Sedai

A telepesövezet szélén lévő bolygó. A felszínét smarangdzöld szavannák borítják, és hatalmas, vörös hegységek borítják, amelyeknek a csúcsát hósapka borítja. A bolygó néhány nagyobb városa az északi kontinens partvidékén találhatóak, rajtuk kívűl kisebb, falusias jellegű települések és farmok találhatóak.
A bolygó uralkodója Derralon gróf, a bolygó nemesei pedig a bojárok.

Pellaeon

/Cilparon/

Boren elmosolyodott.
- Úgy is nyugdíjba készültem menni - válaszolta a férfi, majd elkezdte masszírozni a halántékát. - Elnézést, csak megfájdult a fejem. Az idegeim, tudja.
Feláll, odalép a falhoz és neki dönti a fejét, majd felsóhajt.
- Ruellis fél Pestage helytartótól és a nála nagyobb pozícióban lévőktől, úgy mint magától. Hiába mondja azt, hogy maga nincs feljebb a ranglétrán. Maga mögött ott van a haditengerészet, az egyetlen erő, ami megmentheti a Birodalmat. Ha ez elvész, akkor mindennek vége. Csak akkor akartam nekik átadni az információt, hogy ha én és a családom már biztonságban vannak, azonban most már felesleges. Birodalmi biotechnikusok csoportja egy olyan víruson dolgoznak, amely szinte minden gyakoribb inhumán fajt kiírt. Még nagyon kezdetleges, de képes megölni egy twi'leket, de egy vukit is életveszélyes állapotba hozz, egy hutt egészségét is megrendíti.
Közelebb hajol.
- Ruellis a Cilparon rendezett be egy laboratoriumot és sokáig ide hozta a tesztalanyokat. Ez még Palpatine uralkodásakor volt, azonban én és néhány mofftársam úgy döntöttünk, hogy leállítjuk ezt a gyalázatos kísérletet. Félő, hogy Ruellis most indítja újra az egész projektet. Nem tudom, hogy hol van az új titkos labor, de ha ez a kórokozó elszabadul, akkor szörnyű dolgok jönnek. Most már maga őrzi ezt a titkot Pellaeon, tegyen érte, hogy ez ne történjen meg. Vigyázzon, Ruellis most olyan pozícióba van mint Vader nagyúr egykor. Ha kettesben van vele, akkor ne vágja a fejéhez, mert úgy jár mint én. Láthatnám a családomat?

Sedai:

Egy napi utazás után érkeztek a bolygóra, aminek peremvidéki kis világ létére erős bolygóvédelme volt. Négy Imperial II-es csillagromboló, egy Interdictor cirkáló és ami a legfélelmetesebb egy Szupercsillagromboló.
A kommunikátoron azonnal bejelentkezik a bolygóvédelmi hatóság.
- Áhh, a Chimaera - hallatszott egy kimért női hang. - Felkészültünk a foglyok fogadására és a kijelölt helyükre való elszállítására.
Ardiff odalépett Pellaeon mellé.
- A foglyaink jól vannak.

Gerr'ius

Az egykori szürke jedi mester hamarosan megérkezett a Sedai-ra. Egy áramvonalas formájú, Nubian űrjacht szállította a bolygóra, majd egy villa privát leszállópályára ereszkedett le.
A bolygó felett őrködő csillagrombolók hamar átengedték, de a hajó úgy ment át a blokádon, mintha a hatalmas hajók nem lettek volna ott.
A díszes villa alacsony volt, de a legnagyobb éke a körülötte lévő kert, amiben különféle márvány és sövényszobrok voltak, amelyek különféle galaktikus hősöket ábrázoltak Ulic Qel Drumától egészen Tarkin főkormányzóig. Az épülettől a leszállóplatformig a Gerr'IUs-t meghívó Anair bojár sietett felé. Egy magas és izmos ember volt, szögletes arcát, mellig érő villás szakáll koronázta.
- Deren Kulm! - szólalt meg a férfi dörgő hangon. - Gondolom kíváncsi, hogy miért hozattam ide! Van egy cimborám akinek hamarosan legénybúcsúja lesz. Meg kellene szervezni, ha érti mire gondolok.
Gerr'IUs úgy érzi mintha a környékre valami súlyos lepedő terült volna.

Az út akár még jó is lehetett volna. Az metalizált űrhajón megfelelő kiszolgálásban részesült, még minőségi whiskeyt is kapott, de a gyomra valamiért nem volt hajlandó huzamosabb ideig befogadni a nedűt. Az igazat megvallva semmi más sem maradt meg benne. Talán a több évnyi földhöz kötöttség eredményezte, vagy talán csak elkapott valami nyavalyát, de egész úton szenvedett. Olyan érzése volt, mintha tengeribeteg lenne, csak jelen esetben az űrtől.
Ennek tükrében érthető volt, hogy az út második felében semmiféle ételt vagy folyadékot nem vett magához. Pechére még halálpálca sem volt nála, így mire megérkeztek, szinte teljességgel beszámítható állapotba került.
Az utolsó félórában elbóbiskolt, és ez utólagosan szörnyű hibának tűnt, mivel ennek hála elkezdtek megjelenni a másnaposság összetéveszthetetlen tünetei. A szája kicserepesedett, úgy érezte teljesen kiszáradt és a feje is minden gyorsabb mozgásra óriási nyilalló fájdalommal büntette. A leszállás után tért csak magához, így az sem tűnt fel számára, hogy valamiféle blokád alakult ki a bolygó körül.
Gerr a landoló platformon jó alaposan kinyújtóztatta elgémberedett végragjait, és mivel nem sokat tudott az érkezése pontos céljáról, igyekezett egy gyors terepszemlét tartani. A villa külseje megkérdőjelezhetetlen gazdagságról árulkodott, de ami igazán szemet gyönyörködtető volt, az a kert. Illetve a kertben lévő szobrok egyike. Az egykori Szürke pillantása hosszú másodpercekig időzött el egy márványremeken, amely nem kisebb személyiséget ábrázolt, mint Ulic Qel-Dromat. Egykoron a birtokomban volt a fénykardja. Nem mondhatni, hogy nosztalgikus hangulatban gondolt volna vissza a fegyverre. Nem szerette a bizonytalan, sötét aurája miatt, amely elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy soha nem keltse életre a markolatot. Minden egyes fénykardját sajnálta, amely hosszú élete folyamán megsemmisült, de amikor Qel-Droma fegyverétől szabadult meg, nem érzett egyebet, mint megkönnyebbülést. Ennek ellenére mindig megbabonázva hallgatta a férfi történetét. Kétségtelenül ez volt az egyik kedvence.
Mire befejezte a környezet vizsgálgatását, egy erős testalkatú férfi közeledésével szembesülhetett. Furcsa figura volt, ostoba szakállal. Bár ő legalább ápoltan viseli. A hangja viszont olyan volt, amire akarva-akaratlanul is odafigyel az ember.
- Üdv – felelte Gerr’IUs olyan intenzíven vakargatva a szakállát, mintha valami élősködőt szeretne eltávolítani belőle. – Persze, hogy kíváncsi vagyok, a fenébe is!
Mikor szóba jött a legénybúcsú, az Erőhasználó arca felderült. Egyértelmű volt, hogy ez csak valami kamu. Normális körülmények között nem is jött volna el a meghívására, de gyanús volt neki a dolog és szeretett volna a végére járni. Nem sok ember ismerte őt a galaxisban, így több volt, mint különös, hogy az ismeretlen, dúsgazdag muksó érte küldet. Természetesen a fénykardját is elhozta, a ruhája alatt, a csuklójára szíjazva. Ha ez a férfi veszélyt jelent rá, legyen szó akár az életéről, akár a múltja felfedéséről, abban az esetben végezni fog vele.
- A legjobb embert választotta – felelte vidáman. Kimondottan örült neki, hogy az utóbbi órákban semmit nem ivott, így tiszta volt a feje. – Meséljen az illetőről.
Rossz előérzete volt…

[Előzmény: Cilpar]

Sedai-ra vezető úton
Idegesen fészkelődtem a székben, szemben Boren-nel. Tudtam, hogy egyelőre letudtam a dolgot Ruellis-ről, sőt, Pestage-ről is. Igaz, hogy csak rövid ideig. Amint végzek a Sedai-on, indulhatok valószínűleg vissza a Coruscant-ra, hogy személyesen beszélgessek a mi drágalátos új Császárunkkal. Ezt a pillanatot egyáltalán nem vártam, azonban halogatni se halogathattam sokáig. Menet közben Tascl szavait emésztettem meg. Tudtam, hogy a "Mészáros" nem éppen az a fajta ember, aki szeretne szórakozni a feletteseivel, és tudtam, hogy bár elméletileg rangban felettem áll, gyakorlatilag én voltam a Birodalmi Flotta parancsnoka, és mint ilyen, az emberek is mögöttem álltak. Ha Ruellis packázna velem, néhány ezer ember, és jó néhány tucat hajó haragjával kéne szembenéznie. A maga behízelgő módján ezzel még nem is volt olyan túl sok bajom. Legalább nem kezd el megint ugrálni, amikor legközelebb találkozunk.
- Tehát biztos, hogy nem adta át az információkat az Új Köztársaságnak? - tettem fel a költői kérdést, igazából választ se nagyon vártam rá.
Ami viszont ezek után következett, attól az állam alaposan lezuhant, majdnem a padlón kötött ki - képletesen, persze, hisz mint mindig, igyekeztem megőrizni a nyugalom ábrándját...illúzióját. Azonban a halántékomon lüktető ér bizony másról árulkodott. Ideges voltam - nem ideges, hanem inkább mérges. Még is, mi a jó francot akarnak ezek szabadjára engedni? Amint meghallottam, hogy a Cilpar volt az elsődleges kísérleti labor, és azt, hogy azt elköltöztették, azonnal felpattantam a székből, és a híd felé siettem. Amint beértem, tekintetemmel Ardiff-ot kerestem, s amint megtaláltam, azonnal át is adtam neki az üzenetet:
- Azonnal értesítse a Kashyyyk-hoz legközelebbi hajónkat! Irány oda és állítsanak rá néhány embert Ruellis követésére! Lehetőleg ne valami nyeretlen két évest...Ez fontos! És nem, nem magyarázom meg! - vakkantottam még oda a férfinak, majd vissza a kihallgatóhelyiségbe.
- Nyugodjon meg, Boren, ha rajtam múlik, akkor ez a vírus nem szabadul el. Indulása előtt Ruellis megjegyezte, hogy egy bizonyos bolygóra megy, mert oda szólítja a kötelesség. Oda küldtem egy hajót és néhány embert rááll majd a tábornok követésére. Egyelőre ennyit tudok tenni. Amint végeztem a Sedai-on, én is arra felé veszem az utamat.
Halkan, szinte már gonoszan felnevettem, amikor a régi barátom figyelmeztetett a Mészárosról és egoista ambícióiról.
- Vader-től se féltem, Ruellis-től sem fogok. Nem hagyom, hogy egy ilyen öntelt pojáca milliókat sodorjon veszélybe, ha nem milliárdokat.
Amint megkérdezi, hogy kap-e engedélyt a családja meglátogatására, tagadóan megrázom a fejét.
- Majd a Sedai-on. Két őr átkíséri önt egy kis lakrészbe, ott fogják őrizni a továbbiakban, míg meg nem érkezünk. Sajnálom, de ez a protokoll, és nem fogom csak azért megszegni, hogy néhány nappal előbb lássa szeretteit. Akkor egyelőre ennyi, Boren Tascl Moff. A továbbiakban sok sikert, és ne feledje: egyikük sem hagyhatja el a bolygót. Ha még is, én magam veszem üldözőbe magukat és akkor már...
Függőben hagytam a mondat végét, majd elhagytam a kihallgatóhelyiséget. Az ott pózoló két őrnek jeleztem, hogy vigyék Boren-t az egyik hálószobába, ugyanúgy Norquest-et, és ne engedjék, hogy találkozzanak a családjukkal. Amint ezzel végeztem, visszavonultam a kabinomba, hogy pihenjek egy kicsit, mielőtt megérkeznénk a farmerbolygóra.

Sedai-on
A kommunikátorom felcsipogott. Felpillantottam a terminálról, amin eddig a jelentéseket olvasgattam a Flotta többi hajójától. Javításokat elkezdték, az elveszett vadászokat megkezdték pótoltatni a megmaradt még néhány hajógyárral - kivéve a Bilbringi-t, amelyet Pestage megalomán tervei kötöttek le. Ránéztem a kommunikátorra, majd egy halk sóhaj kíséretében felálltam a széktől. Egy ideig még a terminálra támaszkodtam, a hirtelen felállástól kicsit megszédültem, és a hátam is sajgott a folyamatos üléstől. A kis közjáték után már a hídra siettem, másfél perc múlva már megigazított ruházatban léptem be. Az ajtónál álldogáló őrök szalutáltak, majd visszatértek ahhoz, amit eddig csináltak: mozdulatlanul álltak, és némán meredtek előre. Biccentettem feléjük, majd a híd túl felébe sétáltam, ahonnét már láthattam a célbolygónkat. Felvont szemöldökkel méregettem az egyszerű bolygó védelmét: négy Imperial II-es, egy Interdictor és egy Szupercsillagromboló? Még is, mi a franc folyik itt? Coruscant védelme ehhez képeset majdnem hogy semmi sem. És én mért nem tudtam arról, hogy ezek a hajók itt állomásoznak? Még is, mi ez? Valami vicc? A kommunikátor csipogása jelezte, hogy már adást is kaptunk.
- Kapcsolja be!- intettem a komm. tisztemnek.
Merev háttal álltam egy helyben, miközben a bejelentkező tiszt mondanivalóját hallgattam. Kirázott a hideg tőle, majd válaszoltam:
- Itt Gilad Pellaeon parancsnok. Kivel beszélek? Ki rendelte ide ezeket a hajókat? És maga kicsoda?
Csattantam fel. Nem tetszett nekem az, hogy az ilyen kis felkapaszkodott senkiháziak szórakozzanak velem. Ardiff-ra pillantottam, majd egy bólintással jeleztem, hogy vettem az üzenetét. Intettem Royl-nak, a kommunikációs tisztemnek, hogy kapcsolja át az adást a parancsnoki szék beépített hangszórójára, majd én is arra felé vettem az irányt. Lehuppantam a székre, államat a kezembe támasztottam, vártam a nő válaszát.
- Hova süllyedünk még? - tettem fel félhangosan a költői kérdést.

Pellaeon

- A bolygó őrzésére rendeltek minket - szólalt meg újra a hang a kommunikátorból. Különösen fölényeskedő volt. - Két hónappal az Endori csata után a lázadók megtámadták az állomáshelyünket a Korzeg IV-en. Csak mi tudtunk elmenekülni, végül ide jöttünk, hogy megóvjuk ezt a bolygót.
Ardiff bólintott, hogy ez a sztori nagyon is igaz. A Korzeg IV-ről tényleg kiverték a birodalmi erőket. Az első tiszt az egyik komputer képernyője előtt állt.
- Pellaeon kapitány, akkor hajlandó leszállni a bolygón? Sok szeretettel látjuk ide lent.
Bontotta a vonalat.
- Uram, ráállítottam egy tapasztalt hírszerző tisztet Ruellisre. Ezekben az órákban érkezett meg a Kashyykra a tábornok.

Gerr'IUs

- Nos, kedves barátom. Az illető az egyik legnemesebb férfi akivel találkoztam ezen a bolygón. - mondta Anair, majd elindult a villa felé vezető sétányon. Lassan lépdelt, közben a szakállát simogatta. - Egy igazi varázsló, nem nemes. De azért a barátom, kifejezetten önt kérte. Kicsit flúgos, de azért remélem ki talál neki valamit.
Egy szolgálólány sétált le a lépcsőn, és meghajolt feléjük.
- Irina, kérlek, vezesd fel megbecsült vendégünket a hálójába. Ott majd talál alkalomhoz illő öltözéket. Hamarosan idejön a vendégünk.
A lány intett. Gerr'IUs szobája a második emeleten volt, egy puritánságában is szép szoba, aminek tágas ablaka a síkságra, és a láthatárt betöltő hegyekre. Az ágyon pedig egy összehajtogatott ezüst színű csuklyás köpeny, egy kékesszürke tunika és egy olyan öv, amilyenen a fénykardokat szokás tartani.
Gerr'IUs úgy érezte, hogy hirtelen valaki gyengéden végigsimított az elméjén, majd tovább állt. Az érzés csak egy pillanatig tartott...

Egyre jobban és jobban idegesített ez a nő, és most valahogy ehhez az egészhez nem voltam hangulatban. Ardiff-ra pillantottam, majd vissza. Igazából nem érdekelt pillanatnyilag, hogy ki támadott meg kit. Bár az, hogy ismét egy bolygót vesztettük el, az nem nagyon tetszett. De visszafoglaljuk majd őket! Egytől egyig. Visszaszorítjuk a Lázadókat, és ismét egy erős Birodalom fogja uralni a Galaxist. Egy Birodalom, ami remélhetőleg más lesz, mint amit mostanában igyekeztek kialakítani. Vagyis pontosabban: ami a kezdetektől fogva volt. Palpatine, Vader, Tarkin, Kinman Doriana és a többiek. Ők voltak az elit - ők voltak azok, akik az egészet elindították, és akik ilyen elmebeteg irányba terelték végül a Birodalom kialakulását és elképzelését. Emlékszem még a Régi Köztársaságra. Akkor is voltak rossz dolgok, téves döntések, azonban nem volt olyan szintű az elnyomás és a terror. Azonban, amikor a Birodalom megalakult, és a Köztársasági Flotta a Birodalmi Flottává lett, nem volt választásom, mint az, hogy maradjak és szolgáljak tovább. Csak szalutáltam, és teljesítettem a parancsokat. Ebből áll az életem, egész életemben ebből állt. S bár most, az Endor óta néhány hajó az irányításom alá került, nem mondhatom el magamról, hogy tettem is volna valamilyen érdemlegeset. Kiadtam a visszavonulási parancsot és azóta...azóta Cilpar, Ruellis, Pestage, Tascl és Norquest. Ennyi. Ráadásul most a nyakamba zúdult ez az egész vírusos dolog is, és nem tudtam, hogy mit kezdjek vele. Na, ilyen hangulatban talált engem ez a nő, és még tovább bőszített.
- Egy Szupercsillagromboló, négy Imperial II-es Csillagromboló és egy Interdictor. Mekkora erő támadt magukra? - tettem fel a gúnyos kérdést.
Tény, hogy az Endor-nál nekünk is volt néhány hajónk ott, azonban a helyzet akkor más volt, és akkor a teljes flottájukat bevetették, vagy legalábbis a nagy részét. Majd ismét a nőhöz intéztem szavaim:
- A nevét még mindig nem mondta meg. És mért pont a Sedai? Ki adott rá parancsot? Amúgy igen, nemsokára lemegyek a Sedai-ra. Pellaeon vége.
Morogtam, majd rácsaptam a piros gombra, ami megszakította a kapcsolatot. Legszívesebben kiadtam volna a parancsot, hogy fogják el a némbert, azonban eléggé puskaporos volt így is a hangulat, nem volt kedvem tovább szítani azt.
- Amíg távol vagyok, magáé a hajó - fordultam Ardiff-hoz.- Készítsenek elő egy Lambda-siklót, zsúfoljanak bele annyi rohamosztagost, amennyit csak tudnak. Kíséretül négy TIE-vadász csatlakozik mellénk. Állítsanak készenlétbe két másik szállítóhajót, a parancsomra, vagy ha bármi gyanúsat észlel, indítsák útjára. Nem bízom ebben a csapatban. Boren és Norquest családja egy negyedik siklóval jön, rögtön utánunk. Melléjük két TIE-t rendeljenek ki. Állítsák készenlétbe a rendszereket, készen arra, hogy elmenjenek innen, ha netán valami rosszul alakulna ki. Egyelőre ennyi, Ardiff.
Ezzel elvonultam a kabinomba. Gyorsan magamhoz vettem néhány személyes tárgyamat, az övemre akasztottam pisztolyomat, majd a dokkokba mentem, ahol már készen állt egy sikló, hogy azonnal induljunk. Már várt rám egy rakás rohamosztagos, akik, amint beszálltam a gépbe, bemasíroztak, és elfoglalták a helyüket. Intettem a pilótának, hogy indulhatunk...

- Egy nemes férfi – nevetett fel Gerr’IUs. Elég valószínűtlennek tartotta, hogy egy becsületes lélek bármit is akarhatna tőle. Valami érthetetlen módon az ilyen figurák soha nem tolongtak a társaságáért, és az utóbbi húsz évre ez hatványozottan is igaz. – Már alig várom.
A hangsúlyából talán kiérezhető volt, hogy ez az „alig” tényleg az alacsony vágyakozási szintet fejezte ki. Ugyanakkor a kíváncsisága egyre nőtt. Ha külön engem kért, akkor tudja, ki vagyok. Ha pedig tudja, akkor veszélyes. És ha veszélyes, meg kell halnia. Ja és persze ha-val nem kezdünk mondatot. Főleg nem ennyit. A férfi hajlamos volt az elkalandozásra.
Szóval varázsló? Vajon ez a legújabb szleng az Erőhasználóra?! Egyáltalán nem lett volna meglepve, ha igaza lenne. Ráadásul ezt az elképzelést az előbbi rossz előérzet is alátámasztotta. Az Erő mindig hangosan dalolt neki, valóságos koncerteket tartott, de talán már túl régóta használ füldugókat ahhoz, hogy tisztán hallja és érezze.
Engedelmesen követte a házigazdát, miközben a többi szobrot vizsgálgatta. Felfedezte köztük néhány másik kegyeltjét is az Erőnek, ami már csak azért is furcsa volt, mivel Palpatine biztosan nem nézte jó szemmel az ilyesmit. Persze lehetnek újak is, de meglepődnék, ha így lenne.
- Viszlát, Anair! – Nem tudta, hogy kellene helyesen megszólítania a férfit, de nem is foglalkoztatta különösebben a dolog. Inkább Irinán legeltette a szemét, aki nagyon kedvére valónak bizonyult. Fiatal volt, csinos és szolgáló. Hát mi kellhet még a boldogsághoz? Francba, legalább az Elmetrükköt tudnám megfelelően használni. A rengeteg kábítószer teljesen tönkretette a képességeit. Mivel a halálpálca borzasztóan káros az emberi szervezetre, sőt maradandó elváltozásokat is okozhat, a midichloriánjai gyakorlatilag egyebet sem csinálnak, mint védik a testét és gyógyítják a károkat. Ez túl sok energiába kerül, így csak nagyon kevés hatalma marad, amivel más alkalmazásokhoz nyúlhat. Legalább fél évig kellene teljesen tisztának lennie, hogy újra meglegyen a „tehetsége” a régi trükkökhöz. Arról már nem is beszélve, hogy nyilván a két évtizedes kihagyás sem tett jót a képességeinek. Gyakorlatilag a víváson és az alapvető telekinetikán kívül, ami ehhez kellett, mással nem is foglalkozott.
A szobája minden puccos bútorcsodát mellőzött, de elegáns volt, egyszerű és tiszta. A kilátásra szintén nem lehetett panasz, ám ezzel nem sokat foglalkozott. A figyelmét inkább a számára kiválasztott ruházat kötötte le. Kétségtelenül egy Jedinek készült göncök voltak. Ezek tényleg mindent tudnak. Gyorsan elbocsátotta a szolgálót, és az övvel kezdett babrálni.
Felhajtotta a kabátja ujját, hogy az alkarjáról leoldhassa a fénykardját. Jó érzés volt megfogni a markolatot. Ujjával egy ideig az aktiváló gombbal játszadozott, majd újabb különös érzés kerítette hatalmába. Biztos volt benne, hogy ezúttal valaki belenyúlt az elméjébe. A pillanat töredéke alatt szökkent talpra, és kapcsolta be a fegyvert. Az ezüstszínű pengét védekezően maga elé tartotta, miközben egy hibátlan Juyo alapállást produkált. Használnia viszont nem kellett, mindez csak egy másodpercig tartott. Tisztán érezte, hogy ismét egyedül van.
- A kóchengeres, redvás életbe – káromkodott, ellazítva a testét. – Mit akarnak ezek tőlem?
Nem látta értelmét, hogy titkolja a kilétét, így ha vonakodva is, de felvette a kikészített tunikát és még a köpenyt is. Felcsatolta a kardját, sőt egy kis tükör előtt még a fésülködésre is szánt némi időt. Összekötötte a haját, majd megigazította a szakállát. Ahogy belenézett a tükörbe egy Jedi tekintett vissza rá. Gerr tekintélyes mennyiségű köpettel borította be a vén rohadék képét. Ledobta magáról a köpenyt, és úgy döntött, hogy az már nem fér bele. Belement a játékukba, de nem volt hajlandó minden szabályt betartani. Letelepedett az ágyra és várta, hogy a nemes varázsló megérkezzen…

Pellaeon:

A siklók felkészítése gőzerővel halad, hamarosan mind a két sikló felszáll és elindul a Sedai felé. Az első fedélzetén Pellaeon kapitány és 11 rohamosztagos ül. A nyomában négy TIE vadász siklik.
Utánuk a második Lambda jön, rajta Norquest és Tscal és a családjuk, őket a két TIE kíséri. A birodalmi hajókat elnyeli a bolygó légköre. Átrepülnek egy vörös hegység hófödte hegyláncai felett, a láthatáron feltűnik a tenger kék csíkja és hamarosan már jól látszik a bolygó fővárosa: Ardeth.
Kiterjedt és díszes város, ami hatalmas tornyokból és minarettekből áll. A hajók egymás után szálltak le a grófi palota privát űrkikötőjében.
A palotából egy függőhíd vezetett a kiterjedt leszálló platformhoz. Ezen keresztül jött a fogadóbizottság. Pellaeon egy birodalmi egyenruhában lévőt nem lát köztük, a helyi nemesség díszes ruháit viselő férfiak és nők közelednek. A vezetőjük egy kövér, kékre festett férfi volt, aki bő nadrágot, aranyozott köpenyt és szürke mellényt viselt.
Az alázatosan meghajolt.
- Üdvözlöm Gilad Pellaeon kapitány. Hőstettei ide is eljutottak. Örömmel fogadjuk ön a bolygómon! - mondta. - Díszes lakomával készültünk.
A mellette lévő szürke ruhás férfi felé intett. Fickó magas volt, sovány és sápadt, Pellaeon számára ismerős...
- Ő Enith Apal, a tanácsadóm.
Az meghajol.

Gerr'IUs:

Egy óra is eltelt, mire Anair felment Gerr'IUs szobájába, majd megszólalt:
- Uram, a vendégünk megérkezett.
A nemes varázsló a kertben várta őket. Egy kis szőkőkút mellett üldögélt egy padon, a két oldalán egy Dathomori éjnővért és egy köpenyeges alakot ábrázoló sövényszobor. Gerr'IUs ha megnézi, akkor láthatja, hogy ezeket a szobrokat nem nyírták, hanem formára növesztették.
A varázsló, egy magas, sötét hajú férfi, felállt, és elmosolyodott.
- Gerr'IUs, Nagoon tanítványainak nagymestere. Üdvözöllek! Megkezdhetjük a kiképzésed? - kérdezte.

Idegesítette a várakozás. Hátradőlt az ágyba, sétált a szobában, felvette a köpenyt, majd újra ledobta. Ez a cselekménysorozat újra és újra ismétlődött, egészen addig, amíg végre kinyílt a helyiség ajtaja és belépett Anair. Eddig Gerr’IUs azt hitte, hogy sikerült rendbe szednie a szakállát, de mikor meglátta a férfi arcszőrzetét, a sajátja nevetséges bozontnak tűnt. Utálom ezt az embert.
- Ideje volt – felelte, miközben azt próbálta leolvasni a vendéglátója arcáról, hogy meglepte-e, hogy felvette a számára kikészített göncöket. Csodálkozásnak nyomát sem fedezte fel a vonásain.
Engedelmesen sétált le vele a kertbe, de közben egyetlen szót sem váltottak. Gerr megbámulta a berendezést, a szolgálókat és a méregdrága műtárgyakat , de a véleményét magában tartotta. Mechanikus jobb kezét a fénykardja markolatán pihentette, viszont semmi más gesztusa nem utalt arra, hogy bármiféle támadó szándéka lenne.
A jövevényt egy szökőkút mellett találták. A márványból készült medence vizében pajkosan csillant meg a napfény, ami éles kontrasztot képezett az egykori Szürke Jedi hangulatával. A csobogó víz hangja madarak muzsikájával keveredett, de a természet hangjai most csak másodlagosak lehettek számára. Ő már csak az idegent figyelte, aki teljesen ismeretlen volt számára.
Amikor odaértek, nem köszönt előre, megvárta, hogy a varázsló nyisson. Nem érezte szükségét fölösleges udvariasságnak, és a jelek szerint a másik fickó is a direkt megközelítések híve volt.
Amikor az Gerr’IUsnak szólította és még Nagoon tanítványait is megemlítette, a kezébe röpült a markolata, de egyelőre még nem aktiválta azt. Úgy döntött, hagyja befejezni a mondókáját. Ha nem tetszik, amit hall, később még mindig megölheti.
- Te normális vagy? – kérdezte miután meghallgatta. – Nem kezdek meg semmiféle kiképzést! Ráadásul a nevem Deren Klum, akiről te beszélsz, már halott ember és csak egy halott rend vezető alakja. Hallottam róla a múltban, azt mondják, jóképű férfi volt, de itt most a múlt időn van a hangsúly.
Mélyen a férfi szemébe nézett. Nem hagyta, hogy a tekintete, vagy a mimikája bármiféle kétséget hagyjon a határozottságát illetően. Rengeteg kérdés fogalmazódott meg benne, és úgy döntött a legfontosabbakat muszáj lesz feltennie.
- Ki vagy te? – kezdte. – Honnan tudsz ennyi mindent rólam, és ami ennél is sokkal fontosabb, hogy találtál rám? Gondoskodtam róla, hogy eltűnjek a magadfajták szemei elől. Nem kevés pénzt és energiát áldoztam erre az ügyre. Ha iderángattál, tartozol annyival, hogy legalább ezekre felelsz.

A pilóta lassan, óvatosan felemelte a gépet. Rég használtuk már a Lambda siklókat katonai akciók során, hisz mostanában nem nagyon volt alkalmunk felszíni támadások intézésére, és akkor sem Lambda-kat használtunk, hanem jobb szállítóhajókat. Hátrapillantottam a tizenegy rohamosztagosra. Mindegyikük magasam képzett katonák, akik számos ütközetet éltek már át...és ami a legfontosabb: éltek túl. Ők még a régi Birodalom katonái voltak, van, aki egészen a kezdetek óta a hadseregben szolgált. Persze a "szakma" legjobbjai az Executor-on teljesítettek szolgálatot, és néhányan a Második Halálcsillagon, így azok elestével a hadsereg soraiban is hatalmas sebek keletkeztek. De azért...azért még voltak jó embereink. A rohamosztagosok parancsnokára pillantottam. Havnor százados. Ott volt a Hoth-i ütközetben is, jelen volt akkor is, amikor Han Solo elmenekítette Skywalker-éket a Tatooine-ról. Mesélt nekem egy két-dolgot a szolgálatáról, érdekes dolgokat. Ő személyesen vállogatta össze az embereket a küldetésre, csak úgy, mint a többieket is, akik a többi Lambda-ban várakoznak majd. Némileg megnyugodva figyeltem az egyre közeledő bolygóra. Azonban engem nem is a bolygó aggasztott, hanem az eredetileg ide rendelt birodalmi flotta, és annak vezetője, az a nő, aki direkt kitért a válazsok adása elől. Ha visszaérek Coruscant-ra, felelősségre vonom mind Pestage-t, mind Ruellis-t. Azonban ennek még nincs itt az ideje.
Unottan bámultam ki a sikló ablakán, figyelve a tájat, ami felett elsuhantunk. Egy hegység felett átrepülve már láthattuk célunkat: Ardeth-et. A város teljesen elütött a környezetétől. Csavart tornyok, régi típusú épületek...A pilóta tudta, hogy hova tartunk, így nyugodtan rá bíztam a navigálást. Nemsokára már egy előre kijelölt platformon állt a két hajó, és én lesétáltam a rámpán. Egy őr haladt mellettem, illetve öt-öt rohamosztagos masírozott mögöttem két sorban. A nap erősen sütött, sugarai visszaverődtek az épületek ablakairól. Hunyorognom kellett, miközben vártam, hogy megérkezzen a hivatalos fogadóbizottság. Előre is rossz előérzeteim támadtak, azonban szorongásomat igyekeztem elnyomni. Parancsomra egy kisebb rajtaütő egység indul útjára a Chimaera-ról, és ha kell, felveszik a harcot a többi hajóval is, bár a kimenetele kétségtelen lenne, tekintve, hogy egy Szupercsillagromboló is itt tartózkodik. Viszont nyugtat a tudat: ha én meg is halok ezen a bolygón, a Flotta nem vész el, vannak értelmes és érdemleges tisztek, akik átvennék a helyemet. Nem mint ha én annyira nélkülözhetetlen lennék. Főleg én nem vagyok az. Csak egy gyáva alak voltam: akár harcolhattunk is volna az Endor-nál tovább, erőinket a vezérhajókra koncentrálva. Ha elpusztítjuk a rebellis vezéreket, még mindig lehetett volna esélyünk a győzelemre, hiába az Executor és a Halálcsillag pusztulása, Vader és Palpatine halála. Győzhettünk volna! De nem...kiadtam a visszavonulási parancsot és mentettem a saját és embereim irháját egy szedett-vedett flotta ellenében. Az azután Anoat-i fiaskó még mindig keserű szájízet hagyott hátra.
Végre felfedezem a fogadóbizottságot is, ami épp a leszállóplatformhoz vezető függőhídon keltek át. Soha se szerettem a függőhidakat. Erős szélben megcsavarodhatott a szerkezetük, és le is omolhat. Igaz, hogy több száz, több ezer vihart kibírtak, de akkor is...emlékeztetnek a Kashyyyk-ra, amiről túl sok jó emlékem nem maradt. Főleg most nem, hogy Ruellis is odapofátlankodott és valószínűleg ördögi tervein dolgozik jelenleg is. De ez megint egy olyan dolog, amire nem szabad most gondolnom, hisz felesleges lenne ilyeneken rágódni, amikor úgy se tehetek jelen pillanatban semmit sem. Tekintetem megakadt azon, aki valószínűleg a felénk közeledő csoport vezetője lehet. Eléggé kitűnő személyiség, nem a termete, de a ruházata miatt. Fintorogni támadt volna kedvem, de nem engedhettem meg magamnak. Elfojtott kuncogást hallottam a hátam mögül, amire megfordultam és kerestem az illetőt. A rohamosztagosok azonban rezzenéstelenül álldogáltak tovább, az arcukat fedő sisak miatt nem láthattam, hogy ki szégyelli el magát. Na mindegy...én is legszívesebben röhögtem volna, na de akkor is!
- Hőstettek? - horkantam fel, majd megráztam a fejem.- Én is üdvözlöm önöket Pestage császár nevében is!
~ Nem mintha ezt komolyan gondoltam volna. Főleg nem a "császári" részt.~
- Lakoma? Bevallom, rég volt már alkalmam ilyenen, de nem kellett volna ennyire igyekezniük miattam... - mondatom közben felmértem a tömeget, majd tekintetem megakadt egy alakon.
A szemem csodálkozva kitágult, majd gondolatban megráztam a fejem. Nem, Ő nem lehetett az. Valakivel csak összetévesztettem. A vezető mintha felfedezte volna, hogy kin akadt meg a tekintetem, így rögtön bemutatta nekem Enith Apal-t. Kétkedve mértem végig a férfit, majd viszonoztam a meghajlást.
- Üdvözlöm. Akkor, akár folytathatnánk is tovább, nem? Meghoztuk a bolygó új lakosait - intettem hátra a foglyok felé. - Amíg el nem érjük a célunkat, lenne olyan szíves, mesélni a bolygójáról? Szégyellem bevallani, de eleddig nem túl sok mindent hallottam a Sedai-ról.

Pellaeon

- Akkor kövessenek - mondta a férfi, majd sarkon fordul és a díszes épület felé indul. Egy tágas kapun lépnek át, egy aranyozott falú, boltozatos kupolájú csarnokon haladnak keresztül, felmennek egy turbólifttel, majd egy tágas helyiségbe érkeznek.
A falakon különféle festmények, előttük pedig szobrok, olyan nagy értékben, hogy abból 1000 éhező is jó lakhatna Coruscant alsóvárosában. Az asztalon pedig mindenféle incsiklandózó sült, saláta és desszert van.
Látszik, hogy a bolygó gazdag, míg a szomszédos rendszerekben nyomorognak. A gróf hellyel kínálja a vendégeket, majd leül.
- Ritkán történik meg, hogy ilyen becses vendégünk legyen - mondja a gróf kásás és negédes hangon. - A Cilpar hőse! Bár mostanában a Birodalmi haditengerészet reputációja nagyon lent van, főleg hogy egyesek kalóznak álltak. Az Anoat rendszerbe még jó, hogy a lázadók elvégezték a piszkos munkát. Gondolom nehéz lehet a sajátjai ellen harcolni.
Enith Apal végigmérte Pellaeont, majd elvigyorodott.

Gerr'ius

- Jó, azon a néven szólítalak Derek, amit választottál magadnak - válaszolta a férfi. - Kérlek, menj el.
Alair meghajol és elsiet onnan. A varázsló végigpillant a frissen nyírt sövényen, majd felsóhajt.
- Visszatérve a kiképzésedre Derek, rád fér. Én is rendemnek utolsó élő tagja vagyok, egyedül járom a Galaxist, már ki tudja mióta, de az időm már közel.
Szomorkásan elmosolyodik.
- Ülj le. Te akkor egy halott ember ruháit és fegyvereit viseled, bár ahogy érzem belül halott vagy. Halott ember pedig nem lehet az utódom. Amit neked felkínálok egy új nézőpont az Erőről. Én magamat mint értékmentőnek mondanám Derek, de ha meghalok, akkor minden amit megtanultam elvész. Nos, szeretnél tanulni tőlem?
Az ujjait az ölébe helyezte és mosolyogva pillantott az egykori szürke jedire.
- A próbákon átestél, ha akarod meggyógyíthatlak. Ja elfelejtettem említeni hogy az ereidben mérgek keringenek, amik lassan megölnek, Derek... Ahogy azok már megölték Gerr'iust, a szürke jedit.

Anair szó nélkül engedelmeskedett az idegennek. Gerr meglepetten figyelte, ahogy ellenkezés nélkül elsomfordál a saját kertjéből. Ilyen alázatosságot és szófogadást csak kétféle ember produkálhat, aki fél és az, aki őszinte hűséggel, illetve megkérdőjelezhetetlen bizalommal viseltetik a dominánsabb fél irányába.
- Miféle rendről beszélsz? – kérdezte. – Kétségtelen, hogy veled van az Erő, ezt még ilyen állapotban is tisztán érzem, de nehéz behatárolni a pontos kasztod és elkötelezettséged. Mi a neved és miféle szerzet vagy?
Szúrós tekintettel figyelte a férfit. Próbálta kitalálni a korát. Ha igaz, amit mondott, már öreg lehet, nagyon öreg, előtte mégis egy életerősnek tetsző emberi lény ült.
Ostobának érezte magát attól, hogy ő még mindig áll, miközben a varázsló a padon tesped, így azonnal helyet foglal, amikor megkérte rá. Egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy már csak azért se engedelmeskedjen, de nem volt már ostoba ficsúr, aki puszta dacból is megnehezíti a saját életét.
- Ki mondta, hogy az utódod akarok lenni?
Nem értette ezt az egészet, ez a férfi úgy beszélt, mintha ő már réges-régen beleegyezett volna, hogy követi majd a sorban. Valójában viszont azt sem tudta, miről is beszélnek pontosan. Idegesítette az idegen. Ha valaki a kocsmában játszaná ezt vele, már rég betörte volna az orrát.
- Az a Gerr’IUs, aki voltam, nem maradhatott életben. Veszélyt jelentett magára és mindenki másra – mondta mélyen a szemébe nézve. – Nem használhattam többé úgy az Erőt, ahogy korábban. Még egy olyan csata, amit a buzeráns kiffar ellen vívtam, és garantáltan beszippantott volna a Sötét Oldal. Végleg. Nem kell megköszönni, hogy ezáltal megmentettem a galaxist egy újabb pszichopatától, mert hidd el egy megvadult Gerr’IUs történelmi genyóságokra lett volna képes. Elég az is, ha végképp békén hagynak. Én már mindent megtettem, amit meg kellett. Itt a kiscsikók ideje! – Elhallgatott egy pillanatra. – Gondolom ez válasz a kérdésedre, eszemben sincs tanulni tőled.
Nem akart tovább beszélgetni, de amikor a férfi valamiféle kórról kezdett mesélni, nem bírta megállni, hogy ne adja ki magából, a haragját.
- Mi a rákról beszélsz? – csattant fel. – Milyen próbák, te szerencsétlen? Én évek óta szabad ember vagyok. Nem tartozom elszámolással semmiféle rendnek vagy embernek. A magam idejében mindent megtettem, hogy kitakarítsam a szemetet ebből a szájbatoszott galaxisból, hát nem érdemlem meg a békességet? Nem? – Szinte már ordított az idegen arcába.
Vett egy mély levegőt. Lassan kifújta és folytatta. Immáron késő volt elzárni a csapot.
- Az ereimben a halálpálca alkotóelemei keringenek. És akkor mi van? Azt hiszed, nem tudom, hogy ebbe bele lehet halni? Nem vagyok hülye. Szerinted nem szándékosan teszem ezt? Az Erőmmel képes vagyok megvédeni magam a káros hatásoktól, és ezzel két legyet ütök egy csapással. Nem halok bele és nem használhatom a régi hatalmam, mert azt lefoglalja, hogy védje a testem. Így biztosan nem jelenthetek veszélyt senkire, nem fognak emberek meghalni az istenkomplexusom miatt. – Közelebb hajolt. – És egyébként Deren, nem pedig Derek.

Elfojtottam egy keserű fintort - ismét. Úgy látszik, hogy az elkövetkezendő idő ebből fog állni. Láttam a díszes épületeket, a csicsás, gaccsos megoldásokat, és legszívesebben szétlövettem volna az egészet. Nem voltam híve az ilyen jellegű építészeti stílusnak, hisz teljesen felesleges, jelentéktelen és értelmetlen volt. Tény, hogy bizonyos szintű díszités jól jön, kiemeli az épületet a szürke egyhangúságból, azonban amikor már túlzásba viszik, inkább a nagy fokú ízléstelenséget mutatja, semmint azt, hogy valaki mennyire gazdag vagy pedig erős. Azonban, nem fintorogtam, nem engedhettem meg magamnak ezt a luxust, mint ahogy már oly sokszor kontrolálnom kellett magam ilyen tekintetben és követtem a fogadóbizottságot. Lépteink hangos visszhangot vertek, főleg a rohamosztagosok fémcsizmáinak súlyos dörrenései. Érdekes módon, az előttünk haladó, igen tekintélyes mérettel rendelkező egyén szinte alig vert valami zajt, csak halk klappogáshoz lehetett volna hasonlítani. Amint megérkeztünk az étkező helyiségbe, megtorpantam, majd zavartalanul folytattam az utamat.
- Eléggé...impozáns - utaltam a nagy mennyiségű, és változatos minőségű ételekre.
Soha se bírtam elviselni az igazságtalanságot, azt, hogy valakinek vagy valakiknek sokkal nagyobb jólét jut, mint másoknak, főleg, amikor ilyen kiugró a különbség a szegények és a gazdagok között. Leültem az egyik székre, miután kísérőim is helyet foglaltak, majd intettem a rohamosztagosoknak, hogy egyelőre várjanak kint, az ajtókon kívül. Nem akartam, hogy a fegyveresek jelenléte zavaró legyen. Amúgy is, ha bármi baj történik, egy szempillantás alatt harcra készen berontanak a terembe és mindenkit lelőnek rajtam kívül, így ez a gondolat legalább megnyugtatott.
- Semmi hősies nincs abban, amikor a saját embereink ellen kell harcolni. Sőt, a harcokban sincs semmi hősies. Az igazán nagy hősök azok, akik vérontás nélkül érik el céljaikat.
Bár ez eléggé fellengzős, és beképzeltnek tűnt egy Birodalmi tiszttől, de...lényegében ez igaz is volt. Már mint a "harc nélküli nemesebb harc" koncepciója. Nem azért csatlakoztam a haditengerészethez, mert annyira szerettem volna látni, ahogy egy jól sikerült lézertalálat darabokra szaggat egy hajót. Nem azért léptem be, hogy tudjam, egy-egy döntésem emberek sorsát döntik el, általában véglegesen, megváltoztathatatlanul. Azért léptem be, hogy valami jobbat érjek el, hogy tehessek valamit, ami a Galaxis javára válik. Ez nem sikerült, de mindez nem is csak egyes egyedül rajtam múlott.
- Nehéz időket érünk meg - vontam meg rezignáltam a vállam, amikor a téma átirányult a haditengerészet "ócsárolására". - Azonban ezekben a nehéz időkben is megteszünk mindent, ami tőlünk tellik. Az Anoat-i helyzetet a kétségbeesés szülte, és higyje el, mi mindent megteszünk, hogy ezt a válságot is megoldjuk. Folyamatosan számoljuk fel a szakadár csoportokat, hajóikat visszaszerezzük, az árulókat megbüntetjük. Ne feledje el, sose: a Birodalom visszavág, most még keményebben, mint máskor, hisz most még nagyobb szükség van rá. Amint látja, még mindig jelentős erőket tudunk kiküldeni a bolygóink védelmére, és remélhetőleg ez idővel csak javulni fog.
A beszéd második felénél már Enith Apal-t, és negédes arckifejezését méregettem.
- Netán valami baja van? Ha valamit ennyire viccesnek talál, kérem, ossza meg velem is! Hátha jobb kedvre derít engem is.
Szóltam hűvösen a férfihoz. Ismét el akartam fintorodni. Kezd ragályossá vállni. Ne felejtsem el felírni a naplómba, hogy ezzel bizony kezdeni kell valamit.

Pellaeon

- Én azt vallom, hogy a lázadókat, a kötelességüket megszegőket meg kell büntetni! - kiáltotta a gróf, majd felkapta az egyik kristálykelyhet, belekortyolt és felkiáltott. - Pellaeon kapitányra, a Birodalom megmentőjére!
Majd teljes erejéből a márványpadlóhoz vágta a kelyhet, ami hangosan koppant, az oldala behorpadt. - Szerzek másikat.
- Hát igen, a Sedai megúszta ezt a káoszt - mondta Apal, és belekortyolt a borába. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy figyelmen kívül hagyta a kapitányt, majd újra elmosolyodott.
- Csak hogy mostanában kikből lesznek a hősök. A sors iróniáján filozófálgatok kapitány. Olyan emberekből lesznek a hősök, akik már a Köztársaság kora nem léptek tovább a ranglétrán.
Felkuncogott.
- Ha Régi Köztársaságnak hívjuk, azzal csak elismerjük a lázadók szánalmas Új Köztársaság nevű államalakulatát. Amit Palpatine Tízezeréves Birodalma elsöpör.
Felemeli ő is a poharát.
- A Tízezeréves Birodalomra! - kiáltja a gróf.

Gerr'ius

- A legelső név amit használtam az Azal volt. A rendem egy elszigetelt bolygón élt, még 4000 évvel ezelőtt. Arra törekedtünk, hogy az Erőt több szempontból, mint egy háromdimenziósan lássuk. Hogy nincs se Sötét, se Világos oldal, hanem folyamatos áramlás. Csak az Erő van.
Megkocogtatja a padot, majd tesz a kezével egy mozdulatot, aminek hála a vízen egy fodrozódás alakul ki.
- Azonban a Sith Birodalom ránk talált, és kiirtott minket. Csak egy tanítvány élte túl. Ez a tanítvány aztán úgy döntött, hogy megpróbálja minél több aspektusból megismerni az Erőt. Járt a Dathomiri boszorkányoknál, Tund varázslóinál, az Jensaaraioknál, megismerte a Sith mágiát, a Jedik filozófiáját és még sok más, az Erőnek olyan ismeretét, amiről még nem is hallottál. Ezek közül néhány lehetővé tette, hogy szabályozza sejtjeinek öregedését. 1500 évvel ezelőtt halott más túlélőkről, akik megmenekültek a rendjük pusztulása elől. Ők egy sokkal harcosabb utat választottak, az évezredek során csak egy legenda voltak: a Szürke Jedik.
A távolba révedt, majd felsóhajtott.
- Szét voltak szórva a Galaxisban. Egy napon a magányos túlélő egy telepeshajó roncsai között egy fiatal zabrakra bukkant. A gyermek Trygra Nagoon volt, és erős az Erőben. Az Erőmágus maga mellé vette tanítványnak, mindent megtanított neki amit tudott. Később Nagoon elhagyta a mesterét, mikor vége lett a kiképzésnek, és megalakította a rendjét. Azonban mindig is kalandvágyó volt, és végül ez lett a vesztve... A történet többi részét ismerhetted.
Felállt, összekulcsolta a kezét, és a távolba révedt.
- Az időm hamarosan lejár, már az Erő segítségével sem tudom a sejtjeim elhalását megakadályozni. Szerencsés esetben csak egy évem van hátra, a másik esetben meg négy hónap. - Gerr'iusra pillantott. - Nem halt meg az a Szürke Jedi aki benned van. Csak meggyengült. Akkor miért viseled a köpenyüket. Enged meg, hogy segítsek, ifjú barátom.
Előrelépett, kinyújtotta a kezét.
- Meg kell találnom az utódomat. Az Erőben olyan áramlatok támadtak, amelyek megváltoztatják a Galaxis történelmét... Látomásaim voltak, és a Sithek Birodalmának pusztulásával csak új veszélyforrások tűntek fel. A Galaxisnak szüksége van rád.

Láthatólag egyikük sem értette meg, hogy miről is beszélek nekik. Sejtettem, hogy ez lesz, hisz mindig is elnyomják az értelem hangját, ha az akadályozza valakinek a személyes előrejutását, az igényeit...a céljait. Kötelességemnek éreztem viszont, hogy ezekben az időkben megőrizzem elveimet, és ebben soha, senki sem ingathat meg. Ismét éreztem, hogy el kezd sajogni a fejem, elegem volt már ebből az egész szórakozásból. Ikább csak le kellett volna küldenem a foglyokat a bolygóra, én nekem meg a Chimaera-n maradni. Kár volt ide lejönni, hisz egyre jobban kezdtem úgy érezni, hogy ez az egész helyzetet tényleg az én fogadásomra találták ki - csak hogy egyáltalán nem jó okokból. Mint ha csak egy színpadra ültettek volna, céltáblául a mocskolódásoknak. Poharat emeltek rám, de a poharat, amiből ittak, a földhöz vágták. Egyértelmű utalás, hogy nem nagyon kedvelnek engem. Arcomon ragadozó vigyor terült szét egy pillanatra, miközben a földön guruló kelyhet figyeltem, majd tekintetem vissza emeltem a kövér alakra, majd rögtön Apal-ra.
- Tény, hogy nem léptettek elő, viszont nem a rangon múlik az, hogy ki lehet "hős" és ki nem, bár én önmagamra nem tekintek hősként. Egy egyszerű közkatona is megváltoztathatja a Galaxis sorsának alakulását, és egy nagy vezető is elbukhat a szerepében. Mint említettem, nem akarok hősködni, sem hős lenni, csak teszem a dolgomat a Birodalom védelmében, ahogy mindig is tettem. Ahogy tettem azt a Régi Köztársaság idején - nyomtam meg direkt a "régi" szót.
Tudom, hogy sokan még most sem tudják elfogadni, hogy bizony a Birodalom egyre jobban gyengül, és nem biztos, hogy egyáltalán hosszabb ideig tudjuk tartani magunkat a Lázadók ellen. Az ilyen időkben össze kéne fognunk, azonban, ahogy az régen is volt, most is a Birodalom tetemén lakmározó dögkeselyűk kerültek hatalomra. Példa erre Enith Apal és a kövér mestere.
- Palpatine úgy képzelte el a tízezer éves birodalmát, hogy Ő fog uralkodni felette hosszú ideig. Az a tény, hogy a Lázadók, akiket maguk ennyire lenéznek, pedig igen csak jelentős fenyegetést jelentenek a számunkra, képesek voltak egy lövéssel elpusztítani a Császárt és Vader-t, mutatja, hogy bizony ez így nem mehet tovább.
Amikor a többiek emelték poharukat a Tízezeréves Birodalomra, én is felemeltem a poharam, és követtem a példájukat, azzal a kivétellel, hogy nem tettem hozzá a tízezeréves jelzőt. Mert tudtam, hogy nem tízezer évig, de jó, ha tíz évig tudjuk tartani magunkat, kivéve, hogy ha szerzünk még hajókat, fegyvereket, embereket. Jól kiképzett hajókat, modern fegyvereket és jó állapotban lévő hajókat. Ezek nélkül semmit sem tehetünk.
- Tudják, soha se tudtam megérteni azt, amikor a vakbuzgóság erőt vesz a realitáson, illetve annak érzékelésén. Maguk egy álomvilágban élnek, egy olyan világban, ahol az Executor még mindig meg van, ahol Palpatine és Vader él, ahol Tarkin Nagymoff is hatalmon van, talán még Kinman Doriana is. Azonban ez nem a valóság, és maguknak is be kell látniuk ezt. Össze kell fognunk ezekben a vészterhes időkben, de én azt veszem észre, hogy egy egészen jelentéktelen bolygó védelmére egy akkora mini-flottát rendelnek ide, amely teljességel irracionális. Azt látom, hogy a Birodalmi Flotta Főparancsnokán élcelődnek, miközben maguk mit tettek a Birodalomért? Semmit. Ha mindez nem tetszik maguknak, arról én nem tehetek.
Elveszek az asztalról egy szalvétát, megtörlöm a szám, majd az összegyűrt papírfecnit ledobom az asztalra.
- Köszönöm a szívélyes fogadtatást, de még bőven van mit elintéznem. A foglyokat itt hagyjuk. Gondolom maguk is tudják, hogy nem hagyhatják el a Sedai-t. Akkor hát, Uraim... - biccentettem a két ellenszenves alaknak, majd hátratoltam a székem, készen arra, hogy eltűnjek innen.

Azal. Gerr’IUs ízlelgette a nevet. Az emlékei közt kutakodott, kereste, hol hallhatta már korábban. Az erőlködése viszont sikertelennek bizonyult. Az egykori mentor biztosra vette, hogy soha életében nem találkozott még vele. Ezután a jelentését próbálta kisilabizálni. Ismert néhány nyelvet, de egyikben sem talált még csak hasonló kifejezést sem. Feladta.
A férfi filozófiai megközelítését megértette. Egykoron ő is arra törekedett, hogy az Erő minden létező aspektusát megismerje. Ez kimondatlanul ugyan de a kasztja kötelessége volt. Még akkor is, ha ezáltal napról-napra kockáztatta, hogy végérvényesen elnyelje a Sötét Oldal.
A fodrozódó vizet bámulta, szótlanul várva, hogy a víztükörből eltűnjenek a torzító hullámok. Valahogy megnyugtató volt látni, ahogy a zavarból harmónia és békesség születik. Hiába zavarjuk fel ezerszer, ezeregyedjére is elsimul, leülepszik.
Figyelmesen hallgatta, amit mondott. Tökéletesen átérezte, milyen az, amikor az ember egyedül marad, amikor elveszít mindent, ami valaha fontos volt neki. Azal rendjét is lemészárolták, Azal is egyedül maradt. Egy röpke pillanatra lehunyta a szemét és amikor újra kinyitotta, már másképp nézett a férfire. Sorstársként.
Nagoon nevének említése önkéntelenül kerekítette el Gerr szemeit. Jóformán az álla is leesett. Nagyon gyorsan sikerült rendeznie az arcizmait, de nem kizárt, hogy a másiknak is feltűnt a pillanatnyi elgyengülés. Soha nem hallott még így a valamikor rendje megalapítójáról. Hihetetlennek tűnt, hogy az az ember ül előtte, aki kiképezte a nagy Trygra Nagoont, a Szürke Jedik legnagyobbikát.
- Ismerem – felelte, mikor a zabrak halálának körülményei jöttek szóba. – Legalábbis hallottam egy verziót, de 1500 év mégis 1500 év, a történeteknek pedig rossz szokásuk, hogy minden alkalommal apró változásokat szenvednek el a mesélőik fantáziájának, memóriájának, vagy éppen annak hiányának jóvoltából.
Mikor Azal felállt, egy pillanatig habozott, hogy kövesse-e a példáját, de végül úgy döntött, ülve marad. Nem akarta elvenni tőle az emlékezés magányát.
- Nem tudsz segíteni – mondta szándékosan kerülve a különleges Erőhasználó tekintetét. - Senki nem tud. Nem a képességeim romlottak el, hanem én magam. Törött vagyok, és, ami egyszer darabokra hullott, másodjára már még könnyebben roppan össze. Képtelennek tartom magam arra, hogy elviseljem a hatalom súlyát. – Teljesen őszintén beszélt. Halkan, mint az erőtlen tavaszi szellő. – Mikor először billentem át a Sötét Oldalra, a Jedi Rend segítségét kértem – kezdte -, de ez csak egy ideig nyújtott biztonságot. Fojtogatott a szabályrendszerük, ezért eljöttem. Majdnem tíz évig voltam képes a helyes, vagy helyesnek vélt úton maradni, majd a Derturyus elleni harccal újra magához vonzott a gonosz. Ekkor már nem láttam más megoldást, úgy döntöttem letészem a lantot. Ennek az eredményét látod most. – Végigmutatott magán, de valójában nem a külsejére utalt, hanem sokkal bensőbb dolgokra. Olyanokra, amelyeket Azal simán megérezhet. – Több veszélyt jelentenék, mint reménységet vagy vigaszt. Ugyanakkor elnyerted a kíváncsiságomat és az odafigyelésem. - Beszélgetőpartnere ezen a ponton már érezhette, hogy enyhült a férfi ellenkezése. Gerr’IUs felállt és közelebb lépett. – Mit várnál el tőlem? Mire szeretnél tanítani? Milyen veszélyre célozgatsz? – Egy pillanatra elgondolkodott. – Ja és, talán a legfontosabb, miért vállalnál ekkora kockázatot velem?

Pellaeon

- Szóval úgy gondolja, hogy álomvilágban élünk - mondja Enith, majd feláll. Rámereszti a szemeit, a kezeit ökölbe szorítja. - Higgye el, hogy ez hamarosan megváltozhat. Elmehetnek!
Mondja a tanácsadó.
Pellaeon amikor kilépett az ebédlőből, meglátja a rohamosztagosait. A padlón fekszenek, többjüket megszabadították a sisakjától, elvágták a torkukat, vagy más módon végeztek velük.
Minden emberem meghalt, aki követte a bolygóra. Bentről hirtelen egy sikoly hallatszott, majd egy lézerlövés.
- Kérem, ne ölje meg! - sikítja Boren felesége.
Ekkor a folyosón három, vörös köpönyeges császári őr tűnik fel, majd megszólalnak.
- Pellaeon kapitány, ne mozduljon - mondja a vezetőjük, és rászegezi a kétélű pengét. - A Császár emlékének meggyalázásáért letartóztatjuk.
Pellaeont a következő pillanatban megszabadítják a kommunikátorától és a fegyverétől, majd belökik egy cellába. A szűk és nyirkos helyiség sarkába egy ismerős alak kucorog. Boren moff.
- Norquestet megölték - mondja. A vállán egy hevenyészett kötés díszeleg. - A fiaimat pedig elvették. - teszi hozzá keserűen.

Gerr'Ius

A férfi elmosolyodott, majd Gerr'ius felé pillantott.
- Nem mese, ott voltam - válaszolja. - Az a veszély egy sötét áramlat, tele tűzzel és lángokkal. Látomásomban láttam, hogy az erőhasználók egy új nemzedéke emelkedik a Galaxisba. Az Erő újra örvényleni fog az egymásnak feszülő hatásoktól. Ebbe én már nem vehettek részt, Gerr'ius.
Mintha Gerr'iusnak a belsőjét szólította volna meg.
- Nos a kérdésedre az előbb választ kaptál. Hamarosan az időm véget ér, de a tiéd csak most kezdődik. Megküzdöttél a sötét oldallal, és most kipihented a fáradalmaidat. Megtanítalak hamarosan mindenre amit tudok, barátom. És hogy mit várok tőled? Hogy segítsd az új nemzedék felemelkedését. Vissza kell térned. VISSZA KELL TÉRNED!
Kinyújtotta a kezét, Gerr'ius úgy érzi mintha a belsőjében perzselő lángok támadtak volna, amelyek végigszáguldottak az erein, a vérén, minden szervén és a csontjain. Kiégették a felesleges méreganyagokat, amelyek a sejtjeit rombolták.
A fájdalom pokoli volt, és mire véget ért, Gerr'ius még soha nem érezhette ilyen ébernek magát. Mintha csak belülről lelocsolták volna egy vödörnyi, hideg és tisztító vízzel. Újra fiatalnak érezte magát.
- Most már tiszta vagy.
Gerr'ius úgy érezheti mintha az izmai ruganyosak lennének és ő olyan erős, mint 25-30 éves önmaga.
- Van kérdésed? - kérdezte a szürke jeditől. - Gerr'ius, Nagoon tanítványa.

Különös érzés kerítette hatalmába. Azalt mintha már nem is csak a fülein keresztül érzékelte volna, hanem valahol sokkal mélyebben, a lényének egy szinte teljesen elfeledett részével. Talán azért mert nem is Deren Klumnak szóltak a mondatok, akinek kiadta magát, hisz a férfi egyenesen neki címezte őket. A szunnyadó Gerr’IUsnak.
- A fenébe. – adott hangot meglepettségének. – Gyűlölöm a próféciákat, még soha nem jelentettek semmi jót.
Megértette Azal szavait, a legtöbb dologban igazat is adott neki, de még mindig képes volt tartania magát. El sem tudta képzelni azt az érvet, ami esetleg visszaadhatja a tettvágyát és a hitét. Mindig is ez a két dolog volt a cselekedetei mozgatórúgója, ő pedig gondoskodott róla, hogy az alkohol és a drogok maradandóan kiöljék őket belőle.
- Egy új nemzedék? – csodálkozott. – Sosem voltam jó a tanításban, csapnivaló mentor és vezető vagyok. Valljuk be, mindig inkább voltam a kar, amely odacsap, mintsem az agy vagy a lelkiismeret.
Le akarta zárni a beszélgetést. Nem szándékozott hiú ábrándokkal viszonozni Azal őszinteségét. Sokkal jobban ítélte, ha azonnal nemet mond, és nem biztatja az őskövületet. Szólásra nyitotta a száját. Ekkor nyújtotta ki a kezét a másik férfi.
Különös erő kerítette hatalmába a testét. Minden porcikája bizsergett, sőt lüktetett. A testhőmérséklete ugrásszerűen emelkedett meg, úgy érezte, mentem elemésztik a belső lángok. Az ereiben mintha nem is csak egyszerű vér közlekedett volna, hanem valamiféle különös forró anyag. Az inak és izmok megfeszültek. Még a csontjai is fájtak. Ilyen lehet meghalni?
Mindig jól tűrte a megpróbáltatásokat, ritkán üvöltött, főleg nem fájdalmában. Most viszont artikulálatlan kiáltás hagyta el a torkát. A léte legmélyebb pontjából fakadt, levegőt és szenvedést préselve ki a testéből.
Megszédült. Szélesebb terpeszbe csúsztatta a lábait, hogy megtartsa a saját súlyát, de még így sem érezte magát stabilnak. Legszívesebben hátrahuppant volna. A fetrengés még jobb lenne. És a szenvedés elillant.
Mintha soha nem is létezett volna, nyom nélkül vált el a testétől és a tudatától. Friss volt, éber, szinte már-már fiatal. Úgy érezte magát, mint húsz évvel korábban, mint amikor még ereje teljében járta a galaxist. Különös gondolata támadt, amit normális körülmények között gondolkodás nélkül elvetett volna, most viszont a hajához nyúlt és kitépett belőle néhány szálat. Ledöbbenve tapasztalta, hogy nem mindegyik volt ősz.
Eszelős módon kezdte végigtapogatni az arcát. Fáradt ábrázat volt, barázdált és szakállas, mégis eltűntek az elmúlt években felszedett ráncok. Nem lett kisfiús, sokat látott férfi arc volt ez, aki számára nem ismeretlen a szenvedés.
- Yoda kis pöcsére – ámuldozott.
Nyomós érvet kértem, de ilyenre még én sem számítottam.
- Csak kérdéseim vannak – felelte, miközben csak most eszmélt rá, hogy végig a kezében tartotta a markolatát. – De nem számítanak.
Bekapcsolta a fegyvert. Ismerős ezüst fény, megnyugtató zümmögés.
Féltérdre ereszkedett, a fénykardot pedig lefelé fordítva tartotta, mindkét kezét a markolaton pihentetve. Lesütötte a tekintetét.
- Egyetlen mozdulattal töröltél el húsz évnyi önpusztítást – mondta. – Sosem mondtam ki, de néha álmodtam róla, hogy mit tehetnék, ha visszapörgethetném az idő kerekét. Most megtetted helyettem, legalábbis számomra. Nem biztos, hogy én vagyok a megfelelő választás a feladatra és nem ígérek semmit, de megpróbálok neked segíteni. Hálás köszönet.
Felegyenesedett. Nem értette miért tette mindezt, de már rég lemondott róla, hogy megértse az Erő hatalmát. Mi történt velem?

Kisiettem az ebédlőnek nevezett együttesből, bár leginkább egy agyondíszített vájúra emlékeztetett. Amint kiléptem az ajtón, megtorpantam. Az őrök, akiket iderendeltem, halottan feküdtek a padlón, torkukon széles, vörös csík tátongott. Nem kellett lehajolnom hozzájuk és leellenőrízni a pulzusukat ahhoz, hogy tudjam: ők már elhaláloztak. Azonnal az övemen függeszkedő pisztoly után nyúltam, majd terveztem, hogy rögtön utána a kommunikátoron keresztül riadóztatom a Chimaera-t és a legénységét. Ezek azonban csak tervek voltak, hisz egyszerre több dolog is történt: női sikolyokat hallottam egy közeli szobából, és tudtam, hogy ki is az, akit kegyetlenül kivégeztek. Meg akartam indulni abba az irányba, hogy legalább megakadályozzam, hogy megbecstelenítsék a holttestet, viszont ekkor a folyosón feltűnt három régi vágású császári őr. Legalább nem lilaköpönyegesek voltak, hanem vörös ruhában feszengtek, olyanban, amilyet Palpatine rendszeresített még uralkodása évei alatt. Meglepetten néztem rájuk, azonban már sejtettem, hogy mi fog következni. Hát, nem tévedtem.
- Le akarják tartóztatni a Birodalmi Flotta Főparancsnokát? - hördültem fel, kezemben még mindig ott szorongattam a pisztolyomat.
Azonban mindezzel nem tudtam semmit sem kezdeni, hisz nemsokára elvették a fegyveremet és a kommunikátoromat is. Arcomon kendőzetlen düh áradt szét, vegyülve egy kis feszengéssel. Félelmet nem mutattam, hisz az nem illett volna a rangomhoz és a betöltött pozíciómhoz. Nem hagyom, hogy egy csoportnyi közkatona szórakozzon velem, és nem adom meg nekik azt az örömöt, hogy félni lássanak engem. Néhány perccel később már megtapasztalhattam azt, milyen a cella energiacellájának rosszabbik oldalán lenni. Eleddig mindig én küldtem oda valakit, most pedig...hát, az első dolgom, amint visszatérek a Chimaera-ra, hogy kényelmesebbé teszem a cellákat, hát ha egyszer még én is bekerülök oda. Már ha visszatérek a Chimaera-ra. A periférikus látómezőmben mozgást veszek észre, arra fordulok, és meglátom Boren-t az egyik sarokban.
- Norquest-et is? - hangomban már nem lehetett hallani a meglepettséget, azok után, ami itt történt.
Nem tudom, hogy el kellene mondani-e neki, hogy a feleségét megölték-e, de előbb vagy utóbb úgy is megtudja, ha én nem, majd fogvatartóink mondják el, és ők nem fogják olyan kíméletesen átadni az üzenetet, mint én.
- Boren, sajnálom, de Ciara-t is kivégezték. Próbáltam segíteni rajta, de amint látja, engem is elfogtak. Megígérem magának, hogy kijutunk innen. Hogy hogy? Azt még nem tudom. De azt tudom, hogy ezt még meg fogják keserülni, de nagyon! - a kezem ökölbe szorult, majd a cella falát kezdem el csapkodni.
- Őrök! Jöjjenek ide! Ez parancs!

Pellaeon

Boren a markába temette az arcát, majd hangosan kezdett el lélegezni, aztán felnézett, majd megtörölte a szemét.
- Ezt megkeserülik! - üvöltötte. - A fiaim?
Pellaeon válaszára egy rohamosztagos sétált oda, ráérős léptekkel. A fehér páncélos katona ránézett a kapitányra, majd megszólalt:
- Maga fogoly, így nem parancsnolhat. Az árulóknak járó kivégzést fogja kapni.
Közelebb hajol a rácshoz.
- Remélem majd én fogom meghúzni a ravaszt, gyáva féreg. És jobban teszi, hogy ha lehiggad...
Amikor elmegy, Boren felnézz.
- A Császári Testőrség is a bolygón van. Azt hittem, hogy Palpatine halálával feloszlottak.

Gerr'ius

Azal bólint, és elmosolyodik, aztán int Gerr'iusnak, hogy álljon fel.
- Én csak a dolgomat tettem. Túl sokáig voltam befordulva, csak az Erő áramlatait figyelve, te talán teljesen más útra lépsz mint én. Azonban, te megjártad az Erő olyan áramlatait, ahonnan nincs visszatérés. Ki más lenne képes arra, hogy kiképezze az új generációt. Eddig a kar voltál, de itt az ideje felnőnöd és a lélekké válni.
Hirtelen megtántorodott, majd felnyögött.
- Bocsáss meg, az előbbi tett sok energiát követelt tőlem, de jól vagyok. Csak tudd, hogy a te életed is hosszabb lesz innentől, de a feladatodhoz neked is el kell sajátítanod, hogy meghosszabbításának módját. Az első lépés a türelem. Benned megvan. Nos, ifjú Gerr'ius. Mint mondtam ez a bolygó egy áramlat útjába került, érzem hogy veszélyben van.
Az ég felé pillantott.
- Segítenünk kell.

Gerr agya villámgyors üzemmódba kapcsolt. Olyan sebesen szárnyalt, hogy a felfogása nem volt képes dekódolni mindazt, ami átsuhant rajta. Legalábbis nem azonnal. Most, hogy eltelt már néhány perc, kezdte utolérni a gondolatait. Az a tény, hogy Azal ilyen könnyedén képes volt meggyógyítani, új reményt adott neki. Tervet.
Talán ez a hatalom elég arra, hogy ő is megváltoztassa valaki életét, illetve pontosabban arra, hogy életet leheljen valakibe, aki miatta egyesült az Erővel. Elképzelhetőnek tartotta, hogy feltámaszthatja azt az embert, aki mindig a legfontosabb volt számára. Ha pedig erre a legfikarcnyibb esély is megvan, megéri végigcsinálni. Végérvényesen eldöntötte, hogy követni fogja a férfit.
- Jobban bízol a képességeimben, mint én magam, pedig ez egyáltalán nem magától értetődő dolog – mondta. – Nem vagyok híján a kellő mennyiségű önbizalomnak.
Mikor Azal megtántorodott, Gerr’IUs utána kapott, de végül nem volt szükség arra, hogy valóban közbelépjen. Az Erőhasználónak sikerült megtartania az egyensúlyát.
Kissé csalódottan hallotta, hogy mégis sokat vett ki belőle a gyógyítás. Egy pillanatra elbizonytalanodott abban, hogy valóban képes lehet majd életet újraalkotni, de végül elhessegette a gondolatot. Ezen ráérek később is agyalni.
- Ebben az esetben menjünk. Segítsünk annak, akinek kell, hogy aztán elkezdhessük a fejtágításom.
Megigazította az övére tűzött fénykardját és Azal mellé lépett, mintegy jelezve, hogy kész az indulásra.
A gondolatai viszont kusza összevisszaságba fonódtak. Egyszerre élt a múltban, a remélt jövőben és a valóságban. Mindenre megpróbált odafigyelni, egyiket sem szerette volna most elengedni. Egyszerűen szüksége volt rájuk. Nem tudta pontosan milyen kasztba állt be, mi lesz vele az elkövetkezőkben, vagy azt, hogy egyáltalán mit fognak tenni legközelebb, de ez nem is számított. A távlati célok felülírtak mindnet.
Szinte halhatatlanná válhatok. Ha sikerül visszahoznom őt az életbe, neki is megtaníthatom a technikát és így hosszú évszázadokig lehetünk együtt. Hát kell ennél jobb jövőkép. Ebben a pillanatban mindenre képesnek érezte magát.

- A fiairól nem tudok semmit. Nem láttam őket azóta, hogy elhagytuk a Chimaera-t. Remélem, hogy Ardiff idővel kapcsol, és leküldi az embereit. Ha nem, akkor igen csak nehéz lesz kijutnunk innen.
Idegesen kezdtem el mászkálni a szűk cellában, amit inkább egy ember számára terveztek, semmint kettőnek. Boren még inkább a sarokba igyekezett húzódni, azonban ez már fizikailag képtelenség volt. Egy pillanatra megálltam, kopogtattam, őrért kiabáltam, aztán folytattam tovább. Nemsokára meg is érkezett a rendelt őr, azonban nem olyan eredménnyel, amit vártam...de olyannal, amit sejtettem, hogy következni fog. Arcomon düh kezdett eluralkodni, keverve tehetetlenséggel. Kezdtem egyre jobban unni ezt a helyzetet. Ruellis van ez az egész helyzet mögött! Biztos, hogy ezek szakadár Birodalmiak! És Ruellis direkt ide küldött engem, Boren-t és Norquest-et, illetve a családjaikat. Azt akarta, hogy kivégezzék őket, és lám: Tascl még ugyan életben, de a feleségét megölték és valószínűleg a gyerekeit is. Norquest halott és nem tudom, hogy rajta kívül még hányakat öltek meg. Az embereimet lemészárolták, gyáva módon, hátulról. Nem hinném, hogy az embereim harcoltak volna a rájuk támadókkal. Nem, azok gyanútlanul megközelítették őket és csendben kivégezték mindannyiukat, úgy hogy alig voltak tőlem pár méterre és nem hallottam semmit. Ezen fajta árulás igen csak megrendítő és elképesztő volt. Elképesztő...hogy ezek ilyet mernek tenni velem! Amikor Boren megemlítette, hogy bizony ezek a Birodalmi Őrök a régi Császár egyenruháját viselik, elgondolkoztam.
- Biztos, hogy szakadárok. A régi Birodalom hívei, akik nem merik elfogadni, hogy az Endor-nál meghalt Palpatine és Vader is. Még mindig őt istenítik és valószínűleg nem tett jót nekünk az, hogy én nyíltan felemlegettem, hogy bizony a mesterük halott és én nem is sírom őt annyira vissza. Remélhetőleg nemsokára jön valaki fejes, akivel beszélhetek. Valamit tennünk kell és most...most csak várunk, és figyelünk addig, amíg nem tudunk mást tenni.

Pellaeon

- Kicsit furcsa volt, hogy a Császári testőrök az egyik napról a másikra eltűntek Coruscantból - mondta Boren, a szeméből egy könnycsepp csordult ki, majd fojt végig az arcán. A férfi letörölte. - Őket a Császár iránti feltétlen engedelmességre képezték ki, és ez kiterjedt a Palpatine által kijelölt utódra is. De ilyenről nem tud senki sem, hisz Pestage önként ült a trónra.
Odalépett a rácsokhoz Pellaeon mellé.
- Hol lehet a maga hajója és a flottája? - kérdezte Boren kíváncsian.
- Csöndet - kiáltott oda az egyik rohamosztagos.

Gerr'ius

- Ezt a választ akartam hallani - mondta Azail, majd odaintette magához a birtok egyik szolgáját. A kisfiús arcú férfi azonnal elvezette őket a villa garázsába, ahol egy kényelmes terepsikló várta őket. A varázsló bevágódott a vezető oldali ülésbe, majd gyújtást adott a járműnek.
Hamarosan kiértek a birtok kapuján, és a hegyek felé indultak. A láthatáron feltűnt egy épület, pontosabban a romjai. Egykor olyan lehetett mint az a villa, ahonnan a két erőhasználó eltávozott, de csak az egyik tornya állt, a gondozott pázsított fekete mélyedések rondították el.
És köztük a szolgák és a nemesek holttestei hevertek, rajtuk lézer ütötte lyukak.
- A Birodalmiak voltak. Úgy fest, hogy valakit keresnek...

Egy kölyökképű lótifuti vezette őket a garázsba. Gerrnek kedve támadt volna belekötni, csak azért, hogy az érezze a törődést. Mégis erőt vett magán és békén hagyta a szolgát. Tudta, hogy az semmivel nem érdemelte ki az ellenszenvét, de kezdett szomjas lenni. Pontosabban érezte a véréből hiányzó alkoholt. A nyelvével szájpadlását nyalogatta, mintha azt remélné, hogy ott találhat elkóborolt vagy megmaradt ízeket. Bosszúsan húzta el a száját, miután feladta a kísérletet. Remélem Azal nem antialkoholista. Egy-két pohár még senkit nem ölt meg.
A sikló, amivel távozni készültek, jó kis vasnak tűnt. A Szürke Jedi maradvány kiropogtatta ujjait, annak reményében, hogy ő fog vezetni, de sajnos Azal még csak fel sem ajánlotta neki ezt a lehetőséget. Rossz pont!
Nem adott hangot nemtetszésének, inkább hátradőlt és élvezte, ahogy a szembe szél cirógatja frizuráját. Az elején, amikor még barátságos volt a sebesség, jó szónak bizonyult a cirógatás, de aztán, a kilométeróra jelzőjének emelkedésével egyre kellemetlenebbé vált a dolog. Szinte egész úton tele volt a saját hajával a szája, és hiába simította ki arcából újra és újra, egy pillanattal később már kezdhette is elölről. Nem elfelejteni, a hosszú haj nem praktikus.
A villa, amelyhez közeledtek meglehetősen feltűnő hely volt. A probléma csak az, hogy ebben az esetben nem a csodás szobrok, építészeti mesterművek, vagy elegáns emberek tették azzá, hanem a sűrű füstoszlopok és a pusztítás egyéb jelei. Szinte földig rombolták az épületeket, nem kímélve a lakóikat sem. Amint elég közel értek, Gerr’IUs kirobbant a siklóból. Nem vette figyelembe, hogy az még mindig mozgásban van, az Erőhasználó kicsatolta magát és már ugrott is.
Mivel néha gyakorolt a vívást, nem volt újdonság számára egy ilyen bonyolult mozdulat. A Juyo forma agilitást követel meg a használójától, így a tökéletes földet érés előtt még egy látványos szaltót is megengedhetett magának.
Nem úgy tűnt, mintha most ment volna végbe a támadás, de azért lecsatolta a fénykardját, biztos, ami biztos alapon. Rengeteg holttestet látott, mégpedig lézernyalábokkal kilyuggatott testeket. Nem hatotta meg a látvány, nem ismerte ezeket az embereket, sokkal jobban aggasztotta, hogy talán még a közelben vannak a merénylők. Igen, többes szám, hisz ekkora pusztításra nem képes egy magányos harcos. Talán csak én tudtam volna megtenni pár évtizede. Nem látta értelmét, hogy egyenként végignézze az áldozatok pulzusát, úgy gondolta, aki ilyen támadást indít, sosem végez fél munkát.
Azal is megérkezett mellé. Gerr kinyitotta a sikló ajtaját és visszaszállt a helyére.
- Azok bizony – válaszolta egykedvűen. – Ha kerestek is valakit, már biztosan nincs itt. És ez a jobbik eset, ha viszont nem találták meg, a többi villa is veszélyben lehet. – Nem érdekelte az emberek sorsa, pusztán megállapította a tényeket. – Hogyan tovább? Megnézzük közelben lévő többi kúriát?

Jobbra. Balra. Jobbra. Balra.
Csak sétáltam a cellában, utamat csak a falak állították meg, s késztettek visszafordulásra, hogy aztán a következő fal ismét megfordítson. Ez így ment hosszú perceken keresztül, miközben az esélyeimet mérlegemtem - az esélyeimet a túlélésre, és arra, hogy kiderítsem, még is mi a fészkes fene folyik itt? Az egésznek a gyújtópontja valószínűleg az endori katasztrófa volt. Az akkori vereség sokakat megrázott, amiket azóta se tudtak kiheverni. Az ezt követő űrt nem pótolta senki sem -vagyis inkább túl sok mindenki töltötte be a Palpatine után támadt űrt. A legjobb példa rá Pestage, aki önkényesen nevezte ki magát a Császárnak. Tény, hogy Palpatine jobb keze volt, vagy legalábbis nagyon közel állt hozzá, de sokan nem ismerik el a hatalomátvételét, és amúgy is, az Annaj-nál már bebizonyosodott, hogy a Birodalmi Flotta és Hadsereg szétesését csak Palpatine és Vader jelenléte akadályozta meg. Amint ők eltűntek, a hatalmaskodó tábornokok kihasítottak maguknak akkora szeletet, amekkorát csak tudtak, aztán eltűntek, lehetőleg minél messzebb egymástól. Amikor viszont az egész ügy leülepedett...még mindig lehetett találni olyanokat, akik a régi rendszert imádták, akár fanatikus szinten is. Az a tény, hogy minden szétesett, csak tovább erősítette őket a hitükben, különleges módon, bár hogy miért, azt nem tudnám megmondani. És most, itt vagyok, egy liyen kis fanatikus kócerájban. Bár felmerülhet az a lehetőség is, hogy egy alvósejttel van dolgunk. Akármi is, ez a sok agyalás rajtam nem segít, sőt, másokon se. Így aztán maradt a mászkálás, az egymásnak vetett szavak, és a merengés.
- Valószínűleg még a Császári Testőrök is tudták, hogy az új vezetés, aki átveszi Palpatine helyét, nem fogja őket szívelni, hisz ők ténylegesen Palpatine-hoz voltak hűségesek. El kellett tűnniük. Azóta mi maradt nekik? Rágódnak a rég múlt emlékein, és várják, hogy valami különös módon a Császár visszatérjen. Hallottam már pletykákat arról, hogy akár a vén öreg még életben lehet, hisz egy hajó a Halálcsillag robbanása előtt elhagyta a hajót, igaz, hogy az a Köztársaságiak felé haladt. Egyesek szerint Luke Skywalker volt...Anakin Skywalker, azaz Vader fia. Emlékszem még rá a Köztársaság idejéből...nem hittem volna, hogy ez lesz... - az utolsó rész inkább merengés volt.
- Tehát Luke elvitte Vader-t, de akkor mért ne vihette volna el más Palpatine-t? Nem találták meg a testét, senki sem állíthatja biztosan, hogy meghalt...így aztán várnak és várnak.
Hosszú okfejtésem alatt bólogattam, mint ha hittem is volna magamnak. Legalábbis, logikusnak hatott, nem? Akkor mért érzem úgy, hogy nagyot tévedek? Amikor Boren a flotta felől kezdett érdeklődni, egy rohamosztagos elkezdte a falat verni, de nem vettem róla tudomást.
- Néhány hajó a Cilpar felett maradt, a többiek a Coruscant-on várakoznak. Egy-két hajóm van itt, a Sedai felett is.
Belerúgtam a falba, csak úgy passzióból. Sokszor hallgattam már ki foglyokat, így tudtam, hogy leginkább arra várnak, hogy az elveszítse a nyugalmát. Általában ez több napba kerül. A fogoly el van zárva mindentől, egy kis szobában, talán még világítás sincs benn. Rágja őt a bizonytalanság, hogy mi fog vele történni...előbb-utóbb megtörik, kezdődhet a kihallgatás. A jel az, ha valaki ideges. És én adtam az idegeset. Folytattam tovább a mászkálást, és néha belerúgtam a falba, hadd szokja a rendszert.

» Hajnal a Sedai-on