Ossus

Egykor élettől zöldellő és paradicsomi világ volt, de ma már a légkörét savas viharok korbácsolják fel, míg a felszínén halott síkságok és ódon romok terpeszkednek. A bolygót vad népek lakják, az ysannák. Aki leszáll a bolygóra az már érezheti a halál leheletét.

Bármilyen hihetetlen is, ám a nagyobb jelentőséggel bíró pletykák, még a Galaxis legtávolabbi pontjairól is képesek eljutni más bolygókra. Így voltam én is, amikor tudomást szereztem arról, miszerint az Ossus-nál elveszett néhány antropológus, akik arrafelé kutakodtak. Sajnálatos, habár ez az esemény szerény személyemet teljesen hidegen hagyta. Tudhatták volna, az Erőbirtokosoknak nem tartozott a szokásaik közé, hogy teljesen őrizetlenül, vagy védtelenül hagyták volna az efféle területeiket, létesítményeiket.
~ Néhány felelőtlen tudós, és okostojás be tudott jutni egy ilyen magas fokú intézménybe. Ez fölöttébb elgondolkodtató. Tárva-nyitva a kapu, csupán be kell hatolni. Körülszaglászom majd egy kicsikét. Észre sem fogják venni az ottlétemet. Lehet ott pár ereklye, melyeknek hasznát venném. Jobb lenne minél hamarabb indulni, ugyanis az Új Köztársaság nyilván valóan mentőalakulatokat küld majd a feltárók segítésére. Ők nem szoktak hátrahagyni senkit sem. Ez becsülendő.~ gondoltam magamban, miközben a hangár felé vettem az irányt. Olyan hajót kerestem, amely gyors volt, valamint könnyedén elosonhattam vele ellenséges űrsiklók elől. A figyelmem egy TIE Phantom-ra koncentrálódott, amit éppen az egyik karbantartó töltött tele üzemanyaggal. Szerencsémre, pont lekapcsolta már róla a csövet, melyen keresztül az üzemanyagot szokták beleengedni a cirkálókba. Mielőtt még ügyet vetett volna rám az alak, egy percig sem zavartatva önmagamat, beszálltam a pilótafülkébe, ezt követően beindítottam a Phantomot, és se szó, se beszéd, kiszáguldottam vele a nyitott hangár bejáratán. Nem tűnt nehéznek a kezelése, elvégre csupán néhány újításon, valamint változtatáson átesett TIE vadász volt, de ettől eltekintve ugyanabba a kategóriába tartozott, akárcsak elődei. Nem sokkal később kiléptem a Coruscant légköréből, azután fénysebességre kapcsoltam. Ameddig oda nem értem az Adega rendszerbe, ahol az Ossus nevű planéta volt megtalálható, lazítottam. Ránézésre is kicsit zord volt, noha régen egy óriási kataklizma sújtotta, s nyilván valóan amiatt vált annyira kietlenné ez a távolra eső világ. Sajnálatos módon nem csupán ez váltott ki belőlem furcsa érzeteket. Tőlem kicsivel odébb megpillantottam egy igencsak ismerős csillagrombolót, aminek Lizarys Damaris kapitány volt a parancsnoka.
~ No lám kedvesem, hát itt is összehoz minket a sors?~ mosolyodtam el halványan, valamint megéreztem egy másik Erőhasználó jelenlétét, akivel addig még nem találkoztam. Villám gyorsan aktiváltam a vadászom leárnyékoló pajzsát, melynek segítségével el szerettem volna tűnni a láthatárról, ezek után megkíséreltem behatolni az Ossus atmoszférájába. Az esetleges adásokra nem válaszoltam, csupán egyre, amely a planétáról érkezett.
- Valaki.. a sárkányok! Még mindig tám.... vér...fa....
- Hmm... Ez érdekes.- suttogtam magamban, miközben folytattam a landolási kísérletemet.

Kegyvesztettnek lenni sosem volt kellemes. Riyria, aki nem ölte meg azt a jedinőt azon a birodalmi hajón, most nem kapta meg a beígért legénységet, ami kellett volna egy bolygó biztonságos átkutatásához. Csillagromboló helyett egy lambda osztályú hajóval kellett megtenniük ezt a hosszú utat, és senki nem volt a hajón rajta és a két testőrén kívül. Ideges volt, és egyre jobban dühítette Pestage viselkedése. Csodálkozott, hogy még nem szakadt több részre a Birodalom, aminek az életben tartásáért semmit nem csinált az a piperkőc bohóc.
Kran és Joi igyekeztek megvigasztalni úrnőjüket, de az hajthatatlan maradt. Riyria ebben jó volt. Az érzelmeit el tudta rejteni a felettesei előtt, de ha egyedül maradt, minden összetört, mely a keze ügyébe került. De szerencsére ezúttal felkészült, mivel számított erőhasználók jelenlétére. Corelliai vadász mellvértjét viselte, mely jobb védelmet biztosított számára a szokásos, fekete bőrruhánál.Sokat gyakorolta a párbajozást emberei segítségével, és a pisztolylövést is, hogy ezúttal semmilyen meglepetés ne érhesse őt. A kincseket meg fogja szerezni Pestage-nek, csak hogy végre befoghassa a száját.
Mikor kiértek a hipertérből, azonnal megérezte két erőhasználó jelenlétét is. Nem sokkal utána az egyik jármű eltűnt az érzékelők elől. Nem volt nehéz kitalálni, hogy birodalmi álcázóberendezést használ. Arcán kíváncsi mosoly jelent meg. Ami még meglepőbb volt, hogy egy csillagrombolót is kiszúrt. Ezek szerint kedvenc császárunk semmit sem bízott a véletlenre, gondolta. Ez egyrészt megkönnyítette a dolgát, ugyanakkor meg is nehezítette. Magáról biztosan meg tudta mondani, hogy a viszály nem kerekedhet a józan ítélőképessége fölé, de nem volt biztos a többieket motiváló tényezőkben. Ha seggnyalók, akkor megpróbálnak majd keresztbe tenni neki és egymásnak. Ha a közös cél motiválja őket, akkor biztosan győznek. Éppen kommunikációs csatornát akart nyitni a csillagrombolóval, mikor bejött az a bizonyos üzenet.
- Valaki.. a sárkányok! Még mindig tám.... vér...fa....
Riyria felvonta a szemöldökét. Ezt egyre érdekesebbnek tartotta. Biztosra vette, hogy a magát álcázó hajó - melyet nem lehetett elég ideig látni, hogy ki lehessen deríteni, milyen típusú volt - már a légkör felé tart. Gyorsan hagyott egy üzenetet a birodalmi csillagrombolónak (megadta a nevét, a hajó azonosítókódját és az itt tartózkodásának okát), majd ő is bekormányozta gépét a légkörbe. Bekapcsolta a megfelelő védőpajzsokat, melyek az ossusi körülményektől óvták meg a hajót.

A kantinban ugyan olyan komor és hétköznapi hangulat uralkodott, mint ahogy megszokhattam az átlagos napoktól. Az italomat fogyasztottam a legénységem, s más törvényen kívüliek társaságában. Halk zene, adott némi hangulatot a dohos helynek. Némi érdeklődést keltett bennem egy rodiai, s egy zabrak csempész párbeszéde. Némán és mozdulatlanul hallgattam, miképp az Ossus nevű bolygóról beszélgettek. A csevejből érdekes dolgok is elhangzottak. Egyre inkább kezdte a fantáziámat megmozgatni, eme régi jedi központnak valaha helyt adó planéta, valamint a köréje burkolózó misztikus történet. Felkelve az asztaltól, odasétáltam a különös társasághoz.
- Te meg mit akarsz itt? – kérdezte fennhangon az egyikük.
- Az téged ne érdekeljen. – jelentettem ki.
- Hát engem nagyon is érdekel, én nem félek az ilyen hitvány birodalmi kutyáktól! – kiáltott fel a zöldbőrű teremtmény.  
- Undorodok a fajtádtól…tudtad? És már, amúgy se kívánt vendég vagy a csoportunkban. – közöltem a tisztelet jelét sem mutató férfival, majd egy könnyed mozdulattal leválasztottam a nyakán ülő fejformát. Az előttem lévő alak megdöbbenve és félve tekinthette végig ismerőse halálát.
- A barátod tényleg nem félt… hiszen még időt se adtam rá. – hagyták el számat a kárörvendés édes szavai.
- Mit akarsz tőlem? – érdeklődött a remegő hangú zabrak.
- Nos, csak némi információt, erről a különös ossusi eseményről. – tettem világossá az előttem álló férfinak érdekeltségemet. Miután sikerült megtudnom a teljes történetet, újból csillagrombolómra szálltam. Az új úti célhoz közeledve, kissé megpihentettem fáradt testem.
~ Remélem, találok pár igen hasznos dolgot, azokban a romos templomokban. Mondjuk egy különleges kristályt, vagy egy holocront. – töprengtem el az ágyamon elterülve. Lassacskán kissé túlságosan is elkényelmesedtem. Mikor már majdnem teljesen lecsuktam volna szemhéjamat, üzenetet kaptam a hídról. A vezérlőbe érve láthattam, a mára már kihunyó félben lévő csillagot.
- Közöljék a hadnaggyal, miképpen tíz bakát készítsen fel a landolásra! – adtam ki a parancsot, viszont mielőtt távoztam volna egy ismerős erőt érzékeltem, mindemellett pedig egy másik erőhasználóét is kit még nem volt alkalmam megismerni.
-  Úrnőm! Tüzet nyissunk a két ismeretlen járműre? – érdeklődött az egyik tiszt.
- Nyugalom nem kell, annál érdekesebb egy kaland, minél többen versenyeznek ugyanazért a célért. – válaszoltam a türelmetlen birodalminak, mialatt egy önelégült mosoly kúszott fel arcomon.
~ Hmmm Aaron és egy másik személy, akit átjár az erő. Nos, érdekes találkásnak nézünk elébe. – futott végig agyamon ez a gondolat. Egy értelmetlen adást fogott be a legénység.
- Valaki.. a sárkányok! Még mindig tám.... vér...fa....
- Mi volt ez az idiótaság? – tettem fel a költői kérdést, mivel valószínűleg senki sem tudta a választ. Nemsokára az ismeretlen személy megadta adatait, s sikerült róla pár dolgot kideríteni a birodalmi adatbázis egyik rejtett szekciójában. A légkörben keletkező hatalmas viharban, hirtelen eltűntek a radarról a két személy űrhajója. Bár én még éreztem jelenlétüket tehát olyan nagy baj nem történhetett velük. A csapatszállítóval követtem a két valószínűleg ugyanazon célból idejövő embert.
A hatalmas vihart megkerülve a felszín közelében próbáltam a két hajó közelébe férkőzni. Lehulló esőcseppek kezdték mardosni a hajó külsejét ezért, ezért minden energiát a pajzsra irányítottam. A két személy közelében leszállva, egy ismeretlen alak bömbölése hallatszott ki hirtelen el is tűnt szemem elől.

A lopakodásom sikeresnek bizonyult, ugyanis nem tüzelt rám senki. A csillagromboló turbólézerei halálosak voltak, noha nem egy, a Phantom-hoz hasonló, kis méretű járgány ellen lettek megtervezve. Minden esetre, ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy ne vettek volna észre, ráadásul ily csekély távolságból nyilván valóan megérezték a jelenlétemet. Adódhatnak még problémák, amennyiben le tudom majd egyáltalán tenni a cirkálómat ezen a kietlen planétán. Igazából, engem nem túlzottan érdekelt az, hogy mit műveltek a tudósok, nem azért érkeztem az Ossus-ra, mert meg akartam volna menteni őket. Ami inkább megmozgatta a fantáziámat, az a felbecsülhetetlen értékű ritkaságok, különleges tárgyak tömkelege, melyek valahol ott nyugodhattak a romok között.
~ Talán még egy új kristályt is találok a fénykardomhoz. Milyen nagyszerű lenne! Még kecsesebbé, elegánsabbá tehetném fegyveremet.~ futottak végig a gondolatok az agyamon, miközben beértem a bolygó légkörébe. Sajnálatos módon ezen a helyen is hasonló elektromos viharokkal kellett szembenéznem, mint amilyeneket a közelmúltban tapasztaltam a Dromund Kaas-on. Ez egy szinten érthető volt, elvégre a múltbéli kataklizma felborította az egyensúlyt, viszont ettől függetlenül fölöttébb zavaróan hatott, pláne akkor, amikor megszűnt a leárnyékolása a hajómnak.
- Hát ez egyszerűen csodálatos!- ironizáltam dühösen, miközben a műszerfalamon próbálkoztam ki-be nyomogatni a pajzsom aktiváló gombját, hátha el tudtam volna érni valamit, legalábbis néhány áramkört újra üzembe helyezni. Néhány másodperc elteltével realizáltam, fölösleges volt a kínlódásom, ezért inkább a felhők közti manőverezésre, a villámok elkerülésére összpontosítottam. Nem volt könnyű dolgom, a vihar megkövetelte tőlem a vakmerő kitéréseket. Egy halvány mosoly tündöklött az arcomon, ugyanis ezen részét a dolognak kifejezettem élveztem. A vigyor lefagyott a képemről, amikor megpillantottam, miképpen mardossák az esőcseppek a TIE vadászom burkolatát.
- Savas eső? Mintha a Vjun-on lennék... Kezdem azt hinni, hogy ez a hely valóságos turistaparadicsom.- fejeztem ki magamat "humorosan", ezt követően a radarra kúszott a tekintetem, és megláttam rajta két darab csapatszállító hajót.
- Indul a móka.- jegyzetem meg, immáron kifejezéstelen mimikával, ezt követően egy völgyszerű helyet, legalábbis egy némiképp eldugottnak számító leszállópályát kutattam, ahol landolhattam volna. Ám, mielőtt ez megtörtént, valamiféle óriási zajra lettem figyelmes, és egy megmagyarázhatatlan jelenségre, amitől kirázott a hideg.

A savas eső hatással volt a hajójukra. Bár a lopakodó módba kapcsolt hajó most már jól látszott a monitoron és szabad szemmel is, Riyriának nem volt ideje lenyomozni. Meg kellett gátolni, hogy kalandjuk csúf véget érjen. Biztos volt benne, hogy a végén a császár még azt is rá fogja fogni, hogy szándékosan tette tönkre a hajót.
- Stabilizáljátok ezt a teknőt! - adta ki a parancsot szolgáinak, majd folytatta - Kövessétek a TIE vadászt! Mindenképpen a közelében tegyétek le a hajót!
A parancsok kiadása közben ő azzal volt elfoglalva, hogy információkat keresett, és talált a csillagrombolóról és a vadászgépről, illetve az őket vezető személyekről a titkos birodalmi adatbázisban. Az eredményeken nem lepődött meg. A "kollégájától" nem tartott túlzottan, de az inkvizítor még okozhat kellemetlen meglepetéseket.
Ezután része volt egy elég ijesztő élményben. A hang és a sziluett mindenkit váratlanul ért. Miután visszanyerte a nyugalmát, igyekezett visszavenni a kezébe az irányítást.
- Csak optikai csalódás volt! Tartsátok egyenesben a hajót, és a rohadt életbe is, szálljatok le hamarosan! - kiáltotta oda embereinek. Mindhármukat nagyon rossz érzés fogta el.

A másodpilóta székéből kiszállva, rohamosztagosaimon végignéztem. Páncéljuk már nem volt olyan fehér, mint mikor besorozták őket, így látni lehetett azt, hogy már tapasztalt katonák. Egy ilyen kis rázkódás, ami a landoláskor szokott keletkezni meg se rázta őket. Páran még ki is használták ezt a kis alkalmat, s sziesztáztak egyet.
- Készüljetek a kiszállásra fiúk! Úgy tervezem, csak pár óráig leszünk, de addig is nehogy meghaljon nekem valamelyikőzök, mert azt a halálában is kísértem! – kiabáltam hangosan, mivel így sokkal ösztönzőbb szónoklatnak hatott, ez a kis beszéd.  
- Lizarys! Lizarys! Lizarys! Lizarys! – üvöltötték a nevem, miközben öklükkel a könyöktámaszt ütötték némi hadiritmust kölcsönözve az egész alá. Büszke mosollyal távoztam a hűséges, fiúk társaságából, majd ismét a pilótafülkébe vonultam.
~ Olyan sok éve már, hogy ennek az egész seregnek én lettem a becsületbeli ura. Habár igaz, miképp egy zsarnokként vettem át a parancsnokságot, mégis az embereim, olyan kitartóan követik a parancsaimat. El sem hittem volna, mi módon egy egész sereg kapitánya leszek majd. - gondoltam magamban, miközben mindenki a parancsomra várt.  
- Rendben van. Katonák biztosítsák a terepet! – adtam ki a parancsot, mialatt felvettem a pilótadzsekim, hogy némileg védjen a hűvös szellőktől. Kiérve láttam amint elhelyezkedtek a bakák minden irányban ezzel felkészülve egy esetleges támadásra. A földszinttől tekintetem egy kissé feljebb kúszott, mindemellett belátást nyerhettem egy Ossuson uralkodó átlagos vihar kinézetének. A hatalmas felleg, mely a sárga és szürke színeiben játszott, hamarosan eltűnni látszott, ámbár még pár villám kísérte utolsó útját.
- Tudják mit, azért nekem is hozzanak ki egy páncélt a hajóról, nem akarok úgy járni, mint egy gyertya. – jelentettem ki, mi több máris két személy is szaladt, a kedvemben járva. Hirtelen ismét egy hátborzongató üvöltés hallatszott. A szárnyas teremtmények adhatták ki ezt a hangot, amelyek nagy rajban hagyták el a közelben lévő szállásukat. Biztos eddig az eső akadályozta felszállásukat, és most ismét táplálékért jártak a területüket. Hirtelen egy sötét erő jelenlétét éreztem meg, ami se Aademé, sem pedig Riyriaé nem lehetett ez valami más volt. Nem hittem volna, mi módon az elém tárulkozó álatok lehettek volna, azonban ezt a teóriát sem hagyhattam ki.  A koncentrációm közepette egyik fehér páncélos pasas rám néz. Aggodalmát nem láthattam a sisakjától, ennek ellenére megéreztem.
- Na, jól van, mehetünk tovább. – hagyták el a, pániknak helyet nem adva szavak számat. A felderítő ki előre ment, hamarosan felkiáltott. Odaérve átadta távcsövét, minek segítségével egy pár száz méterre lévő templomot jobban szemügyre vehettem. Az épület ódon falai még bírták a viszontagságos időjárás ellenére is.
- Te itt maradsz a pilótával, illetve őrzöd a hajót, ha bármi baj lenne, akkor inkább szálljatok fel és az új koordinátákat közöljétek velem! Addig a többiekkel jobban szemügyre vesszük ezt a templomot. – adtam ki a parancsot és útra keltünk. A szentélyhez egy megviselt kőút vezetett, ami már majdnem alaktalanná vált a kataklizma óta, ám mégis könnyedén járható volt. Mihelyst közelebb értünk az építményhez, az utak mélyedését savas tócsák borították, melyeket jobbnak láttam elkerülni. A katonák közben két soros oszlopban figyelték nehogy valami oldalba támadjon minket.

Nem volt könnyű dolgom a levegőben tartani a hajómat, de sikerült. Az a jelenség, melyet a közelmúltban tapasztaltam, eléggé a hatása alatt tartott, pár másodpercre megállt bennem az ütő. Elkezdtem gondolkozni, hogy vajon mi is lehetett az?
~ Van egy olyan érzésem, miszerint hamarosan meg fogom majd tudni.~ gondoltam magamban, ezt követően újfent megpróbáltam minden koncentrációmat a TIE Phantom irányítására összpontosítani.
~ Nem sokat tudok erről a bolygóról, viszont átjárja az Erő, ebben biztos vagyok. A régi tanulmányaim során hallottam az egykori Jedi létesítményről, ami egyszer ezen a helyen működött. Ha ez így van, akkor ennek az eldugott világnak a flórája és faunája is érzékeny lehet az Erőre, mert az efféle planétáknál könnyen előfordulhat a dolog. Következtetéseim szerint, ebből még adódhatnak néminemű problémáim. Óvatosnak kell lennem, mint általában.~ futottak végig a gondolatok az agyamon, mialatt a szememmel a felszínt pásztáztam, megfelelő leszállóhely után kémlelve. A cirkálóm műszerfalán nyugvó radarra pillantottam, ami jelezte számomra, hogy az egyik csapatszállító jármű üzemképtelenné vált. Nem sok idő telt el, mire már a második, számomra egyelőre ismeretlen szándékkal érkezett, hajó is elkerült a közelemből. Minden esetre, a két jelenlét nem múlt el, tehát Lizarys is életben volt, mint ahogyan a másik Erőhasználó.
~ Kíváncsi vagyok rá, ki lehet ő? Egyre inkább felkelti az érdeklődésemet. Sajnálatos módon, túlságosan is tudakolózó jellemmel rendelkezem, még a végén én magam keresem fel. Vele van az Erő, tehát értékes szövetségesre is lelhetnék benne. Persze, minden a hozzáállástól függ.~ töprengtem, azután egy meglehetősen jónak tűnő, a landolásra alkalmas helyet véltem felfedezni.
- Mintha nekem találták volna ki.- jegyeztem meg az orrom alatt, s egy elégedett vigyor kezdett tündökölni az arcomon. Ideje volt nekilátni a kutakodásnak. Lassítottam a gépem sebességén, igyekeztem pontosan letenni azt az objektum udvarára, miután kiengedtem a leszállótalpakat. Pár másodperc elteltével, finoman tettem le a Phantom-ot a talajra. Egy vadászgéppel olyan gyengéden kellett bánni, mint egy nővel. Felnyitottam a pilótafülkét, s deaktiváltam az űrhajót, ezután egy határozott mozdulattal kipattantam a felszínre. A vihar már enyhülni látszott, ezért a savas eső nem marta le a képemről a bőrt. A levegő belélegzése még így is jobb volt, mint az a mesterséges szféra, amit a pilótafülkében kellett elviselni az űrutazások során. Két lábbal a talajon állni szintén sokkalta megnyugtatóbban hatott rám. Végre lehetőségem nyílt alaposabban szemügyre venni a helyszínt. Az elkorhadt fa emlékeztetett valamire, engem személy szerint tipikusan a Jedi létesítmények egyik alapdekorációjára. Nem voltam tisztában vele, hogy volt-e komolyabb jelentése, mivel annyira nem merültem bele a Jedi Rend kultúrájába. Elvégre, én sosem tartottam magamat annak. A romokra leginkább a bejutás akadályaként tekintettem.
- Talán az Erő segítségével el tudom mozdítani a sziklákat...- jelentettem ki halkan, ám hirtelen jelzett a veszélyérzetem. Kezem azonnal a fénykardomhoz csúszott, megkíséreltem felkészülni az esetleges támadásra. A távolból ismét egy morajt véltem felfedezni, viszont abban a pillanatban jobban aggasztottak a közelemben lezajló események. Lehunytam a szemeimet, eztán az életérzékelés képességével szerettem volna megállapítani, hogy kik is voltak még a helyszínen rajtam kívül.

A mérsékelten sikeres leszállás után egy cifra káromkodás tört ki a testőrökből, érthető módon. A hajó nem működött, így Riyria már maga előtt látta a császár vöröslő képét. Ilyen távolságból egy jó mosolygott rajta. Most megtehette.
Hárman megállapítják, hogy a hajó röpképtelen, de ez még nem ok az aggodalomra. A sötét oldal dermesztő érintése viszont már annál inkább. Nem is beszélve a megjelelő élőlényről, mely tovatűnik. Akkor talán mégsem illúzió volt ez az egész? Most már az uralkodó keze is elkáromkodta magát, amiért meghalt a műszerfal. Így még letapogatni sem tudták a létformákat. Nem volt más hátra, el kellett hagyni a hajót.
- Jól van, vegyünk magunkhoz mindent, amire szükségünk van, és járjuk be ezt a száraz földkupacot! - adta ki a parancsot magabiztosan Riyria. Kran és Joi két hátizsákot tömtek tele iránytűvel, élelemmel, és mindennel, amire szükségük lehet.
Az ajtó manuálisan nyitották ki, és mielőtt még úgy döntenek, hogy kisétálnak, kinéznek az ajtón, hogy felmérjék, milyen a helyzet. Egyáltal van-e fedő a fejük felett, és hogy ki lehet-e szállni az űrhajóból?

Cregan Ocheron a megbeszélés után összeszedte a számára szükséges dolgokat, majd a hangárban csatlakozott a csapathoz és a futárhajóval az Ossus felé indult. A másodpilóta helyére üld le. Repülési tapasztalatai miatt gond nélkül el tudta volna vezetni a hajót, ha Shadree nem lett volna itt vagy baja esne. A hiperűr elhagyása után Cregan a bolygót kezdte figyelni. A csillagromboló nem igazán érdekelte, lévén, hogy nem buktak le. A jedi lovag érezte, hogy valami nem stimmel, és hogy a sötét erők jelen vannak a bolygón.
- Nem. Ez így nagyon nem jó. Úgy érzem, hogy Hett itt van - jegyezte meg komor tekintettel.
- A bolygó másik oldalán lépjünk be a légkörbe és a tábortól egy kilométerre délre szálljunk le. Onnan sétálunk. Minél később figyelnek fel ránk annál jobb - jegyezte meg, majd várta, hogy Shadree letegye az űrhajót.
~ Nagy baj van. Ha Hett tényleg itt van, akkor úgy néz ki megint egyedül kell vele megküzdenem. A birodalmiak jelenléte pedig csak még nagyobb gondot fog jelenteni, ha a bolygóra értünk. Túlságosan is sok az egybeesés. A sötét oldal valami nagy dobásra készül a közeli jövőben ~ töprengett aggodalmasan Cregan, de érzéseit nem mutatta ki társai felé.

Creganhez hasonlóan én is összecuccolok, és elfoglalom a helyem a pilótafülkében. Nem kételkedem benne, hogy a Jedi is el tudná vezetni a hajót, de személy szerint jobban szeretek a volánnál ülni, mintsem oldalról segédkezni.
Amikor elhaladunk a csillagromboló mellett ösztönösen megfeszülnek az izmaim, mivel eddig az ilyen találkozások 90%-ánál az lett a dolog vége, hogy egy rakat TIE-vadász eredt a nyomomba, de amikor úgy fest, nem vettek minket észre, halkan kifújom a levegőt, és hátradőlök az ülésemben.
A társamon látszik, hogy valamiért feszült, de annyira nem vagyok kíváncsi, hogy rákérdezzek, majd elmondja magától, amire pillanatokon belül sor is kerül.
- Ilyen a mi szerencsénk - morgom sötéten, holott nem is hiszek a szerencsében. A továbbiakban követem Ocheron utasítását, és a megadott helyen megkezdem a leszállást, közben gyanakodva méregetem a férfit, aki még mindig úgy néz ki, mint aki valamin töri a fejét. Ismerem ezt az arckifejezést, én is hajlamos vagyok ilyen képet vágni.

Sétálva a templom irányába, egyre csak nagyobb intenzitásban észleltem az erőben. Nem volt kétséges, hogy a mesterséges építmény mellet növő erdőben rejlik. Az öt méteresre is megnövő hatalmas kérges növények csoda, miképp életben maradtak ebben a környezetben, de az még nagyobb meglepetés számomra, hogy körbelengi az erő. Kíváncsiságom által vezérelve az egyik fás szárú növényhez közelebb mentem. Úgy éreztem, mintha élő emberi lények lenne. Fogalmam sem lehettet arról, miféle energia formálhatta ezeket az egyszerű tápláléklánc alján lévő lényeket ilyenné.
~ Ez a bolygó egyre furcsább, minél inkább többet maradunk. Nem szeretnék valamiféle furcsa teremtménybe ütközni. – játszódott le az agyamban eme gondolat.
- Nekem nagyon furcsa ez a hely. Egyre inkább beleborzongok, ha csak belegondolok, miféle lények élhetnek errefelé. – hallgattam végig a némi aggodalmat kimutató birodalmit, mikor hírtelen megálljt parancsoltam lábaimnak.
- Hé közlegény! Maga már volt pár éles bevetésen, nincs igazam? – kérdeztem a férfit.
- Nos… őőő… ami azt illeti… őőő …igen persze. – a nagy hebegés habogás közepette adott választ.
- Akkor nehogy nekem néhány árnyéktól ijedjen meg! Bár itt vagyok én is… és állíthatom én élő vagyok, s tőlem félhet! – emeltem fel kissé a hangomat, mivel nem akartam, mi módon félelmet keltsen a csapat többi tagjában. Az épület lépcsőihez érve, amiknek stabilsága az idő folyamán megrogyott, nekem úgy tűnt vigyázni kell ezekkel. Mielőtt óvatosan lábaimat az első fokra helyezhettem volna, hírtelen egy Új Köztársaság emblémájú űrhajó suhant el.
~ Hmm úgy tűnik megérkezett lázadó hordából is egy csapat, nos csak idő kérdése volt ezt elmondhatom. Még egy erőhasználó személy, manapság mennyivel találkozok. – gondoltam magamban, mialatt pupillámmal követtem a járművet, míg az el nem tűnt látóteremből.
- Úrnőm! Elintézzük őket? – érdeklődött az egyik baka.
- Semmi szükség rá, nem akarom az időmet pazarolni, holmi csürhe koszos csavargóira. – tettem közzé gondolatomat, illetve nekiláttam a lépcső megmászásának. Amint felértem láthattam a hatalmas bejáratot. Eme óriási ajtó homályában ott rejtőzhet az a sok kincs, melyet még a régmúlt jediei hagytak a jövő nemzedékre.

Szóval mégsem olyna elhagytaott ez a hely, mint ahogy a birodalmi adatbázisban olvashatunk róla, gondolta magában az uralkodó keze, és intett tetsőreinek, hogy kövessék. A lábnyomokat követve azonnal letisztázta embereivel a védelmi haditervet.
- Mindig legyetek mellettem. Akárki is tűnik fel, ha nem visel birodalmi jelzést, ki kell iktatni. Semmiképpen sem terjedhet el a hír, hogy itt birodalmi tevékenység zajlik. A nyakunkra hozná a felkelőket. Ha tehát belebotlunk valakibe, aki nem hozzánk tartozik, azonnal végezzetek vele!
Mindkét testőr néma bólintással vette tudomásul a parancsot, miközben besétáltak az épületbe.
Mikor megérezték, hogy valaki közeledik feléjük, Joi le is csatolta két fénykardját a derekáról - melyek közül az egyik Auta-Hon tanítványáé volt, csak kicserélték benne a kristályt -, és vártak, amíg eljött a lépcsőről.
- Addig ne támadd meg, amíg nem ad rá okot! - mondta Riyria.
Miután a fazon lejött a lépcsőn, és pisztolyt fogott rájuk, az uralkodó keze meglepődött. Honnan ismerte fel őket, mikor ennél civilebb öltözékben aligha lehettek volna, leszámítva a testőrök fekete bőrtunikáját. Akárki is volt ez a fazon, szemmel láthatóan nem volt százas, így érvénybe lépett Riyria parancs, főleg, mivel már volt okuk végezni ezzel a személlyel.
Kran az Erő segítségével megpróbálta kilökni a fickó kezéből a pisztolyt, míg Joi előre szökkent, bekapcsolta két lilán ragyogó kardját, és X alakban megpróbálta széthasítani a holdkórost, amikor földet ért.
Riyria nem tett mást, csak kilépett jobb oldalra, hogy kiérjen a pisztoly sugarából.

Egy halvány mosollyal nyugtáztam, miszerint rajtam kívül három darab emberi életformát érzékeltem, akik ott bujkáltak az igencsak rossz állapotban lévő létesítmény maradványai között.
~ Tehát mégsem őrültem meg. Ez egyelőre nagyon is biztató dolog, szükségem lesz még a józan eszemre, kínos lett volna pont itt, s most elveszíteni.~ gondoltam magamban. Az Erőre bíztam a kérdésem megválaszolását, az pedig sosem hazudott, legalábbis amennyiben efféle esetekről volt szó. Eljött az ideje, hogy tudomásukra adhattam, miszerint tisztában voltam ottlétükkel, innentől kezdve meg a bújócskázás teljesen fölöslegesnek minősült.
- A Galaktikus Birodalom nevében, jöjjenek elő! Megígérem, nem esik bántódásuk, amennyiben nem mutatnak semmiféle ellenállást, avagy fenyegető mozdulatot.- jelentettem ki. Nekem nem állt szándékomban indokok hiányában sérüléseket okozni másoknak, csupán ki akartam deríteni, mégis mi a fene folyt ezen a helyen? Kezdtem kissé elveszíteni a fonalat, hiszen túlságosan is furcsa benyomást tettek rám a közelmúlt történései. Nyilván, a három alak közül mindegyik sokkalta jobban informált volt szerény személyemnél, így többre mentem velük élve, mintsem holtan. Néhány pillanattal később a létesítmény bal oldalánál feltűnt egy alak, fegyvert szorongatott a kezében.
- Ki maga, és mit akar?- érdeklődtem, majd megmarkoltam a fénykardomat, aktiváltam annak izzó pengéjét, ezt követően felvettem a IV. forma jellegzetes kezdőpozícióját. Nem telt el sok idő, mire a férfi tüzet nyitott, noha először nem az én irányomba száguldott a lövedék.
~ Mégis mit művel ez?~ tettem fel a költői kérdést magamnak, amikor egy rezzenést érzékelhettem az Erőben. A puska lövedéke immáron az én irányomba haladt, noha próbáltam minél hamarabb reagálni, fénykardom segítségével pedig eltaszítani magamtól a halálos golyót. Ezek után az Erő segítségével megkíséreltem magamhoz húzni az ürgét, s lefegyverezni. Muszáj voltam kesztyűs kézzel bánni vele, ugyanis kifaggatás céljára tökéletesen megfelelő lett volna.

Cregan Ocheron komor tekintettel nézett a pilótanő irányába.
- Nem hiszek a szerencsében. Mindennek oka van. Az, hogy mindig elér, minket a baj nem a balszerencse jóvoltából van. Sajnos – morogta, majd amint a hajó leszállt felállt és kezébe vette fénykardját.
Aryelle a fedélzeten maradt, így felé fordult.
- Vigyázz magadra. Zárkózz be. Ha jövünk, telepatikusan értesítelek – mondta a lánynak, majd lesétált a rámpán és elindult a tábor felé Shadree társaságában.
- Nagyon figyeljünk. Csúnya dolgok készülődnek – jegyezte meg.
A fákban látható arcok eléggé zavarták, hogy alaposan megnézze őket, de csak távolról. Tudta, hogy gond lesz és hamarosan a sejtése be is igazolódott. Hett hangját hallotta, majd mire oda nézett már nem volt ott. Nem aktiválta fénykardját. Várt.
- Hett az. Legyen résen. Lehet, hogy őrült, de az Ő korában remek jedi mester volt – mondta Shadree-nek.
Ezek után lehunyta a szemét, és megpróbálta megkeresni Hett tudatát. Ha érzékelte, akkor telepatikus kapcsolatot nyitott.
~ Tudom, hogy itt vagy A’sharad. Miért nem jössz elő és rendezzük el végre. Nem miattad vagyok itt, de bármikor időt szakítok rád, ha kell. Vén, bukott mester ~küldte a gondolati üzenetet, majd várta a fejleményeket.

//A mesélést én veszem át. ideje Felpörgetni az eseményeket.//

Aaron

A harcos trükkje beválik. Magához rántja a fickót, de ekkor hirtelen arra lesz figyelmes, hogy az szó szerint szétrobban. belei betelítenek mindent, vére pedig mélyíti a környezte színét ott,a hová folyt belőle. Miután magához tért a sokkból, az uralkodó kezének újabb meglepő dologgal kell szembenéznie. Valaki tapsol a közelében. Mikor odafordul, egy nagyjából vele egykorú fiatalembert lát meg, ujjatlan fekete jedi tunikában. Derekán ott lóg egy kézvédővel ellátott fénykard markolata. Korábban is érezte a sötét oldal felbukkanását, de a bolygó aurájára gyanakodott, ezért nem vette észre.
- Régen volt már lehetőségem találkozni egy erőhasználóval. Hettel és Holttal nem olyan vicces az élet. Üdvözöllek az Ossuson, idegen. A nevem Kloud.  
Azzal kinyújtotta kesztyűs kezét Aaron felé, és barátságosan mosolygott hozzá. Már ha azokkal a rikító sárga szemekkel ez lehetséges.

Cregan

A jedi lovag a szabadban megérezte a sötét oldal közeledtét. Azonnal Hettre gyanakodott, de ahogy közeledett, rájött, hogy ennek a közeledő valaminek nem olyan erős a kisugárzása, mint Hetté. Ugyanakkor a sötét oldal erősebben észlelhető benne. Ezek szerint a sötét harcos elmenekült, és küldött valakit mag helyett. Fel is bukkant a kibocsátó. Egy Seth korabeli fiatalember volt az, szőke hajjal és kisfiús arccal. Szeme sárgasága nyugtalanító volt. Fekete palástot viselt, mely fekete, birodalmii tisztekéhez hasonlatos ruhájának hátához kapcsolódott. Úgy nézett ki, mint egy herceg, derekán egy fénykarddal. Hangja sejtelmes volt, mikor megszólalt, néhány méteres távolságban Cregantől.
- Cregan mester, Hett mester már várt téged. Üdvözöllek az Ossuson - mondta, majd meghajolt. - Remélem jól fogod magad érezni. A nevem Quentin Blake. Én vagyok Hett mester tanítványa.  

Lizarys

A sötét oldal rideg közelsége hirtelen a nőbe hatolt. AZ ajtón túl óriási erőkoncentrációt érzett, majd pillanatokon belül arra lehetett figyelmes, hogy a romos templom egyik árnyékból előbújik a forrása. Egy magas, köpenyes alak volt, aki a szövet alatt fémesen csillogó, fekete páncélt viselt. Arca borzasztóan nézett ki. A hús mintha szó szerint leolvadt volna az arcáról, és mögötte jól látszódott a fehér koponyája. Ennek ellenére szeme sárgán világított. Mikor megszólalt, hangja mélyen visszhangzott. Nem volt könnyű figyelni a mondandójára. A jobb kezében - melyen fekete kesztyű volt - koromfekete markolatú fénykardot fogott.
- Akárki is vagy, jobban teszed, ha eltűnsz innen - mondta fenyegetően. - Vagy bizonyítsd, hogy méltó vagy. De egyedül.
Vörös pengéje fenyegető szisszenéssel kelt életre. Lazarys érezte a férfi csöppet sem elhanyagolható erejét. Olyan egységben lehetett a sötét oldallal, mely csak keveseknek adathatott meg.

Cregan Ocheron nyugodtan ált a fák között. Tekintete lassan járt körbe, miután kinyitotta szemét a telepatikus üzenet elküldése után. Ráhangolódott az Erőre, hogy követni tudja a közelben lévő erőérzékenyeket. Sajnos az erőből fakadó jelek egyik pillanatról a másikra meggyengültek és egy másik erőérzékenyt jeleztek. A jedi lovag baljós sötét jelek miatt köpenye alá rejtette kezét, és megmarkolta fénykardját. Amikor a fiatal srác előjött Cregan elengedte a fegyvert, majd nyugalmi állapotot felvéve figyelte az ismeretlen szavait.
- Örvendek Blake. Én úgy tudtam, hogy a mestered minden erőhasználóval végez, saját magát leszámítva. Ezek szerint azért az megmaradt a gondolkozásában, hogy a tudást tovább kell adni. Jó jedi volt, kár, hogy nem látja be, egy oldalon állunk. Mindketten meg akarjuk akadályozni a Sith Birodalom újra alakulását - magyarázta el a srácnak.

Cregan

Blake ajka pimasz mosolyra húzódott. Volt valami nagyon nyugtalanító Cregan számára ebben a fiatalemberben.
- Ami azt illeti, csak azért hívom őt mesternek, mert elvárja tőlem. Tudásom nem tőle származik. Valaki nála sokkal nagyobbtól tanultam. De fogalmazzunk úgy, hogy van a birtokában néhány apró dolognak, ami miatt kénytelen vagyok együttműködni vele... ahogy nálam is van valami, ami neki kell.
A fiú némán bólintott, mintha saját magában erősítene meg valamit.
- Minden esetre, szeretném, ha tudnál valamit, Cregan mester: ki nem állhatom azt a vadbarmot. Nekem az az érdekem, hogy elpusztítsd őt, és mindent el fogok követni annak érdekében, hogy sikerrel járj. Éppen ezért szeretném felmérni a képességeidet, hogy biztosra menjek.
Szavainak nyomatékod adva a jobb tenyerébe hívta hajlított markolatú fénykardját, és életre keltette annak lilán ragyogó pengéjét. A kardot az az arca elé emelte, majd az oldala mellé húzta, hogy a lilán izzó energianyaláb a földre mutasson. Ez a makashi stílusra jellemző tisztelgés, jött rá Cregan.
- Na, nem mintha lenne választásod. De azt megígérhetem, hogy nem foglak megölni... legalábbis nem azonnal.

Cregan Ocheron érdeklődve figyelte a Blake reakcióit és szavait. Enyhe döbbenet futott végig arcán amikor meghallotta a fiatal erőérzékeny magyarázatát. Néhány pillanatig némán töprengett az elhangzottakon.
~ Mi a fene folyik itt. Itt valami bűzlik. Túlságosan is gyanús, hogy Hett nem jött rá a fiú árulására. Sajnos csak úgy járhatok utána a dolognak, ha megküzdök vele ~ gondolta, majd ledobta köpenyt, jobb kezébe hívta fénykardját, és aktiválva annak kék pengéjét felvette a Niman forma alapállását, az átlósan maga mellé emelt fénykarddal.
- Ám legyen. Tegyük próbára egymást. Hett nem bolond. Nem lesz könnyű átverni őt, de jobb ha tudod, hogy, ha megneszeli miben sántikálsz veled is végezni fog. Minden erőérzékenyt ki akar irtani, aki nem segíti az ügyét - mondta, majd meghajolt, ezzel jelezve készenlétét a harcra, majd újra felvette a Niman alapállását.
- Gyere - mondta, miközben megforgatta fénykardját, és várta a fiú támadását.

//Cregan kalandja mellékszálként folytatódik.//

Cregan

A sötét jedi villámgyorsan támadott egy szökellésből. Szándékosan Cregan pengéjére csapott, hogy növelje a jedi lovag döbbenéséből származó előnyét, majd összeakasztotta a pengéket, és arrébb taszította őt. Végig egy kézzel fogta a fénykardját. Ezután hagyott egy kis szünetet a küzdelemben.
- Minden jedi lovag ilyen puhány, vagy ez csak a te egyedi vonásod, Cregan mester? - kérdezte gúnyosan, és meg sem várva a választ kardját vadul forgatva rohant neki a lovagnak, majd az utolsó pillanatban egy döfő mozdulatot tett a szíve felé.