A csempészet míg a Galaktikus Köztársaságban része volt a galaktikus kereskedelemnek, addig a Birodalomban teljesen felvirágzott. A szeparatista felszerelések államosítása nagyban befolyásolta a csempészet utáni keresletet. YU 3-ban a csempészet annyira elterjedt, hogy a birodalmi tisztek gyakran inkább félre néztek, ha egy csempész bázist láttak. Például Kendal Ozzel admirális, amikor jelentést kapott a Hothra küldött kutászdroid-tól, ami felfedezte a lázadok Echo Bázisát, inkább figyelmen kívül hagyta, mivel csempész menedéknek gondolta. A tény, hogy sok csempész támogatta a lázadókat különféle javak szállításával, még nehezebbé tette a megkülönböztetésüket.
Messze a leggyakrabban csempészett anyagok közé tartoztak a különböző fajta fűszerek. A legtöbb csempészett fűszer rendszerint pszichoaktív drog volt és rendszerint illegálisak a birodalomban, azonban a kormányzat fő gondja nem ez volt, hanem hogy az ezekkel való kereskedés, nem a hivatalos úton történt, így elestek az adóktól. A másik gyakori csempészáru a fegyver volt a birodalomban, melynek elérhetőségét a bürokrácia szigorúan ellenőrzött, hogy azok ne kerülhessenek bűnözők és lázadók, különösen a Lázadók Szövetsége kezébe, mely egyre nagyobb fenyegetést jelentett. Egyéb csempészett javak közé tartozott például a chak-gyökér, a lopott áruk és még a tiszta víz is (a Rampa II-re csempészték). Szélsőséges esetekben szokványos dolgokat vagy élelmiszert csempésztek; például az Abregadó-rae-be, a szeparatisták számára, miután az új rendszer leállíttatta az összes élelmiszer szállítmányt a hegyekben megbúvó szeparatisták számára, abban a reményben, hogy ezzel megtörik az ellenállásukat. Néhány csempész, mint például Mirax Terrik ritka és néha illegális javak, vagy tárgyak csempészésére szakosodott és szállított le a megrendelőknek a "hatóság" elkerülésével.
Gyakori sztereotípia volt a galaxisban, hogy a csempészek koréliaiak és valóban nem volt hiány belőlük, de a csempészetet különféle fajok különféle hajóval űzték. Még a császári bürokráciának és a katonai létesítményeknek is megvolt a saját csempészszervezete, amíg más csempészek (mint például Xizor herceg a Fekete Nappal) fontos szerepet töltöttek be a jogtiszta galaktikus kereskedelemben. A szerteágazó elemek, mint amilyen a Fekete Nap is volt, hatalmas hálózatokat építettek ki, hogy kijátsszák a császári erőket. Egy másik jelentős szereplője az illegális kereskedelemnek a Hutt Kajidics volt, aki a bűnszervezetet a hutt klán struktúrához hasonlatosan építette ki. A huttok irányították a galaxis Középső és Külső Perem régióit, ami egy kis függetlenséget biztosított nekik a Galaktikus Köztársaságtól, és később pedig nagyobb autonómiát a Birodalomban; ez lehetővé tette, hogy pilótákat toborozzanak és hajókat vegyenek a csempészéshez minimális lehetőséget biztosítva a birodalmi vizsgálathoz, amíg a csempészeknek lehetőségük van a biztonságos utakat használni. Néhány bolygót a huttok irányítottak, de névlegesen a birodalomhoz tartoztak, mint például Tatooine, amik kiváló helyet biztosítottak a csempészethez, hogy gyanú nélkül jussanak be a birodalmi űrbe.
A csempészeknek vigyázniuk kellett a kalóztámadásokkal, mivel a kalózok el akarták lopni a szállítmányukat, ezért a csempészeknek óvakodniuk kellett a legtöbb törvénytelen csillagrendszertől, hogy biztonságban maradjanak. Már csak azért is, mivel a csempészeken nem segítettek a birodalmi erők és a galaktikus védelmi hatóságok sem. A legtöbb csempész különféle baj elkerülő képességet fejlesztett ki és rendszerint módosították a hajójukat is, nem csak a nagyobb raktér érdekében, hanem hogy gyorsabb legyen és jobban tudjon védekezni. Hogy elkerüljék a birodalmi őrjáratokat, rendszerint olyan kerülő utakat használtak, amik kevésbé, vagy egyáltalán nem voltak ismeretek, de több ponton körül ölelték a birodalmat. Elővigyázatosságaik ellenére sok csempész fejezte be a karrierjét olyan börtönvilágok egyikén, mint amilyen Kessel, vagy Akrit'tar volt. Sok csempészt azonban megöltek menekülés közben - néhányan inkább öngyilkosok lettek, hogy elkerüljék a letartóztatást és elítélést.
Aki csempész karaktert akar indítani az gondoskodjon egy felspécizett szállítóhajóról, egy vagy több buvóhelyről, ahol meghúzhatja magát.