Gerr'IUs 1. szint-6 karakterpont
Hozzászólások : 26 Hírnév : 0 Kor : 33
| Tárgy: Catherine Sovari Csüt. 21 Márc. - 8:52:23 | |
| Név: Catherine Sovari Faj: Twi’lek Nem: Nő Kor: 30 év Előtörténet: Gerr nem sokat tud a nő gyerekkoráról. Sosem akart mesélni róla. Tizenhat évesen vette meg egy rabszolgakereskedőtől, és azóta maga mellett tartja. A férfi sosem gondolta volna, hogy egyszer ilyesmire vetemedik, hisz korábban ő is annyit menekült a rabszolgaság elől, de az idők alaposan megváltoztak. Az egykori Szürke Jedi belátta, hogy képtelen magáról gondoskodni. Illetve, ha megpróbálja, azzal értékes órákat veszít, amit inkább szórakozásra is fordíthatna. Szüksége volt egy cselédre, aminek a legegyszerűbb megoldását a rabszolgapiacban látta. Egyrészt mivel így csak egyszer kell fizetnie érte, másfelől pedig elkerülheti a protokolláris bájolgást, amit egy idegennel muszáj eljátszani. Természetesen a legcsinosabb twi’leket választotta ki, hisz mindig is a multifunkcionalitás elkötelezett rajongója volt. Egyetlen csapással szerzett valakit, aki gondoskodik a napjairól és felmelegíti az éjszakákat is. Eleinte a kislány rettegett tőle, sőt néhány alkalommal még a szökést is megkísérelte, de aztán lassacskán összecsiszolódtak. Pontosabban fogalmazva, Catherine belátta, hogy Gerr’IUsnak szüksége van valaki gondoskodására, és persze azt is, hogy nem olyan borzasztó ez az új élet. Igaz, hogy rabszolga maradt, de legalább garantálva volt a meleg étel, a kényelmes ágy és a biztonság újonnan megtapasztalt érzete. Természetesen neki kellett mindenről gondoskodnia, a gazdája csak a pénzt adta hozzá, de még így is megérte. Talán ezért nem esett nehezére az ágyát is megosztania a férfival, noha a szívébe nem engedte be. Soha nem táplált az irányába gyengéd érzelmeket, a sajnálat mégis arra sarkallta, hogy a lehető legjobban gondoskodjon róla. Cat ismeri az egykori Szürke Jedi teljes történetét, és úgy gondolja a rengeteg alkohollal és kábítószerrel csak elfecsérli az életét. Ugyanakkor már rég feladta, hogy bármit is tegyen ellene. Arról nem is beszélve, hogy így kényelmesebb is neki, ő vezetheti Gerr üzletét, de gyakorlatilag minden másban is szabad kezet kapott. Neki köszönhető az is, hogy a férfi rendelkezik némi megtakarítással. Mikor három-négynaponta hazatéved a csavargásaiból, kiszolgálja és a kedvére tesz, bármilyen perverz gondolat születik meg abban az ősz fejében, ám még így is sokkal több szabadnapja van, mint amiről gyermekként valaha is álmodni mert volna. Alapvetően jó párost alkotnak, de a nő nem hullatna sok könnyet akkor sem, ha egyszer Gerr’IUs végleg eltűnne. Hiú ábrándokat mégsem dédelget, hisz tudja, hogy bár a rendszeresen elfogyasztott halálpálcák szinte teljesen eltompítják az Erejét, fénykarddal még mindig képes bárki ellen megvédenie magát. Néha látta gyakorolni a férfit és elámult azon, hogy mennyire könnyedén és ösztönösen mozog. Különös kontraszt ez ahhoz képest, hogy néha még az ajtó sem tud sérülés nélkül bejönni.
Jelleme: Erős karakterű, karizmatikus nő. Mivel Gerr nem tartotta mindig rajta a szemét, és a komolyabb fenyítéseket is mellőzte, önállóbbá válhatott az átlagos rabszolgáknál. Minden tulajdonsága adott lenne hozzá, hogy sikeres legyen. Ennek egyetlen kerékkötője a rabszolgaság. Rendkívül okos, jól ért a számokhoz és mindig tudja, mit kell mondania.
Külseje: Néhány éve már elveszítette a kislányos báját, de a határozott, nőies vonások legalább annyira jól állnak neki. Magas, karcsú testalkatú, amit ápoltsága még inkább vonzóvá tesz.
| |
|