Sedai

First topic message reminder :

A telepesövezet szélén lévő bolygó. A felszínét smarangdzöld szavannák borítják, és hatalmas, vörös hegységek borítják, amelyeknek a csúcsát hósapka borítja. A bolygó néhány nagyobb városa az északi kontinens partvidékén találhatóak, rajtuk kívűl kisebb, falusias jellegű települések és farmok találhatóak.
A bolygó uralkodója Derralon gróf, a bolygó nemesei pedig a bojárok.

Adrian mosolyogva nézi Gerr'IUs viselkedését. Annyira abszurdnak tartotta, hogy egy ember öregségére is ilyen éretlen maradjon. Persze, szórakoztató volt a barátját hallgatni és figyelni, de azért a volt Jedi eléggé aggódott szürke "kollégájáért". Mondjuk van, aki azt mondja, hogy az öregkorban virágzik újra a gyerekkor. Azért Adrian nem vágyott rá, hogy pelenkákkal kelljen gondoskodni róla öregségére. Jó dolog, ha gyerek valaki, de azért valahol meg kell húzni azt a bizonyos határt.
Azért valahol meghatotta, hogy Gerr'IUs aggódott érte. Ha Jade élne, ő aranyosnak találta volna ezt a viselkedést. Ő azonban nem foghatta mag társa ráncos pofáját, és rángathatta meg nevetve és gügyögve. Heteroszexuális, épeszű férfiak között módfelett cikinek látszana. Ezért inkább csak megveregette a vállát.
- Bár az Erő elhagyott, azért nem voltam tétlen. Formában tartottam magam. Nem akartam hagyni, hogy az öregség legyengítsen. Szóval nem kell aggódnod, öreg cimbora. Ha egy gonosz Erőhasználót nem is, néhány birodalmi segget én is szét tudok rúgni.
Ezzel lépett el Gerr' mellől, és komolyságot erőltetve az arcára, bólintott Azal felé.
- Rendben, megyek. És, ha szabad kérnem, ne hívjon a régi nevemen. Az egy Jedi neve volt. - De előtte még hátra szólt a szürkének. - Jelenleg csak neked van meg minden képességed és eszközöd egy Sötét Jedi kiiktatásához, barátom. Élj is vele, ha eljön az idő!
Bátorította mosolyogva Gerr'IUst, majd követte a koros férfit.

Megérkeztek a ruhák is, melyek jelenlétünk leplezését hivatottak szolgálni. Most, hogy itt állunk és a ruhákra meredek, rájövök, milyen abszurd gondolatok is ezek. Az arcunkat megjegyezték, és bár arra számítanak, hogy nem váltunk ruhát, amint egy renegát meglát minket, felismer és riadóztatja a többieket. Viszont nem tehettünk mást. Nem bujkálhattunk örökké a bolygón, arra várva, hogy majd Ardiff vagy valaki más a segítségünkre siet, főleg úgy nem, hogy egy jelentős haderőt képviselő mini-flotta állomásozik a bolygó körül, egy felettébb beképzelt és idegesítő nőszeméllyel az élén, akinek még a nevét sem tudom, de már most meggyűlöltem. Ahogy ezt az egész bolygót és az itt kialakult helyzetet is. Megjegyeztem minden egyes katonámat, a nevüket, a számukat, és megesküdtem, hogy a főkolompos mindegyikük után kap egy-egy lövést fekete, rothadt szívébe. Valószínűleg Boren is így gondolkozott, arcán néha átsuhant egy ideges, bosszús vagy mérges grimasz, hogy aztán átvegye a helyét a letargia és a levertség. Amikor elindultunk a Cilpar-ról, könnyűnek kellett volna lennie az egésznek. Lerakjuk őket a bolygón, rövid megbeszélés és már indulunk is a Kashyyyk-ra, hogy a Mészáros körmére nézzünk. Ehelyett fogságba ejtettek, Boren feleségét megölték, fiait valószínűleg elhurcolták, a testvérét meg - ha nem is a szeme láttára, de - a füle hallatára kivégezték, hogy utána minket is megkínáljanak egy hőgránáttal. Szerencsénkre, és az Ő balszerencséjükre mindez nem jött össze, a szűk járat messzebb lökött minket, távol a robbanás középpontjától. A hátamba fúródott fémrepeszek menet közben aztán könnyen ki is jöttek a helyükről, s túlságosan mély sebes sem ejtettek, így nem szorultam különösebb elsősegélyre, bár biztos, ami biztos alapon, amint visszatértem a Chimaera-ra, befekszek egy bacta-tartályba, nehogy a seb elfertőződjön, főleg mivel egy koszos csatornában kerültek a hátamba a kis dögök.
- Köszönjük a ruhákat! - biccentettem a férfinek.
Tascl is mormogott valamit, bár látszott rajta, hogy nem nagyon figyel a jelen eseményekre, a fejében a gondolatok a bosszú és a gyilkosság körül forogtak, ahogy az el is volt várható, bár ha így folytatja tovább,még nagy bajba sodorhat minket. Láttam már ilyeneket, akik a szeretteik felett érzett gyászt gyújtópontként használva egyre csak hergelték magukat, s amikor eljött a bosszú ideje, vakon és fejetlenül rohantak előre, hogy egy jól elhelyezett lövés megtorpanásra és összeesésre kényszerítse őket. Nem akartam, hogy a férfi ily' ostobaság miatt vessen véget önnön életének, bár egyelőre túl sok mindent nem tehettem. Gyorsan ledobáltam magamról a birodalmi ruházat nagy részét, csak egy alsónadrág, s egy fehér póló maradt rajtam, ami fölé felhúztam a vörös inget és a bézs színű nadrágot, majd visszavettem a fekete bakancsot rá. Kissé kényelmetlen volt a ruha. Nem a méretével és alakjával volt baj, de hát egész életemben, amióta a Flottába jelentkeztem, mindig is a Flotta egyenruhája volt rajtam, s a világ összes kincséért sem váltam meg tőlük. Most pedig úgy nézek ki, mint egy újszülött, aki nem tudja, hogy mihez kezdjen magával. Kissé kényelmetlenül feszengtem egy helyben. A vendéglátónk bizonyára megérti a helyzetem. A leszerelés után neki is kényelmetlen lehetett az, hogy nem a rohamosztagosok fehér páncélját viseli, amihez hozzá volt szokva, hanem hétköznapi cuccokat. Boren-t mindez nem izgatta. Ő civil volt, hozzászokott az ilyen ruhákhoz. Jó neki. Igaz, még ha egy szűk rózsaszín ruhát aggattak is volna rá, azzal se törődött volna. Aggódva s kétkedve néztem szemem sarkából alkalmi társam felé, majd egy alig hallható, halk sóhajjal nyugtáztam a helyzetet. Nem lesz baj...nyugtattam magam, bár mindezt még önmagamnak sem hittem el.
- Visszahozzuk a siklót egy darabban, s amint sikerül kijutnunk innen és leszámolni ezzel az áruló bagázzsal, kamatostul visszafizetjük a segítséget, amit Öntől és a családjától kaptunk.
Nem hazudtam, tényleg szándékomban állt megköszönni, bár a szökésre vajmi kevés esélyt láttam, de meg kellett próbálnni. Jobb úgy meghalni, hogy próbálkozunk, semmint hogy tétlenül várjuk, hogy ránk rontsanak és fejbe lőjjenek. Amint mindketten átöltöztünk, a férfi kivitt minket az egyik karámjába, ahol a siklót is használta. Egyszerű darab volt, viszont masszív, és jól karbantartott, bár látszott rajta, hogy egy-két helyen már megfordultak vele. Mindenesetre jobban megbíztam benne, mint ha egy vadiúj járgány lett volna, hisz azokkal mindig csak a baj van, minden elromlik rajtuk. A jól megbízható, régi gépek gyakran jobbak, mint az új csodatechnikás kacatok. Körbejártam a gépet és elégedetten bólogattam. Kétüléses sikló volt,olyan, amilyent inkább a farmerok szoktak használni, amikor csordájuk után járkálnak, vagy a földjeiket veszik szemügyre. Nem túl gyors, inkább stabil gép, ami kibírta a két fő és a szerszámok által jelentett pluszt. Tény, hogy az ilyen siklókat részesítették előnyben a törvényen kívüliek is, ha "háborúba" mentek, míg a könnyebb, gyorsabb járgányokat vagy a felderítők, vagy a versenyzők használták...és néhány gazdag, aki nem tudta, hogy mit kezdjen a pénzével.
- Ez tökéletes lesz. Ismét köszönjük. Remélem, hogy nem hoztunk bajt a maguk fejére. Hát...a mihamarabbi viszont látásra a közeli, remélhetőleg szebb jövőben.
Megvártam, míg Boren beül a mellettem lévő ülésbe, majd beindítottam a motort. A repulzor hajtómű bekapcsolt és ha kissé imbolyogva is az egyenlőtlen tehereloszlás miatt - a gép bal hátuljában hagyhatott valamit a tulaj, valószínűleg szerszámokat - de felemelte a gépet két-három láb magasra a talajtól. Megvártam, míg teljesen felpörögnek a motorok és kissé bemelegszik, majd óvatosan gázt adva a járgánynak kilőttünk a karámból. Két perc múlva, amikor egy pillanatra hátra néztem, már nem látszott a farm, ahol menedékre leltünk. Utunkat keletnek vettem, távolabb a közlekedési utaktól, hogy kevesebb eséllyel rohanjunk bele egy őrjáratba.

- Ez aztán a csicska Erőbuzi – nevetett fel Gerr’IUs. – Nem lehet valami nagy kaliber, ha még őt kell őrizni. Azt mondom, menjünk oda és adjuk meg neki az ívet. – Provokatívan húzogatni kezdte a szemöldökvonalait, mintegy jelzésként, hogy gondoljanak nyugodtan rosszra. – Talán nő! – Olyan széles vigyor ült ki az arcára, hogy ráncok tömkelege jelent meg rajta. A szeme viszont egyáltalán nem mosolygott.
Kilépett a házból, tüdejébe szívva a friss levegőt. A kocsmák átható, áporodott szaga után ez maga volt a felüdülés. Nincs por, nincsenek izzadt alkeszek, de sajnos itóka se nagyon.
- Szóval képezted magad? – mosolygott ezúttal őszintén a Szürke Jedi. – Azt hiszem merőben másképp folytak a hétköznapjaink.
Igaz, hogy ő is gyakorolt néha a kardjával, de alapvetően nem azért, hogy formában tartsa magát. Egyszerűen csak szerette. Imádta azt az érzés, amikor először felzümmög kezében a fegyver. Imádta a suhanó penge agresszív szólamait, és imádta a látványt, ahogy minden megadja magát a fénynyalábnak. Mámorító volt.
Fénykorában sem azért volt rettegett vívó, mert éjt nappallá téve gyakorolt. Persze a sok edzés is segített, de igazából a szenvedélye és az elkötelezettsége tette azzá, ami volt. Nem ismert félelmet. Azt mondták, ez lesz a vesztem. Nem így történt. Pont a félelem, a gyávaság volt az, ami katasztrófához vezetett. Megijedt a felelőségtől, és elmenekült a Tundról, magukra hagyva ezzel a társait. Ha ott lett volna, segíthetett volna rajtuk. Megmentette volna őket. Mert a harctól sosem tartott. Amikor mások már rég a menekülést fontolgatták, ő akkor kezdett csak igazán támadni. Az ösztönei mindig azt súgták neki, hogy a helyes út előre van, egyenesen a veszély arcába kell gyalogolnia. És ő ment, nem is gyalogolt, rohant! Szinte észre sem vette, hogy ez mekkora veszélyekkel jár a környezetére nézve. Mások nem bírták ennyire a gyűrődést és a szerencsével sem álltak olyan közeli viszonyban, mint ő. Úgy hullottak körülötte az emberek, mint a legyek. Azt mondogatta magának, hogy az igazán nagy emberek magányos ösvényeken járnak. Nincs szükségük támaszra, barátokra vagy megmentőkre. Talán igaza volt. Addig nem is voltak problémák, míg nem telepedett le a Szürkék közé. Pusztulást hozott rájuk. Ő volt az, aki magukra haragította a Sötét Szektát és Derturiust.
Elgondolkodva vakarta meg a nyakát, pont ahol a tetoválása volt.
- Azért fura figurák vagytok ti, Jedik – mondta borostáját piszkálva. – Ez nálatok valami beteges perverzió, hogy váltogatjátok a neveteket? Kane is szerette az ilyesmit.
Persze neki is két neve volt, de azért kell néha kicsit csipkelődni.
- Megölöm a szarházit!
Csak ennyit felelt régi barátja bátorítására, de tudta, hogy nem teljesen igaz, amit Rondar mondott. Kétségtelen, hogy Azal sokkal könnyebben végezhetne az ellenséggel. Még! Túl fogom szárnyalni. Az elhatározás ugyanakkor megszületett. Nem érdekelte, hogy az ősöreg férfi könnyebben boldogulna, ő akarta megölni a Sötét Jedit.

Gerr'ius és Adrian

- Remélem, hogy meglett a könnyes egymásra találás. Most pedig koncentráljunk a problémára. - Intett Adriennek, hogy álljon fel és kövesse, majd kisétáltak az udvarról, át a kapun és ki a síkságra, egy domboldalba.
Egy negyed óra is eltelt, majd Adrian felé fordult, majd felemelte a kezét. A férfi a következő pillanatban megszédült, másképpen kezdte látni a világot. Az Erő minden áramlása látható volt. Világosvörös áramlat indult el Azal kezéből, majd csapódott neki Rondar testének. A férfi nem érzett semmit, de ha lenézz magára akkor látja, hogy az ő testét egy fekete védőpajzsszerűség takarja.
- A Császár által létrehozott blokkolás az erő ellen. - A fekete dolog teljes egészébe beborítja Adrian testét, majd hirtelen hullámzani kezd és töredezni. Majd egy fülsiketítő robaj kíséretében darabokra robban. A dörej olyan hangos, hogy az fájt Adriannak, belehasított a tudatába. Miután vége a nem evilági élménynek a férfi gyengének érzi magát, még nem képes használni az Erőt, de valahogyan érzi.
- Nos, menjünk vissza. Találkánk lesz.
A farmház irányába néz. A távolban egy terepsikló tűnik fel, de nem Birodalmi típus, hanem civil felhasználású.
Gerr'ius míg a farmházban üldögélt mintha terepsikló zúgását hallotta volna. Ha kinézz az épületből egy ütött kopott járművet láthat közeledni, aminek a volánjánál két idős férfi ül a helyi parasztok ruhájában.
- Ott egy farm - mondta Boren, már percek óta keletnek tartottak, mikor csikorogni kezdett valami a sikló motorjába. - Álljunk meg és kérjünk segítséget, mert nem akarok gyalog menni az erődig. Azzal csak időt vesztegetünk.

Gerr várt. Mikor Azal elvonult Rondarral, visszament a házba és leült. Az asztalra.
Ismét előkotorta a flaskát és nagyot húzott belőle. Nem nyelte le azonnal, ízlelgette, megforgatta a szájában. Néhányszor még a fogai közt is átpréselte az ajkaihoz, majd vissza. Eredetileg azt tervezte, hogy majd kiköpi a nedűt, de természetesen nem volt képes az önmegtartóztatásra.
Kéjes örömmel hagyta végigfolyni nyelőcsövén a whiskeyt. Hátradőlt az asztallapra és néhány másodpercig szótlanul élvezte a mámor apró morzsáját, miközben gyermekmód lóbálta lábait.
- Hey, paraszt! – szólította végül meg a vele maradt férfit, felkönyökölve. – Hozz nekem valami rendes ruhát. Ettől a Jedi tunikától hánynom kell. Farmert akarok, rendes kabátot és minden olyasmit, ami nem írja a homlokomra, hogy egy kitoszott célpont vagyok.
A férfinek szemmel láthatóan nem tetszett a megszólítás, de engedelmesen indult el egy másik helyiség felé.
- Várj, Pöcsn’ gazda, előbb dobj meg egy szál cigivel! És ne mondd, hogy nem élsz vele, idáig érzem az ujjaidon a bűzét.
Nem volt valami kedves, de nem is volt túlságosan jó hangulatban. Már nagyon menni szeretett volna, egyáltalán nem tetszett neki, hogy az előbb visszarendelték a házba. Elvesztette a következetességét és most ezen a szegény emberen töltötte ki a mérgét. Nem tehetett róla a farmer, egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen, a lehető legrosszabb társaságban.
Bő tíz perc múlva, immáron civil ruhában ment ki az épületből. Szokványos darabokat választott, mégis sokkal jobban érezte így magát a bőrében. Biztos volt benne, hogy a ruhák nem a vendéglátójukhoz tartoztak. Gondolkodni kezdett, hogy van-e vajon fia, veje vagy valami fiatalabb férfi rokona, de végül feladta a morfondírozást. Annyira nem számított a dolog.
Beletelt néhány órába, és pár etapba, de végre kezdett úgy kinézni, mint fénykorában.
A második szál cigarettát pöfékelve levetette magát a ház tövébe és várta a másik két férfi visszatérését.
- Jól itt hagytak – elégedetlenkedett az állát vakargatva. Egyáltalán nem viszketett neki, egyszerűen csak élvezte a sercegő borosta hangját.
Mégsem Azalék érkezése, hanem egy sikló hangja zavarta meg a Szürke Jedit eme fontos tevékenység végzése közben.
Azonnal talpra szökkent és jó nagyot slukkolva, készenlétben várta, hogy az idegenek közelebb érjenek.

Adrian számára ismét megtapasztalni az Erőt nagyon furcsa érzés volt. Mintha kábítószerezett volna. Emlékezett arra a pillanatra, mikor először hívta magához az Erőt, amikor Yoda mester megtanította, hogy mozdíthat meg egy tárgyat. Ez most teljesen más volt. A riporter nem volt biztos benne, hogy egyáltalán jól emlékszik erre az első találkozásra, hiszen annyira rég volt már.
A fájdalom, mely Adrian tudatába hasít, fájdalmas. De az egykori jedi sikolya néma. Néma, mert látott valami olyasmit, melyről tudta, hogy el fogja gondolkodtatni őt a későbbiekben. Négy hatalmas tornyot látott, ahogy meggyulladnak, majd porig égnek. A tornyoktól nem messze pedig egy hozzá közelítő, démoni megjelenésű férfi állt. Arcát tetoválások fedték, szeme pedig olyan sárga volt, mint egy Erőhasználónak, aki évek óta a sötét oldalon tevékenykedett. Az uralkodónak volt ilyen a szeme, és Lamar Kae-nek. Ezután a látomás szertefoszlik. Adrian a földre kerül.
Végre ismét érzi a valóságot. Érzi az Erőt... vagy valami olyasmit, de tudja, hogy még nem képes használni. A fekete aura mindenesetre eltűnt. A császár átka lekerült róla. Ha akart, újra jedivé válhatott. De most, hogy visszakerült a valóságba, fontosabb dolgokkal kellett törődnie. Ráér majd később is gondolkodni ezen.
A dohányzó Gerr'IUs-on végignézve helytelenítően rázta meg a fejét, és bólintott Azal felé, hogy induljanak. Hamar ráébredt, hogy az elkövetkezendő éjszakákat pokolian nehéz lesz átaludni, annyi mindenen fog járni az agya.

Az út első néhány kilométere még egészen elfogadható volt. Aztán érezni lehetett azt, hogy a motor egy kicsit rángat néha. Nem volt túlságosan komoly probléma, de egy idő után - a természet és a Galaxis íratlan törvényeinek megfelelően - egyre jobban érezni lehetett. Egy pillanatig magamban káromkodtam, és igyekeztem kissé lassabb tempóra venni a járművet, hátha jobban bírja majd a motor az iramot. Hát, nem így volt. Amikor már sípolni is kezdett, tudtam, hogy ha nem javítjuk meg, akkor a járműnek vége, és az a számunkra is eléggé kényelmetlen lenne. Boren vette először észre a farmot, amely a távolban bukkant fel. Hát, ha Birodalmiak kezén van, vagy a közelben járőrözik egy-két szakadár őrjárat, akkor igen csak ráfázunk. De reménykednünk kellett, hogy semmi ilyesmi nem lesz. A botkormányon fordítva a siklót a farm felé irányítottam. Idegesen méregettem végig a ruházatomat. Kényelmetlenek voltak, főleg az oly' megszokott uniformis után. A nadrág csípőben szorított kissé, és a szára is egy hajszálnyival rövidebb volt, amit szerencsére a magas szárú bakancs takart. Nagyon nyújtózni se lehetett volna a kapott ingben. Persze, örülhettem, hogy egy ilyet kaptam. Ha nem akadunk bele a leszerelt katonába és családjába, még mindig a túlságosan is feltűnő uniformisunkban kéne gyalog menekülő útvonalat keresni.
- Gyalog valószínűleg nem is jutnánk túl messzire. Az egész bolygó hivatalos védelmi ereje valószínűleg minket keres. Példát akarnak velünk statuálni. Ardiff-ék merre járnak már? Ha nem küld értünk senkit, esküszöm, hogy elküldöm valami büntetőkolóniára...
Kezdtem egyre idegesebb lenni, és előjött a mogorva énem is. Zsörtölődtem folyamatosan, főleg, hogy most nem kellett megjátszanom magam. Boren elég régóta ismert ahhoz, hogy az ilyen felesleges pózolásokat elhagyhassuk egymás között. Kissé rángatva, néha ijesztő füstkarikákat eregetve, de közelítettünk a farm felé. Amikor elég közel érünk, észreveszem, hogy érkezésünk elég hangosra, és feltűnőre sikerült. Remélve, hogy nem lőnek le azonnal, lefékezek a már jelenlévő társaságtól három méterre.
- Üdv! Egy kis probléma lenne a sikló motorjával. Tán tudnának rá pár pillantást vetni? Még ma nagy távolságot kéne megtennünk, tuggyák...
~ Hogy a francba beszélnek a parasztok ilyen tájékon? Nem tudom. Fenébe. Csak nem lett túl "választékos" a fogalmazás. Hülye parasztjelmez.~
Morogtam ismét magamban. Boren inkább a farmot kezdte el méregetni, valahogy nem nagyon volt kedve a házacska lakóival foglalkozni. Valahogy érezte, hogy nem túlságosan erős az álcánk.
~ Ha renegátok, akkor nekünk végünk. Ardiff, én esküszöm, hogy megölöm!~

- Az Erődet hamarosan visszanyered, csak hónapok kérdése az egész - mondja Azal, ahogy visszaindulnak a farmházhoz. A háznál Gerr'ius van és két férfi aki egy síklóban ülnek (Pellaeon és Boren).
Azal mosolyogva int nekik, mire azok úgy érzik mintha lenyugodnának belül. Gerrius is érzékeli az Erőmágus akcióját.
- Üdvözlöm önöket - mondja Azal, majd a ház felé int. - Kerüljenek csak beljebb, a gazda hamarosan visszaérkezik és megvendégeli önöket, uraim. Mi járatban? Helyiek, mert én nem.
A ház felé indul, majd a következő üzenetet sugározza Gerrnek és Adriannek.
~ Ezek nem helyi farmerek, hanem birodalmiak, de ahogy látom ők is menekülnek valaki elől. Talán tudunk velük beszélni. Folytassátok a színjátékot.~

A két jómadár is visszatért közben, de Gerr figyelme most máshová korlátozódott, az idegeneket vizslatta. A páros különösnek tűnt, ami csak fokozódott, amikor a bajszos férfi megszólalt. Tán? Annyira erőltetetten volt beszúrva a mondatban, mintha valaki szándékosan ékelte volna be, csupán csak azért, hogy tájszólással bizonyítsa az ártalmatlanságát. Az odatartozását. Minden bizonnyal azért érzem így, mert ez az igazság.
A Szürke Jedi civil ruhát viselt, de a fénykardját egyáltalán nem takarta el semmivel. A fémes henger az övén lógott, közszemlére téve néma erejét, mintha csak státuszszimbólumnak szánnák. Gerr’IUs-t nem érdekelte, ha ezek az alakok rájönnek, hogy egy Erőhasználóba botlottak. Hosszú idő után nemrég ismét ölt, és ez felemelő érzés volt. Nem bánta volna, ha ezt a kettőt is át kell segítenie a túlvilágra. Régen a saját hatalma megszállottja volt, de még most is örömet okozott neki vélt felsőbbrendűsége.
Azon morfondírozott, hogy megölje-e őket most azonnal, amikor Azal meglepően kedvesen nyitott feléjük. Nyilván az Erőmágus látta rajta a szándékot, illetve azt, hogy nem volt hajlandó szóba állni az idegenekkel, és így próbálta oldani a feszültséget. Legalábbis kezdetben így gondolta, aztán egy telepatikus üzenet teljesebb magyarázatot adott.
~ Ha nagyon muszáj – válaszolta csalódottan elhúzva a száját.
Visszament a házikóba, immáron másodjára és ismét az asztalt választotta ülőhelyéül. Rávigyorgott a házigazdájukra, közben pedig egy fikarcnyi bűntudatot sem érzett, amiért az előbb olyan csúnyán beszélt vele.
A nyakát lassú forgatásokkal ropogtatta ki. Nem azért mintha el lett volna gémberedve, vagy zsibbadva, egyszerűen csak ösztönös dominanciakinyilvánítás volt részéről. A jellegzetes hangok, és a lassú mozgás egy támadásra kész nagymacska képét idézték. Elképzelhető, hogy nem is hiába, hisz a mutációja révén van benne valami állati.
- Osztán merre tennék meg azt a nagy távolságot, kendék… tán? – kérdezte, az utolsó szót csak amolyan fricskaként odaszúrva.
Elővette a kabátja zsebéből egy csomag cigarettát és komótosan rágyújtott. Nagyot szívott az erős füstből, sokáig tartotta bent, hogy aztán köröcskéket fújva engedje szabadon a plafon felé szállni. A második slukk „végtermékét” már az idegenekre irányította, mindenféle különösebb forma kölcsönzése nélkül.
Provokálta őket, méghozzá igencsak tahó módon. Egyáltalán nem bánta volna, ha azok valami olyat tesznek, aminek jutalmául használhatja a fénykardját…

Adrian tudatáig eljutott, hogy pár hónapon belül visszakaphatja az erejét, de a baljós látomás kissé megzavarta. Csak nagyon nehezen nyerte vissza az önuralmát. Egész pontosan akkor, mikor Azal gondolatsíkon szólította meg őket. Ekkor nézett alaposan körbe, mint akit rajtakaptak, hogy a munkahelyén bealudt.
- Üdv - köszönt tömören, mert más nem jutott eszébe. Végül, nagy nehezen képes volt minden koncentrációját a vendégekre irányítani.
Felismerte a bajszos férfit. Hiába viselt jelmezt, az arca fel-felbukkant néha hírekben, közvetítésekben. Megengedett magának egy mosolyt, és máshová irányította a figyelmét. Ismét Gerr'IUs tahó viselkedését tanulmányozta. Aztán észrevette, hogy nemhivatalos unokaöccse volt akkora fajankó, hogy nem rejtette el a fegyverét. Ezt észrevéve helytelenítően megrázta a fejét, és nekidőlt a falnak.
~Ha emiatt az idióta miatt harapunk fűbe, esküszöm, hogy seggbe rúgom...~
A gondolat megmosolyogtatta. Vajon az Erővel eggyé vált Jedik hogyan rúgják szét egymás seggét? Ekkor eszébe jutott Jade, aki egyszer elmesélte neki, hogy volt alkalma felpofozni a tanítványát, nem sokkal azelőtt, hogy Gerr'IUs és Kane elhagyták a rendet. Vajon mit tenne még, ha élne? Hogyan cselekedne? Adrian nem mindig volt hajlandó kimutatni, de nagyon hiányoztak neki egykori kollégái. Az egyetlen közösség, melyhez igazán tartozhatott, már nincs többé. Soha nem is lesz már olyan, mint azelőtt.
Nem nagyon vett részt a párbeszédben. Hirtelen olyan távolinak érzett mindenkit. Nem tett jót neki a keserédes nosztalgia.

- Még mindig nem tetszik ez az egész helyzet.
Boren halknak szánta a közlendőjét, azonban nem hinném, hogy ez túlságosan sikerült volna. Aztán ahogy alaposabban végig mérte a tanyán tartózkodó személyeket - igazából szerintem egyikünk se hitte el, hogy igazi farmerek, ahogy Ők se hitték el rólunk ugyanezt - meglátta a minket kedvesen üdvözlő férfi oldalán himbálódzó fénykardot. Egy ideje már megakadt a tekintetem a hengeren, amelyet oly' rég láttam már. Igazából Darth Vader-t, ha lehetett, kerültem, és Palpatine többi Erőhasználó pribékjét is, de az emlékek erősen éltek bennem. Ahogy láttam Anakin Skywalkert....nem, Darth Vadert végig kaszabolni a Jedi Templomban. A 66-os parancs. Elesett Jedik. Ők vajon kik lehetnek? Nem kérdéses: a renegátok emberei. Mit keresne máskülönben legalább egy Erőhasználó itt, ha nem emiatt. Ennek ellenére elfogadjuk az invitálást a ház belsejébe, hisz más választásunk nincs.
A mesterkélt, túlzott tanyasi tájszólás szemmel láthatólag nem nyerte el a durva modorú, faragatlan fickó tetszését, és ezt enyhén gunyoros hangvételével tudtunkra is adta. Nem érdekelt. Egyáltalán nem érdekelt. Ha úgy gondolják, hogy meg kell halnunk, megteszik. Nem védekezhetünk. A nálunk lévő lőfegyvereket még elő se ránthatjuk, mire lekaszabolnak, s ahogy elnézem a cigarettázó, pökhendi alakot, valahogy sejtem, hogy örülne is a feladatnak.
- Hogy merre? Azt hiszem, hogy jelenleg ez nem tartozik magukra. De hagyjuk az amúgy is elfuserált színlelést. Maguk tudják, hogy nem vagyunk farmerek, mi tudjuk ugyanezt a maguk csoportjáról. Gondolom, hogy a renegát birodalmiakhoz tartoznak. Ennyi volt hát, elfogtak minket. Gratulálok.
Hűvös hangnememmel méregettem a "vendéglátóinkat". Öntelt elképzelés volt, hogy megszökhetünk előlük. Boren felszisszent a szavaimra, sejteni lehetett, hogy nem így vázolta fel a helyzetet. Minek alakoskodjunk? Mindig is utáltam. Ráadásul ez itt most teljesen felesleges volt.
- De mielőtt a többi fattyú elé cipelnek minket, vissza az árulástól bűzlő mocskos tanyára, egy dolgot áruljanak el: mért rabolják el a gyerekeket? Úgy látszik, hogy Palpatine elmeháborodott szelleme még is csak tovább él...a maguk fajtákban.
A társam idegesen toporog egyik lábáról a másikra. Biztosan kinyírnak minket. Inkább a gyors halál, semmint hogy visszacipeljenek minket. Remléhetőleg Ardiff egyben fogja tartani a Flottát. Bár a halálom után ez már engem nem fog érdekelni. Nyugodt voltam és ellazultam. minek aggódjak már?

Azal körülpillant a jelenlévőkön. Boren végigméri Gerr'iust, majd a fénykardjára mutat.
- Az egy fénykard? Gondolom te is az új, hamis császár szolgálatába állsz. Előrelép, majd megvetően köp egyet. - Egy olyan mint te adott parancsot arra, hogy megöljék a feleségem. Mondj egy okot, hogy miért ne eresszek beléd egy lézersugarat. Az öcsémel is egy olyan végzett mint te, rohadék!
Előkapja a lézerpisztolyát, majd Gerr'ius fejéhez tartja.
- Kinek tartoztok hűséggel és miért vagytok ezen a bolygón?
Ekkor a férfi teste felemelkedik a földröl. Azal előrelép, majd megszólal.
- Nos, ha elrakod azt a fegyvert, akkor remélem, hogy beszélhetünk... Civilizált emberi lények módjára. Mi is az önök ellenségei ellen harcolunk. Kormányzóúr. Lehetőséget adok önnek, hogy bosszút álljon a feleségéért és hogy visszaszerezze a fiait. Nos, én segíttek önöknek, de a társaimmal kapcsolatba nem igérhettek semmit.
Gerr'iusra és Rondarra sandított.
- Nos, ők nem sithek. Ahogy ez a két ember se az, ők csak a kötelességüknek éltek, ahogy egykoron a jedik is.

Nem akartam Boren-nek megjegyezni, hogy nem túl jó ötlet egy fénykardos embert lelövetéssel fenyegetni, főleg nem a 66-os parancs után, meg úgy, hogy nincs legalább egy századnyi rohamosztagos, aki fedezi a hátsóját, de a társam már túlságosan belelovagolta magát a témában, és bíztam abban, hogy akármennyire is ellenszenves a másik férfi, nem fogja felszecskázni Tascl-t. Bár nem tűnt túl nyugodt fajtának, és inkább volt ellenszenves, semmint bizalomgerjesztő, de a bizalmamat inkább a másik, öregebb férfibe vetettem, miközben a harmadikról(Adrian) egyelőre nem nagyon vettem tudomást, ez a két alak tűnt a veszedelmesebbnek. Bár a látszat elég gyakran csal, ezt már számtalan alkalommal megtapasztalhattam a saját bőrömön is.
- Boren, ezt talán tényleg nem kéne...
Jegyzem meg halkan Tascl-nek, szemmel láthatólag vajmi kevés eredménnyel. Az idősebb fickó közbelépése már hatásosabb volt. Remek, eddig is sejthettem, hogy legalább a hármas közül Ők ketten Erőhasználók, de most legalább tiszta utalást kaptunk rá. Ha már így összegyűltek, valószínűleg az ártalmatlanabbnak kinéző harmadik is valami Jedi szerűség lehet. Pompás! És még az ember azt hitte, hogy nagyja bandát kiírtotta Palpatine. Nem volt egy túl szép húzás, viszont valahol mélyen meg lehetett érteni a motivációit, hisz veszélyeztették a frissen megszerzett hatalmát. És most úgy látszik, hogy nem is annyira elveszettek, mint hittük volna. Mostanában úgy tűnik, hogy minden bokorból Erőérzékenyek ugrálnak elő. Először Anakin igen csak jól eltitkolt fia, aztán meg még menet közben pár újabb alak.
- Elnézést kell kérnem a társam reakciójáért, nem rég hatalmas veszteség érte. A feleségét és a testvérét is kivégezték a szakadár Birodalmiak. Tény, hogy most talán az ellenségeink közösek, s talán egy rövid út erejéig a céljaink is azok, viszont amint maguk elvégezték a dolgukat, mi ránk már nem lesz szükség - bár valószínűleg már most is csak felesleges bonyodalom vagyunk - és amint eljön ez a pillanat...hát, két Birodalmi tiszt, annak a BIrodalomnak a szolgálatában, amelyik kiírtotta a Jediket. Értik ugye, hogy mire akarok célozni? Mik a jövőben szándékaik velünk?

- Okot akarsz, Baromarcú? – kérdezett vissza Gerr, előrehajolva. Az arcizmai egy pillanatra megfeszültek, majd elernyedve, gúnyos mosolyra húzták a száját. – Az indokom félelmetesen egyszerű, képtelen vagy rá. A puszta gondolatommal képes vagyok rávenni téged, hogy magad lődd agyon – felhorkantott. – Meg is érdemelnéd, a galaxis nem lenne szegényebb hely nélküled. – A biztonság kedvéjért azért a telekinetikus erejével kitámasztotta a sugárvető ravaszát, hogy Boren ne tudja azt meghúzni, ha mégis kiderül, hogy elég tökös lenne egy ilyen lépéshez. A Szürke Jedi így kimondottan élvezte a helyzetet, sőt, tovább provokálta a férfit. – Ha a pereputtyod is olyan volt, mint te magad, megértem, hogy elrendelték a kivégzésüket. Családi vonás lehet a szuicid hajlam.
Újra beleszippantott a cigarettájába, és ezúttal a füstöt a fegyveres férfi arcába fújta. Minden gesztusa arról árulkodott, hogy nincs benne félelem. Általában már ez is elég szokott lenni egy gyengébb ellenfél elriasztásához, de azért gondoskodott a megfelelő elővigyázatosságról is.
Ismét a réginek érezte magát. Hatalmasnak, magabiztosnak és halálosnak. Azal nélkül mindhármat be is bizonyította volna, itt és most. Így viszont, cserében a gyógyításért, visszafogta magát és hallgatott rá. Egyelőre.
- Csak neki tartozom hűséggel! – válaszolta lecsatolva fénykardját. Egyetlen könnyed mozdulattal keltette életre a pengét, hogy annak ezüstös fénye nyomatékot adjon szavainak.
Mindezt mégsem azért tette, hogy lecsapjon a bosszantó idegenre. Egyszerűen csak teátrálisan akarta meggyújtani a következő szálat. Az izzó fényoszlop köztudottan sok mindenre használható. Ebben az esetben Jedi-öngyújtóként is remekül funkcionált. Azért persze Gerr’IUs agyán átfutott, hogy mennyire haragudnának most egykori mesterei, ha látnák miket művel. Igazi szentségtörés lenne ez a szemükben.
A Szürke természetesen mindennél jobban imádta a kardját, de úgy érezte a hatás kedvéért ez most teljesen belefér.
Mégsem az ő lazasága vagy fenyegetései voltak azok, amik eltántorították Borent a támadástól. Azal lépett közbe. Ő is szereti a látványos megoldásokat.
Egy ideig csendben szemlélődött, de a bajszos férfi kérdése újra meghozta a kedvét a beszédhez. Ekkorra már a markolat ismét az övén pihent és az új szál cigi fele elfogyott.
- Engem nem érdekel a Birodalom – jelentette ki. – Ahogy maguk sem érdekelnek. Ha Azal szerint a hasznunkra lehetnek, nem fogom bántani magukat, de ha ez a f*sz csak még egyszer csúnyán néz rám, felhasítom a hasfalát, kitépem a beleit és azzal kötözöm hátra a kezeit a lefejezése előtt. Nekem maguk nem az ellenségeim. Elnézem az előbbi kis kirohanást is, de jobb ha tudják, nincs második esély. Vagy hasznosak lesznek és segítenek nekünk, vagy elhúznak a fenébe. Nem nehéz a kérdés, de a döntéseiknek következményeik lesznek. – Mivel Pellaeon eddig nem húzta ki a dugót, és illedelmesen közeledett, megadta neki a magázódás tiszteletét.

Adrian ismét passzív szemlélője maradt az eseményeknek. Kezét a mellkasa előtt összefűzve figyelte, ahogy Gerr'IUs folytatja a hatásvadász szerepkését. Előkerült az ezüstszínű fénykardpenge is, melyet a riporter már ismert korábbról. Ekkor jutott eszébe, hogy volt neki egy ciánkék színű is, de a jelek szerint azzal történt valami. Vagy elpusztult, vagy elhagyta. És ahogy Adrian ismerte majdnem unokaöccsét, az előbbire nagyobb esélyt látott. Ezek szerint a nagy szürke jedi beleszaladt volna egy olyan ellenségbe, aki alaposan helyretette? Ezt az ötletet újra el kellett vetnie. Nincs olyan lény a galaxisban, aki úgy rakhatná helyre Gerr'IUs-t, hogy életben maradna. Erről majd kikérdezi a mentort, ha végeztek a kis kalandjukkal.
Ekkor látta jónak, ha ő is megszólal, megtörve ezzel a csendet.
- Akárki is okozta ezt a fejetlenséget, a legjobb, ha helyretesszük. Ezzel tartoznak a bolygó lakosainak, ha önök voltak, ha nem. A birodalmat fogják hibáztatni érte,, tehát a legjobb, ha nem tökölünk itt. Oldjuk meg a problémát egyszer s mindenkorra.
Remélte, hogy javaslatát megfogadják az acsarkodók, és végre megindulnak. Adrian kezdte unni ezt a végtelen nyugalmat. A riporterek élete ennél jóval izgalmasabb.

-Az én családomat is megölte a Birodalom. Egy másik Birodalom, de annak a gaztettei nem maradtak el a régitől - mondja az idős erőhasználó, majd elengedte Borent, majd lepillantott rá. - Az áramlatok sodortak minket egy helyre. Érzem az önbe lévő keserűséget.
A kezét nyújtotta a férfi felé, de ez félreütötte, majd köpött egyet. Azal letörölte a köpenyéről a nyálcsomót.
- Nos, ez egy ígéretes kezdet volt.
Végigpillant a többieken.
- Annyit tudunk az erődről, hogy birodalmiak egész serege őrzi, viszont az északi csatornán bejuthatunk. Számíthatunk valam erősítésre?
A férfi Pellaeon felé fordul.

A feszültség egyre fokozódott, és ezen a beképzelt fénykardos viselkedése se segített sokat. Tény, hogy Boren néha elviselhetetlen volt, azonban rögtön a családja kivégzése után még őket szídni, és már-már örülni azon tény felett, hogy ők már halottak, enyhén szólva is visszataszító és szemét volt. Abban a pillanatban legszívesebben lelőttem volna, azonban tudtam, hogy nem úsztuk volna meg élve, és nem nagyon voltak jelenleg szuicid hajlamaim. Mindazonáltal alaposan megjegyeztem magamnak a baromarcú arcát, hogy ha legközelebb véletlen is találkoznánk, kellő fogadtatásban tudjam részesíteni. A további sértéseket akár felém, akár Boren felé én személy szerint igyekeztem nem fel venni.
- Elnézést, hogy ha kissé szkeptikusnak tűnök, de nem hinném, hogy az Erő az, aminek ezt a felemelő találkozást köszönhetjük. De ebbe most inkább ne bonyolódjunk bele. Azonban bőven megértheti azt, ha Boren keserű. Maga tudja, milyen az, amikor a szeretteit kivégzik, és van egy olyan érzésem, hogy a társai számára sem ismeretlen ez. Azonban ha tovább szívjuk egymás vérét, ahogy ez az úriember is tette - fejével biccent egyet Gerr felé [/i]- azzal rohadtul nem megyünk semmit sem előre. Tény, nem mi választottuk azt, hogy egymásba botoljunk, legyen ez a véletlen műve, vagy az Erő akarata, nekem mindegy...de itt és most együtt kell dolgoznunk és ha ez azzal jár, hogy az egymás iránt kölcsönösen érzett megvetést és talán gyűlöletet félre kell tennünk, akkor jobb lenne, ha ezt most megtennénk.[/i]
Azt inkább nem említettem meg, hogy az egymás köpködése nem éppen a legjobb módszer arra, hogy megoldjuk a problémáinkat. Inkább az idősebb férfi kérdésére válaszoltam.
- A szárnysegédem remélhetőleg nem veszi elő a gyáva énjét, és futamodik meg, viszont nem tudhatom, hogy vele mi történt. Amióta ide a bolygóra lekerültem, nem tudtam kapcsolatot létesíteni a hajómmal és feltételezhetjük azt is, hogy őket is megtámadták a renegátok. Mindazonáltal ha Ardiff bármiféle esélyt lát arra, hogy segítséget nyújtson, megteszi majd. Ennél többet én se tudok mondani.

Adrian hálát adott az égnek, amiért úgy nézett ki, hogy végre lesz lehetőségük elindulni. Vagy legalább is, eddig úgy nézett ki. Az egykori jedi mester az elmúlt évek alatt alacsonyabbra vitte a türelmi küszöbét, mely annak volt köszönhető, hogy a tettek emberévé vált. Nem vette már többé használt a jedi moderáltságának, és egy újságíróhoz jobban illik a heves természet. Ha el akar érni valamit az ember, asztalt kell borítani - ezt tanulta meg riporterként.
- Rám számíthatnak, de rajtam kívül senkire, az én felemről. Egyedül vagyok, mint az ujjam. Gerr'IUs is velünk tart, ahogy én látom.
Gerr' erre csak morgott valamit, de egyértelműen tettre késznek bizonyult.
-Akkor ideje lenne elkezdeni. Harcoljunk a közös ellenség ellen!

//Gerr'IUs egy hétre elutazott, és megkért, hogy addig kezeljük NJK-ként. A lényeg, hogy ne tegyen semmi olyat, ami karakterhűtlen lenne.//

- Jó, ez könnyen ment - mondta Azzal mosolyogva, majd elindult a terepsikló felé. Boren követi.
- Ha bármivel is próbálkozik, akkor megölöm - morogta.
- Akkor te is megismerkedsz a fénykardom hegyével, zubbonyos - morogja Gerr'ius.
- Nem fogok semmivel se próbálkozni. - Az Erővarázsló beugrott a másik terepsiklóba és megszólalt. - Nos, mi haladunk elől, önök követnek minket.
Mutat a birodalmiakra. A járművek zümmögve elindulnak a láthatáron magasodó hegyek felé. Hamarosan rátérnek egy útra, és feltűnik néhány alak. Nem birodalmiak. A helyi biztonsági erők zöld testpáncélját viselik, viszont a birodalomtól kapott fegyvereket szorongatják.
A vezetőjük előre lép, majd felemeli a kezét.
- Megállni! - kiáltotta. - A papírjaikat kérem - mondja.

- Nyugodjál le, Boren. A fokozatos ellenségeskedéseid és fenyegetéseid nem éppen a mi malmunkra hajtják a vizet.
Szóltam rá a társamra, akinek folyamatosan agresszív viselkedése és nem éppen szalonképes megjegyzései már engem irritáltak, és akkor még ne beszéljünk a nem túlságosan kedves és bizalomgerjesztő fénykardos alakról, aki tovább ingerelte még őt. Már előre fájt a fejem, hogy mik fognak még itt következni, de inkább csöndben követtem a társaságot. Az Erőhasználók kis csapatja - mert biztos voltam benne, hogy mindannyian azok, még ha az újságíró szerű emberke nem is nagyon mutatta ennek a jelét - beszálltak egy terepsiklóba, mi meg a saját, akadozó kedvű és néha magától lerobbanó járgányunkba pattantunk be.
- Ha szerencsénk van, azok hárman elintézik az őrök nagy részét, mi pedig már csak a fiaidat kell, hogy kimenekítsük - jegyeztem meg Boren-nek.
A válasz valami halk dünnyögés volt, kedvetlen, erőtlen. Egy pillantást vetettem oldalra, hogy ránézzek a társamra, majd rosszkedvűen csóválva a fejem, folytattam tovább az utat. Nem túl sokáig, hisz nemsokára valami zöldpáncélos haderő megállított minket. Egy káromkodás sorozatot folytottam el a bajszom alatt. Ez nem lehet igaz! A francért kell mindenhol ilyen hülyékbe ütköznünk! Ráadásul az E-11-esek elárulták, hogy még is, kihez is tartoznak. Hülye renegátok.
- A papírjainkat? Még is, megkérdezhetném, hogy ki maga, hogy egy birodalmi admirálist ellenőríztetni merjen?! - förmedtem rá olyan hangnemmel és tekintettel, amitől a beosztottjaim általában el szoktak kussolni. - Ha még a továbbiakban szabadon akar élni, és nem egy bűntető kolónián, akkor igen csak gyorsan eltakarodik innen. Nekünk fontos dolgunk van, még ha ez most nem is látszik, bárminemű fennakadás nem csak a mi, de a bolygó vezetőjének haragját is magára vonja. Tényleg akarja ezt?
Kérdeztem meg a zöldruhások vezetőjétől.

Végre nagy nehezen útra kelt a csapat. És nem is kellett sokáig imádkozni hozzá, csak majdnem a végtelenségig. Mielőtt még felszállna a terepsiklóra, Adrian gyorsan nyújtózkodik egyet. Ezután felmászik, beindítja a motort, és évezi a visszafogott száguldást. Kevésen múlik, hogy engedjen a kísértésnek, és lehagyja a többieket. De sajnos ezúttal nem egyedül van. Vibrokardját a hátára csatolta fel indulás előtt, hogy ne legyen útban. Élvezte, ahogy a szél fújja az arcát, és ez eszébe juttatta a régi szép időket, mikor még száguldozhatott az élet pezsgésében.
Persze mindig meg kell állni egy kicsit. Ezúttal egy ellenőrzés miatt. Adrian eléggé meglepődött, mikor magát Palleont ellenőrizték, és az öreg emberesen bemutatkozott. Véleménye szerint ez nagyon botor döntés volt. Ezzel nem csak hogy lebuktatta magát az admirális, de talán mindenkit veszélybe sodort. Meg volt az a sanda gyanúja a riporternek, hogy a Birodalom talált magának mást,a kit követhetett, és ők most éppen abba a bizonyos ellenséges darázsfészekbe készülnek behatolni.

» Hajnal a Sedai-on