Lizarys Damaris vs. Aaron Solborne

Attól függetlenül, hogy új feladatokat kaptam, nem kívántam lemondani arról, hogy hozzám hasonló egyéneket keressek szerte a Galaxisban. A meditáció, egy olyan tevékenység volt, amely mindig nagy segítségemre volt, amennyiben el szerettem volna merülni a gondolataimban. Alkalmazásával megéreztem más személyek jelenlétét, olyankor körüljárt az Erő, segített engem a kutatásban. Teljes harmónia vett körül, ahogyan törökülésben, lehunyt szemekkel fókuszáltam. Hirtelen kinyitottam szemeimet, majd lassan magam elé súgtam a következő planéta nevét:
- Dromund Kaas...
Valóban. Egy nagyon erős jelenlétet éreztem, immáron biztos voltam benne, oda kell utaznom. Késő estére járt, a Coruscanton már eléggé sötét volt, így könnyű szerrel ki tudtam osonni a hangárba. Egy megbízható hajót kerestem magamnak, ami elegendő üzemanyaggal rendelkezett ahhoz, hogy eljussak a bolygóra. Egyre izgatottabb voltam, a fantáziám már szinte táncra perdült a fejemben. Ki lesz az, akivel találkozni fogok? Meg tudom majd győzni a csatlakozással kapcsolatban, vagy esetleg az utamba áll? Ez a két talány foglalkoztatott leginkább. A hangár üresnek tűnt, egy lélekkel sem futottam össze. Egy Lambda-osztályú T-4a hajóra esett a választásom. Amikor beléptem a pilótafülkébe, azon nyomban helyet is foglaltam a pilóta ülésben. Igazából, ennek a típusú járműnek a vezetéséhez egy egész személyzet dukált volna, viszont abban a szituációban magamra voltam utalva.
- Megoldjuk.- nyugtattam önnön személyemet, s felemeltem az űrsiklót, azután meg sem álltam egészen a világűrig...

Időbe tellett, ameddig el tudtam jutni a Dromund Kaas-ig, szerencsére a navigációs panel segítségemre sietett, s betáplálva a pontos koordinátákat már gyerekjátéknak bizonyult a dolog. Kilépve a hiperűrből, szemem elé tárult a kék színű planéta. Egyre inkább éreztem azt a bizonyos jelenlétet, valamint a zavart az Erőben. Berepültem a légkörbe, habár nem voltam felkészülve a hatalmas viharokra, melyek a szférában tomboltak. Szerencsémre nem esett különösebb bajom, egy villám sem találta el a gépemet. Egy elhagyatott, ősinek tűnő templomhoz vezetett az utam, ahol óvatosan, finom mozdulatokkal tettem le a lopott, vagyis inkább szó nélkül kölcsönvett űrrepülőt. Leengedtem a rámpát, majd lassú, komótos léptekkel hagytam el a fedélzetet. Rögtön megéreztem, hogy az objektumot igencsak jelentősen átjárta a Sötét Oldal energiája, mely nyomasztólag, mondhatni részegítően hatott rám. Sok idő telt már el azóta, hogy hasonlóval legyen dolgom. Oly nagyon magamba szívtam a mámorító érzést, majdhogynem elterelődött a figyelmem az illetőről, akit kerestem. Végül is visszatértem a valóságba, azután szemügyre vettem az ódon falakat, amiken a régi Sith Birodalom emblémái díszelegtek. Rokonszenv érződött bennem, valamilyen szinten hasonlítottak az ő eszméik is azokra, melyeket én magam szintúgy képviseltem. Ennek ellenére, ők bukottak voltak, számomra pedig csak nem régiben köszöntött be egy új kezdet. Pár perccel később megpillantottam valakit, méghozzá a keresett Erőhasználót. A homályban nehezen kivehető, női alakból annyira nagy Sötét aura áradt, hogy hasonlóval nem is találkoztam Palpatine óta.
- Üdvözletem! Aaron Solborne vagyok, a Galaktikus Birodalom őrnagya. Önben kit tisztelhetek?- érdeklődtem.

A hajón uralkodó csönd eléggé idegesítő volt már, lassan kezdtem úgy érezni, ha még tovább ebben a fém szörnyetegben maradok, akkor elmém felett elvesztem az uralmam. A hídra menvén, a végtelen űrt kémleltem. Csendes elfoglaltságomat egy látomás törte meg, melyet erős migrén kísért. Az álombéli jelenetben egy sith templomot láttam. A régi dokumentumokban lévő képekről rájöttem, miként Dromund Kaas-ról volt szó. Átlagemberként azt hihettem volna, mi módon megőrültem, ám itt szó sem volt ilyen dologról.
- Elnézés asszonyom netán baj van? – aggódott értem a tizedes rangjelzéssel ellátott férfi.
- Ugyan semmi bajom. Folytassa a munkáját! – adtam meg a választ, mialatt a fejemet fogtam.
A bolygó koordinátáit az embereimnek megadva fénysebességre ugortunk. A rideg, valamint sötét világűrben tündöklő kék óriás, csodálatos látványt nyújtott. Ám nem sokáig nézhettem az égitestet, mivel találkoznom kellet végzetemmel.
- És most lerovom kegyeletemet Darth Bane-nek. – próbáltam hihető kifogással áltatni a tisztjeimet. A hangárba érve tíz rohamosztagos kíséretében keltem útnak.

A leszállás zökkenőmentes volt, habár a templom előtt egy mesterséges leszállóhelyet sem lelt a pilóta. Egy másik űrhajó mellett tettük le a gépezetet. A lenyíló rámpából kimenetelő katonák, mintha csak díszszemlén lettem volna sorfalat álltak két oldalról. Az álltaluk alkotott út határain belül haladva egyenesen a jól kivehető építmény felé haladtam.
- A két hátsó ember vizsgálja át azt a hajót át! Esetleges életforma esetőn nyugodtan öljék meg! – adtam ki a parancsot. Máskor nem szoktam ilyen óvatos lenni, csakhogy most egy erős jelenlétet éreztem a közelben. A későbbiekben a bakák mögém felsorakozva kísérték utamat. A mogorva időjárás nem igazán kedvezett a hajamnak, ezért azt a kivételesen magammal hozott köpeny csuklyájával lefedtem. A saras massza, amely régebben szilárd talaj alkotott, megpróbálta lábbelimet beszippantani. Megkönnyebbülve láttam a megrogyott lépcsőket, melyek a bejáratig vezettek. A szentélybe érkezve egy ismeretlen alakot tekinthettem meg, kinek személye, a pupillám által még alig megszokott komorságban lelt menedéket. A parancsaimat követő bakák ráfogták a fegyvert, ám annak elsütését marasztaltam egy kézlegyintéssel.
~ Érzem erejének jelenlétét, azonban az nem olyan sötét, lehetséges, hogy egy jedi lenne? – tettem fel a költői kérdést magamnak, mialatt közelebb léptem. A hang alapján már tudtam, miszerint egy férfiről van szó, továbbá annak nevét és foglalkozását is megtudhattam.
- Helló! Remek pont ilyen emberekre van szükségem. Az én nevem Lizarys Damaris, én pedig kapitány vagyok egy csillagrombolón. Na de térjünk a lényegre, nem nagyon ismerkedés miatt kerestelek fel. Azt akarom, hogy csatlakozz hozzám!… ja valamint elfelejtettem szólni, miképp a nemleges választ a fénykardommal pecsételem meg. – próbáltam ráfélemlíteni Aaronra, majd vártam válaszát.

Amint jobban szemügyre vehettem a hölgyet, láttam a szemeiben a sárgás árnyalatot. Sokat tanultam a régmúlt idők történelméről, valamint egykori mesteremtől is arról, miért változik egy Erőhasználó tekintete az előttem álló nőéhez hasonlóvá. Minden esetre csinos leányzó volt, talán sokkalta szemrevalóbbnak találtam még magánál Ysannenál is. Az idomai formásak voltak, arcvonásait is hibátlannak találtam, annak ellenére, hogy áradt lényéből a gonoszság. A bemutatkozása után rögtön rájöttem, ki is volt ő valójában.
~ Szóval Damaris kapitány? Hallottam már róla, hála a hírszerzésnek. Meglehetősen érdekfeszítő dolgokat művelt az endori csatakor. Persze, azok kétségbeesett idők voltak.~ gondoltam magamban. Azok hallatára, amiket mondott, egy nagy mosoly jelent meg az arcomon, ezt követően egy rövid, de annál gúnyosabb kacaj hagyta el a számat.
- Nagyon imponáló számomra a rámenőssége kapitány, csakhogy attól tartok, megvannak a magam céljai. Bevallom, nem egy önhöz hasonló emberre számítottam ezen a bolygón, habár immáron kétség sem fér hozzá, miszerint kegyed jelenlétét éreztem...- jelentettem ki, kicsivel később meg újból végigmértem az asszonyt íriszeimmel. A vigyor elég hamar lefagyott a képemről, utána katonás, szigorú arckifejezésre váltottam.
- A Birodalmi Flotta magas rangú tisztjeként, ön valóban egy tiszteletreméltó hölgyemény. Ettől függetlenül, én még mindig a szárazföldi erőknek tartozom hűséggel, tehát nekem nem osztogathat parancsokat. Meglehet, a saját kategóriánkon belül azonos helyet foglalunk el azon a bizonyos létrán, de ez még mindig nem lehet indok a követelőzéseire.- szólaltam meg. A gyalogosok fegyvercsöveit már szinte a bőrömön éreztem. Egyre többször fordult elő mostanában velem, miszerint a saját hadseregem bakái szegezték rám sugárvetőiket. Gyűlöltem ezt, már-már borsódzott tőle a hátam, sőt egyenesen a hányinger kerülgetett. Gyalázat volt ez, mégpedig a felsőfokon. Újfent érződött bennem, minél hamarabb össze kell majd kapni azt, ami megmaradt az egykori dicső Birodalomból.
- Nem kívánok konfliktusba keveredni, ám amennyiben nem vonja vissza a testőrségét, azok a hadbíróságig sem jutnak el élve. Ezt garantálom!- fenyegetőztem, ezt követően kezemet ráhelyeztem a fénykardomra, majd felvillantottam annak sárgás piros színű pengéjét. Fel kellett készülnöm, ugyanis bármelyik pillanatban parancsba adhatta a kapitány a tűznyitást, s akkor kénytelen leszek majd védekezni. Túlerőben voltak. Tartottam ettől, nagyon is veszélyesnek néztek ki. Eltértek azoktól a zöldfülűektől, kikkel a Coruscantra történő megérkezésemkor találkoztam. Harcedzett veteránoknak néztek ki, számomra legalábbis minden jel arra utalt.
- Egy fénykard még közel sem elég ok arra, hogy meghunyászkodjam.- válaszoltam büszkén, dacosan, emelt fővel.
- Mellesleg, nem tudok róla, hogy ön lejelentkezett volna a fővárosban a Halálcsillag pusztulása után. Ön csak nem egy dezertőr, kedvesem?- kérdezősködtem. Egyre feszültebbé vált a hangulat, kézzel meg tudtam volna tapintani. Kíváncsi voltam, vajon mi sül ki majd ebből az egészből?

Éreztem, ahogyan szemeivel tetőtől talpig felmér a férfiú, igaz ilyen tapasztaltam már. Idegesítő érzésnek számított, mivel valahogy sohase tudtam a női báj ezen előnyével együtt élni. A kezemet csípőm domborulatával megtartva kissé oldalra helyeztem az egyensúlyomat, majd felmértem én is az elé tárulkozott látványt. Pár pillanat után azonban ismét magához tért, valamint még mindig észleltem, ahogy engem vizslat.
- Hééé! Akarsz még azokkal látni? – kérdeztem fenyegetően, amint elpirultam, s megelégeltem a dolgot.
~ Habár kevésbé ment az agyamra, mint a többi rangja béli, ám azért még van mit az illemről tanulnia. Remélem azért a meghajlás könnyebben fog neki menni. – töprengetem el, aztán pedig csak az irritáló kacagásra lettem figyelmes. Előző nem túl kedves kérésemre tett megjegyzést, a tőlem fiatalabbnak számító ember.
- Áhhh a hitetlenek kacaja… nos, úgy véltem ez a szövetség, valamivel többre fog haladni. Olyivá tűnik most is csalódnom kell, pedig milyen kár érted. – jelentettem ki túljátszva magamat, s hallhattam amint az őreim felemelik fegyvereiket, ráadásul az alig pár perce megismert alakra fogják. Már éppen kiakartam adni a parancsot, mikor rádöbbentem, miképp hasonlít rám némely tekintetben őrnagy.
- Várjatok! Tetszik nekem ez a makacsság és ez a büszkeség. Milyen kár is lenne egy ilyen személyért. – osztottam meg a róla alkotott véleményemet, mialatt az egyik rohamosztagos lőfegyverén végigsiklott újhegyem. Pár lépést tettem, az érdeklődésemet felkeltő Solborne irányában. A magasba nyúló ódon szerkezetben vízhangzottak magabiztos lépteim. A kezemet szorosan a lézerszablyámon tartva, próbáltam fokozni a félelemkeltést. A következő szavak az egyre ellenségesebb alaktól, pedig már nem tudták tovább marasztalni kacajom.
- Te olyan vicces vagy, pedig azt hittem a puszta jelenlétem által, majd előttem hunyászkodsz. Nem tudom, hogyan tudod a bajt fokozni, azonban ma mégis kapsz egy esélyt. Mégpedig, ha lesikerül győznöd, akkor örökre az adósod leszek és te dirigálsz, azonban ennek ellentétekor minden parancsomat te fogod teljesíteni. Ismerd el ez egy nagylelkű ajánlat egy eféle…. hogy is nevezted dezertőrtől Mr pedáns alak. – fejeztem be feltételeimet, közben pedig bekapcsoltam vörösen izzó fegyveremet.
- Én úgy vélem, nem elég a legyőzésemhez nagyfiú, hogyha fenyegető kifejezéssel bekapcsolod a cifra fénykardodat. Vagy netán ennyire vagy képes? – próbáltam kizökkenteni az egyelőre még stabil lelkiállapotából. Az első lépést én akartam megtenni, és ez érdekében néhány törmeléket hajítottam ellenfelem célbavétele után. A tervek szerint, ha figyelmét eltereltem vele, akkor lendületet véve magamon felugrok, miközben próbálok lesújtani áldozatom fejére vagy vállára.

A nőben egyre inkább éreztem a haragot. Azzal fenyegetőzött, hogy ki fogja szúrni a szemeimet, amennyiben nem hagyom abba az ő bámulását. Igen. Határozottan szükségem volt a szemeimre, noha egy Erőhasználónak nem csupán arra az érzékszervre kellett támaszkodnia, sőt olyanról is hallottam, miszerint bizonyos Jedik is vakon élték le életüket, nem is beszélve a miraluka fajról, akik már születésükkor sem rendelkeztek szemük világával. Valószínűleg könnyebb lehetett nekik, elvégre hozzá sem kellett szokniuk a látásképtelenséghez, mert abba nőttek bele. Lizarys arcán mégis némi pírt véltem felfedezni, legalábbis amennyit ki tudtam szűrni a homályból, valamint az Erő által érzékelni tudtam, ahogyan megingott érzelmileg a hölgyemény. Erre csupán egy halvány mosoly volt a reakcióm. Miért is titkoltam volna előle, hogy bájosnak találtam? Ilyen téren értelmetlennek véltem a titkolózást. Szeszélyes nőszemély volt, ehhez kétség sem fért, ugyanis, amíg az egyik pillanatban meg akart öletni, addig a másikban már megálljt parancsolt az emberinek.
~ Nem adtam volna könnyen magam, de nagy az Erő Damaris kapitányban. Igazán kíváncsi vagyok rá, mikre is képes valójában? Nyilván valóan megizzasztott volna, ráadásul közben még a rohamosztagosaival is törődni...~ gondoltam magamban. Fel voltam készülve a legrosszabb eshetőségekre is, legalábbis lélekben. Mégis, a Sötét Oldal által körülfogott leányzó másképpen határozott. Az ő kezében volt a sorsom, csupán annyi probléma adódott a dologgal kapcsolatban, miszerint ezzel ő maga is tökéletesen tisztában volt. Innentől kénye-kedve szerint játszadozhatott az életemmel. Na jó, talán egy kissé túl keményen fogalmaztam, elvégre, mint az imént is említettem, kemény diónak számítottam. Soha nem törtek még meg, s csakis az Uralkodó előtt hajtottam fejet. Vicces? Valóban vicces figura lettem volna? Én speciel semmi túlzottan szórakoztatót nem találtam önnön személyiségemben, pláne nem az előző mondataimban, melyeket hivatalos, katonás módon fejeztem ki. A gúny. Mindig is tökéletes fegyverként tartották számon azok ellen, kikben túltengett a büszkeség, hisz ők tűrték meg legkevésbé a megaláztatást. Megtanultam uralkodni a félelmeimen, és az előadását inkább tartottam stílusosnak, mintsem megrettentőnek. Természetesen, normális esetben bárkiben ott lappangott volna a halálfélelem egy efféle szituáció esetén. Áradt belőle a magabiztosság, ami még inkább imponálóan hatott. Kedveltem a Lizaryshez hasonló nőket, akik fel voltak ruházva az akarat erejével. Valószínűleg ő mindig erővel akarta elvenni, amit megkívánt magának, s ebben az esetben ez az életem feletti rendelkezés volt, mint ahogyan kifejtette azt bővebben a hölgyemény.
- Igen, ön tényleg nagylelkű. Sajnos rátapintott az egyik gyengémre, mégpedig, hogy imádok belemenni az efféle játékokba. Különben sem dirigálhatnék, vagy mondhatnék ellent, nem vagyok abban a helyzetben. Erre szerény személyemnek is sikerült rájönnie, viszonylag hamar...- jelentettem ki. Esélyt kaptam tőle, amit eszem ágában sem volt elhalasztani. Foggal és körömmel kapaszkodok majd ezen esélybe, s minden erőmet latba vetem, ha szükség lesz rá. Ráadásul, egy igencsak hasznos szövetségesre lelhetek a nőszemélyben, amennyiben képesnek bizonyulok őt megtörni. Felvillantotta saját fénykardját, melynek vörös pengéje csupán némiképpen tért el a sajátométól.
- Neeem. Szerencsétlenségére kedvesem, sokkal többre is képes vagyok.- mondtam, mialatt egyik kezemet kinyújtottam egy repedezett oszlop irányába. Minél erősebben szorítottam össze a tenyeremet, annál inkább töltötte be a termet a vésett kő roncsolódásának zaja, míg végül kitéptem egy nagyobb darab sziklát a tartópillérből, majd az Erő általi telekinetikus képességemmel Lizarys irányába hajítottam. Megvártam a fejleményeket, ezután egy hatalmasat ugrottan a nő felé, valamint megkíséreltem lesújtani rá fegyveremmel érkezés közben.

A félhomályban, hol néha egy-egy szellő átsuhant a komor falakon, vártam a férfi válaszát. Igaz, hogy már volt sejtésem róla, ám ilyenkor is furdal a kíváncsiság. Hiszen ott van még az a pár ésszerűtlen döntés is, mellyel egyáltalán nem megy semmire, de mivel az előttem álló személy nem ostoba, így nem szerettem volna azokat hallani tőle. Nagy csalódás lenne személyében, s magamban is, ha elképzeléseimtől ellentétes kijelentést tenne. Amint megkaptam az ellenfelem döntését, amit mondhatnám hízelgőnek is, bár biztos azért nem vitt bele rágalmazó szavakat, miképp a gyengébbik nembe tartozok. A mondata végéhez érve a tekintetem nyugodt volt, s mégis a szivárványhártyám, ahogy megfeleződött a szemhéjam takarásában, magabiztosságot és önhitséget sugárzott. Mikor pedig elismerte, miszerint az élete tőlem függ, mimikámon által egy újabb gondolat festődött le finom arcfelületemen Aaron számára, mégpedig ez egy öntelt mosoly volt. Szavak nélkül is tudhatta, az erőhasználó, miféle kevély személlyel van dolga.
~ Hmmm nagyon jó…. szeretem azt hallani, amit hallani is akartam. Valahogy ezt a Solborne nevű alakot magam mellé kéne állítanom. Habár semmi elhamarkodott kívánság, hiszen még azt sem láttam mire képes, azonban ezért se lövettem le az első pillanatban. – gondolkoztam el egy kissé, miközben, egy büszke visszavágást véltem hallani, gúnyos megjegyzésemre.
- Remek, pont erre a harci kedvre vártam! – kiáltottam fel, mialatt ellenfelem egy oszlopot ostromolt, amelyet az idő segítségével, mely több éven át apró repedések hálózatát hozva létre, tudott kitépni belőle egy nagyobb darabot. A felém repülő élettelen törmeléket, szintén a midikloriánok segítségével az útból félre löktem. Számítva egy válaszcsapásra továbbra is éber maradtam. A férfi hatalmas felugrással próbálta a gravitációt is felhasználni ellenem, mikor lesújtott. A csapás olyan erősségű volt, mi módon én is meginogtam alatta. Mivel sokáig már nem lettem volna képes visszatartani az ellenfelem lézerszablyáját, így célba vettem csizmámmal annak térdének oldalát. Az alsó végtag gyenge részét eltalálva ellenségem merev, illetve erős tartását megtörhetem, ezek után egyik kezemmel is megtudom tartani a fénykardomat, hogy a másikkal ellökhessem Aaront a közelemből. Ha ez bevált, akkor ellenfelem bal oldalának futva, próbálok alulról egy csapást leadni, melyen, ha fegyverem megütközik, akkor én megpördülve Solborne hátát próbálom megtámadni egy erőseb felülről leadott vágással

A legelső támadásomat a nőszemély sikeresen hárította, mégpedig azzal, hogy az Erő segítségével hozzám hasonlóan eltaszította magától a sziklát. Ezek szerint nem kezdő szinten bánt a telekinetikus képességeivel, ami egy csöppet zavart. Egyre inkább az járt a fejemben, miszerint nem lesz könnyű dolgom Lizarys Damaris kapitánnyal. A játszi könnyedség, ahogyan bánt az Erővel, már szinte rémítőlegesen hatott személyemre, hiszen úgy látszott, még csupán erőlködnie sem kellett, amikor elhajította magától az óriási sziklát. Nekem sem volt könnyű dolgom, mivelhogy kissé megerőltető volt kiszaggatni azt a monstrumot a pillérből. Ettől függetlenül, meg sem fordult a fejemben, miszerint egy nagyobb darab kő véget vethetett volna az összetűzésünknek. Kié lett volna akkor a dicsőség? A szikláé, vagy esetleg az oszlopé? Az elképzelés önmagában is abszurdumnak számított. Viszont a csapásommal más volt a helyzet, az alatt csöppet meginogott a hölgyemény. Egy pillanatra mélyen bele tudtam fúrni tekintetemet az ő sárgás szempárába, miközben a fegyvereink, a két vöröses árnyalatú penge egymásnak feszült, s jellegzetes, zizzenő hangjukat felerősítette, ahogyan szikrákat vetve próbáltak áthatolni a másikon, természetesen sikertelenül. Pár másodperc erejéig megkíséreltem minél inkább a nő felé tolni a fénykardot, viszont az elkövetkező szekundumban sajgó fájdalom érte a térdemet, majd komoly nyomást éreztem a mellkasomon, s száguldani kezdtem hátrafelé.
~ Ez ügyes lépés! Kibillentett az egyensúlyomból. Sokkal gyorsabbnak, valamint erőteljesebbnek kell lennem, amennyiben meg akarom törni a védelmét.~ gondoltam magamban. Nyilván valóan a csata még annál a résznél tartott, midőn ellenfelekként kóstolgattuk egymást, fényt szerettünk volna deríteni egymás gyenge pontjaira, kitapasztalni a másik valódi stílusát. Lizarys nem késlekedett, kihasználva az adódó esélyt nekem rontott. A balról érkező vágást sikeresen hárítottam, ám a pördülést nem igazán vettem számításba, emiatt egy kisebb vágás keletkezett a hátamon. A fájó, égető seb nem tett harcképtelenné, noha zavarólag hatott rám. Szerencsére időben ki tudtam térni, még mielőtt elmetszette volna a gerincemet a hölgy. Hiába, dühös lettem, ez az egész hely már így is hatást gyakorolt rám, mert körülrajongta a Sötét Erő, a sebesülésem pedig tovább fokozta idegességemet. Teljes erőmből szorítottam a fénykardom markolatát. Elérkezett a visszatámadás ideje. Az Erő segítségével felgyorsítottam a mozgásomat, majd egy jobbról indított, pörgés közben alkalmazott vágást indítottam Damaris kapitány felé, utána egy En-su ma végrehajtása alatt próbáltam sebet ejteni a vállán.

A rám ható gravitációs, melyet a férfi kihasznált, igazán nagy nyomást gyakorolt rám. Fénykardjaink egymásnak feszülve próbálták a másikat eltolni, ezzel lépéselőnyt szerezve birtokosának. Igazán aggasztott a férfi ereje, habár szexistának hangozhat, de azért mégis az ő neme képviselte a nyerserőt. Az én törékeny testem aligha tudott volna Aaronal egyed értékű energiát kifejteni. A tekintetünk ebben a lelassulni látszódó pillanatban ismét találkozott. Kissé pasztellszerű kék szemei megcáfolták, miszerint ő a sith kódex szerint viselkedett volna eddigi életében. A szememet egy pillanatra lehunytam, s azt egy mosollyal nyugtáztam. Amint kinyitottam azt a férfi lábát vettem célba. Az íncsoport, amelyek a hajlatnál fontos összekötői és mozgató elemeit képezték alsó végtagjának hírtelen megrogytak. A térdre eső sötét jedi tétlenségét kihasználva a kezemben összegyűjtöttem az energiát. Sokáig nem váratva ellenfelemet, könnyedén eltolhattam a telekinetikus hatalommal, mellyel születésem óta meg voltam áldva. Az erőérzékeny fickó, pár méterrel hátrébb is került pont, ahogy terveztem.
~ Úgy tűnik mégse lesz új barátommal könnyű dolgom. Jól van, nem fogok az árral szemben úszni, most már megtaláltam az erőségét. A gyengéjét is kipuhatolhatom szerintem. – gondoltam magamban, mialatt megindultam a riválisom irányába. Az oldalról csak ütköző csapás végül is elterelés volt, s be is jött. Amint pengéink érintették egymást én azon nyomban megpördültem, ezzel ellenfelem háta mögé kerülve. A csapást gerincoszlopára irányult volna, ám csak végig karcolta annak hátát. A kudarcba fulladt kísérlettől kissé fintorogtam, azonban mégis valami eredménynek ezt is felfogható. Jól kirajzolódott az eredeti célom a megszakadt mesterséges anyagon. Solborne kisugárzásában hírtelen változást véltem felfedezni. A gyűlölet, illetve a harag teljesen kezdte felemészteni az eddigi viszonylag nyugodt lelkiállapotát.
- Idegesnek tűnsz, csak nem attól a kis vágástól? – mondtam kissé kárörvendő hangnemben. Majd meglepetésszerűen ért a férfi gyorsasága, amire szert tett. Akrobatikus mozdulatokkal próbálta kihasználni a terem nagyságát Aaron. A fénykardvívás, mit produkált csak is a IV. formára vallott, mitöbb az amúgy is agresszív formát a felgyülemlő gyűlölet még halálosabbá tette. A gyors vágások közepette az egyik eltalálta a vállamat. Ennek eredménye keppen bennem is elfogyott a türelem, s próbálta egy felülről indított erőteljes csapással, kitörni a folyamatos védekezésből. A vágások eztán egymást érve próbáltam ellenfelemet a szűkös oszloprendszer felé terelni. Amint Aaron pár méterre lesz, az egyik kőgerendától én megkísérlem annak nekirúgni, majd egy szúrás segítségével nekiszegezni. Ha ez mégse válik be a régi építmény mellékhajójába menekülve, próbálom őt követésre bírni, és egyben kihasználni a szűkös elhelyezkedést.

Valóban megváltoztak az érzelmeim, s ezt nyilván valóan az ellenfelemként velem szemben álló Lizarys is érzékelte, az Erőn keresztül. A düh kissé elborította elmémet, ez pedig a támadási módszereimen is meglátszott.
- Ideges? Ez még semmi ahhoz képest, amit az igazi haragom tesz ki.- jelentettem ki, majd megrohamoztam a hölgyet. Az egyik mozdulatkombinációmmal sikerült eltalálnom a vállát, amitől nyilvánvalóan benne is felment a pumpa, legalábbis érzékeltem rajta a hangulatának változását, sokkal erőteljesebben sújtott le, amikor azt a felülről érkező hasítást kellett hárítanom. Megtorpantam néhány másodperc erejére, s megtapasztaltam, milyen érzés volt az, amikor csupán néhány centiméterre izzott arcomtól egy fénykard. A vakító, vörösen tündöklő penge egyenlőnek számított a halállal, legalábbis abban az esetben, amennyiben egy keveset is engedtem volna a védelmemből, viszont minden erőmmel szorítottam saját fegyverem markolatát. A Sötét Oldal megérintett, mint amikor újra, hosszú idő után először, ismét felébredt egy szörnyeteg mély álmából, és csupán annyi céllal rendelkezett, hogy öljön. Régóta nem tapasztaltam már ezt, egy ideig elnyomva tartottam magamban a gonoszságot, habár végig ott lappangott belsőmben. Elfeledtem, milyen mámorító élvezet átadni személyiségemet az Erő alattomosabb oldalának. Annyira megbolondított ez a dolog, hogy nem is koncentráltam arra, ami körülöttem zajlott, így észre sem vettem, mily ügyességgel terelt a kis csapdájába a Galaktikus Birodalom kapitánya, mikor egy erőteljes rúgással nekiküldött az egyik kőgerendának. A fájdalom újra eszméletemhez térített.
~ Azt hittem, kiszakad a belem.~ gondoltam magamban, csakhogy nem adódott sok időm a töprengésre, ugyanis a nő már száguldott is felém, majd megkísérelt hozzászögezni a sziklához, ám csak a bal karomba hasított bele, mivel irhámat mentve elvetődtem a szúrás elől.
~ Nem sokon múlott.~ állapítottam meg lihegve, akár egy kivert kutya. El sem mertem képzelni, vajon mennyire szörnyűen is nézhettem ki?
~ Kihasználja ellenem a környezetemet. Nem engedhetem meg neki, különben végem! Valószínűleg rájött már, miszerint a IV. formában vagyok otthonos.~ futottak át ezen dolgok az agyamon, ezt követően az Erő segítségével kizártam elmémből a fájdalomnak még a létezését is, így tudomást sem véve a füstölgő sebről karomon, ahová teljesen a csontig belehatolt a fénykard. Látva a hölgy irányát, fejemben összeállt a kép, mi módon próbált elcsalni a templom szűkösebb részeibe. Két kezemet kinyújtottam magam elé, azután telekinézist alkalmaztam.
~ Ne feledd, egy Erőhasználónak a nagyság nem számít!~ biztattam magam.
- Hová olyan sietősen kedvesem?- érdeklődtem, eztán minden koncentrációmmal megkíséreltem leomlasztani a plafonról a sziklarengeteget, amivel eláraszthattam volna az épület azon részét, amerre a nőszemély menekült. Ismét aktiváltam fegyveremet, ezek után felpattantam az egyik tartópillérre, ahonnan egy ugrás segítségével kilőttem magam, s a levegőben forogva, szuronyként próbáltam belefúródni Lizarys alakjába.

Én se hittem a szememnek, de amint a sötét oldal teljesen átvette elmém felett az irányítást, a fickót olyan könnyedén tudtam irányítani, hogy pár pillanat alatt a tervem következő pontjához értünk. Kihasználva a koncentrációját, melyet csak fokozott a két ellentétes kristályú fénykard színpompás játéka, ha lehet pár élet kiontására alkalmas eszközre ezt mondani, akkor tökéletesen elterelte a figyelmét. Egy nagyobb lendületet kölcsönözve lábamnak, a férfit hasán erőt kifejtve azt nekilöktem a tartópillérnek. Az ellenfelem arcát elnézve nem a legkellemesebb helyen találtam el, ám tovább nem késlekedhettem a lézerkardommal célba véve át akartam lyukasztani. Azonban megint túl gyors volt, s sikerült kitérnie támadásom elől. A bal karját ennek ellenére sikerült elvágnom, mikor a lézerszablyámat kihúztam az oszlopból, azon egy olvadt lyuk maradt, továbbá eszmei értékkel is bírt, hiszen őrizte eme összecsapás emlékét.
~ Elég jók a fickó reflexei annyi biztos. Habár ez nem is meglepő, mert hiszen a IV forma azt is igényli. Valamilyen úton-módon el kell csalnom egy szűkebb térbe, hol majd kevésbé tud kitérni. – gondoltam magamban, mialatt lassan és feltűnést kerülve bementem a hosszú oszloprendszerbe. Valamit viszont elszúrhattam, hisz nem jött be a csel Aaron két kezét kinyújtva a mennyezetet megrepesztette, ezzel azt eredményezve, miképp a leszakadó törmelékek rám essenek. Gyorsan ki kellet jutnom, a nem nekem kedvező helyzetből. Még egy gúnyos szó is elhagyta riválisom száját, amit nem tűrhettem el, viszont most nem tehettem ellene semmit. A midikloriánokat szervezetemben arra ösztönöztem, mi módon adjanak némi segítséget. A leggyorsabb tempómban távoztam a tragikusként is végződő helyszínről. Ám egy kissebb omladék a hátamra esett, mitől a földre zuhantam. Éppen hogy csak fel tudtam tápászkodni, amikor már a helyszínen rajtam kívül egyedüli erőhasználó lecsapni készült. Soha nem látott sietséggel bal kezemet félre téve megpróbáltam titokban egy gyűlölet nyilat megformálni, míg másik kezemmel Solbornenak a földön heverő apró kődarabokkal kísérem meg elrejteni a gömböt.  A kődarabokat, majd pár pillanat töredéke alatt a gömb alakban megformált sötét képességet dobom neki.
~ Remélem ez teljesen lefegyverzi, sőt még megadásra is kényszeríti. - futott végig az agyamon eme elképzelés pár sóhaj közepette,eztán viszont fegyveremet újra kezembe kellet venni, és egy hátraugrással elkerülni a szúrás körzetéből. Kevés időmet kihasználva próbálok résen lenni, miközben sebeimet gyógyítom.

A tervemből annyi vált be, hogy Lizarys nem tudott elcsalni más területre, valamint a törmeléknek egy része eltalálta a hölgyemény hátát, ami igencsak kellemetlen élmény lehetett számára. Ám, amikor lecsapni akartam, egy gömb száguldott az irányomba, mely pontosan telibe talált, s emiatt kibillentem a pörgés egyensúlyából, valamint újból nekivágódtam a falnak. A gömb nem csak bennem tett kárt, hanem az egyik ajtót is beomlasztotta, valamint a mögötte lévő aprócska teremből is hallatszott némi, a rombolódásra utaló hang. Fénykardom mellettem hevert, amint ültem a hideg, poros padlón. Nem hagyott el még minden erőm, ezért letöröltem a számról a vért, s ismételten talpra álltam. Aktiváltam a vörös pengét, majd lassú lépéseket tettem a Galaktikus Birodalom flottájának kapitánya felé.
- Be kell vallanom, ön rendkívül érdekes erődemonstrációt tartott az imént. Régen volt már ilyen nehéz dolgom, ha le szerettem volna győzni valakit.- jelentettem ki, nem sokkal később pedig újból felvettem a stílusom kezdőpózát, azután vártam az elkövetkezendőket. Mielőtt bármi történhetett volna, hatalmas mennyiségű, nyomasztó energia áramlott ki a lezúzott szoba falai közül, majd a homályt fényesség váltotta fel. Amikor odatekintettem, megláttam a forrását is, ami valamiféle szarkofágnak nézett ki, és pillanatokon belül előbújt belőle egy alak. Azonnal éreztem a zavart az Erőben, a Sötét Oldal rettentően körüljárta az illetőt, szinte földbe gyökerezett a lábam tőle. Meglepettségem közepette Damaris kapitány arckifejezését kémleltem, hátha ő tudott valami értelmes magyarázatot a történtekre. A fickó lassú léptekkel bandukolt ki egykori nyughelyéből, majd felfedte az arcát.
- Érzem, hogy túl hosszú ideje nem voltam már ébren.


Megdöbbentő látványt nyújtott, ugyanis ő egy sith volt, akikkel én még soha életemben nem találkoztam. Teljesen lesokkolt a látványa, úgy hatott rám az élmény, mint amikor egy régész talált valami több ezer éves relikviát.
- Bizonyára azt kérdezitek magatoktól, mi is folyik itt valójában? Ahol pihentem, az egyfajta hibernációs kamra volt, és csupán az Erő segítségével lehetett felnyitni. Szerencsére, felélesztettetek az álmomból. Nem kell tudnotok, hogy mi okból voltam oda bezárva, mert végzek veletek. Jók lesztek bemelegítésnek. Átjár benneteket az Erő, tehát remélem nem adjátok majd könnyen magatokat, különben unatkozni fogok.- mondta a fickó, ezt követően két fénykardot húzott elő köpenye alól, azután felvillantotta azoknak vörösen izzó pengéjét.
- Nem tudom, mennyire találja majd szimpatikusnak az ötletet szívem, de össze kellene fognunk, amennyiben élve ki akarunk kerülni erről a helyről. Nekem nem áll szándékomban itt meghalni.- szóltam oda Lizarysnek, miközben egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. Nagyon reméltem, belegyezik majd a nőszemély az ötletembe, elvégre mindkettőnk állóképességének felét felemésztette már az egymással történő hadakozásunk. Bár, amennyire sikerült kiismernem eddig a hölgyet, bizonyára felbosszantotta magát a sith féreg pökhendi dumáján, ami számomra csak jól jöhetett.