Név: Xarovit Lendix
Nem: Férfiú
Faj: ember
Kor: 12
Erőérzékeny: Igen
Foglalkozás: Jedi padawan
Születési hely, és idő: Alderaan, B.B.Y. 8
Karakter külseje: szőkésbarna haja, és kékeszöld íriszei vannak. Korához megfelelő magassága, és súlya van. Öltözéke egyszerű, olyan, amelyben könnyedén tud mozogni. Övén megtalálható a fénykardja, bár azt inkább elrejti, hogy ne lepleződjön le. Mestere halála után, még egy fénykard van elrejtve felsője ujjában, de azt soha nem használta. Különleges ismertetőjegye nincsen, könnyen el tud vegyülni az átlag polgárok között.
Karakter jelleme: Bízik önmagában, és hiszi, hogy képes lesz kiváló Jedi lovaggá válni. Egyedül Mesterében bízott/bízik, de amióta meghalt, már nem táplál senki iránt bizalmat, vagy szeretetet. Nagyon nehezen engedi magához az idegeneket, mert fél attól, hogy lebukik. Nevelőszüleiben sem igazán bízik, de a beszélő viszony megvan közöttük. Eltökélte, hogy bosszút fog állni azon, aki meggyilkolta a Mesterét, kerüljön, amibe kerül.
A karakter története:
Az Alderaan bolygón születtem 12 évvel ezelőtt. Akkor még a szüleim sem sejtették, hogy én milyen ember is lettem. A szüleim boldogok voltak, annak ellenére amilyen időket akkor éltünk. Igyekeztek megóvni a bajtól, és ez a féltés még jobban megerősödött, amikor kiderült, hogy Erőérzékeny vagyok. Bail Organa segítségével eljuttattak a bolygón meghúzódó Ylenic It'kla Jedi Mesterhez. Senki nem értette, hogyan történhetett ez meg, de felfogták egy reménysugárként. Ameddig nem töltöttem be a megfelelő kort, addig nem kezdődött el a kiképzésem, de a Mester, Organa bácsi és a szüleim mindent megtettek, hogy elrejtsenek, és a gonoszak ne érezzék meg a jelenlétem.
Telt, múlt az idő, és elérkezett a kiképzésem napja is. Nagyon féltem, hogy mi is fog történni, vagy egyáltalán túl fogom e élni ezt az egészet. A Mesterem ezt megérezte, de persze én nem értettem, hogyan is volt képes megtenni. Az első dolog, amivel kezdtük az-az Erő megismerése volt. Mindent elmondott róla, hogy mi is az, hogyan is tudok vele kapcsolatban lépni, hogy van jó és rossz oldala is. Figyelmeztetett, hogy soha ne essek a sötét oldal csapdájába, mert nehéz visszatérni a jó útra. Nekem nem volt szándékomban letérni a helyes útról, inkább tovább ébren maradtam, hogy megtanuljak mindent, ami ebben segít nekem. Először azt sajátítottam el, hogyan is mozgassam a tárgyakat az Erő segítségével. Az első próbálkozásaim, mind kudarcba fulladtak, de nem adtam fel. Minél jobban koncentráltam, annál jobban elfáradtam, de az eredményemen is meglátszott. Már el tudtam tolni magamtól a dolgokat, illetve magamhoz tudtam húzni. Másnap azt gyakoroltuk, hogyan is emeljem fel a dolgokat a levegőbe, és mozgassam ott. Az apró kavicsokkal ment is, de a már nehezebb tárgyakkal itt is meggyűlt a bajom. Végül a nap végére ezt is sikerült úgy, ahogy elsajátítanom. Az Erő megismerése után, a fénykardvívás elmélete következett. Megtanultam, hogy 7 vívási forma van, ezek történetét, előnyeit és hátrányait is. A Mesterem sok stílust ismert, de azt is mondta, hogy nincs ideje megtanítania nekem az összest. Így hát megtanultam az I. forma alapjait, de ezzel már nem foglalkoztunk tovább. A III. forma volt az, amit végül jobban megtanított nekem a Mesterem. Úgy gondolta, hogy tanuljam meg megvédeni magamat, sem mint céltalanul hadonászni és vagdosni. Amilyen időket éltünk, meg is értettem, hogy miért jó ez a stílus, és boldogan sajátítottam el. Olykor-olykor megpróbáltam összekapcsolni a két forma elemeit, de annak az lett a vége, hogy hamar lefegyverzett a Mesterem. Megdicsért, de le is szidott, amiért ilyesmivel próbálkoztam. Nem adtam fel, és a dorgálás ellenére is próbálkoztam ötvözni a kettőt. A kardforgatási stílusok után némi hajó ismeret következett. A kedvencem az X-szárnyú volt, és öröm volt tanulmányozni. A vadászgépen kívül még meg kell ismerkednem a bombázókkal, a cirkálókkal és a csillagrombolókkal is. Ezek nem kötötték le annyira a figyelmemet, de muszáj volt megtanulnom, hogyha kell, akkor fel tudjam ismerni. Az alapok megtanulása ezzel be is fejeződött, most már csak fejlesztenem kellett a stílusaimat, illetve az Erővel való kapcsolatomat.
Ismételten eltelt néhány év, a tanításomnak újabb szakasza elé érkeztem. El kell készítenem a saját fénykardomat, méghozzá egyedül. Nem éreztem, hogy készen állnék rá, de a Mester azt mondta, hogy nem halogathatjuk, mert érzi, hogy a gonosz közeleg. Nem vitatkoztam vele, így összeszedtem a holmimat, elbúcsúztam a szüleimtől, és hajóra szálltam. Nem értettem, hogy az Alderaanon miért nem építhetem meg, de mint kiderült, itt nincs olyan kristály, ami szükséges hozzá. Az út hosszú, és meglehetősen unalmas volt. Sokat meditáltam ez idő alatt, és valami olyasmit éreztem, ami egészen nyugtalanító volt. Elmeséltem a Mesteremnek, amit láttam, de ő annyit mondott, hogy a jövő kifürkészhetetlen. Elfogadtam, amit reagált, de attól még sokat gondolkodtam rajta. Hamarosan megérkeztünk az úti célunkhoz, valami Ilum nevű bolygóhoz. Itt megkezdődött a fénykardom megépítésének első napja. Hosszú napokba, illetve hetekbe telt, mire sikerült tökéletes, és stabil fegyvert készítenem. Sokszor volt hibás: volt, hogy rosszul építettem meg, és nem nyílt ki; volt hogy túl hosszú lett a pengéje; volt, hogy túl nehéz volt, és nem bírtam el. Sok időbe, hosszú és fárasztó munkába telt, de sikerült megépítenem. Kék pengéjű fénykardom lett, pontosan olyan, mint a gyakorlókardom, de mégis a saját két kezemmel készítettem.
Itt volt az ideje, hogy visszamenjünk a szülőbolygómra. Az út során ismét elfogott az a rossz érzés, amit akkor éreztem, mikor az Ilumra tartottunk. Valami nem volt rendben… valami készülődött, és én nagyon is féltem. Mikor kiléptünk a hiperűrtérből, borzalmas látvány tárult a szemünk elé. Az Alderaan bolygó egyszerűen megsemmisült… Teljesen összetörtem, és lelkileg eléggé megviselt, hogy az összes ember, akit szerettem, egyik pillanatról a másikra meghalt. A Mesterem jobbnak látta, ha elvisz onnan, így újabb hiperűrugrást hajtottunk végre. Napokig nem szóltam semmit sem, és még Mesterem unszolására sem voltam hajlandó felkelni az ágyból.
Egyik nap viszont arra lettem figyelmes, hogy lassítunk, és leszállunk. Valami vizes bolygó volt, és mint kiderült, Mon Calamari a neve. Már semmit nem értettem, de nem volt kedvem vitázni. Valami Új Köztársasági központról beszélt, de azt mondta, hogy attól még titokban kell tartanom, hogy Jedi vagyok. Szerzett nekünk szállást és élelmet is. Itt húztuk meg magunkat, és ez idő alatt nagyjából feldolgoztam a történteket. Boldogságom nem tarthatott sokáig, hiszen Mesterem váratlanul meghalt. Mint kiderült, megmérgezték, de a tettest nem sikerült elfogniuk. Elöntött a düh, és a bosszúvágy. Egyedül nem mentem semmire sem, de szövetségesekre sem akadtam. A vezetők egy családhoz szállásoltak be, mondván, hogy ők lesznek a nevelő szüleim.
Ez az én történetem, és már egy éve, hogy hajdani Mesterem magamra hagyott. Egyedül nem megyek semmire sem, nem tudom magam képezni. Csak gyakorolni tudok, de hiszem, hogy lesz valaki, aki segít a továbbképzésemben. Most épp egy űrhajón vagyok nevelőapámmal (aki mellesleg pilóta), de hogy hova tartunk, azt nem tudom. Annyit mondott, hogy legyek türelemmel, és meglátom majd, hogy merre visz az utunk.
Vas. 14 Nov. - 13:25:19 by Vala'na Heysta
Ki is emeltem, hogy melyik a bővített rész, hogy könnyebb legyen megtalálni. Remélem ez nem lesz gond 
A kezdeti összegnek, meg 60.000 Creditet adok. 
