Kaldebara Bázis -> Gyengélkedő

Nem emlékszem sok mindenre. Csak egy-egy pillanatra nyitottam ki a szemem, míg újra el nem sötétült a kép, és visszasüllyedtem a semmibe. Nem tudom mennyi idő telt el, és hogy hol lehetek. Lassan, de biztosan kezdem visszanyerni az erőmet, és mikor agyam felfogja a körülöttem lévő világot, illetve, amit lát, egy bakta tartályban lebegek. A csodás folyadék, mely a legdurvább sebeket is begyógyítja. Már amit időben lekezelnek vele. Egy idő után leeresztették a folyadékot, és elválasztották a legzőmaszkot is, aminek egyébként pocsék íze volt, majd egy ágyon feküdtem - számomra - meghatározhatatlan ideig. Az erőm egyre inkább visszatért, és nem sokára újra éreztem, hogy bármire képes lehetek. Az orvosi szoba ajtaja halk sziszegéssel nyílt ki és a főorvos lépett be.
- Remek munkát végeztek. - jegyeztem meg a dokinak, de nem igen vegyült ebbe őszinteség. Ennyi idő után nem tudom, mit mondhattam volna.
- Ideje mennem; remélem a fénykardom is hasonló állapotban van. - álltam fel, és közben szúrós szemmel néztem az orvosra, hogy elérjem a megfélemlítés hatását, és tudjam, hogy tényleg a régi vagyok-e.

Az orvost egy szóra sem méltattam, elvettem a fénykardom az említett hellyről, majd az övemre akasztottam, és kimentem az orvosi szobából, hogy egyenesen az admirálishoz menjek az irodájába. A dokit további szavakra nem méltattam, emlékszem mi történt, és amíg az admirálishoz tartottam, új, mechanikus karomat vizsgálgattam, ami látszólag jól működött, de nem voltam vele kibékülve. Eltorzítottak, és ezért valaki szenvedni fog. Végül visszaengedtem a karom a helyére, majd tovább nem foglalkozva a történtekkel - látszólag legalábbis - tovább sétáltam az állomáson, majd az irodához érve megálltam az ajtó előtt, és kopogással jeleztem, hogy megérkeztem.