen
Foglalkozás: Az uralkodó keze/ százados
Születési hely és idő: Y.E. 23 évvel Hapan

Hapan bolygóján születtem, a főváros egyik korházában. Világra jövetelem napján az üveglapokat, a magasból lehulló, esőcseppek ostromolták. Miután édesanyámat Alynat hazaküldték tudta, hogy fájdalmai a szülés elmúltával sem fognak csökkeni. A háború sok életet követelt abban az évben, köztük apámét is. Egy kis garzonban kellet anyámnak, s nekem megélni a kevés fizetéséből. Alyna boldog nőnek tűnt, annak ellenére, miként éjjelenként addig sírt, míg el nem aludt. Édesanyám csak jóindulatból táplált bennem reményt, a világ jóságáról még, ha az gonosz, korrupt és kegyetlen is. Ahogy repültek az évek, én úgy cseperedtem.  Az egyedüli gyámom nagy áldozatot hozott, minap beiskolázott engem. Gyerekkoromban csak annyi tűnt fel, hogy napról napra alig láttam. Kénytelen volt estig robotolni szegény asszony, ezért magamról kellet sokszor gondoskodni. Persze erre felkészített, még ha nem is akartam, azonban ez az én érdekemben is volt. Elég nehéz voltaképp végignézni nap, mint nap a boldog osztálytársakat, kik a csengő hallatán, szaladtak szüleik védelmező kezébe. Sokáig csak anyám társaságára számíthattam, hiszen nem sok gyerek, akar egy szegény, bánatos fiúval barátkozni. Mint derült égből menydörgés, egyszer csak felfigyelt rám pár srác, akik szünetben elhívtak fogócskázni. Több se kellet, elmentem velük játszani. A barátságunk azon naptól kezdve, egyre nagyobb alapokra helyeződött. Haverokkal az iskolát is kezdtem elviselhetőbb ként érezni. A kedvenc óráim a történelem, azon kívül pedig a rajz lett. Az tanodában és otthon is egyfolytában rajzoltam, hacsak jobb dolgom nem volt. Tizenegy éves lehettem, mikor észrevettem, miképpen olyan eseményeket észlelek, melyekről az öt érzékszervem tudomást sem vesz. Még ha hátulról felém dobtak egy galacsint is én már előre tudtam, mikor kell lehajolni pedig semmi nem észleltem csak úgy megéreztem, hogyha valami baj fog velem történni.  Ezen felül még azt is eltaláltam, egy pakli kártyában, mely lapot húzták fel. Nem sok kellet, tehát az egész iskola elismerjen. A legjobb napjaimat éltem meg, ám hirtelen hatalmas fordulat következett be. Ahogy az ajtóm elé értem, valami erős fájdalmat éreztem a szívemben. A rajtam lévő pólómat megszorítva térdre rogytam. Hatalmas erőt vettem magamon, s felkeltem a poros földől. A kulcsomat végighúzva a záron. A homályban egy ismerős test rajzolódott ki előttem. A testem megdermedt, csak a szemgödörben lévő érzékszervem remegett. Lassú léptekkel közelebb mentem a rémálomba illő eseményhez.
- Anya? – kérdeztem a földön elterülve fekvő testtől. Két kézzel kezdtem kétségbeesve lökdösni, édesanyámat.
- Anya! Anya! Ébredj! – kiabáltam torkom szakadtából, de mind hiába. Az arcomon könnycsurgott le, ami a bőröm eltérő pontjaim megtörve a földre zuhant. A háztulaj, miután felhívta a mentőket, egyszerűen alig akartak elereszteni az a szeretett szülőanyám maradványát. A rendőrség elküldött engem anyám legközelebbi hozzátartozójához, azaz a nővéréhez, kiről eddig, se hallottam jót sem pedig sokat. Az első találkozásunkkor kiderült, mily módon nem bírjuk egymást. A háza üres volt, s csak a létfontosságú eszközök díszítették. Általában hazaértemre, mindig eszméletlenül várt egy negyed üveg piával, illetve egy pisztollyal a kezében. Ennek láttán én csak bólintottam egyet és a szobámba mentem. Estére lassacskán magához tért, s engem idegesített. A viselkedése leginkább egy 18 éves nővérre emlékeztetett. A munkája nem éppen tisztességesnek, de eltűrtnek számított hiszen, Clesa nagynéném fejvadász mesterséget űzte, s bármely furcsa is ezt nem titkolta, sőt még dicsekedett is vele. Gyakran beszélt megállás nélkül egy-egy kalandjáról, próbáltam a számtalanszor hallott sztorik felől kibújni, csakhogy ő a vállamnál fogva visszarántott. A képességemet kihasználva gyakran elvitt zsugázni is, hajnalok hajnalán. A pénzt pedig általában a kocsmában hagyta. A bárpultnál ülve ittam a kólámat, mialatt ő lehúzott egy felest.
- Én kis jedim. Most aztán rendesen megkopasztottuk őket. – mondta a részeges rokonom.
- Mit mondtál jedi? – kérdeztem vissza.
- Na, ja mert mit hittél? Azt ne hidd, hogy valami varázslat lakozik benned? – válaszolt nagynéném egy kaján mosollyal az arcán.
- Hát tanultunk már a jedikről, nem arról van szó, bár én azt hittem, miszerint ők lökni tudnak az erővel, ezenfelül pedig fénykardot dobálni. –mondtam ki kissé hebegve véleményemet.
- Ugyan már! Sok mindent tudnak ők, amikről mi közemberek nem is tudunk. Az erő segítségével képesek belelátni mások gondolatába, elme trükkel irányítani és gyógyítani satöbbi.  – magyarázta el nekem Clesa mialatt ő a pultot támasztotta.
- És te erről honnan tudsz? – tettem fel cinikusan a kérdést.
- Hát innen-onnan… páran már harcoltak is velük régen, mikor még sokan éltek. A kimenetel persze legtöbbször őket igazolta, de a fejvadászokat se kell lebecsülni. – osztotta meg velem gondolatát.
- Na, rendben nagynéném menyünk. – zártam le a témát és hazáig ballagtunk.
A középiskola elmúltával, a gyámom szeretett volna nekem mindent megtanítani a bérgyilkos szakmáról. Először megtanította a pusztakezes harcot esetleg, ha kutyaszorítóba kerülnénk. Aztán következett a különböző eszközök felhasználása. Legvégül pedig a lőfegyverek. Az edzés volt az egyetlen dolog talán az életben, amit komolyan vett és szigorúan számon kért.  Kiképzésem 2 esztendőt vett igénybe míg Clesa azt mondta, hogy készen állok. Tudtam, hogy számomra nem járható az út, amit anyám választott, nem akartam beleroskadni a robotolásba. Az első fegyveremet-ajándékkánt adta oda rokonom, minap a kiképzésem bevégeztetett. Egy dawnsorrow-ot kaptam tőle mellyel a birodalmiak buckalakókat tizedelték. Utána jártam az adatbázisban a birodalom tevékenységeinek, és nagyon megtetszett, amit láttam.  Főleg a hadseregek felsorakoztatásának rendje, továbbá annak tökéletes összhangja tetszett meg benne. Úgy véltem, egyszer engem is alkalmazhatnak bérgyilkosként, hogyha elég elismerésről és tapasztalatról teszek tanúbizonyságot. Nem lett volna rossz egy Boba Fett féle híres nemes szakértelemmel bírni. Csak, ahhoz előbb el kell végezni pár piszkos munkát. Clesaval bele is vágtunk a közepébe. Az első öt alkalommal megkövetelte tőlem az együttdolgozást. A legelső áldozatom egy rodiai csempész volt. Nagy szerencsémre a pisztolya beakadt valamiért a tokba, s én előbb tudtam tüzelni. Amiért ilyen furcsa játékot űzött velem a sors, ennek emlékére eltettem a pisztolytokját. Ámde nem ez volt az utolsó eltett tárgy, amely szobám polcát díszítette. A munkám során sorra gyűjtöttem a tárgyakat. Valakitől hajtincset, esetleg sapkát, komlinket, szemüveget, s egyéb tárgyakat.  Naboo-i munkám során, hihetetlen látogatásnak lehettem szemtanúja. Maga Palpatine az uralkodó jött az égitestre. Számos birodalmi katona, lépegető kísérte őt a volt királynő lakására. A sok gyámoltalan, kétszínű alakok pedig a megváltást keresve a császár felé nyújtotta kezét és ugrált annak irányába. A helyi rendfenntartók állttal épített sorból majd kiugrott.  Amint közelebb ért a volt politikus, hirtelen valami különöset éreztem. Egy olyan féle energia sugárzott ki belőle, mint senkiből. Rám tekintett, sőt mitöbb szólt az egyik parancsnokának. A tömegből két felderítő rohamosztagos lépett elő.
- Uram velünk kell, hogy jöjjön! – szólított fel az egyik katona.
- Rendben. – jelentettem ki, s ellenállást nem mutatva a két felderítővel mentem. Az egyik birodalmi járművének hátuljára ülve elvittek a palota felé. Még személyesen soha nem láttam-e citadellát, ám örömmel töltött el, hogy sajátszemmel megtapasztalhattam azt a sok pompát. Maga egy szoba nagyobb volt nénikém házánál. A megkopott régi falakat hatalmas festmények és freskók díszítették.  Az ajtó előtt két vörös köpenyes őr állta utamat.
- Őexcellenciáj már várja önt. – jelentette ki a lándzsás ajtónálló. Az ötvözetből készített bejárat széttárult lábaim előtt, az öregkorait tengető palástos alak, kényelmesen ült a trónszékben, melyet nem személyének készítettek. Közeledve egyre jobban éreztem azt az energiát, mely az egész szobát betöltötte. Lassú léptekkel közelítettem meg, a rajtam kívül szobában tartózkodó emberi lényt. Két méterrel a cél előtt letérdeltem.
- Mélységesen megtisztelő önnel találkozni uram. – köszöntöttem a magam módján Palpatinet.
- Üdvözöllek gyermekem! Gondolom, nem tudod miért hívattalak be eme szép napon. – tette fel a kérdést mellyel rögtön a lényegre akart térni.
- Nem uram. Sejtelmem sincs arról, hogy miért. – tettem közzé értelmetlenségemet.
- Igen… igen… megéreztem benned az erőt. Úgy vélem van valami sejtelmed arról mi is az, ezért nem kezdem el azt ecsetelni. Segíteni tudnék neked eme adottságodat megerősíteni. Csak annyi a teendőd, hogy örök hűséget fogadsz nekem. – hangzottak el a császár szájából a feltételek.
~ Úgy vélem nincs sok választási lehetőségem. Vagy elfogadom a feltételeit, vagy megöl. – gondoltam végig az egyre világosabbá váló válaszomat.  
- Rendben. Elfogadom tanításodat mester és képes vagyok örök hűséget fogadni neked. – adtam Palpatine tudomására válaszomat.
- Jól van… Jól van… mostantól a sötétoldalt fogod szolgálni ifjú, és a sötétoldal nem lesz veled hálátlan. – jelentette ki a személyesen a pár perce ismert férfi. Amint a csillagrombolójára léptünk, ő rögtön neki is látott a tanításomnak. Az erőhasználatának útja számomra hosszú volt, s nehéz. Ezzel ellentétben, már pár óra után meglátszott, hogy a lézerkardforgatásban egy kimagasló tehetség rejlik bennem. Főleg a 2 formát kedveltem és tökéletesítettem, mi a Makashi névre hallgatott. Fáradalmaimért nem maradhatott el a jutalmam, egyre erősebbé váltam mind szellemi, mind fizikai szinten. Jó hasznát vettem a nehéz feladatok teljesítésében, fejvadász múltamban szerzett, ravaszságnak és találékonyságnak. A galaktikus polgárháború kitörésének évében, még nem talált elég felkészültnek a világ zsarnoka, mivel nem akart elveszteni egy ilyen hasznos segítséget. Számos nap telt el úgy, hogy a fejleményeket hallgatva úgy éreztem kimaradok a mókából, és csak vesztegetem az időt.
- Vajon miért nem állok még készen! Mit gondol ez a ráncos vénember talán, hogy az első protonágyú eltalálna! Nem egyszer bizonyítottam neki rátermettségemet! – beszéltem el problémáimat a négy falnak, mely a szobámat alkotta.  Összeszedve magam próbáltam az utóbbi időmet csak az edzésre fordítani. Amint felkeltem eltöltöttem fél egy órát meditációval, amely fejlesztette türelmemet és koncentrációmat. A későbbiekben pedig az űrhajón lévő edzőteremben csiszolgattam vívás tudományomat. A magam és mesterem által utóbbi fél évben, megszerzett tudás elég lett az uralkodó elismeréséhez. Így hát odaadott nekem egy bronz kristályt, ami azt jelenthette, miképp elkészíthetem a saját fénykardomat. Az élet kiontására használatos eszköz érdekes alakot öltött, a saját személyiségem jelent meg az élettelen eszközben.  Az uralkodó magához hívatott, s várt engem a szokásos ülőhelyén. Belépve az ajtón még emlékeztem, milyen is volt vele az első találkozás. Egy senkiként léptem a színe elé, és attól rettegtem megöl, ha ellenkeznék. Utólag vicces így visszagondolni az egészre, ám ma már nem ugyanaz az ember vagyok. Lépteim a padlón sokkal erőteljesebbek és biztosabbak voltak, mint régebben. A színe előtt ismét két méterrel letérdeltem ez, ami még az időfolyamán nem változott.
- Igen, mester. – hagyták el ajkamat ezek a szavak.
- Épp az imént jutott tudomásomra, miszerint az egyik alezredesem egy bizonyos Moda elárult engem. Hetven emberét sikerült megmérgeznie a lázadók, úgymond igazságról szóló barbár módszereiről. Akik nem álltak mellé azokat megölette, s egy stratégiai szempontból fontos bázist akar azoknak a hitvány patkányoknak a kezére adni. Ne félj fiam a csatározás közepette igazán megcsappant társainak száma. Felderítőink jelentették, hogy már csak 24-en védik a helyet. A helyőrség táborát megtalálod a Kashyyyk-on. Öld meg azt a parancsnokot és az embereinek se kegyelmez. Annak nincs könyörület, aki elárulja a Birodalmat. – fejezte be, a már számára is erőltetett beszédet Palpatine.
- Igen is mesterem.  Az dezertőröket utoléri haragod. – jelentettem ki, aztán feltámaszkodtam, s a dokk felé vettem az irányt. Az üres hatalmas térben, hol csak a csend, valamint néhány vadászgép honolt az átlag napokon egy pilóta várt engem.  
- Üdvözlöm! Remélem, sokat segít….- próbálta szerencsétlen a számomra személyiségnélküli számozott ember befejezni a mondandóját, habár én félbeszakítottam azzal, mi módon mentem akadálytalanul a másodpilóta széke felé. Megérette tehát a fuvarosom, miszerint a formalitásokhoz nincs sok kedvem. A kényelmes székben elhelyezkedve vártam, a néha koordinátákat félreütő közlegénytől az indulást. A felszállásnál megkönnyebbülve tekintettem ki a végtelen és hideg világűrbe.  Az ablak szélein megjelenő kékes csíkok jelentették, hogy fénysebességre kapcsoltunk, azaz hamarosan úti célunkhoz érünk. A Kasshyyk egyik sík terepén leszálltunk. Felkeltem székemből, a hajótest kissé ferde helyzetre jelezte számomra, a bolygó mesterséges leszálló helyeinek hiányát.
- Rendben maga maradjon itt, s várja meg érkezésem. Gondolom nem sokáig fog ez az egész tartani. – próbálkoztam további maradásra bírni a fekete ruhát öltő férfit.
- Értettem! Várom visszatértét. – jelentette ki katonás tisztelettel felém a rajtam kívüli élőlény, ki a szállító járművön tartózkodott. Az ajtó kinyílásával füst fedte erőteljes lépteimet. A sárba gázolva végelláthatatlan fák tetejére bámultam.  A sápadt holdat mintha csak karóba húzták volna az örökzöldek ága. Különböző vadállatok hangja jelezte fajtársaik számára a területük képzeletbeli határait. A sárban átgázolva fényforrás rajzolódott ki a benőtt növényzet egyes résein.
~ Úgy vélem az a tábor. Próbálom majd csendben elintézni a dolgokat, azaz a katonákat. Nem lenne se számomra, se a császár számára kecsegtető hír, hogyha az első gyakorlaton elesném. – játszódott le a szócsata elmémben. Közelebb érve megtekintettem az erődítmény falait. Az utat vagy tíz méterre a falaitól reflektorokkal pásztázták a hitszegő bakák. Az elképzelésem egyszerű volt: a fényeket elkerülve a zászlórúdon feljutok, majd a külső és belső védelmet eltávolítva megölöm Modat. A behatolókat kutató fényeket kijátszva észrevettem a zászlórúd hiányosságát. A lobogó a kapu előtti pocsolyában hevert, amellett elterítette a vásznat mocsok.
- Így sározódott tehát be a birodalom fedhetetlensége. - suttogtam halkan a meredek falhoz lapulva. A rúdon át, a korláton felkapaszkodva végre sikerült második elgondolásom is. Halk léptekkel megközelíttettem az első utamba eső rohamosztagost. Háta mögé érve megfogtam annak sisakját, majdan középről elmozdítottam egy szélős oldalra, s annak különleges recsegő hangja jelezte a halál beálltát. A kezét megfogva, megkíséreltem a legkisebb magasságról lejutatni az élettelen testet, hogy minél kevesebb zajt csapjon. Az egyik megfigyelővel jócskán meggyűlt a bajom, hiszen őt nem részegítette el a győzelem mámora és próbálta a vakfoltjait kipótolni. Habár ügyesen helyt ált, illetve haragomat is sikerült maga ellen lázítani végül őt is elértem. Egy követ hajítottam a tartózkodási helyem ellenkező irányába. Sikerült tehát elvonnom az ügyes őr figyelmét. A fénykardom halántékára helyezve, bekapcsoltam azt, s pillanatnyi fény keltés által kioltottam annak életét.  Az első védelmi vonalat kiiktatva átmentem a következőre. Egy hordó mögött vártam az egyik felderítő jöttét. Midőn perifériás látásomban megjelent a páncélos alak, lendületet véve, lecsaptam annak fejét. A koponya, mint egy darab gyümölcs esett le a sáros talajra, hol néhány bucskázás után megdermedt. A hús, valamint az egyéb emberi szerves felépítő elemek úgy parázslottak, mintha csak szén lett volna. Legutóbbi áldozatom bámulásában olyannyira elmerültem, hogy csak egy fegyverdörrenésre tértem magamhoz.  
- A fenébe észrevettek. – jelentettem ki elégedetlenül, mialatt bekapcsoltam kristállyal ellátott fegyveremet.
- Megtalált minket a birodalom, azonnal lőjétek le! – kiáltott fel az éjszakába egy vénember, ki minden bizonnyal az alezredes volt. A hordók mögött tudta, nem sokáig bújhatok el. Átsuhantam tehát az egyik támpillérhez. A lefejezett testen lógó gránátot meglátva, egy lehetséges menekülési útvonal mutatkozott meg a helyzetből.  A Telekinézi segítségével a markomba vonzottam azt. A dobható eszközt kibiztosítva a támadóim felé repítettem azt.
- Gránát! Gránát! – hallatszott a volt szövetségesek kiáltása, amit a detonáció elnyomott később. A fedezékemből kinézve, az égő és elszenesedett holttesteket pillantottam meg először. Az egyik felkelő ki fegyveréért kúszott. Mielőtt elérhette volna azt én megszabadítottam szenvedéseitől. A göthös köhögés hamarost elvezetett a felkelés megtépázott ötletleadójához. A mellette lévő áruló sugárfegyvere felemelésével megpróbálta védeni urát, de mindkét végtagja pillanatok alatt használhatatlanná vált. Torkán átdöfve pengémet, megkíséreltem gyorsabban átsegíteni őt a másvilágba. A féregként földön csúszó kapitányon látszott, ahogyan a haláltól menekül. Az önbizalomtól és arroganciától összeszűkülő szempár, hamarost kikerekedett. Kétségbeesetten próbált elszökni, még ha tudatában is volt annak reménytelenségével.
- Kegyelmez! Kérlek, ne tedd! Annyi pénzel, halmozlak el, hogy életed végéig nem kell majd szolgálnod azt az őrültet. – megvesztegetéssel próbálkozott Molda. A kezemet kinyújtva felé reményt keltettem a tisztben. Megragadva jobbomat és az első mosoly után, mi megjelent ráncos arcán, magamhoz szorítottam, majdan fegyverem segítségével megöltem.
- Tudod, az én hűségemet nem lehet megvenni. – tettem a haldokló számára érthetővé egyik tulajdonságomat. Molda vére, ami a fénykard hatására a szájában felgyülemlett kényszeretlen öklendezésre ösztönözte. A földre eresztve, az egyenruhás férfit a rangjelzéséért nyúltam. A munkám tökéletes befejeztével úgy véltem jár ez a jutalom nekem és a kitűzőjét letéptem ruhájáról, mint trófea. Az elmúlt évek egyre több aktivitással hoztak magukkal az ellenfél oldaláról. A legnagyobb problémát egy jedi felbukkanása, és annak hírneve jelentett. A konföderáció bálványként tekintett reá. Egyre több bolygóra kellet elutaznom, mígnem meghalt a mesterem. Mintha már nem éreztem volna jelenlétét a birodalom urának. Kétségbeesésemben az utolsó munkám helyszínén maradtam a Coruscant-on ,s ott próbálok birodalomhoz hű embereket keresni.

Karakter jelleme: Egy igazi álmodozó, aki szeret visszagondolni a régi szép időkre. Ebből is következik az, hogy egy konzervatív alkat, aki a rendre és a fegyelemre törekszik. Elveihez szorosan kötődik, s nem könnyen ismeri el annak hamisságát. Akik nem ismerik őt elégé, azok rejtélyes, s visszahúzódó embernek tartják, habár ezt is mutatja feléjük, hiszen nem sok személyben bízik meg. Az ki kiérdemli, bizalmát pedig egy megbízható, s hűséges barátra lel benne.  A harcban és a köznapokban is szeszélyes emberként ismerik, merthogy gyorsan változik a hangulata. Jellemét arrogancia is tarkítja, ennek ellenére legbelül sok személy iránt táplál irigységet. Nagyon számít, neki mit gondolnak róla, ezért némely alkalmakkor csak egy maszkot mutat a világ felé. Továbbá nagy érdeklődést mutat a művészetek és az alkohol tartalmú italok után. A gyilkolás számára nem okoz különösebb örömet, csakis pénzért, vagy elismerésért teszi azt. Bérgyilkos múltja és gyűjtési szenvedélye, csodálatos összhangot alkotva, olyan szokást teremtettek, hogy áldozataitól egy-egy ráemlékeztető tárgyat eltegyen.

Karakter külseje: Testmagassága 178 cm, testalkata kissé erős, de az átlagtól nem sokkal tér el. Haja színe barna, melynek árnyalatát a hátra kényszerítő zselé kissé sötétebbé teszi. Viszont nem csak ez az egy szőrzet fedi fejét, hiszen gondosan ápolt szakálla is takarja azt. Szeme színe mogyoróbarna, mely a zöld és a barna szín keveredéséből jött létre.

Fénykardom:

Az előtörténet elfogadva, írj adatlapot és játszthatsz. Sok sikert.

Ja igen, a szinted tanítvány.