Sedai

First topic message reminder :

A telepesövezet szélén lévő bolygó. A felszínét smarangdzöld szavannák borítják, és hatalmas, vörös hegységek borítják, amelyeknek a csúcsát hósapka borítja. A bolygó néhány nagyobb városa az északi kontinens partvidékén találhatóak, rajtuk kívűl kisebb, falusias jellegű települések és farmok találhatóak.
A bolygó uralkodója Derralon gróf, a bolygó nemesei pedig a bojárok.

Pellaeon

- Jó de ha a császár esetleg élne, akkor még miért nem tért visszavenni a hatalmat? - kérdezte Boren. Felállt, megdörzsölte az állát, majd felsóhajtott. - Elfogtak minket, a gyerekeim náluk vannak. Ennyi épp elég.
Felsóhajtott és Pellaeon-ra pillantott.
- Uram, megkérem, hogy hagyja ezeket az összeesküvés elméleteket, jó? - szegezte a kérdést Boren a kapitánynak. - A hajók vajon tudhatják, hogy mi folyik itt?

Gerr'ius

Azal elgondolkodva áll egy pillanatig, magában bólintott.
- Igen, nézzük meg innen északabbra hogy mi a helyzet - bepattan a terepsiklóba. Ahogy közelednek, a síkságon látszik a kúriának a tornya és az előtte parkoló birodalmi tank, valamint a körülötte rohangáló fehér páncélos katonák, harmincat lehet elsőre összeszámolni. A ház mellett pedig egy AT-TS lépegető parkol, készen arra, hogy bármikor lőhessen.
Az épülettől északra, 30 méternyire egy nagyobb facsoport van, ideális búvóhely.

Boren-nek igaza volt. Ha Palpatine élne, akkor már rég visszatért volna, és nem hagyja, hogy Pestage dőzsöljön a nehezen megszerzett trónján. Nem tudom eldönteni, hogy melyik lenne jobb? Palpatine vagy Pestage? Valószínűleg Palpatine. Bár megalomán volt, és néha kissé őrült, de az Ő irányítása alatt a Birodalom erős volt és...hát, a Lázadóknak csak szerencséjük volt, csak így győzhettek. A lényeg azonban az, hogy az Ő irányítása alatt egy erős állam voltunk, sok hajóval, sok katonával...Most pedig? A Flotta alig csak a töredéke volt régi önmagának, a szárazföldi erőink is nagy veszteségeket szenvedtek, az AT-AT lépegetőink nagy része megmaradt, hisz Endor-nál ugyebár nem használtuk őket, kivéve azt a néhány AT-AT-t, és AT-ST-t, amelyek a holdon voltak. A megmaradt lépegetőket, siklókat és egyéb szárazföldi támogató egységet leginkább a Coruscant-on, illetve a környező területeken állomásoztattuk, folyamatosan képeztük át az embereinket, hogy képesek legyenek használni. Azonban ez csak a szárazföldi egységekre volt igaz.
- Igaza van, Boren. Semmi értelme ezen rágódni. Amúgy Ardiff-nak nem mondtam, hogy mennyi ideig leszek lent. De egy óra után már elkezd idegeskedni, nemsokára rá hívni fog a csipogómon. Ha nem ér el, tíz perc után indítja az előre felkészített egységeket. Azonban a bolygó körül erős védelmi flotta állomásozik, amelyek ellen sem a Chimaera, sem a magammal hozott többi hajó nem tudná felvenni a harcot. De mindenképpen tenni fog valamit, maximum fél órán belül. Ha más nem, riadóztatja a többi egységünket a Coruscant körül és teljes erővel elindul erre felé. Bár ezt Pestage nem engedné, de Ardiff...ő nem hinném, hogy túlságosan foglalkozna vele. Mindig is hűséges volt.
Leginkább csak bizakodtam. Ha jobban belegondolok, biztos, hogy nem fog megindulni Coruscant-ról a flotta, Pestage parancsai ellen nem fog tenni semmit sem Ardiff. Nem azért, mert nem szeretné, hanem azért, mert nem teheti. Hát, majd csak lesz valami, nem igaz?

- De remélem nem fogunk rögtön az első közös kalandunkba belehalni – mondta kényelmesen elhelyezkedve az ülésében. Annyira hanyagul trónolt a siklóban, hogy olyan volt, mintha csak kirándulni menne. – Persze nem lehet mindent túlélni.
Nem akarta vadidegenekért kockáztatni az életét. Elszokott már az ilyesmitől. Kinőtte.
Ráadásul ezek valami sznob idióták. Annyira nem is kár értük. Megannyi jobb embert látott már élete folyamán meghalni, így talán érthető, hogy nem hatotta meg különösebben a dolog. Csak Azal miatt volt hajlandó harcolni. Valójában különösebben kíváncsi sem volt a Birodalom húzásának miértjére. Nem volt benne biztos, hogy jelenleg ki számít jó fiúnak, és kiket tekinthet rossznak. Az aktuális politikai helyzettel sem volt maradéktalanul tisztában. Majdnem olyan, mintha évtizedekig hibernáltak volna. Természetesen a Hutt űrbe is eljutottak bizonyos hírek, de ezek gyakran torzulva értek el hozzá. Legtöbbször persze nem is ez volt az oka annak, hogy a férfi nem-, vagy csak tévesen értesült a dolgokról. Ritkán volt annyira józan, hogy érdekelje az ilyesmi.
Mikor már majdnem megérkeztek a következő villához és felfedezték az ott állomásozó haderőt, Gerr intett Azalnak, hogy állítsa meg a járművet.
- Figyelj – kezdte -, van egy ötletem, de nem veszélytelen. - Mélyen belenézett az Erőhasználó szemébe. Néha egy meggyőző tekintet hatásosabb a szavaknál. – Te szépen odamész nyíltan hozzájuk. Nem hinném, hogy csak úgy lőni kezdenének a siklóra, de ha mégis, akkor sem féltelek különösebben. Abból, amit láttam, arra következtetek, hogy meg tudod védeni magad.
Egy pillanatra elhallgatott, hagyta, hogy a terv összeálljon a fejében.
- Én itt kiszállok, és célba veszem azt az erdőfoltot. – Fejével a facsoport felé bökött. – Tartsd fel őket, valahogy vond magadra a figyelmüket, amíg én megkerülöm a kúriát és belopózok az épületbe. Ha ezek a szarháziak keresnek valamit, azt nekünk kell hamarabb megszereznünk. Miután bejutottam a házba, kiderítem, hogy miért vannak itt.
Kiszállt a járgányból.
- Természetesen, ha kell, a segítségedre sietek, de nem hiszem, hogy van köztük Erőhasználó, legalábbis most nem érzek egyetlen egyet sem, így szerintem boldogulni fogsz. Elmetrükk és hasonló finomságok. Nyerj nekem időt, és én megszerzem, amit ezek a csicskák akarnak. – Jól esett neki így hívni az ellenfelet. Az, hogy nevén nevezte, ráadásul ilyen pejoratív néven, megnyugtatta. – Amennyiben nincs itt az a valami, úgy végeznünk kell velük. Mindegyikkel.
Őrültségnek tűnhetett megtámadni ezt a csapatot, de a Szürke Jedinek erre is volt egy tervkezdeménye. Egy csíra, amit folyamatosan locsolt ötletei tápláló nedűjével, miközben szélsebesen rohant a facsoport felé…

Pellaeon

Boren felpillantott a plafonra, majd sóhajtott egyet.
- Ha Ardiff valamit tett volna, akkor szerintem arról már tudnánk. Biztos jó elsőtiszt, hisz maga jó kapitány. Én csak tudom.
A börtönfolyosóról ekkor léptek zaja hallatszott. Enith közeledett a rácsokhoz, két oldalán egy- egy rohamosztagos. Szorosan tartották a fegyverüket, maszkjuk kiismerhetetlen volt.
- Láttom, hamarosan megtörnek. Persze az én képességeimmel nem kell bíbelődni az önök kihallgatásával. Képes vagyok én a nélkül is kiszedni. - Mosoly terült szét az arcán, mint egy koréliai vércápa vicsora. - Persze Pellaeon kapitány, nem kell önnek fájdalmat okoznom. Én és a társaim az Igaz Birodalmat szolgálom. Álljon át hozzánk, ostromoljuk meg a Coruscantot. Mikor a mesterem elfoglalja a trónt, elhihette, hogy nem maradna el a jutalma admirális. Főadmirálisi rang, amit már régóta megérdemelne.
- Ha valami baja történik a fiamnak, akkor megöllek!
- A fiai a mi céljainkat fogják szolgálni. Ők többet kapnak mint a rabság - válaszolt csúfondárosan Enith.
Boren felpattant, ekkor Enith felemelte a kezét, a tenyeréből villámok vágódtak ki, melyek a falhoz vágták Tschalt. A férfi eszméletlenül terült el a padlón. Enith sajnálkozva nézett rá, majd felsóhajtott.
- Pellaeon. Döntsön, vagy ő - mutatott Borenre. - Az áruló. Vagy mi, az Igaz Birodalom. Nos akkor viszlát.
Sarkon fordult és elsétált. Boren feltápászkodott.
- A fejem, mi történt?

Gerr'ius

- Nyugalom, sokszor csináltam már ilyet - mondta Azal Gerr'iusnak. - A terv tetszik, kivitelezhető. Akkor megkérnélek, hogy szállj ki a kocsiból - mondja, miután elhúz a facsoport mellett. Gerr'iusnak sikerül kiugrania a mozgó terepsiklóból. Miután elfoglalja a helyét, látja, hogy Azal leparkol a terepsiklóval a rohamosztagosok előtt és beszélni kezd nekik.
A birodalmi katonák mozdulatlanul figyelték a járműből kiszálló, bizonytalan járású férfit, aki rögtön gesztikulálva beszélni kezdett. Mintha csak részeg lett volna. Gerr'ius sikeresen megkerüli a villát, ellopakodik a lépegető mellett, majd talál egy hátsó bejáratot a ház északi oldalán. Ha bejut, akkor egy konyhába érkezik.
A falak mentén deaktivált droidok, az emeletről zajok hallatszanak. A konyhából egy egyenes folyosó vezet az ebédlőbe, és onnan a nappaliba, ahonnan egy csigalépcső vezet fel az emeletre.
Azonban odáig nem tiszta az út. Három rohamosztagos strázsál az étkezdében. Egy a hosszú faasztal végében álldogál, de el van foglalva a fegyvere tisztogatásával, míg a másik kettő a bal sarokban áll és épp beszélgetnek.

Nem tudtam, hogy mi hiányzott eddig az életemből. Aztán megtudtam...amint meghallottam a jellegzetes lépteket. Enith. Nem hittem volna, hogy bárkit ilyen hamar meg lehet utálni, azonban néha még önmagamat is sikerül meglepnem. Nemsokára előkerült is, a maga teljes valójában, amint rohamosztagosokkal kísérteti magát két fegyvertelen fogolyhoz. Arcom undor terült szét, a szám sarkán egy izom rángatózott. Szenvtelenül, és némileg lenézően méregettem Enith-et. Undorodom tőle, nem csak azért, amit tett, hanem azért is, hogy milyen egy ostoba teremtésről van szó. Azt hitte, hogy ilyen könnyen megtör engem? Pár perc néma magány, néhány elvetett szó, az embereim lemészárlása? Ennyire gyengének tart engem? Úgy látszik, hogy súlyos félreértésekben él, és ez csak az én malmomra hajtja a vizet. Háborút nem csak fegyverekkel lehet nyerni, csak ezt gyakran elfelejtik. Felvontam a szemöldökömet, amikor előadta grandiózus terveit. Coruscant megtámadása, Pestage eltűntetése a színről és a többi és a többi. Nagyon öntelt a kis mocsok, viszont semmi alapja nincs rá. Tény, van egy szupercsillagrombolója és néhány Imperial-osztályú kis hajócskája is, de ezzel még nem hatol át a Coruscant köré font védelmen. És a legnagyobb tévedés, amit véthetett az az, hogy azt hitte, én vágyok a főadmirálisi rangra, hogy engem a rang érdekel. Én harcolni akarok. Nem is harcolni, hanem a Flottát szolgálni, mindegy, hogy milyen rangban.
Viszont velem ellentétben Boren-t könnyebben meg lehetett törni. A családdal való fenyegetés mindig is hatásos volt. Ez az oka tán, hogy én soha se vállaltam családot? Nekem a Flotta a családom, a vérrokonaimat is elárultam érte. Legalábbis cserben hagytam őket. Cserben hagytam őket, cserben hagytam a fiaimat is. Az egyikük a Flottánál szolgál, a másikról nem is hallottam már jó ideje. Ha úgy hozná a sors, talán pillanatnyi megbánás nélkül nézném, ahogy kivégzik őket, ha ezzel a nagyobb jót szolgálom. Tascl-lel nem ez volt a helyzet. Feldúlt volt, és ezt Enith ki is használta. Gyenge jellem...soha se volt túlságosan erős. Azonban amikor a rohadék mocsok kezéből villámok vágódtak ki - olyan villámok, amelyeket Palpatine annyira szeretett használni - én is meglepődtem. Nem minden nap lát az ember ilyet a mostani világban. Régebben, a Régi Köztársaágban más volt a helyzet. Dooku, és a Sötét Akolitikusai, vagy hogy nevezték magukat. Néhány kósza Sötét Jedi. Eleddig nem nagyon volt tudomásom Erőhasználókról a Skywalker familián kívül, illetve azon néhány kivétellel, akik mostanában előtérbe kerültek. Mindent összevetve: nagyon is meg voltam lepődve...lenyűgözve és megfélemlítve azonban nem. Nem fogom a Flottát átadni ennek a talpnyaló mocsoknak. Még egy kis fenyegetés, majd elviharzott...ezzel egyidőben Boren is felkelt.
- Semmi különös. Csupán úgy tűnik, a szakadár Birodalmiaknak van egy Sötét Jedijük, aki épp kiütötte magát - jegyeztem meg elmélázva. - Ez néhány dolgot megváltoztat. Most már tényleg minden bizodalmunk Ardiff-ban van, vagy a véletlenben...Nem tudom, melyik lenne a jobb. Azt javaslom Boren, hogy pihenjen egy kicsit.
A falhoz sétáltam, hátamat a falnak döntöttem, majd szép lassan lecsúsztam és hagytam, hogy a szemeim lecsukódjanak. Rég aludtam már, fáradt voltam, és most úgy se tudnék semmit se tenni.

Hiába volt ő a terv értelmi szerzője, meglepte, hogy Azal ilyen könnyedén belement. Ennyire azért nem jó elképzelés. Rövid morfondírozás után arra jutott, hogy ez csak két dolgot jelenthet, a másik Erőhasználó vagy ennyire bízik benne, vagy pedig kellően magabiztos, hogy egy kétes kimenetelű stratégia mellett se kételkedjen a sikerükben. Mindegy is, most csak az számít, hogy elintézzük ezeket az alakokat.
A fák közé érve megnyugodva tapasztalta, hogy elég sűrűnek bizonyul az erdőszem ahhoz, hogy észrevétlenül elrejtőzhessen, miközben neki tökéletes rálátása nyílik a villára. Ebben nem is annyira a fák, mint a magas aljnövényzet és a cserjeszint volt segítségére.
Az idősödő férfinek egy röpke pillanatra arra is maradt ideje, hogy elgondolkodjon a facsoport rendeltetését illetően. Több lehetőség is átfutott az agyán, de rövid mérlegelés után kiválasztotta a maga szubjektív igazságát. Biztosan nudizni és prütykölni járnak ide. Maga is mindkét tevékenység elkötelezett rajongója volt, talán pont ennek köszönhető a végkövetkeztetés is.
Időközben Azal megkezdte a maga kis színjátékát. Gerr pedig bosszankodott, hogy miért ezt a szerepet választotta az alkoholista útbaigazítást kérő helyett. A fene se tudja, melyikben van több rutinom.
Könnyedén felismerte a tökéletes alkalmat a cselekvésre, így késlekedés nélkül indult meg a kúria felé. Persze ügyelve arra, hogy távol maradjon a kíváncsi tekintetektől. Nem volt különösebben nehéz dolga, könnyedén kerülte meg az épületet és jutott be egy cselédbejárónak tűnő ajtón. Szinte már túl könnyűnek tűnt az egész.
A konyha, amelybe megérkezett modern volt és tiszta. Egyetlen szépséghibája csak az volt, hogy a falak mentén deaktivált bádogdobozok sorakoztak. Ezek sose’ mennek ki a divatból? Alaposabban szétnézett a helyiségben, aminek eredményeként, a mosogatóban rábukkant egy tévesen üresnek ítélt whiskeys pohárra. Még volt néhány hívogató csepp az alján, amit némi szagminta levétele után boldogan hajtott fel. Ennyitől még nem lehet bajom.
Mikor úgy érezte, hogy mindent látott, amit érdemes lehet, elindult felfedezni a ház többi részét is. Különös és felismerhetetlen hangon ütötte meg a fülét az emeletről, de nem kezdett ész nélkül rohanni. Biztos volt benne, hogy vannak katonák idebent is.
Elhagyta a konyhát és lassú léptekkel indult el az ebédlő felé. Még időben meghallotta a beszélgetés hangját, így időben fedezékbe vonulhatott, a bejárati ajtó mellé. Egyetlen másodpercre lesett csak be az ebédlőbe, hogy megtudja, mivel van dolga pontosan.
Három szarzsák.
Régen számtalan módon végezhetett volna velük. Valószínűleg lendületből, meg sem állva küldte volna pokolra mindhármukat, de most nem akart semmi elhamarkodott húzás miatt meghalni. Nem tudta, hogy Azal kis bűvész trükkje mennyire hozta vissza rendbe, így a komolyabb Erőalkalmazások használatát egyelőre elvetette. Előbb tesztelni szerette volna őket, mielőtt rájuk bízza az életét.
Tudta, hogy leadott lövés nélkül kell végeznie velük, mivel a nagy zaj biztosan odavonzaná a többi strázsáló páncélost. Mélyet lélegzett, kifújta. Ezt még megismételte kétszer, mielőtt elszánta volna magát a cselekvésre.
Markolatát kezében tartva tűnt fel az ajtóban, valósággal berobbanva a helyiségbe. Villámgyorsan futott és ugrott fel az asztalra, elsőként a fegyverét tisztogató katonát célozva. A méregdrága tölgyfaasztal lapján rohanva tette meg az „út” nagy részét, de az utolsó egy méter távolságot már a térdein csúszva hidalta át. Közben az ezüstszínű penge is előkúszott a relikviaszámba menő markolatból. Egyetlen elnyújtott vágás volt csupán, de elégnek bizonyult, hogy a rohamosztagos kellemetlen osztódáson menjen keresztül. Gerr a mellkasánál szelte ketté az ürgét. Illetve ha a levágott karokat is számoljuk, négy darabbá hullott szét.
A morbid kompozícióban – legnagyobb bánatára – egyetlen pillanatig sem gyönyörködhetett, hisz a munka nehezebbik fele, inkább kétharmada, még hátra volt.
Kihasználva, hogy a másik két katona ennyire közel volt egymáshoz, telekinetikus erejét az egyik fejére irányította, és szabad keze mozdulatával egészen erősen csapta neki a másiknak. Ezzel nem sérülést akart okozni, csupán csak időhúzásnak szánta. Szerencsére egyik fegyvere sem sült el az akció közben, pedig az egyik már rászegezte a sugárvetőt, mielőtt társa sisakos feje arrébb nem lökte.
Gerr’IUs ugrott és újra vágott. Tisztán és precízen. A mozdulat egy képzett harcos kézjegyét hordozta, nyoma sem volt a remegő alkoholbetegnek. A nyak, mint oly sokszor már, tökéletes és halálos célpontnak bizonyult.
Egy ellenfele maradt, aki ráadásul kissé kábán huppant a földre, de ahelyett, hogy vele is végzett volna, félelmetes közelségbe tartotta a fejéhez fénykardját és beszélni kezdett.
- Add meg magad – utasította halkan, de határozottan. – Vedd le a sisakot és mondd el szépen, mit csináltok ti ezen az kiszabott helyen? Ha szépen csicseregsz, életben hagylak. – Természetesen hazudott.

Pellaeon

Pellaeon pillanatok múlva elalszik, de a következő pillanatba egy rohamosztagos lép be a cellába, megböködi a kapitányt a lézerfegyverével. Mikor a férfi felkell, leveszi a sisakját. Jonah, Boren öccsének az arca tűnik elő.
- Meggyőztem őket, hogy velük vagyok - suttogta.
Boren felpattan, majd odalép a testvéréhez.
- Mondtam, hogy maradj a családom mellett! - ripakodott az öccsére. Jonah odaadta a nála lévő egyik lézerpisztolyt a kapitánynak.
- A fiaidat valahova máshova szállították. Valószínűleg el a bolygóról, de nem tudni, hogy miért, vagy hova. Önnek van ötlete, hogy mit akarhatnak?
Fordult Pellaeon felé, de előbb a bátyjának is átnyújtott egy fegyvert.

Gerr'ius

Gerr'ius terve sikerült, csak a kis akció, ami több mozgást igényelt, amihez még az öregember nem szokott hozzá újra, görcsöt eredményezett a combjába. A rohamosztagos azonnal a fegyveréhez kapott, de amikor ráeszmélt, hogy mégis milyen helyzetben van, inkább hagyta az egészet.
Lekapta a sisakját, majd reszketve megszólalt.
- A család vérségi archivumát kutattuk át - mondja remegve. - Olyan adatok után kutattunk, hogy milyen arányba voltak köztük erőérzékenyek. Utána likvidálásra kaptunk parancsot. A Császár Szeme adta!
Közben Gerr'ius észrevehette, hogy a sisak távközlési rendszere végigbekapcsolva volt. A következő pillanatban léptek zaja hallatszott kintről, majd egy robbanás, majd pokoli ordítások.
Egy pár perc múlva Azal lépett be.
- Én azt mondom, hogy a cél szentesíti az eszközt. Mire jöttél rá? Mit akarhatnak itt a Birodalmiak?

Minden úszó legnagyobb félelme, hogy kritikus helyzetben görcsöl be a lába. Ilyenkor persze vannak módszerek, amikkel gyorsabban megszüntethető a fájdalom és az átmeneti bénulás, de még így is ezres nagyságrendű halálokot képez szerte a galaxisban.
Gerr is gondolt már egyszer-kétszer arra, mi lenne, ha a legrosszabbkor kapná el a görcs, de a képzeletében mindig valamiféle fuldoklás képe élt, nem pedig egy ebédlő és egy rohamosztagos jelentette veszély. Iszonyúan kellemetlen volt, kis híján össze is csuklott.
Néhány szívverésnyi ideig teljesen védtelen maradt, de a jelek szerint a katona nem látta át a helyzet adta lehetőséget, és a megadás mellett döntött. Ez színtiszta szerencse volt, semmi több. Fiatalkorában soha nem ismerte volna ezt be, de már nem volt kiscsikó. Csődör sem biztos.
Szorgalmasan próbálta kimasszírozni a combjából a fájdalmas csomót, miközben a fénykard hegyét csak pár milliméterre tartotta a férfi mellkasától. Elég lett volna egyetlen apró mozdulat, hogy végezzen vele. Vén szar vagyok. Mélyen a szemébe nézett. Fiatalabb volt, mint gondolta.
Miközben hallgatta a beszámolót, végig az ajtót figyelte, nem akarta, hogy kellemetlen meglepetés érje. Pont ezzel követte el a legnagyobb hibát. Ha kicsit jobban koncentrált volna, azonnal feltűnik neki a bekapcsolva hagyott távközlő szerkezet, de így csak a legvégén vette észre a dolgot.
Azonnal haragra gerjedt. Akárcsak régen, váratlanul és megfékezhetetlenül robbant ki belőle az indulat. Egyetlen percig sem gondolta komolyan, hogy betartja a rögtönzött egyezség ráeső részét, de a férfi sunyi trükkje egyszerűen megtorlásért kiáltott. Gerr’IUs pedig megadta neki. Hanyag mozdulattal tolta előre a kardját, azután felrántotta, füstölgő árkot vájva a testébe.
Kicsit jobban érezte magát tőle, de ez nem változtatott a kegyetlen tényeken. Jött az erősítés. Hallotta őket.
Jellegzetes alapállásba csúsztatta a lábait, felkészülve arra, hogy védekezhessen a sugárlövedékek ellen. Hiábavaló erőfeszítés volt, de ezt nem tudhatta előre. A robbanás is meglepte, de közel sem annyira, mint Azal látványa a fehér páncélok helyett. Kikapcsolta a fénykardot és ráült az asztal szélére. Újra dörzsölgetni kezdte a lábát, közben végignézett a halottakon.
Tisztább munkát is végezhettem volna. Egy kar itt, egy fej ott, még vér is. Nem mintha irtózott volna a testnedvektől, de általában az ő fegyvere kellő mértékben perzsel ahhoz, hogy ne hagyjon ekkora mocskot. Hosszú út van még a teljes rehabilitációig.
- Egyetértünk, sosem volt gondom az alternatív megoldásokkal. Örülök, hogy ebben egyezik a véleményünk – mondta mosolyogva. – Nem egészen értettem, mit habogott az, akit kihallgattam, de megjegyeztem minden szavát. Hátha számodra komolyabb jelentéssel bírnak a szavai. – Szinte szóról-szóra mondta vissza a rohamosztagos meséjét. – Na már most, lenne pár kérdésem – folytatta a semmibe meredve -, az első, hogy miért akarná a császár egykori bérence kiirtani az olyan családokat, ahol gyakoribb az Erőérzékenyek születése? Vagy szerinted egy konkrét famíliát keres?
Egy pillanatra elhallgatott.
- Ja és még valami, ki a pöcsöm a Császár Szeme? Nem is hallottam ilyenről.

A szemem végül lecsukódott. Nem tudom, hogy mennyi ideig aludtam, bár éreztem, hogy nem túlságosan sokat. Talán még ha álmodtan is valamit, csak nem tudtam visszaemlékezni rá. Arra ébredtem, hogy valaki bökdösi az oldalamat. Félálomban voltam, motyogtam valamit és megpróbáltam eltolni a henger alakú tárgyat magamtól. Végül felébredtem és eszembe jutott, hogy hol is vagyok. Egy rohamosztagos állt előttem. Hát, eljött az a mocskos kis Sötét Jedi, hogy megkérdezze, még is, melyik oldalra állok? A válaszom már meg is volt neki. Gyáva egy féreg, rohamosztagosokat küld előre, egy fegyvertelen alakkal való tárgyaláshoz. Azonban nemsokára a katona sisakja lekerül, egy egy ismerős arc tűnik elő mögüle.
- Mi a francot keres itt maga, Jonah? - kérdeztem tőle halkan, amire nemsokára választ is kapok.
- Még csak elképzelni sem tudom, hogy sikerült meggyőznie őket... - morogtam magam elé szkeptikusan.
Tény, hogy az elmúlt órák eseményei bizalmatlanná tettek. Először lemészárolják az embereimet, megölik Boren feleségét, a fiait elrabolják, aztán beraknak egy cellába, és ezek után jön a férfi testvére, és azt állítja, hogy sikerült meggyőznie a szakadárokat, hogy velük van. Az egész sztori egy kicsit sántított, és egészen biztos voltam benne, hogy nem fogják csak úgy hagyni, hogy a frissen "átállt" emberük csak úgy szabadon mozogjon a komplexus egész területén anélkül, hogy megfigyelnék. Még nagyobb nyugtalanságra adott okot az, hogy tartózkodik itt egy Sötét Oldali Erőhasználó is, aki egészen biztos, hogy észrevenné, ha hazudnak neki. Bár nem tudom, hogy Jonah milyen kiképzést kapott, olyan viszont biztos, hogy nem, amivel ellenállhatna egy ilyen szemét agyszondázásának. Azonban...egyelőre nincs más választásom, így kénytelen vagyok megbízni benne. Még ha előtte el is árultam már egyszer, és ezért igen csak mérges volt rám. De nem volt más választásom. Nem tehettem mást.
- Nem, nincs semmi ötletem. Bár az a tény, hogy van itt egy Sötét Jedi, bizonyos dolgokra engedhet következtetni. Például arra, hogy átakarják őket állítani, vagy éppen felhasználni Boren vagy maga ellen, ha netán még is csak nem úgy alakulnának a dolgok, ahogy azt Ők akarják. De mindegyis, ez egyelőre jól jön. Maga megy előre - bök fejével Jonah felé. - Ha őrökkel találkozik, jelez nekünk valahogy és megpróbáljuk kikerülni őket. Egyelőre kerüljük a felesleges tűzharcokat, nem akarjuk magunkra felhívni a figyelmet. Akkor hát: indulás!
Megvártam, míg Jonah elindul, magam elé engedtem Boren-t is, majd megindultam utánuk. Imádkoztam, hogy semmi bonyodalom ne jöjjön közbe.

Pellaeon

- Engem azért küldtek, hogy végezzem ki a testéveremet - mondja Jonah, sarkon fordult, majd elindult a folyosón. Balra fordult, majd jobbra, lesétáltak egy lépcsőn, majd átléptek egy csarnokon.
Csak kevés rohamosztagossal találkoztak, de aki feléjük szólt, Jonah csak azt mondta, hogy birodalmi kivégzést ad a foglyoknak. Egy újabb lépcsőn mentek fel, ami szűk szobában ért véget.
Jonah kipillantott, egy sikátor végében voltak, aminek a végében egy fal volt. Közben a távolból hallatszottak a riadószirénák.
- Valószínűleg rájöttek a szökésre. A város fal alatt egy járat fut, azon keresztül kijuthatunk. Kiderítettem, hogy a fiúkat egy keleti erődbe vitték.
Átsiettek a sikátoron, aminek a bal oldalán egy szemétkupac volt. Jonah elkezdett kotorászni a bűzlő kupacba, mire egy fémfedőt talált.
- Itt lehet lejutni.
Felemeli, a következő pillanatban rohamosztagosok fordulnak be a sikátorba, majd nyitnak tűzet.
- Menjenek! - kiáltotta, majd sarkon fordult és tűzelni kezdett. - Gyerünk! Szabadítsák ki őket!
Két rohamosztagost azonnal leszedett, de a következő pillanatban egy lézersugár vállon találta.
- Gyerünk! - kiáltja, majd fedezékbe húzódott, a rohamosztagosok szétváltak, majd egy vörös köpönyeges. Boren lőtt néhányat, majd felemelte a fémfedőt.
A császári testőr megszólalt.
- Adják meg magukat!
- Menjenek! - ordította Jonah.

Gerr'ius

- Az előző tanyán megnéztem a holttesteket. Kiderítettem, hogy senki nem volt érzékeny az Erőre. Én inkább arra gondolok, hogy élve fogják el és gyűjtik össze őket. Szerintem átakarják őket állítani, vagy valamely céljuk van vele.
Azal leült az egyik székre, majd elgondolkodva maga elé meredt.
- A Császár szeme. Palpatine-nak megvoltak az ügynökei, voltak köztük Erőérzékenyek. Őket különféle célokra használta, a Kezeket mint orvgyilkos, a Hangok az akaratát vitték el különféle lázadó világokra és a Szemek. Rajtuk keresztül látott messzi világokra és a jövőbe. A leggonoszabb Sith mágiára oktatta őket, volt egy ilyen szervezet, még a Galaktikus Hidegháború előtt.
Kisétált a ház elé. A rohamosztagosokat mintha valami láthatatlan fenevad tépte volna szét vagy lapította volna össze. A lépegető helyén egy lángoló, megolvadt roncs volt.
- Akkor folytassuk az utunkat.

- Azért küldték, hogy a saját testvérét kivégezze? - hökkentem meg.
Igazából már semmin se kellett volna csodálkoznom, tekintve, hogy milyen egy elvetemültek társasága ez, de azért az emberi kegyetlenség és ostobaság mindig meg tudott döbbenteni, most is ez volt a helyzet. Nem tudom, hogy hova süllyedhet még tovább ez a galaxi. Kegyetlen háborúk, belháborúk, híreket kaptunk, hogy az egyik bolygón, azt hiszem, hogy a Farana-n is épp egy kegyetlen járvány tombol, s a birodalmi hírszerzés szerint az egészet mesterségesen indították. Most pedig ez. Testvér gyilkos testvért parancsra. Mi ez az újabb őrület? Bár tény, hogy a Palpatine-i birodalomban se ment minden tisztán és jól zsírozottan, és voltak ot is kegyetlenségek, de akkor legalább volt rend és fegyelem. Most már mindennek vége.
Követtem tovább Jonah-t, igyekezve arra ügyelni, hogy a legkevesebb zajt csapjam, és meghalljam, hogy ha netán van valaki a közelben. Viszont a kísérőnk nem nagyon tűnt úgy, mint aki a lopakodás egyik nagy mestere és alkalmazója, hisz lépten-nyomon rohamosztagosokba ütköztünk, akik egyelőre nem nagyon foglalkoztak velünk, ha kérdezgettek is, Jonah válaszolt. Én az ilyen találkozóknál igyekeztem lehajtani a fejem és igen csak bánatos/szomorú arcot vágni, néhány alkalommal sikerült elővarázsolnom az őszinte rémület álarcát is, hogy a szerepünk még hatásosabb legyen, bár nem hinném, hogy túl jó alakítást nyújtottam volna.
Úgy tűnt, hogy megérkeztünk a következő szakaszhoz. Egy sikátorba értünk, a túlsó végén egy fallal és menet közben bekapcsoltak a riasztók is. Igazából azon csodálkozom, hogy ilyen sokáig tartott, mire észrevették az eltűnésünket is. Hanyagság. Nagy fokú hanyagság. Normális esetben már az első ötszáz méter után egy egész gárdányi rohamosztagos loholt volna a nyomunkban és Jonah-t se engedték volna, hogy szabadon mászkáljon, egészen addig, míg be nem bizonyítja, hogy tényleg hűséges. De ezek ilyen idők voltak. Kaotikusak. Persze ez a mi szempontunkból most pont jól jött. Vegyes érzelmek túltak bennem - a katonai énem szidta a hanyagságukat; az éppen halálraítélt énem pedig áldotta ugyanezt.
- Még ha tudjuk, hogy hol is tartják fogva a fiaidat, Boren, nem ronthatunk be úgy, mint ha miénk lenne az egész bolygó, vagy éppen egy egész ezred állna a hátunk mögött. Megpróbálunk bejutni, de ne ringasd magad tévhitekbe.
Nem lelombozni akartam a férfi, vagy éppenséggel elkeseríteni, csupán visszarángatni a valóság talajára, ha netán a sikeres szökésünktől fejébe szállt volna a "dicsőség". Miközben én azzal foglalatoskodom, hogy Boren-nel megosszam pesszimista és sötét jövőképemet, Jonah munkát váltott és átment kukázóba. Nem tudom, hogy ez a megfelelő alkalom-e, hogy rejtett kincsek után kutakodjunk, viszont a keresgélése kifizetődőnek tűnt, hisz nemsokára elő is bukkant a menekülő járat fedele. Milyen praktikus. És milyen könnyen eljutottunk ide. Csak erre tudtam gondolni, de igyekeztem elfolytani egyre növekvő balsejtelmeimet. Ha azt hittem, hogy ez az egész túl könnyen ment, hamar változtattam nézeteimen, amikor egy rakatnyi rohamosztagos bukkant fel a sikátor távolabbik végén, és azonnal tüzet nyitottak. Szokásos módon kapkodtak és senki sem állt meg egy pillanatra sem, hogy leguggoljon, és megpróbáljon precízen célozni, így a lövések nagy szórással csapódtak be a körülöttünk lévő falszakaszba, egyelőre egyikünket se találva el. Istenkém, hol tanultak ezek meg célozni?
- Menjen előre, Boren! - unszoltam a férfit, amikor a testvére elkezdett viszonzó tüzet nyitni az ellenségre.
Nem akartam, hogy lássa, ahogy testvére testét széttépik a lézerlövedékek, így néhányszor megtaszigáltam, és megindítottam a lefelé vezető úton. Tudtam, hogy nem várhatjuk be. Neki kell feltartania a rohamosztagosokat addig, míg mi elmegyünk innen, hisz ha utánunk jönne, a katonák megindulnának utánunk és hamar utolérnének minket. Semmi esélyünk nem lenne. Egy kicsit bántott, egy kicsit aggasztott mindez, de tudtam, hogy ennek így kell lennie.
~ Egy gyáva gondolatai~
Vádoltam önmagamat, és nem ok nélkül. Amikor az egész bagázsból kivállt egy császári testőr, tudtam, hogy sietnünk kell. Ha úgy adódik, tovább taszigálom Boren-t, majd én magam is követem a menekülőjáratba. Még utoljára visszafordulok.
- Köszönjük, Jonah. Bár csak másképp alakult volna.
Ezzel leereszkedek a létrán, és folytatom a mászást, hogy minél előbb minél messzebb kerüljek ettől a helytől. Amint lent vagyok, kezembe veszem a Jonah-tól kapott pisztolyt és azzal a kezemben indulok meg a férfi által kijelölt irányba.
- Azt javaslom, hogy fussunk!

- Ez úgy szar, ahogy van – jelentette ki határozottan Gerr’IUs. – Átállítani? Ennek semmi értelme nincs, képzetlenek. Hosszú évek munkája lenne belőlük rendes, valamirevaló Erőhasználót faragni. Sőt, ha engem kérdezel, az ilyesmi egyenesen lehetetlen vállalkozás. A mi időnkben, ha nem kezdték el négy, maximum öt éves korban a tanítást, akkor inkább már neki sem láttak a dolognak. Az idősebbekkel több gond van, mint amennyit megéri bevállalni. Ráadásul az eredmény sem lesz olyan, mint a kölykök esetében.
Látott már példát arra, hogy valakit felnőttkorban kezdtek kiképezni, és bár a tehetsége és elszántása révén tűrhető Erőhasználó lett belőle, mégsem tudta soha átlépni a saját korlátait. Egyik ilyen padawan sem lett nagy hatalmú harcos.
- Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy elővigyázatosságból gyilkolják le az Erőérzékenyeket – mondta rövid hallgatás után. – Nem akarják, hogy a Jedi Rend újraszerveződjön. Hallottam erről a Luke gyerekről, őt is tinédzserként kezdték kikupálni, így könnyen el tudom képzelni, hogy ő is ezt a vonulatot akarja továbbvinni. Nevetséges. – A hangjában kiérezhető indulat bujkált. – Bárhogy is, ezekből sosem lesz Jedi. Ennek pedig két oka is van, egyrészt az idősebbek már alkalmatlanok a finomhangolásra, másfelől pedig egyszerűen nem maradt olyan, aki becsületesen kiokosíthatná őket. A mostani kóklerek csak félmunkát tudnak végezni, ami rosszabb, mintha nem is csinálnának semmit. Ha tényleg ez a terv, előre félek tőle, mit hoz a jövő.
Nem törődve Azallal, vagy a ténnyel, hogy zárt helyen vannak, nagyot köpött a padlóra, kifejezve nemtetszését.
- Szóval kéz, hang és szem? – kérdezett vissza kissé összeborzolva szakállát. – Ezt a logikát követve, akkor Vader lehetett a Császár Pöcse. Eléggé szétszabta a galaxist a muksó. – Előre nézett, de a tekintete nem itt járt, hanem valahol a múltban. – Anakin Skywalker – mondta csendesen -, ismertem a szukafattyat. Na nem valami jól, nem voltunk barátok, vagy ilyesmi, de néhányszor összefutottam vele. Főleg a Rendben töltött évem alatt. Sosem gondoltam volna, hogy szörnyeteggé válik.
Sóhajtott.
- Adj nekem pár percet, szétnézek az emeleten, aztán mehetünk.
Felsietett a lépcsőn, de valójában egyáltalán nem kutakodni akart. Mióta Azal meggyógyította, nem volt alkalma megnézni magát, és ez már nagyon bosszantotta. Szinte azonnal megtalálta a fürdőszobát, aminek szemközti fala gyakorlatilag egy óriási tükör volt. Elámult a látványon.
Nem lett újra fiatal, látszott az ábrázatán, hogy túl van már a legszebb napjain. Ez normális, elmúltam ötven. Ugyanakkor eddig úgy festett, mintha már a hetedik ikszet is átlépte volna. Ápolatlan volt, sápadt és borvirágos orrú. Most viszont olyan volt, mint egy negyvenöt éves, életerős férfi. Egy olyan férfi, akin nyomott hagyott a múlt, de a jövőbe tekint. Feltámasztom őt. Boldogok leszünk!
Eszelős módjára kapta fel a kagylón felejtett ollót. Úgy gondolta ez valamiféle jel számára. Nem lehet véletlen, hogy egy ilyen rendes, gazdag házban csak úgy szanaszét hagyják a dolgokat. Kibontotta a haját és elkezdte vágni.
Gyorsan haladt, a célja csupán az volt, hogy megszabaduljon a hosszú tincsektől. Úgy érezte, mintha csak az elmúlt évek érdektelenségét távolítani el magából a hajszálakkal egyetemben. Az egész művelet nem tartott tovább három percnél. Ezután viszont a szakálla következett. Nem keresett borotvát, továbbra is csak az ollót használta. Nyissz, nyissz, nyissz…
Egy rövid hajú férfi lépett ki az épületből. Hajkoronájának dússágán nem látszott a kor, de a barna mellett sok ősz szál lapult meg benne. Hosszú szakálla szintén eltűnt, szinte már-már egyszerű borostává apadt. Gerr’IUs volt ez, a Szürke Jedi!
Végignézett az udvaron és egy csatateret látott. Igaz a legfurcsább csatatér volt ez, amibe volt szerencséje belebotlani. A mészárlások helyszínén mindkét fél halottai képviseltetni szokták magukat, de itt csak és kizárólag a Birodalom erői estek el. Azal Darabokra tépte őket, nem csak az embereket, a gépeket is, a lépegetőt is…
- Ezt a hatalmat akarom! – A szavakat úgy préselte ki a fogai közt, hogy a másik férfi ne hallhassa azokat. Nem akarta kimutatni ámulatát, de valójában mélységesen ledöbbent a pusztítás mértékén.
Beszállt a siklóba és intett, hogy részéről indulhatnak.
- Mire elég a gyógyításod? – kérdezte egy bő perc múlva. – Mennyit nyertem vissza a régi képességeimből?

Pellaeon

A két férfi rendben leért a csatornába, nem tettek meg fél métert, mikor valaki egy hődetonátort dobott le. A robbanás beomlasztotta a csatornát alattuk, de a robbanás lökéshulláma kilökte őket a robbanószer hatósugarából, így túlélték azt. A járat egyenesen haladt, Egy órás botorkálás után jutottak ki. Egy kisebb pincébe kerültek, innen egy létra vezetett fel.
- Kell valami ruha, így egyenruhába túl feltünnőek vagyunk - mondta Boren.
Amint felmásztak egy torony alsó szintjén találták magukat, magtárként funkcionálhatott. Kintről ugatás hallatszik és jókedvű fütyürészés valamint közeledő léptek zaja. Egy köpcös alak lép be a magtárba, megrökönyödik.
- Kérem! Már megvizsgálták egyszer a gyerekeimet! Ne tegyék velük újra!

Gerr'ius

- Nem jediket akarnak ezek kiképezni - mondja az Erőhasználó keserűen, majd végignézz a holttesteken. Látszik, hogy nem tölti el jó kedvvel amit tett az előbb. Ránézz Gerr'iusra majd meghajol. - Gerr'ius mester.
A terepsikló felé indul, közben úgy tesz mint aki nem hallotta, majd mikor megérkezik a járműhöz válaszol.
- Azzá tettelek, akivé lenned kell - válaszolja, majd bepattan a járművébe. Egy órát haladtak északnak, mikor a láthatáron feltűnt egy újabb tanya. Azal megállította a járművet, a farmer egy középkorú idős férfi eléjük rohant, majd meghajolt a varázsló felé.
- Mágus! Van itt egy ember!
Bevezeti a farmházba.

Adrian alig pár napja érkezett a Sedai-ra, hogy interjút készítsen a helyi hatalmasságokkal, de egyszer csak a bolygót lerohanta a Birodalom, pontosabban az ami maradt belőle. A férfi sikeresen elmenekült a Sedai fővárosából és egy farmon húzta meg magát. Épp az ebédjét költi el.
A farmer valami Mágusról beszél, akit azon mód be is hív. A mágus belép, majd meghajol Adrian felé. Egy magas, fiatalos férfi, a helyi nemesekre jellemző ruházatban.
- Üdvözlöm. Mi járatban? A nevem Azal. Gerr'ius, minden rendben. Bejöhetsz!

Adrian morgolódott egy sort. Nem értette, hogy mi a francért üldözi a Birodalom, bárhová is tegye be a lábát. Eddig az volt a baj, hogy Jedi, most meg az, hogy riporter... döntse már el az Erő, hogy mit akar! De legalább nem halhat éhen. Bár ez sovány vigasznak tűnt, annak fényében, hogy menő öltönyét eléggé megtépázták. Fegyvernek is egyedül a vibrokardja volt nála, mely a derekára volt felkötve. Állandóan megkérdezték, miért hord egy riporter kardot? A választ többnyire az volt, hogy Adrian egy olyan vallási mozgalomhoz tartozik, mely kötelességének érzi a kard viselését. Hogy mennyire tudott bánni is a fegyverével, az sosem volt kérdés. És ennek a férfi valahol örült is.
A valódi válasz persze az volt, hogy a Jedi megszokások nem vesztek ki Adrianből teljesen. Kard nélkül még mindig meztelenül érezte magát, és mivel fénykardot többé nem viselhetett, maradt a kevésbé elegáns, de modern vibrokard. A forgatás legalább olyan jól ment Adriannak, mint anno a fénykardkezelés, így nem féltette magát. Egyedül a nagyobb súlyban és az előrántási módszerében talált kivetnivalót, de hát valamit valamiért. A lézereket sem bírta visszaverni vele, de nem is volt rá szükség. Mindig észben kellett tartania, hogy a régi idők már elmúltak.
Vagy mégsem? Mikor meghallotta a "varázsló" által megemlített nevet, arcára kiült a döbbenet. Emlékek sorai ugrottak be az elméjébe. Egy fiatalemberé, egy másik korból, egy másik időből. Persze lehet, hogy csak szerencsés véletlen, gondolta magában Adrian. Kizárt, hogy ugyanaz legyen, aki akkor volt. Adrian úgy hitte, Gerr'IUs is életét veszthette azóta, hogy utoljára találkoztak. És visszaesett a valóságba. Zavartan elállt, majd kezet fogott az alakkal, miután letette maga mellé az eledelét.
- Adrian Tyrel Snowcrash - mutatkozott be a riporter. - Újságíró vagyok. Egy riportot akartam készíteni a bolygó vezetésével, mielőtt megjöttek volna a birodalmiak, de úgy látszik, az idő nem az én pártomra állt. Sem az alkalom.
És csak ezután vette szemügyre a belépő fazont.

Gerr’IUs mester.
Ez a megszólítás újra és újra felcsendült a fejében. Nagyon régen hívták így utoljára.
Mindig kijavította őket, hogy csak a Jediknek vannak mestereik, a középutat követők, vagy legalábbis az ő rendje a mentor kifejezést használja, most viszont csak ízlelgette a szót. Eszébe sem jutott helyesbíteni, túlságosan elvolt a saját gondolataival. Illetve azokba merülve.
Ismét a Tundon járt. Látta maga előtt a régi barátokat. Widro, Forcas, Kane… Albiona. Nagyot sóhajtott. Mind közül a nő hiányzott neki a legjobb. Miatta érezte a legerősebb bűntudatot. Talán már nem is olyan sokáig.
Azal ismét kitérő választ adott. Gerr nem szerette a titkolózást, főleg nem olyan dolgokban, amik közvetlenül érintették.
Az egy órás út olyan volt, mintha soha nem akarna véget érni. Egy adott pillanatban a Szürke Jedi kilógatta egyik lábát a sikló ablakán és úgy próbált szunyókálni kicsit, de hiába. Nem jött álom a szemére. Hogy elüsse az időt a szakállát kezdte simogatni, és ahol a kelleténél hosszabb szálat érzett, azt kegyetlenül, villámgyors rántásokkal tépte ki. Kicsit fájdalmas időtöltés volt, de szerencsére nem kellett sokszor megismételnie, ugyanis egészen jó munkát végzett alkalmi borbélyként.
Ezúttal egy szerényebb tanya volt az úticéljuk, de Gerr sokkal jobban örült neki, mint a puccos villáknak. Már csak azért is, mert ez azt jelentette, hogy vége az utazásnak. Mindig utált utazni.
Kipattant a siklóból és egykedvűen biccentett oda a farmernek. Paraszt. Vetett néhány pillantást az alakra, de annyira jelentéktelennek ítélte, hogy nem pazarolt rá túl sok időt.
Gyorsan beinvitálták őket a házba. A jelek szerint Azal jól ismerhette a fickót, de ez nem volt elég, hogy Gerr’IUs is megbízzon benne. Egyik kezét végig a markolatán pihentette, készen arra, hogy bármikor odacsapasson, ha csapdába vezeti őket. Még Azalban sem bízott meg teljesen, egyszerűen nem volt elég ostoba ahhoz, hogy bárkit is kitüntessen teljes bizalmával. Két féle Szürke van, a halott és a gyanakvó. Hm, akkor tulajdonképpen csak egy féle.
Bent a házban egy másik idegen ücsörgött, akinek feltűnően ismerős hangja volt. Gerr jó alaposan megnézte magának. Mikor a szeméhez ért irtózatos káromkodást hallatott. A rabszolgahajcsárok, matrózok és kocsisok is megirigyelhették volna a jelzős szerkezetet.
- Rondar Kiszabott Sandraider? – ámult el. Az emberek változnak, mind külsőleg, mind belsőleg, de a szemük mindig ugyanolyan marad. – Mit keres itt egy halott ember? – kérdezte néhány pillanat alatt megzabolázva arcizmait és elképedését.
Visszakerült az érdektelenség maszkja, miközben kínálatlanul vetette le magát egy székbe, hogy aztán az illemet végérvényesen meggyalázva, csizmás lábait az asztalra tegye.
- Hallgatlak, Jedi! – nógatta.
Ahogy kimondta a megszólítást megértette, hogy hatalmasat tévedett. Rondarban az Erő legapróbb szikráját sem érezte. Ennyire nem lehet jó, kizárt, hogy képes legyen elrejteni előlem a hatalmát. Akkor viszont mi történt vele? Csak nem…
- Qel-Droma lőcsére, mit tettek veled?

Az utolsó pár lépcsőfoknál a rendes mászás helyett inkább csak úgy lecsúsztam, bár ez nem tervezett leszállási módszer volt, csak a lépcsőfokok egyikénél a hegesztési varrat engedett el, emiatt a nagy akrobatikus mutatvány. Keményen talpra érkeztem, éreztem is, ahogy az ütés ereje végig száguldozik a gerincoszlopon, fel egészen a fejemig. Egy kicsit meg is sajdult, de ez legyen a legkevesebb gondom. Nem foglalkozva az amúgy se túlságosan tiszta ruha jelenlegi állapotával, további rohanásra ösztönöztem a társamat, főleg azután, hogy hallottam: mögöttünk leesett valami , valószínűleg a fenti rohamosztagos barátainknak köszönhetően. Nem néztem hátra, hogy mi lehet az,inkább csak lehúztam a fejem, és még gyorsabb tempóra ösztökéltem magam. Nem jutottam túlságosan messze, talán még fél méterig sem, amikor is felrobbant a hődetonátor - valószínűleg az volt. Először a égető forróságot éreztem, rögtön mikroszekudumokkal később ért el hozzánk a lökéshullám is, mellette néhány repesz mutatóba. Szerencsére a folyosók eléggé keskenyek voltak, így a viszonylag kis keresztmetszeten nagyobb nyomással száguldozott a lökéshullám ereje, messze eltaszítva minket a detonáció középpontjából. Leszámítva a lehorzsolt felkart - amikor a rövid "repülési" szakasz után keményen hasra érkeztem - és a beütött térdet, a még tovább erősödő fejfájást, és a néhány kisebb repeszt a hátamban, egészen jól voltam. Boren kevesebbet kapott, hisz a hullám és repeszek nagy részét én fogtam fel, de még így is beverte a fejét, kis patakocskában folyt le a virágos piros vérfolyam. Bár első látásra soknak tűnt a vér, tapasztalatból tudtam, hogy ez csak a látszat. Nem foglalkozva azzal, hogy ki kéne tisztítani a sebeket - főleg, hogy nem is lett volna rá időnk - felsegítettem Tascl-t, aztán mentünk is tovább, rendületlen hittel, tudva, hogy a testvére meghalt. Hősies halált halt, bár valószínűleg ez nem enyhíti az előttem baktató férfi fájdalmát.
Idelent aztán elveszett minden időérzékelésünk. Csak a lehulló cseppek ütemes placcsanásai mutattak bármiféle rendszerességet, de a kétszázadig után elvétettem a számolást, és nem is folytattam tovább. Bár nem kínoztak meg minket, még is éreztem, hogy fáradok, de folytattuk tovább. Boren néha meg-megbotlott, ilyenkor egy kis ideig támogattam, majd unszoltam tovább és tovább. Végtelennek tűnő idő után úgy tűnt, hogy megérkeztünk a vészkijárathoz, bár nem tudhattuk, hogy ott vár-e ránk valaki. Ha ismerik ezt a titkos menekülőutat - már pedig mért ne ismernék - akkor könnyen kisakkozhatják, hol fogunk a felszínre érni, és akár egy egész ezred is várhat ránk, bár történetesen egy katona is bőven elegendő lett volna a feladat ellátására, főleg, hogy egy létrán kell megint felmenni. Egy jól irányzott lövés fentről - egy fogoly semlegesítve. Még egy, és a két menekülő dolga elintézve, mindenki mehet vissza az őrposztjára, tovább kártyázni, vagy unatkozni.Amint megérkeztünk, felvetődött a kérdés, hogy át kéne öltözni. Arcom gúnyos fél-vigyorba torzult, de hamar el is tűntettem, amikor Boren felém fordult.
- Úgy is tudják, hogy hogyan nézünk ki, és maximum egy rohamosztagos páncélzata rejtene el teljesen minket, azt meg honnét szerzünk? - csóváltam meg a fejem tagadólag.
Másztunk hát fel, a létrán, egyre feljebb és feljebb, s minden megtett foknál vártam, hogy felvillanjon a jellegzetes vörös fény, halljam a fegyver elsütésének hangját. Azonban semmi ilyesmi nem történt, bár biztos voltam benne, hogy fél mérföldes körzetben hallják, ahogy caplatunk fölfelé. A gyenge szerkezet minden lépésünknél nyikorgott egyet, fújtattunk, mint akik nagy távot futottak le...és még mindig semmi. Amint felértünk, megállapítottam, hogy valószínűleg egy őrtorony alsó szintjén lehetünk. Az őrtorony egy dolgot jelent: katonákat, akik őrködnek benne. A katonák pedig most igen csak nagy bajt jelentenek. Azonban, amint jobban megvizsgáltam, észrevettem, hogy nem az a tipikus katonás toronnyal van dolgunk, sokkal inkább a civil fajtával. Már ha nem foglalták el ezt is a katonák. Azonban kívülről ugatás zaja hallatszott, s nem tudtam, hogy ez jót jelent-e. Rögtön ezt követte egy önfeledt fütyörészés, és még mielőtt fedezékbe húzódhattunk volna, az ajtó kinyílt, és egy ismeretlen alak toppant be. Első ránézésre meg lehetett állapítani, hogy nem a katonaság tagjai közé tartozik, s ez egy megnyugvó sóhajt csalogatott elő belőlem. A kérdésre elsősorban felhúzott szemöldökkel, s pillanatnyi tanácstalansággal válaszoltam.
- Nem tudom, hogy miről beszél, jó ember. Azonban, ha jól sejtem, a katonaság zaklatta Önt és a családját. Ez esetben, azt hiszem, hogy maga a segítségünkre lehet, és a későbbiekben mi is segíthetünk magán.
Vetettem fel a gondolatot. Boren hátranézett, kérdően felvont szemöldökkel, majd visszafordult a fickó felé.
- Minket is fogságba ejtettek ezek a szakadárok és egy társunk önfeláldozásának köszönhetjük csak, hogy megmenekültünk. Valószínűleg keresnek minket, és ha megtalálnak, helyben ki is végeznek. Ha segít nekünk elbújni, ne adj Isten, elmenni erről a bolygóról, ígérem, hogy utánajárunk az itt esett igazságtalanságoknak, ezt mint a Birodalmi Flotta Főparancsnoka, ígérem magának.
Nagyon reméltem, hogy megértette, mit is mondok neki, s még jobban azt, hogy nem ad fel mégis minket, annak reményében, hogy valami jutalmat kap érte. Elkezdtem méregetni a kettőnk között feszülő távolságot. Ha elkezd segítségért kiáltozni, nem érek oda időben, hogy elhallgattassam, így most tényleg az Ő kénye-kedvére vagyunk kitéve. Egy kérdés felmerült bennem: mit akarnak ezek a gyerekekkel? Ha Jonah-nak igaza van, akkor Boren örököseit is elcipelték. Mit vizsgálnak rajtuk? Mi folyik itt?

Pellaeon

- A császárra, vagy ki van a trónon. Jöjjenek velem - kiáltott fel. Egy apró farmházba vezette a két szökevényt. - Nem is gondoltam, hogy a Birodalmi Flotta főparancsnoka jön vendégségbe hozzánk.
Belép a házba, egy kis ebédlő van ott, benne egy egyszerű faasztalka, mellette székek, az ablak mellett egy kandalló, amin egy családi holofénykép van. A gazda bekiált a szobába.
- Clara, gyere!
Egy egyszerű, törékeny nő jön be, aki hirtelen felsikít a két tiszttől.
- Drágám! Ne ijedj meg az uraktól, látod, hogy milyen poros a ruhájuk? A magtárban találtam rájuk. Hozz nekik valami tiszta ruhát és ételt. Látom éhesek! Üljenek le. Nem tudok űrhajót szerezni, minden kimenő űrhajó forgalmat blokkolnak a bolygón. De segítek magának, egykor én is katona voltam. SC-555-ös számú rohamosztagos szolgálatra jelentkezik.
Itt tiszteleg.
- Bár nincs páncélom és fegyverem. Clara, hol van az a étel!
Egy 10 éves forma gyerek slisszan be az ebédlőbe, majd leül és végigmeri Pellaeont.
- Hu, maga tiszt? Birodalmi csillagrombolón járt már?

Gerr'IUs és Adrian T. Snowcrash

- Ismerik egymást? - kérdezi Azal a két férfira nézett, majd leült. - Meséljetek el mindent. Szerintem a barátodnak blokkolták az erejét, és azért nem képes használni a képességeit.
Közben a gazda ételt hozott.
- Nos, ha maga Jedi, akkor talán segíthet nekünk visszaszerezni az elrabolt gyerekeket és felszabadítani a bolygót a Sötét Oldal markából.

Adrian nagyon fellelkesült, mikor Gerr'IUs felismerte, ugyanakkor meg is döbbent. Az álcájának minden esetre lőttek. Aztán mikor megfigyelte a Szürke Jedi laza viselkedését, megnyugodva foglalt helyet, békésen.
- Nem sokat változtál, ahogy így elnézem - mondta mosolyogva. - Már nagyapa korú vagy, de még a saját unokád is érettebb lenne nálad, már ha létezne.
Gerr'-hez fűződő viszonya meglehetősen sajátságos volt. Noha nem beszéltek annyira sokszor, mint amennyire kellett volna, kialakult benne egy érzelmi kötődés pár évvel fiatalabb barátjához. Jade-re testvéreként tekintett, és mivel Gerr'IUS az ő diákja volt, Adrian az unokaöccseként gondolt rá. A tékozló, neveletlen unokaöccseként, ez az érzés pedig nem múlt el azóta sem, hogy évek óta nem találkoztak. Most pedig felszínre tört, a közös emlékekkel együtt, melyeket Rondar Sandraiderként élt át. És most itt volt az ideje, hogy történetét megossza ezzel a férfival. Volt miről regélnie. Persze előbb végighallgatta Azal kérdését és kérését.
- Ismerjük, hát. A legnagyobb léhűtő, akit valaha láttam. Nincs nála pimaszabb, egoistább és hedonistább Erőhasználó a galaxisban - mondta mosolyogva Adrian, majd kacsintva hozzátette: - Sem kreatívabb vívómester.
Ezután kicsit diplomatikusabb hangnembe váltott.
- Nos, egykoron tényleg Jedi voltam, de az régen volt. Ahogy azt megfigyelték, az Erő már nincs velem. Ezek után nem tudom, mi hasznomat vennék, pláne a sötét oldal ellen, de segítek, ha tudok. Előtte viszont elmesélem, mi történt azután, hogy Gerr'IUs és én utoljára találkoztunk.
Az egykori mester vett egy nagy levegőt, és belekezdett a hosszú történet minél rövidebb változatának elmesélésébe. A megtudottak alapján nem volt sok idejük.
- Nem sokkal azután, hogy Kane és én lezártuk a kettőnk közötti ellentéteket, beteljesítettem a neki tett ígéretemet. A coruscanti ütközetben - mely ugye Dooku gróf halálával zárult -, végeztem Michelle Solennel. Majd pár napra rá végrehajtották a Lovaghullás Hadműveletet, avagy a Jedi holokausztot. Számtalan bajtársam esett el a Templomban, kevesen éltük túl. Sajnos - itt szomorúan nézett a barátjára - Jade sem élte túl. Darth Vader végzett vele. Kane fiával, és még néhány Jedivel el tudtunk szökni. Nem volt más lehetőségünk. Vader ellen nem volt esélyünk úgy, hogy ezernyi klón tört az életünkre.
Ezután találkoztunk Bail Organa szenátorral, aki röviden tudatta velünk, hogy mi történt. A klónok mindenütt fellázadtak a Jedik ellen. Ki-Adi Mundi, Aayla Secura... mind meghaltak. Kane-nek visszaadtam a fiát, akit beadott közénk, jelezve ezzel, hogy vége van. Évekig rejtőzködtünk. Aztán rám talált az egyik Jedi társam, és közölte, hogy vezetőt keresnek az újjászerveződő Jedi Rendnek. Most már tudom, hogy kár lett volna elfogadnom ezt a megbízást, de elkapott a hév. Abban hittem, hogy le tudjuk győzni a két Sith Lordot. Miután eléggé megerősödtünk, megtámadtuk őket a Byssen. És akkor találkoztam a fiammal... Palpatine tanítványaként. Azok a rohadékok ellenem nevelték, és Sötét Jedit faragtak belőle. - Szavaiból indulat sugárzott, ahogy a következő mondatok elhagyták a száját.
- Le kellett győznöm őt. A saját véremet. Nem öltem meg, mert azt hittem, a győzelem után majd magunk mellé állíthatjuk. Sajnos keresztbe tettek nekünk. Néhány társammal bejutottunk Palpatine tróntermébe, ahol ő és Vader már vártak ránk. Mondanom sem kell, Palpatine volt az a rejtélyes Sith Lord, aki Dooku mentora volt a klónok háborúja alatt. Ő irányította az egész katasztrófát, békésen, a karosszékéből. És a legfurcsább az, hogy én vívtam meg vele. Társaim Vaderrel küzdöttek, én meg Palpatine seggét akartam szétrúgni, pedig Vader ellen több indokom volt harcolni. Az orrom előtt mészárolt le többet is a barátaim és társaim közül...
Kezdte visszanyerni higgadtságát, és hangjába szomorúság férkőzött.
- Elvesztettük a harcot. Vader megölte a társaimat, és beszállt a kettőnk párharcába. Így esélyem sem volt. Egy Erőhasználó sincs a galaxisban, aki képes felvenni a versenyt két Sith Lorddal. Éreztem, hogy az uralkodót le tudtam volna győzni, ha elég kitartóan próbálkozom. Elég jól kiismertem a vaapad stílust ahhoz, hogy felülkerekedjek az ő ataru és juyo kombóján. De Vader mindent elrontott. Gerr', nem túlzok, ha azt mondom, hogy Vader minden idők egyik legjobb vívója lehetett. Jade nagyon ügyes kardforgató volt, de az a szemétláda gond nélkül kerekedett fölé, ahogy a társaim fölé is, akik szintén képzett mesterek voltak. Úgy használta az ötödik forma djem so ágát, mint előtte soha senki. De ez most lényegtelen.
Ami lényeges, hogy engem ekkor nyilvánítottak halottnak. Minden Jedi, aki részt vett a támadásban, halott volt. Ismét egyedül voltam... de sokkal jobban magamra voltam hagyva, mint eddig. Szó szerint elhagyott az Erő. Nem értettem, miért maradtam életben, de később rájöttem. A Sithek elzártak az Erőtől. Ezzel bűntettek meg, és statuáltak példát. Nem öltek meg. Annál rosszabb sorsot szántak nekem. Megvonták tőlem azt a társat, aki engem gyerekkorom óta elkísért. Elzártak az Erőtől. Az elkövetkezendő évek pokoliak voltak. Nagyon nehezen fogtam fel, hogy nincs tovább. Jedi pályafutásom véget ért.
De több barátom is lett, akik segítettek átvészelni az időt. A segítségükkel később megtaláltam az új számításomat. Így lettem újságíró, de a múltamat sem hagytam el teljesen.
Megpaskolta a tokba csúsztatott vibrokardja markolatát.
- Azóta vagyok Adrian T. Snowcrash, a kardforgató riporter. Szóval... ennyi lenne az én történetem. Ha van időnk, akkor talán te is elmesélhetnéd, milyen kalandokat éltél át azóta, hogy utoljára találkoztunk, Gerr'IUs - mondta az ex-Jedi, és kíváncsian nézett a szürkeségre. Gerr' sejthette, hogy a személyes kalandjai mellett az érdekli a legjobban Adriant, hogy mi a helyzet Kane-el.

- Most is egy Császár van a trónon, csak nem éppen Palpatine, hanem az egykori jobb keze, Sate Pestage - osztottam meg a farmerral a legutóbbi politikai viszony változást.
Rövid sétát tettünk meg csupán a szabadban, mely alatt végig a környéket pásztáztam, hát ha meglátom a fehér páncélos rohamosztagosokat, vagy éppen a vörös palástos Császári Testőröket, akiknek a jelenléte még mindig igen csak zavart engem. Mért vannak itt? Ők csak Palpatine-nak engedelmeskedtek, Vader-től soha se láttam, hogy parancsot adott volna nekik. Ez a tény kissé zavarba hozott, értetlenkedtem, de mivel választ nem tudtam rá találni, ezért inkább a továbbiakban igyekeztem elfelejteni ezt az apró kis tényt - gyakran nem túl nagy sikerrel. Amint beértünk a házba, végigmértem annak egyszerű felszerelését. A kétkezi munkából megélők soha se voltak túlságosan gazdagok, bár általában a nem túl gazdagok élete volt a sokkal boldogabb. Őket nem rontotta meg a pénz és a hatalom. Aztán a férfi a felesége után kiáltott és láttam, ahogy Boren összerezzen. A Clara már majdnem úgy hangzott, mint a Ciara, és ez emlékeztette őt a feleségére, akit ha nem is a szemem láttára, de a fülem hallatára mészároltak le - pont az előtt, hogy fogságba ejtettek volna a mocskos szakadárok. Azóta megértettem, hogy mit is érezhettek a Birodalom ellenségei, amikor meglátták a fehér páncélos katonáinkat. Életemben először volt az, hogy a saját embereink üldöztek minket, és ez bizony eléggé nagy megrázkódtatás volt.
A nő első reakcióján igazából már meg sem lepődtem azok után, amiket itt tapasztaltam, de szerencsénkre - mielőtt még ide lármázott volna mindenkit a környékről - a férje hamar lenyugtatta őt. Boren alaposabban végig mérte a vendéglátónk feleségét, szemében szomorúság és a veszteség bújkált, majd szégyenlősen elfordította a fejét és tettetett érdeklődéssel mérte végig a kis ház felszerelését. Nemsokára a beszélgetés számunkra sürgősebb és érdekesebb dolgok felé kanyarodott. Elsősorban az élelem volt az, ami most igazán meghatott engem és egészen biztos voltam benne, hogy Boren-nek se mostanában adtak enni. Bár tény, hogy alig pár órával ezelőtt a drága vendéglátóink megkínáltak, de nem túl sokat ettem és hamar felségárulás címszó alatt le is tartóztattak. Hülye barmok.
- Katona? Ritkaság, hogy visszavonulnak és ilyen életet élnek. Ne, nem megsérteni akartam...csak számomra kissé meglepő. Örülök, hogy sikerült valami boldogabb foglalkozást találnia és családot alapítania.
Jegyeztem meg őszintén. Nekem valahogy a családdal sose volt túl sok szerencsém, bár ott volt a régi szeretőm, a Köztársasági titkos ügynök...de a románcunk se tartott túlságosan sokáig, és az egészből egy fiú lett csak. Aztán évekkel később még egy, és alig-alig tartottuk a kapcsolatot. Igazából évek óta nem. Magamban megfogadtam magamnak: ha ennek az egésznek vége és én életben vagyok még, felkutatom a fiaimat, és megpróbálom helyrehozni mindazt, amit oly sikeresen elrontottam.
- Pihenj, katona.
Tény, hogy meglepett, hogy egy volt katonával volt dolgom - igazából a többi Birodalmi tiszt még az én helyzetemben is valószínűleg dezertőrnek titulálná őt és megpróbálná elfogatni - de ennek inkább csak örültem. Remélhetőleg még nem veszett ki belőle a harci ösztön, és segítségünkre lehet. Újabb fogadalom: ha ennek vége, változtatni kell az itteni helyzeten. Felszámolni ezt a renegát bandát, és visszafoglalni a hajóinkat. Főleg a Szuper Csillagrombolót, arra nagyon is nagy szükségünk lenne. Aztán betoppan egy kisfiú - talán ha van vagy tíz éves, újabb tüske Tascl vérző szívébe - és olyan igazi gyerekes módon faggatni kezd.
- Igen, jártam már Csillagrombolón, már a Régi Köztársaság idején is. Nagy, nagy hajók, rajta sok érdekes dologgal. Sőt, mi több, én most egy ilyen hajónak a parancsnoka vagyok és még sok-sok ilyennek - válaszoltam a fiúnak mosolyogva.
- Bevallom, kissé irigylem magát. Remélem, hogy a jelenlétünk nem hoz semmi bajt magára, és a családjára - mondtam fojtott hangon a volt katonának, hogy a fia ne hallja a baljós szavakat.

Gerr'IUs végigsimította a széke ülőlapjának szélét, és legnagyobb örömére talált is egy kilazult szálkát, amely kellően nagy volt ahhoz, hogy fogpiszkálóként használhassa. Egy ideje már zavarta valami a fogai közt, de eddig nem volt alkalma és módja ilyen csupri üggyel foglalkozni. Most viszont bepótolhatta. Hanyagul kezdett turkálni a szájában, miközben Rondart hallgatta.
A férfi róla alkotott rövid, de tömör és velős jellemrajzán szélesen elmosolyodott.
- Nem tagadom, ez vagyok én - mondta, elégedetlenül tapasztalva, hogy az alkalmi fogvájó vége vörössé változott. Túl érdes és túl éles volt a ráerőltetett feladathoz, így elég csúnyán felsértette az ínyét.
Gerr az asztal alá hajította a kis rohadékot, és elővett a belső zsebéből egy fémes felületű flaskát. Még a másik villából kifelé tartva bukkant rá erre a kincsre.
Kinyitotta, nagyot kortyolt belőle, majd visszacsúsztatta a helyére.
- Ne bámuljatok, csak a számban lévő sebet fertőtlenítem. Csíp is mint a rosseb - magyarázta vállat vonva.
A minőségi whiskey íze kellemes volt, egyetlen pillanat alatt otthonossá varázsolta a légkört. Alkalmassá a sztorizgatásra.
Amiket hallott, kevés okot adtak a vidámságra. Nagyon úgy fest, senkinek sem voltak boldog, gondtalan évei.
Jade halálhírétől elszorult a torka. Persze, sejtette, hogy volt tanítója nem élte túl a hatvanhatos parancsot, de a dolgok mindig rosszabbak kimondva. A szavaknak ereje van.
Nem mondott semmit. Nekem nincs múltam. Az egy másik ember élete volt.
Rondar élete kalandosan folytatódott a legutóbbi találkozásuk után. Régi nevek, régi emlékek, régi tragédiák.
- Ne jelents ki ilyen dolgokat ekkora meggyőződéssel. Biztos vagyok benne, hogy egykoron én képes lettem volna legyőzni őket, már ha egyetlen percig is érdekelt volna a dolog. Sőt, szerintem Azalnak sem jelentett volna gondot felkoncolni a jómadarakat - szólalt meg a történet egy bizonyos pontján. - Tényleg - fordult az ősöreg Erőhasználóhoz -, te miért nem avatkoztál közbe? Rólam mindenki tudja, hogy egy pöcs vagyok, de neked mi a mentséged, miért nem szabtad rövidre a két Sith rémuralmát? - Nem számított válaszra, de örült volna neki.
Rondar befejezte a saját történetét. Szomorú volt, de egyáltalán nem meglepő. Szinte törvényszerű, hogy a jó emberekkel rossz dolgok történnek.
- Ady, veled aztán elég rendesen kiba...bráltak. - Elnevette magát az öncenzúrán. Nem illett a helység légköréhez a nevetés.
Mióta a férfi beszélni kezdett, többször is kinyúlt felé az Erővel, de egyik alkalommal sem érzett semmit.
- Hogyan telt az én elmúlt két évtizedem? - kérdezte olyan hangsúllyal, amivel a hosszú történeteknek szokás bevezetőt adni. - Nos lássuk csak, öltem, kufircoltam, lezüllöttem. De azért fel is tudok mutatni valamit. Van egy rabszolgám, aki bordélyt üzemeltet nekem. - Elhallgatott.

Pellaeon

Hamarosan belép a nő a konyhába, egy köteg hagymára emlékeztető zöldség és valami kistermetű patásállat megnyúzott tetemét tartja a kezébe. Pillanatok alatt elkezdi szeletelni, majd a húst olajba rakja, hogy kisüsse.
- A legkövérebb darlunkat vágtuk le az ön tiszteletére - mondta büszkén. - Ja, csak a rendszámomat ismerte, a nevem Rash.
Leül az asztalhoz, előkapja a pipáját, megtömködi dohánnyal, és a szájába veszi.
- Sok mindent túléltem, utána nyugállományba vonultam. Ott voltam a Yavin IV ostrománál. Az volt az utolsó bevetésem a visszavonulás előtt. És hogyan tovább? Nem graszálhatnak ezen a bolygón egyenruhában.
Boren megszólalt.
- Az a tervünk, hogy kiszabadítsuk a fiaimat.
Rash bólintott, majd sarkon fordult és eltűnt a szobájába. Boren a kapitány felé fordult.
- Megakarom ölni azt aki elvette tőlem a feleségem - suttogta. A gyerek érdeklődve figyelte őket.
- És a bácsi felvisz engem egy hajóra? Egyszer én is egy olyanon fogok szolgálni. - Felpattant, haptákba vágta magát. - Kapitány leszek! Dorth Rissel kapitány legyőzi a lázadókat!

Rondar és Gerr'ius

Azal hátradőlt, majd a köpenye egyik zsebéből elővarázsolt egy körtealakú gyümölcsöt, majd beleharapott.
- Nem jártam arra - mondta az erőhasználó. - Különben is kiváncsi voltam, hogy milyen eredménye lesz a Jedik kiválasztottról szóló próféciájának. Ha nem vállt volna be, akkor talán leszámolok mindkét Sithel. Harcoltam már párszor velük.
Megvakarja az állát.
- A régi sithek nem voltak olyanok mint ezek voltak. Darth Malak, Darth Malgus, Belia Darzu. Ő egy őrült volt. Darth Rivan, vele egyszer harcoltam, ahogy Darth Ruinnal is. A legrosszabb Vigil volt, ő dúlta fel az otthonom.
Hátradőlt, majd megsimogatta az állát.
- Soha nem kaptam el. Állítólag az egyik híve ölte meg. Őrültem is, meg bánkodtam is, hogy nem tudtam megölni.
Érdeklődve Sanraider felé fordult.
- Az Erőtől való elzárás ősi erőalkalmazás, de soha nem hallottam olyat hogy egy sith is használta volna. A jó hír, hogy visszafordítható, a rossz hogy nagyon fájdalmas a procedúra és nagyon nagy lelki erőt igényel felébreszteni és újra szaporodásra kényszeríteni a Mildi Choriánokat. És lassú, csak apránként tér vissza az Erővel való kapcsolat.
Az asztalra pillantott, majd Adrianra.
- A bolygón egy erős erőhasználó van. El kell fognunk és kideríteni hogy kit szolgál.

Az egykori mester megvakarta a szakállát. Azt állapította meg, hogy mindenki elég lazán kezeli azt a tényt, hogy egy birodalmiak által meghódított bolygón falatoznak és lazulnak. Érdekes társaságba került, az biztos. A régi Sith Lordok nevének említésére Revan jutott eszébe, akit szintén elzártak az Erőtől. A történetet minden Jedi megtanulta, már gyerekkorában, hisz egyike volt a rend legizgalmasabb időszakainak. A történet végén Revan megtérült, és legyőzte egykori tanítványát, Malakot. Visszanyerte elvesztett hatalmát, és több Jediről is tudott, akivel hasonlók történtek.
Aztán mikor Azal megemlített neki egy módot az Erő visszaszerzésére, Adrianben megfagyott az ütő. Valóban létezne rá egy mód? És valóban használnák rajta? Már évek óta élt Erő nélkül, és egész jól meg volt nélküle. De az Erő használatának lehetősége azért mégiscsak... Újra Jedi lehetne... Majd megrázta a fejét. Előbb el kell végeznie a dolgát, mielőtt ezt eldöntené. Majd lesz még ideje ezen gondolkodni, bőven. Cska annyit fűzött hozzá Azal ötletéhez:
- Én csak arra emlékszem, hogy legyőztek. Hogy hogyan fosztottak meg az Erőtől, azt nem tudom. Palpatine elég sok információt tudott összeszedni a Jedikről. Lehet, hogy eltanulta ezt az erőt, vagy másokat, esetleg az Inkvizíció néhai Jedi-lovagjait kérte meg rá. - Adrian tudott az Inkvizícióról, és mindig is félt, hogy rátalálnak. Nem tudta, hogy vajon most létezik-e még a bukott Jedikből és más Erőhasználókból álló szervezet, de nem szeretett volna személyesen utánajárni.
Mikor Azal végre egyértelműen közölte, mi a feladat, Adrian tanácstalanul megvonta a vállát.
- Rám számíthattok, ha tudtok valamire használni. Esetleg meginterjúvolom az Erőhasználót, míg ti szétrúgjátok a sej haját - mosolygott az egykori mester, mert mást nem nagyon tudott tenni. Ha tudná használni az Erőt, akkor tudott volna segíteni. Így viszont csak útban lenne, ha az Erőhasználóval kéne megküzdeni. Újabb érv amellett, hogy újra meg kéne tanulnia az Erő használatát. Hmm.

Amikor a volt katona felesége belépett a zöldségekkel és a darlu-val, már épp viszakozni akartam volna, de tudtam, hogy semmi értelme nincs. Látszott rajtuk, hogy jó szívvel adják és valószínűleg meg is sértődtek volna azon, ha itt ellenkezni kezdek velük. Meg úgy igazából nem is nagyon volt erőm tiltakozni, amikor a gyomrom egy halk korgással jelezte, hogy igen csak kedvére való lenne az a kis hús és a némi zöldség köré.
- Nagyon szépen köszönjük - végül csak ennyit sikerült kinyőgnöm.
Mellettem Boren idegességében toporogni kezdett, tekintete gyakran vándorolt a vendéglátónk és az ablak között, lesve, hogy mikor jelennek meg a fehér páncélos katonák és lövik halomra az egész környéket, csak hogy biztosra menjenek. Egyelőre azonban semmilyen ellenséges aktivitást nem lehetett érzékelni, bár biztos voltam benne, hogy ez nem lesz túlságosan sokáig így. Ahogy végig néztetm a feleségen, és a kíváncsiskodó fiún, éreztem, hogy lassan mennünk kell. Gyors bekapunk egy-két falatot, de tovább nem nagyon maradhatunk. Ha itt találnak ránk, nekik végük, hiába volt az apa katona, a fegyverét már rég a szögre akasztotta, és egyedül nem húzná sokág. Erre jó példa Jonah halála. Valami viszont még visszatartott attól, hogy búcsút mondjak nekik.
- Yavin IV...szerencsére én kimaradtam belőle. Az Endor óta...minden megváltozott - tettem hozzá elcsigázva.
Az volt az életem legnagyobb veresége, még ha nem is egyedül rajtam múlt, de akkor is...valahogy furcsa volt, mint ha tudatalatt mindenki érezte volna Palpatine halálát. Vagy mégsem? A mai napig nem tudtam eldönteni. De a lényeg, hogy még a Halálcsillag pusztulása után is harcoltunk tovább, ameddig lehetett. Amíg még volt remény. De aztán...aztán vissza kellett vonulnunk, még ha a szavak nehezen is hagyták el a számat. Nem volt más választásunk, és ezt másoknak is be kéne látniuk! Ahogy sejtettem, Boren leginkább a fiai miatt aggódot. Már csak Ők maradtak a családból, Ők viszik tovább a nevét. Ők maradtak egyeedül nekik. Vajon én is megtenném ezt a fiaimért? Valószínűleg igen, hisz bár elhagytam őket, a halálukat nem kívánnám, még ha ezzel a saját életemet is kockáztatnám.
- Tascl, ne a gyerek előtt! - szűrtem a fogaim között a szavakat, amikor ecsetelni kezdte bosszúterveit.
A fiú azonban úgy látszott, hogy nem nagyon vette észre a dolgot, leginkább még mindig a Csillagrombolók körül jártak a gondolatai. Régen én is ilyen voltam. Más célom nem volt, csak bekerülni a Flottába, a legnagyobbakkal szolgálni és jó tisztté vállni...még ha ezért meg is kellett hamisítanom az adataimat. Igen, bekerültem a Flottába. Hogy jó tiszt lennék-e? Nem tudom...majd a jövő generáció, az utódaink eldöntik. Addig is, az ember teszi, amit tennie kell és amit tenni tud.
- Csak ne olyan hevesen, fiam. Ahhoz még sokat kell nőnöd, bár ha megmarad a lelkesedéset, biztos vagyok benne, hogy egy nap a Flottában fogsz szolgálni. Csak hallgass mindig a szüleidre...
~ Nem úgy, ahogy én tettem...~
-...hisz egy nap Neked kell majd róluk gondoskodnod. Ha úgy adódnak a dolgok, hozzám bizalommal fordulhatsz.
Sablonos beszédem végén visszafordultam az ex-katonához, és egy fejbiccenetéssel jeleztem, hogy beszélni szeretnék vele: négyszemközt. Amint megvalósult, fojtott hangon, hogy csak mi halljuk, megosztottam vele a félelmeimet.
- Nem hinném, hogy sokáig maradhatunk itt, akármennyire is szívesen látnak. Előbb-utóbb találnak egy alaprajzot és rájönnek, hova vezet az a menekülőalagút, amin keresztül mi is érkeztünk. Van legalább egy Erőhasználó a bolygón - tudom, hisz megkínálta a társamat egy Erővillámmal. Ha igazán elkezdenek kutakodni utánunk, előbb-utóbb ide is eljutnak, és akkor maguk....
Nem fejeztem be a mondatot. Nem kellett. Katona volt, tudja, hogy mit jelentene, ha ránk találnának, míg itt vagyunk.

Gerr egykedvűen hallgatta Azal történetét a régi Sithekről. Ő valahogy nem látott különbséget Sith és Sith között, számára mindegyik megvetendő, hitvány kutya volt. Bizonyára a kora miatt, hisz hiába számított emberi viszonylatban meglettnek, a másik Erőhasználóhoz képest még nevetségesen fiatal volt. Egy pillanatra belegondolt, hogy ha ő ötvenöt esztendő alatt – amiből húszat semmittevéssel töltött – ennyi mindenen keresztül ment, akkor mi lehet a másik férfi háta mögött. Az ő múltja szinte egybeesik a galaxiséval. Hogy lehetséges ez? Miért nem hallottam róla sosem korábban. Úgy döntött, talán majd egyszer, a jövőben alaposabban kifaggatja, de ennek nem most volt itt az ideje. Egyelőre még nem tartanak azon a szinten. Olyan ez, mint a tini kori randizás. Lassabb, mint Jar Jar Binks felfogása.
Mikor Azal elkezdett Rondar problémájának lehetséges megoldásáról beszélni, Gerr’IUs nagyot ásított. Átfutott az agyán, hogy ő vajon miként döntene ebben a helyzetben. Lehet, hogy első látásra nagyon hasonló a helyzete Rondaréhoz, de ez nagyon csalóka. Ő éveken keresztül elnyomni próbálta a hatalmát, míg egykori barátját elzárták tőle.
Miközben az orrnyergék masszírozgatta, Azal végre rátért a lényegre is. Az eddigi titokzatosságot némiképp felfüggesztve, végre konkrétumokat is közölt. Egy Erőhasználó jelenlétéről beszélt. Már a puszta szó is felpezsdítette Gerr vérét.
Egyszerre érzett izgatottságot és valami mást. Csak nem félelem? Nem, az lehetetlen, Gerr’IUs soha sem félt, ha maradt még bennem valami is abból a férfiből, akkor ez teljességgel elképzelhetetlen verzió. Izgatottság és… nincs és!
Mély levegőt vett, majd kifújta. Felpattant a székről és a kijárat felé indult.
- Mire vártok? – kérdezte. – Egy segg csak arra vár, hogy alaposan szétrúgjuk.
Mikor Rondar is felajánlotta a segítségét, a Szürke Jedi visszafordult és mélyen az őszülő férfi szemébe nézett.
- Minden áron meg akarod öletni magad?
Bosszantotta volna, ha a múltja eme utolsó – eddig halottnak gondolt darabkája - valóban semmivé lenne, holmi értelmetlen hősködés miatt.

//Bocsi, hogy csak most és azért is, hogy csak ennyit, de nagyon elfoglalt vagyok. Igyekszem növelni az aktivitásom.//

Pellaeon

- Akkor hozok önnek álruhákat - mondta. Odalépett a szekrényhez, majd kivett egy-egy összehajtogatott nadrágot és vörös inget, majd átnyújtotta Pellaeonéknak. - Ha birodalmi egyenruhában járnak itt, akkor bármikor kiszúrhatják önöket. Vigyék el az egyik terepsiklómat.
Dorth felpattan.
- De apu, ne vídd már el...
- Dorth! Ülj vissza! Öltözzenek át és megmutatom a gépet. Öröm újra egy birodalmi kapitányt szolgálni, ráadásul egy ilyen derék fickót mint ön.
Ha Pellaeon és Boren végzett az öltözködéssel, a férfi megmutatja nekik a terepsiklót. Elég leharcolt darabnak tűnik.
- Sok mindent túlélt már, de ha tudják, hozzák vissza. Még mindig rajta van a jelzálog. Ja igen, ha hajót akarnak szerezni, akkor menjenek keletre. Van ott egy birodalmi bázis.

Gerrius és Rondar

Azal elmosolyodott.
- Mióta meggyógyítottam azóta ölne le fél kézzel egy Sithet is. - Felállt, megigazította a köntösét, majd kelet felé pillantott. - Az ellenséges erőhasználó arra lesz.
Becsukta a szemét, majd újra kinyította.
- Egy Erődben, Birodalmiak százai őrzik. Ha interjút akar velük csinálni Mr. Sandraider, akkor igyekezzen lyukat beszélni a hasukba. Ha máshogy is a segítségünkre akar lenni, akkor kérem kövessen.
Sokat mondóan rámosolyog.

» Hajnal a Sedai-on