Név: Daesha Torr'salwa
Nem: nő
Faj: twi'lek
Kor: 23
Erőérzékeny: igen
Foglalkozás: rabszolga
Születési hely, és idő: Korélia, 19 B.B.Y.
Külső: Szemrevaló teremtés, formás, hajlékony alkata van és különösen szép vonásai, lekkuit halvány sávos minta díszíti. Telt ajkai mindig sebesek, mert állandóan tépkedi róluk a bőrt, de ezt ha tudja igyekszik valamivel elfedni. A vonzó hatás mégsem tökéletes, ugyanis tekintetét sokan halottéhoz hasonlónak titulálják. Inkább borzongatóan hat arra, akire ráesik, mint csábítóan. És erről talán nem csak metszően fehér írisze tehet. Tejfehér bőrén erős kontrasztot ad a rengeteg tetoválás, teste szinte minden szegletét bejárja a fekete motívum, de arcán csupán bal szemöldöke fölött díszeleg egy tucat apró csillag, melynek Daesha számára jelentősége van.
Történet:
Coronetben születtem, a Kék Körzetben. Anyám, Ovasu egy kaszinó rabszolgája volt, apámat nem ismertem. Biztos valami kuncsaft lehetett. Vagy talán épp a gazdája, Warat Dura'kairn. Sosem tudtam meg. Ennek ellenére azt hiszem a gyerekkorom szép volt. Akkor voltam életemben a legszabadabb, a magam ura voltam. Csak elméletben éltem meg, hogy rabszolga vagyok, egész sokáig békén hagytak, nem törődött velem senki. Az időm nagy részét csavargással töltöttem, csöndben, az árnyékból figyeltem az embereket, árusokat, piszkos ügyleteket, érzéketlen játszmákat. Egy ártalmatlan kölyökre nem sokan adtak, legfeljebb belerúgtak párat, ha észrevették. Az utca volt a tanítóm az iskola helyett. Sok mindent megtudhattam ott arról, hogyan működik az emberi természet. Igaz, akkoriban ezt még fel sem fogtam, sokáig azt hittem csak a tetováláskészítés csínjait sajátítottam el.
Igen, volt egy szalon, ahol egészen emberien bántak velem miután szinte minden nap csodáltam a munkáikat. Rajongtam a tetoválásokért! Bármit megadtam volna, hogy egyszer én is hasonlóakat készíthessek! Dolgozott ott egy férfi, Eliah Kestalnak hívták. Különösmód mindig úgy éreztem, hogy nem illik hozzá a neve és ez sosem hagyott nyugodni. De ez most lényegtelen. Bár nem volt kiemelkedő tetováló, ő volt az, aki felfigyelt rám, emberszámba vett és elkezdett lassan tanítgatni. Azt hiszem titokban nem csak tetoválóművész tudását akarta velem megosztani, mikor kimondatlanul tanítványául fogadott. Már nem igazán emlékszem csak arra, hogy sokat piszkált a meditációval. Olyanokat mondott, hogy rengeteg harag lángol a belsőmben, és ezt le kell győznöm, mert tengernyi lehetőség él bennem, de így nem tudok majd élni vele. Egyszer talán sikerült elcsitítani a belső viharokat és ennek következtében mintha meg tudtam volna mozdítani egy széket, viszont erre többet sem volt példa. Persze Eliah szerint az elementáris düh és gyűlölet tehetett róla, ami folyamatosan izzott bennem.
De hogy ne lett volna bennem harag és gyűlölet, amikor Warat sokszor indokolatlanul is elvert?! Tehetetlen voltam és kiszolgáltatott! Hiába sikítottam, hátha anyám meghallja és segít... bárki meghallja, megsajnál, és segít... mindenki süket és vak. Sosem segített senki. Sokáig azt hittem, hogy anyám nem is tehette volna meg. Aztán rájöttem, hogy mindenkinek vállalnia kell a tetteiért vagy épp azok hiányáért a felelősséget. Nincs miért felmentenem. Nincs miért megbocsátanom neki sem. Senkinek sem. De emlékszem, mikor egyszer brutálisan elverte anyámat Warat, másnap már kora reggel vártam rá. Elém lépett köntösében és megkérdezte, hogy mit keresek itt ilyen korán... azt hittem mentem meglátom hogy is néz ki a gyomorsavam a padlón, annyira féltem, de megmondtam neki, hogy ha még egyszer bántani meri anyámat, megölöm. Erre felnevetett és faképnél hagyott. Ezek után egyre inkább mindennapossá váltak a bántalmazások. Attól tartottam, hogy a végén egyszer csak anyám ott marad a földön. Örökre. Közben azt hiszem elkezdtem megvetni. Térden csúszott a saját vérében és könyörgött Warat bocsánatáért és fűt-fát ígért. Megölte a saját méltóságát, hiába próbáltam megőrizni. Viszolyogtam mindkettejüktől.
Kétségbeesésemben Eliahhoz fordultam. Állítsa meg Waratot, ölje meg, vagy adjon nekem valamit, fegyvert, vagy hatalmat, amivel én megtehetem! De ő elfordult tőlem, csak azt hajtogatta, hogy nem tehet semmit. Nem áll módjában, de bárcsak segíthetne. Cserben hagyott. Azt hiszem hiba volt ekkor hagyni, hogy elkeseredettségemtől vezetve a belső méreg ellene fordítson. Eltávolodott tőlem. Azt mondta nem taníthat tovább, talán hibát követne el vele. Nem tudok uralkodni az érzelmeimen, az indulataimon. És ezzel többet nem láttam. Valamikor ekkor ért véget a gyerekkorom.
Még 14 sem voltam, de anyám egyre inkább munkaképtelenné vált, és hogy megvédjem, lassan átvettem a helyét. Egyre több feladatot kaptam és végül teljes értékű rabszolgája lettem Waratnak. A szabadidőm elfogyott, ha mégis akadt egy kicsi azt tetováláskészítéssel töltöttem. Azzal is kereshettem valamit. Az életem ettől kezdve arról szólt, hogy gyűjtöttem a pénzt. A szememben lealacsonyodtam arra a szintre, mint ahol anyám tartott. De éppen őt akartam kivakarni a pöcegödörből, ahova jutott, fel akartam szabadítani magunkat. És erre sosincs sok lehetősége egy rabszolgának. Van, hogy az ember odáig elmegy, hogy a végén meggyűlöli, megveti saját magát is. Siralmas, mikor az ember annyira mélyre süllyed, hogy érdemtelenné válik még önmaga tiszteletére is. És én ezt mind megtettem anyámért. De az ember tanul a hibáiból.
Az egészségem is ráment kis híján, de elértem a célom. 18 voltam, mikor megvehettem a szabadságunkat. Embertelen volt, de végre szabadok voltunk! És teljesen nincstelenek egy könyörtelen világban. Korántsem volt vége a megpróbáltatásoknak, de legalább anyám megpihenhetett egy kicsit. Én pedig munkát vállaltam reggeltől estig, hogy eltartsam magunkat. Persze ez sem tartott sokáig. Egy este támadás ért, elrángattak, újra csilingelt rajtam a rablánc. Mint kiderült, a gyenge, megvetendő anyám rákapott a halálpálcára. Eladott egy adagért... Talán napokig tettem, talán hetekig, de akkor gyöngültem el, akkor sírtam utoljára. Elsirattam magam és a világba vetett jóhiszemű hitem előre egy életre. Viszont ami nem öl meg, megerősít. Soha többet nem esek ebbe a hibába. Soha többet nem bízom senkiben, nem harcolok senki másért, csakis magamért. Nem érdekel senki, én is áttaposok bárkin, akin kell, úgyis ezt tenné velem ő is, amint lehetősége adódik rá.
Rövid úton a Nar Shadda-ra kerültem, és egy Grondo nevű hutt háziállata lettem. Itt hathatósabban megtanultam uralkodni a tomboló indulataimon. A megalázás erősebbnek bizonyult, mint Eliah meditációja. De talán épp ettől váltam egyre erősebbé. Ahogy nőtt és nőtt bennem a bosszúvágy és az irigység azok iránt, akiknek hatalma volt, akik bármit megtehettek a másik emberrel, ahogy szinte összeolvadt a gyűlölet a lényemmel, egyre inkább eltűnőben volt az emberi oldalam maradéka is, amit anyám már amúgy is kivéreztetett. De lassította a folyamatot, sőt, sokszor egészen úgy éreztem, hogy megmentette a lelkem Grondo másik kiskedvence, Palakwi, egy zöldbőrű twi'lek lány. De róla eddig sosem beszéltem senkinek sem, és nem is fogok. Elég annyi, hogy Grondo megunta és meghalt. Vele együtt az is, amit elért.
Már 21 elmúltam, mikor megismerhettem Juntah Skiddert, Grondo egy üzlettársát. Piti kis csempész volt, semmi több, de már az első pillanattól kezdve nem tudta rólam levenni a szemét. Sokat esküdözött később, hogy ez szerelem volt első látásra, de nem most jöttem le a falvédőről, nem belém szeretett, hanem a falatnyi ruhácskákba. Persze ettől még eljátszottam, hogy ugyanígy érzek én is. Nekem ennyi is elég volt, csak egy biztos tervet kellett összehoznom, jól kijátszani a feleket, elhinteni pár pletykát a háttérben, és máris gazdát cseréltem. Az különösebben nem izgatott, hogy valószínűleg Juntah nem fogja tudni betartani a megállapodást, bíztam benne, hogy hiába nem ment eddig, tőle már sikerül megszöknöm. Vagy Grondo a tartozás miatt felbérel egy fejvadászt, hogy likvidálja. Úgy is jó.
De sosem szabad senkit sem alábecsülni. Félreismertem. Élelmesebb volt, mint hittem. Nem volt választásom, coruscanti bárokban, kantinokban táncoltam és gyűjtöttem neki a pénzt és csiszolgattam mellette gyér színészi képességeim. Bár nem volt ez olyan jövedelmező, még azután is magánál tartott, miután egyszer felszínre hozta belőlem mindazt, amit eddig nem engedhettem szabadon, nem bírtam tovább uralkodni magamon és belevájtam körmeim a torkába. Akkor éreztem először valóban testközelből a gyilkos vágyat. Meglepett. Megtettem volna gondolkozás és lelkiismeret furdalás nélkül, és amikor ezt végiggondoltam, először megijesztett a dolog. Aztán bántam, hogy nem jártam sikerrel, mert ezzel sajnos csak a saját körülményeim rontottam. Elég súlyosan. Elhatároztam, hogy legközelebb, ha már cselekszem, becsületesen végig fogom csinálni. Ha csak egy kevéske hatalmam lenne, egy percig sem teketóriáznék mit kezdenék vele. Szerencsére nemsokára elvesztett egy pazaak játszmát és mivel nem akart több tartozást gyűjteni, velem meg csak a baja volt azóta, hogy kiábrándult belőlem, én voltam a fizetség.
Most egy kék rodiai lett az új gazdám. Még nem tudok róla sokat, csakhogy valami kocsmatulaj. De ettől se várok többet. Csak egy pótolható, lecserélhető használati eszköz vagyok a világ szemében, melytől undorodom. De még eljön az én időm...
Jellem: Fejlett intuícióval rendelkezik, gyorsan formál véleményt és meg van róla győződve, hogy igaza van, ezáltal könnyen elutasítja mások meglátásait. Egy kívülálló számára a kisugárzása könnyen összetéveszthető az egyszerű arroganciával, pedig csupán arról van szó, hogy általában magabiztos, határozott megjelenéssel rendelkezik, személyisége meglehetősen sajátos. Tudja mit akar és hajlandó tenni is érte. Viszont előfordul, hogy lényét a belső üresség krónikus érzése hatja át, sokszor úgy érzi, hogy belül halott. Ennek köszönhető a sokszor irracionálisan vakmerő viselkedése, mely során valósabbnak, élőbbnek érezheti magát. A társadalmi, szociális kapcsolatai (különösképp a romantikus kapcsolatok) jelentik a gyenge pontját. Kiszolgáltatott helyzete miatt igyekszik alkalmazkodni, sokszor mások reakcióira alapozza azt, hogy ki is ő valójában abban a pillanatban. Ennek oka, hogy nem érti a szociális szokások lényegét, például a csevegést és a flörtölést, kevés türelemmel és kis megértéssel kezeli valamint rettenetesen bizalmatlan. Alapvető hozzáállása az embertársaihoz, a világhoz a megvetés, senkitől sem számít semmi jóra ezért nagy mértékben igényli az egyedüllétet, és gyakran természetéből fakadóan közömbös, szinte érzéketlen. Hiányzik belőle a természetes empátia. Az intuitív funkciója jól helyettesíti ezt a hiányosságot azzal, hogy segít feldolgozni a kommunikáció lehetséges jelentéseit olyan apró dolgok mögött, mint például a hangsúly, a szóhasználat vagy a mimika (tehát gyakorlatilag képes az érzelmeket is intuitív módon, érzelmek befolyása nélkül kikövetkeztetni).
Vas. 14 Nov. - 13:25:19 by Vala'na Heysta
