A mandaloriak más néven ismertek mint Mando'a vagy Mando'ade, vagyis "Mandalore gyermekei.
Ez mára már inkább egy elit harcosokból álló csoport, mint faj. A kultúrájuk alapjait a Taung nevű, emberi alfaj rakta le. Ők két méter magas, szürke bőrű, emberszerű teremtmények voltak, akiknek a kultúrájában fontos részt foglalt el a harc és a becsület.
A Coruscanton éltek, amikor az még nem volt városbolygó, gyakran háborúztak a többi tizenhárom emberi nemzettel, akik magukat csak Zhelleknek hívták. A legnagyobb ütközetnek egy szupervulkán kitörése vetett véget. A Coruscant légkörébe kerülő hamu nukleáris jégkorszakot okozott, a zhellek pedig hősies harc árán kiszorították a taungokat, akik egy Roon nevű világra mentek.
A Yavinni csata előtti 7000-dik évben egy Mandalore nevű hadúr a népet egy új világra, amit később róla neveztek el, ahogy a népet is. A taungokat innentől mando'aknak de a Galaxis többi népe csak mandalóroknak nevezte el őket.
Ők lettek a legképzettebb harcosok. Fosztogató hadjárataiktól mindenki rettegett, jól ismert páncéljukról mindenki megismerte őket. Elfoglalták az Ordo, Grangon és Shogun nevű bolygókat. Az első nagyobb ütközetük a Galaktikus Köztársasággal a Basilisk bolygón történt. A bolygó megsegítésére a Jedi Rend Sidrona Diathot, a Jedit küldte. A mandalóriak kis híján győztek, de a bolygó lakosai inkább megmérgezték a saját világukat, hogy legalább a hódítókkal végezzenek.
A mandalorok azonban rabszolgasorba taszították a bolygó lakóit, és elvitték az általuk kifejlesztett Basilisk harci droidokat. A mandaloriak nem álltak meg.
Elfoglalták a sziklás Kuar bolygót, majd behatoltak a Galaxis középpontjába, ahol lerohanták az Empress Teta rendszert. Ulic Qel-Druma a bukott jedi lovag párbajra hívta ki Mandalore-t és legyőzte. A mandalórok vezére hűséget fogadott Drumának és a mesterének Exar Kunnak a Sith nagyúrnak. A Sith és Mandalóri erők kis híján térdre kényszerítették a Köztársaságot, és még a Coruscantot is megtámadták. Azonban a támadókat legyőzték, a köztársaságiak.
Egy újabb sikeres támadást vittek véghez ezek után a szenátus épülete ellen, kiszabadítva Ulic Qel.Drumát. Ezek után az Onderon bolygóra támadtak, elfoglalva a fővárosát, de a helyi erők visszaverték őket, és a bolygó holdjára szorították vissza a mandalórokat.
Mandalore a Fékezhetetlen is itt halt meg, az egyik követője felvette a páncélját és ezzel a helyébe lépett...
A Mandaloriak háborúi sok történetnek adtak alapot, a többiről itt lehet tudakozódni: [url=Mandalori háborúk]
http://starwars.wikia.com/wiki/Mandalorian[/url]Miután Palpatine császárságát kikiáltották, az Uralkodó bocsánatot kért a Mandalóroktól, és zsoldos munkát ajánlott a harcosoknak, az ellenőrzésükre egy Birodalmi bázist is a bolygóra telepített. Azonban hamarosan a bolygó a kalandturisták kedvelt helyévé vállt, a mandalóriak szent helyeit vidámparkokká alakították át. Hamarosan kialakult egy ellenállási mozgalom, és hamarosan kiűzték a megszállókat a bolygóról, de nem sokáig. A Birodalom visszahódította a teljes Mandalore szektort.
A Mandalor az Endori csata után felszabadult, de továbbra is semleges marad a Birodalom és a Köztársaság harcában. Jelenleg nincs Mandalore, aki vezethetné a népet, hanem egy klántanács uralkodik a bolygón.
A vallásukban fontos szerepet tölt be Kad Har'rangir, a háború istene és ellenfele Arasuum a stagnálás ura. A mandaloriak így kezdetben magukat Kereszteseknek tartották, ez csak később változott meg, amikor befogadták maguk közé más fajok egyedeit. Megtanulják, hogy mit is jelent Mandalórnak lenni, így már ez nem egy faj, hanem inkább egy harcos, egyesítő kultúra.
Az első, amit minden mandalóri megtanul, az a Hat Cselekedet: a páncélt viseli, beszéli a mandalórok nyelvét, védi a családját, hozzá járul a klánja ügyeihez, ha harcba hívják akkor megy, a gyermekeit mandalóri módon neveli. Ezeket nap mint nap, egyfajta mantraként mondják el.
A mandalóriak nomádok, megőrizték ezeket a hagyományokat. Vannak olyan klánok, amiknek a tagjai még soha nem is léptek a Mandalore felszínére és szinte minden alkalomra van egy ünnepük, bár ez bolygónként változik.
A temetési szertartás közös, elhamvasztják a halottukat és közben elsorolják a tetteit. Egy igazi mandalóri szeret inni és enni, gyakran énekelnek hősi dalokat a családtagjaival.
Mostanra az egykori katonák leszármazottai keresett fejvadászok és zsoldosok lettek, de keresettek mint fegyverkovácsok, testőrök. Sokan nem is harcosok a kultúrájukban, hanem farmerek, orvosok, csaposok és dalnokok.
A mandaloriak hihetetlenül barátságosak és tisztelettudóak egymással. Amikor belépnek egymás házába leveszik a sisakjukat és csizmájukat, tisztelettudóak az idősekkel. Ha egy ellenfelük meghal, akkor kárpótolják a családját, valamint tiszteletet mutatnak az ellenségeikkel szemben.
A mandalor harcos mindig a klánja vezetőjének felel hűséggel, a vezető pedig a Mandalore-nak, vagy a klántanács döntéseinek. A férfiak és a nők egyenrangúak, mindannyian harcosok. Ők maguk képzik ki fiaikat és lányaikat. A nőknél elvárható, hogy tudjanak főzni és vigyázzanak a gyerekre. Más esetben a férfiakkal egymás mellett harcolnak az ütközetekben. Előfordul, hogy egy mandalori harcos nagy vagyont halmozz fel, amit páncélba, fegyverekbe és ékszerekbe fektet be. Általában gyűrűkbe, vagy kitüzőkbe. Fülbevalót és nyakláncot ritkán hordanak, mivel egy kialakuló verekedésben az ellenfél ezt könnyen kihasználhatja. Népszerűek köztük még a tetoválások is, az arcon és a karjukon hordják.
A mandalóriak 16 éves korukban házasodnak, ez privát szertartás, és ez a kapcsolat egy életre szól. Az esküvő után a pár családtagjai és közeli barátai megünneplik a frigyet. Mivel a mandalor egy harcos nép gyakran előfordul, hogy a szülők nem térnek vissza a csatából. A hadiárvákat ilyenkor befogadja egy másik család, sőt az is előfordul, hogy ha a legyőzött ellenfél vitézül harcol, akkor egy mandalori család a gyermekét is befogadja. Ha a párnak születik gyermeke, és míg el nem éri a nyolc éves kort, addig nem lehet újabb gyerekük. Utánna az 5 évig kíséri az apját a küldetésekre mint egy segéd. A lányok az édesanyjukkal maradnak.
13 éves korukban letesztelik a képességeiket, és ha jól szerepeltek a vizsgán, akkor felnőtté avatják őket. A családok általában más rokon családokkal együtt alkotják a klánokat. Jelentős mandalori klánok: Fett, Skiratra,, Ordo, Bralor, Beviin, Vevut és a Vizsla.